Szemészet, 1877 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1877-08-26 / 4. szám
1 JL F — 6i — azután á sipolyok pokolköveli edzésekre elzáródtak. A többi öt testvér egészen egészséges szemekkel bír ; a családból apai ágról a nagyapa szenvedett könycsorgásban. Különben a gyermekek görvélyesek. (Archiv für Augen und Ohrenheilk. V. B. 399.) Torday tr. Szemtükörreli vizsgálatok elmebetegeknél. Ki.kin tr.-tól. 134 elmebeteg közül a szemtükör összesen 89 esetben határozott kóros megváltozásokat mutatott ki ; és pedig reczeglobot 9-nél; látideg elszinesedést 8-nál ; látideg sorvadást 6-náI ; reczegbeli vérbőséget 8-nál. A többi 58 eset felénél a reczeg elhomályosodottsága kóros képződményekre volt visszavezethető, míg más 29 esetben ugyanazon homályosodás az agkori megváltozásnak tudatott be. Nevezetes, hogy a 92 hüdéses eset között a reczeg elhomályosodása 18-szor olyan betegeknél találtatott, kik határozottan haladó hüdésben (Paralysis progressiva) szenvedtek, miért is a reczeg ilyetén megváltozásának „Retinitis paralytica“ megnevezés adatott; jóllehet ezen kórképpel — bár ritkábban — mániánál, alcoholismusnál, tébolynál s. t. b. is találkozunk. Nemleges volt a lelet 17-nél, kétes 18 esetnél. A vizsgált betegek korcsoportok szerint: 42 hüdéses, 15 maniacus, 19 epilepticus, 17 alcoholicus, 4 apoplecticus, ó melancholicus, 26 különböző kóralakokhoz tartozó és 1 tabeticus. Egyszer az epilepticus roham alatt a reczegben ischámia — és a láta váltakozó görcse észleltetett. (Wiener med. Presse 1877. Nr. 3. Torday tr. Másodlagos glaukoma kisebb porczhártyahegek után. Hock J. m. tnr.-tól. A másodlagos glaukoma a teke egyes szerveinek lobos bántalmai után szokott fellépni; aránylag azonban leggyakoribb olyan pörczhártyafekélyek után, midűn az iris a hegbe nőtt, és erősebben vongá/va lett, mint erre már régebben Arit figyelmeztetett, és később Graefe a kóralakot tüzetesen leírta. Következő két kőreset azonban a mellett bizonyít, hogy kivételesen olyan kisebb terjedelmű szaruhegek után is fejlődhetik glaucoma, melyeket áttörrés nem előzött meg és az iris benövése nincs jelen. Első esel. A 13 éves leányka a jobb szemben 7 hó előtt heves szemlob ellen két hónapon át kórházban kezeltetett; azután egy hónapra szemhéjlobot kapott, mely után látása tetemesen fogyott, majd teljesen megvakult a nélkül, hogy ezen elvakúlás létrejöttéig, sőt még azután is öt hétig a szemben fájdalma lett volna. Orvosi segélyt csak is akkor keresett már, midőn megvakúlása után 7 hétre a fej jobb oldali felében, kivált a szem felett heves és szűnni nem akaró fájdalmak léptek fel. Ekkor a jobb szem tülkhártyájának visszerei tágultak voltak, sugártáj viola színre belövelt ; porczhártya közepén a kendermag nagyságú homályt keskeny homályos udvar övezi ; iris a homályba nincs odanőve, rendes kinézésű; porczhártya többi része rendes átlátszóságéi és domború, míg a homályos rész a fölszintől kissé emelkedettebb. Az iris kisebb köre mélyebben fekszik, mint a sagárszél, miért is a mellső csarnok mélyebb. Láta mérsékesen tágúlt, merev. Teke feszültsége a másik, egészséges szeménél jóval nagyobb. Semmi fényérzés. Szemtükörrel a látideg szélei nyilván vájulva, és keskeny glaucomatosus udvarral ellátva, találtattak. A fájdalom végleges megszűntetése végett szivárványcsonkolás végeztetett, mely czél csakugyan el is éretett. Műtét után 3-ad napra a láttér külső és felső felében elég jó fényérzés jött étre, de a mely később kissebb lett; azonban csekély fokban még is megmaradt. A tekebeli feszültség és fájdalmak végleg megszűntek. Második esetben a 6 éves gyermeknél az egy év előtt lefolyt központi porczhártyafekély után szintén alig kendermag nagyságú homály maradt vissza. A lobos folyamot megszűnte után a látás nem hogy javúlt volna, sőt inkább mindig rosszabb és rosszabb — 62 — lett. Vizsgálatnál a mellső csarnok sokkal mélyebbnek találtatott ; láta mérsékesen tágúlt; szivárványhártya rendes ; láttér belső fele majdnem egészen hiányzott, míg a külső félben az ujjak 1—2'-ra számiálttattak. Tekebeli feszültség sokkal nagyobb; kiterjedt üvegtesti homályokon kivűl a látideg glaucomatosus vájúlatot mutatott. Miután a felajánlott műtételbe az anya nem egyezett: a szem végképen elvakúlt. (Wiener med. Presse 1877. Nr. 28.) Torday tr. A szivárványcsonkolásról és tülkhártyametszésről glaukománál. Mauthner tnr.-tól. Mauthner tnr. éles bírálat alá veszi azon hátrányokat, melyeket a szivárványcsonkolás glaukománál eredményez az által, hogy a porczhártya szélébe helyezett seb folytán a porczhártya domborúlata — és ez által a látvonal megváltozik ; hogy a rendellenessé lett porczhártyadomborúlat nagyobb része valamint a lencse is befolyásolja a reczegképeket; hogy ezen bajon az által nincs segítve, ha a szivárvány kimetszése fölfelé történik s így a felső szemhéj által a nhílátá részben fedezik. Magától értetik, úgy mond, hogy az ily módon létrehozott tökéletlen reczegképek annál inkább érvényesülnek, a látélesség annál kisebb lesz, minél tökéletlenebb volt maga a látszerv már a műtét előtt. Ezen állítását általa valamint mások által is észlelt példákkal igazolja. így p. o. egy nagy fokban túllátó astigmaticus egyén mindkét szemén egyszerű glaucoma ellen műtetvén utánna a legjobb üveggel is csak Jäger 16-ot bírt olvasni, holott a műtét előtt a 3-as számot olvasta, pedig a közegekben mi rendellenesség sem volt található. Egy másik rövid látó astigmaticus egyénnél műtét után szintén tetemesen roszabb lett a látás a nélkül, hogy a fénytörő közegekben okát lehetett volna találni, s. t. b. Hogy az ilyen esetekben ma már a tetovirozás által sokat lehetne javítani: elismeri; azonban még is úgy saját tapasztalatai alapján, mint több jeles szakférfi által — glaucománál a szivárványcsonkolás hátrányait feltüntető — közzétett esetekre támaszkodva azon kérdés megoldását veti fel, vájjon lelkiismeretesen megengedhető-e a még munkaképes egyéneket azon műtétnek alávetni, mely a meglevő látképességet oly gyorsan, mondhatni azonnal semmivé teheti. Szerinte határozottan nem; és pedig azért, mert a tülkhártyametszésben (Sklerotomia) elméleti alapon az egyszerű glaucoma ellen ugyanazon fegyver áll rendelkezésünkre, mint melyet az iridektomiában az empíria kezünkbe szolgáltatott. Piz utóbbinak azonban sok esetben olyan határozott hátrányai, utókövetkezményei vannak, melyek a sklerotomia mellett elesnek. Ha még is a gyakorlatban az iridektomia lett megtartva mind ez ideig, daczára annak, hogy utólagos hátrányait már évtizedek előtt a jelesb szakférfiak közűi többen, sőt maga a mester Graefe is beismerték, annak okát egyszerűen a kivitelben találja, miután kellő óvatosság hiányában a szivárvány könnyen a tülkhártyasebbe ékelődik. Ezen okból Ítélték el a műtét gyakorlati értékét Stellwág és Wecker is, és csupán a már egészen elvakúlt glaukomatosus szemeknél véleményeztek azt alkalmazhatónak. Lobos glaucománál szintén a gyakorlat vezette és győzte meg a szakembereket arról, hogy szivárványcsonkolástól legsikeresb eredményt akkor várhatni, ha a szivárványhártya zárizma kimetszetett ; továbbá, hogy a tülkhártyába helyezett seb ezen iridectomiáknál elönyösb a “porezhártyába helyezettnél. A műtök azonban számos oly eseteket tudnak felsorolni, hol az iridectomia kivitele a betegek részéről megzavartatván a felállított elvek, illetőleg szabályok egyikének sem felelhetett meg; sőt esetenként a legroszabb következményektől lehetett tartani, és még is a glaucoma oly jól gyógyúlt, mintha a műtét legszabályosabban végeztetett volna; bizonyságáéi annak, hogy szivárványcsonkolás a glaucoma gyógyúlásához nem szükséges, történt legyen a bemetszés a tülkhártyában, a tűik- és porezhártyák határán avagy egészen a porezhártyában. A sklerotomia kivitelét következőleg adja elő : i. Műtét előtt i °/o kénsavas eserin oldat cseppentetik a szembe, mire a láta rendesen jól összehúzódik, hacsak az iris nem sorvadt. I I sr
