Szemészet, 1876 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1876-12-17 / 6. szám
91 92 adtak a változó nyomás egyensúlyának helyreállítására és evvel együtt úgy az agynak mint a látideg megóvására. Ha szem előtt tartjuk, hogy a kórfolyamatnak éveken át történt lassú fejlődése mellett a kiegyenlítő tényezőknek elég idő volt engedve magukat a változott nyomásviszonyokhoz képest idomítani, érthető, hogy az agy és a látidegek mentek maradhattak, míg a bekövetkezett vízkórós felernyedés az utóbbiaknak sorvadását és későbben a halált nem eredménvezték. (Kiin. Mon. 1876. 316 1.) Adatok a szivárványmetszéshez. Wecker tr.-tól. Wecker a műtétet mely leginkább az ő közleményei által nyer növekedő fokban tért a gyakorlatban, ezentúl már nem iridotomia hanem iritomia névvel kívánja jelölni. A műtét mind javalataira mind eljárásra nézve újabb módosítások tárgya, melyeket röviden a következőkben foglalunk össze : Egész a legújabb időkig W. azon véleményben volt, melynek első közleményében kifejezést is adott, hogy a műtét csak minden lobfolyamattól szabad szemen, e szerint 6—8 hónappal a hályogkifejtés után vezethet eredményre. Most ellenkező nézetben van, még pedig azért, mivel a sikertelen hályogműtét utáni lobos állapot erőművi mozzanatokból veszi eredetét, és csak úgy szünhetik meg, ha ezen kórokot erőművi módon küzdjük le. Számos bonczolat által ki van mutatva, hogy hasonló esetekben a műtéti sebbe beékelt szivárvány és lencsetokrészek fő szerepet visznek a lob előidézésében valamint annak fenntartásában; nyomban követhetni úgy szólván az ebből keletkező másodlagos tüneteket, ugyanis az izgatásnak tovaterjedését a tokra, szivárványra és sugártestre; a csarnokvíz ismétlődő megzavarodására következő hártyás képleteketaláta területében, melyek mindinkább vastagodnak: a szivárványnak előre tolatását; végre a csarnok sekélyedésével együtt tökéletes látazárt. S mivel szoktuk mindeddig e tünetlánczolat ellen küzdeni ? Atropinnal, szunyallal, langyos borongatással, gyengítő szerekkel tulajdonképen nem teszünk egyebet mint bevárjuk, míg a lobfolyamat magától kimerül. Ezen a betegre nézve felette bosszú idő alatt oly másodlagos folyamatok lépnek fel a szemben, melyek annak helyreállíthatását többé kevésbé kérdésessé teszik. S miért vesztegetjük így tétlenül az időt? Főképeu két okból, először mivel attól tartunk, hogy az új műtét által feleleveníthetjük a már úgyis fennálló lobot, és más részről mivel átalában hiszik, hogy oly szem, melyben a szivárvány — vagy szivárvány — sugártest— lob mintegy kimerülve van, kevésbé hajlandó új lobfolyamatra. Mindkét vélemény szerző tapasztalása szerint alaptalan, a második igazán szomorú előítélet, melyről le kell mondani, ha a szóban levő körfolyamatokon segíteni akarunk. Minél előbb kell új műtét által megszüntetni az erőmüvi mozzanatot, melyből az egész lobfolyamat eredetét veszi. És ezen műtét a tokmetszéssel egyesült szivárványmetszés (l’iritomie avec capsulotomie). Wecker módosította a műtétet újabban főképen azon szempontból, miszerint gyuladt szemben a szivárvány igen hajlandó vérzésre miért is czélszerütlennek tartja a régi eljárást, mely abban állott, hogy a kést elég nagy porczhártyametszés után félig visszahúzódva azt most a szivárvány és az alatta fekvő tokba bele tolta. Hogy ezt kikerülje, új csipesz-ollót készített, melynek alsóbb fele (branche) igen finom, keskeny és széles lándzsát képez, míg felsőbb 1 mm.-nyi hosszabb fele kis lefelé irányuló gombbal végződik. A műtétnek első részét képezi a porczhártyának bemetszése annak külső részében, 1 mm. szélétől függőleges irányban. Fő dolog a csarnokvizet csak lassan kiereszteni; ha aludt geny jut a sebbe, ezt csipesszel kell eltávolítani. A második műtétszakban a csipesz-ollót bevezetvén a sebbe, azt mikor a seb belső szélét elértve megnyitja és tovább tolja egész az ellenkező csarnokszélig. Ezen mozgás alatt a műszer alsó hegyes ága a szivárvány alá csúszik, s így a látáuak zárizma két ellenkező pontban és egyszersmind a tok az izzadmány hártyákkal együtt bevágatván, az ily módon ejtett seb azonnal szokott tátongni a keresztül ható üvegtest által. Természetes, hogy a bevágott hártyák mögött netán meggyülömlött geny azokon keresztül valamint a porczhártva sebben könnyű módon kiürül. Wecker kiemeli, hogy az új műszert nem kell mint a réginél szükséges volt kissé lehajlítani, hogy a szivárványba bel hatoljon, elég azt egyenesen tovább tolni, a szivárvány magátómegy a műszer elébe. Ha az ily korán végzett műtét nem is biztosítja mindig a látanyilásnak fennmaradását, minden esetre biztosítja a szemea lobfolyamat további pusztító hatása ellen és ily módon élőkét szíti azt egyszermind egy későbben ismétlendő műtét sikeres kivitelére. Szerző különben meg van győződve arról is, hogy ezen műtét elejét veheti legtöbb esetben azon szomorú következményeknek a másik szemen, melyek rokonszenvi lobból keletkeznek. (Annales d’oculistique 76. köt. 36 1.) A szem felületes bajairól és ezeknek gyógymódjairól. CRITC'HETT-tŐl. A londoni szemésznek ily czím alatt az Annales d’Oculistique egyik újabb füzetében megjelent értekezését magától érthető kíváncsisággal vettük kézhez, minthogy jogunk volt új nézpontoka várni, ha a dús tapasztalattal biró kórodász egy átalánosan ismerés sok oldalról tanulmányozott, mintegy tudományosan és gyakorlatilag megállapított tárgy felett értekezik nem átalános gyakorlattal foglalkozó orvosok, hanem külön folyó fiatban tulajdonképi szakemberek előtt. Mondhatjuk, hogy csalódtunk, hogy ebbeli várakozásunk nem teljesült, a mennyiben szerző a köthártyabántalmakat — ezekről szól tulajdonképen a czikk — röviden összefoglalván, nem mutat más felfogást, mint a milyennel minden újabb kézikönyvben találkozunk, jóllehet a kóralakokra nézve új osztályozást követ. Ha az értekezést mégis ismertetésre méltónak véltük, ez azért történt, mivel nehány gyógyeljárás melyet szerző ajánl, kevésbé ismeretes. Szerző a felületes szemlobokat két egymástól különböző és könnyen megkülönböztethető csoportba osztja. Az első magába foglalja az egyszerű szemlobokat (ophthalmie simple) és annak szőveményeit, a másik a hurutos szemlobot valamint az ebből származó szöveményeket és másodlagos bántalmakat. Leírja az első csoportbeli bajokat, melyeknek legegyszerűbbike az, mit egyszerű köthártyalobuak szoktunk nevezni. A szövemény, mely ehhez leggyakrabban csatlakozik az, hogy „ hóivágacskák, genytüszök, aphthák vagy nyálkfekélyek (ulcéres muqueux) támadnak a porczhártva közelében“. Ez rendesen valamely más takhártyának bajára mutat, valamint a bántalom lefolyását lassítani szokta. Az egyszerű köthártyalob még porezhártyafekélyektől is lehet kísérve, melyeket szerző három alakban ismertet; 1° ulcére irritable, 2° ulcére asthenique transparent 3° ulcere vasculaire on reccurrent. Látszik, hogy szerző mindazon köthártyabántalmakat, melyek nem hurutos, takáros vagy szemcsés alakúak az egyszerű köthártyalob csoportjába foglalja össze, s hogy még számos porczhártyabajokat is ide soroz. Következik az egyes porczhártyafekélyeknek leírása. Az első alatt (filcére irritable) érti azon felületes fekélyeket, melyek gyermekeknél oly felette gyakran észlelteinek és görvélyeseknél az ismeretes nagy szemhéjgörcsöt okoznák. A második helyen említett fekély gyenge és rosszul táplált egyéneken szokott elöfordúlni, sokáig tartós csupán felületes facette-félehegeket hagy maga után. A harmadik vagy edényezett fekély fiatal egyéneken (6—10 évesek) jön elő, a porczhártya szélétől veszi kezdetét, onnan a középpont felé terjed, igen hosszú ideig tart és javulás után gyakran ismétlődik. Mindezen bajok, jóllehet különbözők a súlyosság szempontjából, azonosak a tünetekre valamint lényegükre nézve és azért ugyanazon gyógyeljárási elvek szerint kezelendők. Főelv pedig az, hogy ellenük soha sem szabad oly szereket alkalmazni, melyek közvetlenül a megbetegedett köthártyára hatnak, hanem csak olyanokat, melyeknek hatása mintegy kívülről az idegek közvetítése után jöhet létre. Ide tartozik a hideg és a meleg, ez utóbbi kábító szereket tartalmazó vegyülékek alakjában, válogatás a kettő közül mindig a beteg érzéséle bízatván ; a baj kezdetén természetes vagy mesterséges nadálv, későbben kis hólyaghuzók. Ha aphthák mutatkoznak (nem igen érthetni, váljon milyen
