Szemészet, 1876 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1876-12-17 / 6. szám
93 94 köthártyatünetet akar ezen szóval jelezni) a gyomorzavar ellen kell hatni. A nyákfekélyek (ez alatt nyilván a különféle alakú és fokú phlyetenulákat érti) ellen Calomel és vörös higany kenőcs van javalva. Már ebben alig van következetesség ; vagy ezen két szer talán nem hat közvetlenül a kőthártyára ? A sárga higanyéleget, mely a vöröset már régen detronizálta, szerző nem is említi. Hasonló módon jár el a porczhártyafekélyek ellen. Itt a zár — vagy nyomkötés által előidézett nyugalom viszi a főszerepet, mig minden izgató szer mellőzése szükséges. Szerző kivételt csupán némely alig észrevető fekélyeket illetőleg tesz, melyeknek igen gyengéd érintése pokolkővel néha gyors gyógyulást hoz létre. Szerzőnek azonban még két egészen különös gyógymódja van, melyeket mi is minden szakember figyelmére méltóknak tartunk. Az egyik a hangyhalvaggall érzéktelenítés, melyhez szerző minden nagyfokú szemhéjgörcsnél folyamodik. Alkalmazására közvetlenül meg szűnik a görcs, a visszatartott könyek bőven kiürülnek, minek folytán nem csak a szem megvizsgálásra hozzáférhetővé, hanem egyszersmind a netán szükséges gyógyszereknek alkalmazása is pl. az atropiné lehetségessé válik. Úgy látszik szerzőnek, hogy a görcs megszüntetése mellett a hangyhalvag még az idegek túlérzékenységére is enyhitőleg hat. mivel annak ismételt alkalmazása (2 —3-szor 3 vagy 4 napi szünettel) gyógyítja a kellemetlen állapotot oly annyira, hogy mióta így jár el, a mindaddig hozzáférhetlen betegségnek urává teszi magát. A második, szerző által felette magasztalt gyógymód a halánték táján alkalmazott kis selyemgeny szalag, mely főképen az oly igen konok edényezett porczhártyafekély (3-ik fajta) gyógyítására hatalmas szernek mondható. Oly esetek, melyek nem hónapokig hanem évekig minden más kezelésnek ellentálltak, a genyszalag alkalmazására csakhamar meggyógyúltak. (Ezen eljárás különben már Graefe által volt a gyógytauba feltéve.) A felületes szemlobok másik csoportjára nézve nincs okunk az angol szemész nézeteit itt bővebben közölni, miután csak az átalánosan elfogadott elveket más szavakkal tárgyalja. Az étetési gyógymód nála is főszereplő. Minden hurutos köthártyalob valamely fertőző anyagnak eredménye, mely a levegőből származik és ragály által tova terjed. A szemcsés szemlob csak fokilag különbözik a huruttól. A ragály pedig 3 napig lappangó ; midőn az egyik szem megbetegedett, a másik 3 nappal későbben mutatta a bántalmat. Mindezen bajokban más idegek és edények támadtatnak meg mint az első csoportbeli betegségekben, t. i, nem azok, melyek a köthártya táplálását hanem annak elválasztási működését szabályozzák. (Annales d’oculistique 76. köt. 25. 1.) Jóslati megjegyzések a doháiiyiiyali visszaélést követő láttompulatra nézve. Hutchinson-tói. Szerző, ki a szóban levő szembántalomról már többször értekezett, ezen új közleményében főleg a jpslati viszonyokra szorítkozik. Táblázatban 64 eset van összeállítva, még pedig olyan, melyet szerző elég hosszú időig észlelt, úgy hogy a jóslatra nézve tanulságosak lehettek, míg más 63 eset, melyek ezen feltételnek eleget nem tettek, mellőztetett. A nyert tapasztalás a következőkben van összefoglalva: 1. A 64 eset közül 31-ben gyógyulás, 17-ben javulás éretett el; 4-ben a baj némi ingadozás után megállapodott, 7-ben rosszabbult a kúra alatt, míg 5-ben már tökéletesen megvakult állapotban jelenkezettnél változás többé nem mutatkozott. 2. Minél korábban megkezdetett a kezelés annál tökéletesebb és gyorsabb volt a siker, daczára annak, hogy nem mutatkozik állandó arány a betegség tartama és annak foka között; oly esetek, melyek későn jutnak kúra alá, gyógyúlnak ugyan, a javulás azonban csak lassan lép fel, lassabban mint a bántalom foka szerint várni lehetne. 3. A 48 gyógyúlt vagy javult eset közül 26 beteg egészen felhagyott volt a dohányzással a kúra alatt, míg 13 csupán leszállították a dohány mennyiségét. Az előbbiek közül 6-ról tudva van, hogy gyógyulásuk után régi szokásukhoz újra vissza tértek a nélkül, hogy az neki kártott volna. Az első bántalom vagy a megszokott dohánymennyiség nagyobbodásával lépett fel, vagy az egyének ily nagyobbodás nélkül is nagyobb érzékenységet vettek észre a dohány kellemetlen hatása iránt, vagy már kezdettől fogva annak többé kevésbé alá voltak vetve. Megjegy- • zendő, hogy több oly esetben, mely nem javult vagy a kúra alatt még rosszabb lett, a dohány iránt ily rögtön fellépő vagy eredetileg meg volt fogékonyság beigazoltatott; fontos tudni továbbá, hogy a gyógyúltak és javultaknak egyike sem folytatta vala a dohányozást a szokott mennyiségben, míg a 11 közül, kik vagy épen nem javultak, vagy plane rosszabbultak, 8 volt, kik a megszokott dohánymennyiségről nem mondtak le. 4. 5 beteg ki más teidntetben különösen jó egészségi állapotnak örvendett, leghamarább és legtökéletesebben gyógyúlt meg. Szeszes italoktól többen visszatartóztattak (5), míg 12 nagy ivó volt; miután azonban épen ezek egyszersmind a dohánnyal szintén roppant mérvben visszaéltek, nem állíthatni, hogy a szesz befolyással volt a láttompulat keietkezésére. (Tudni való, hogy Hutchinson mint az angolok átalában tagadja a szesznek ebbeli káros hatását, és hogy azt még mintegy a dohány ellenmérgének tekinti.) Eltekintve az iszákosoktól még 11 betegnél találtatott emésztési zavar vagy étvágyhiány. Több beteg panaszkodott sajátságos nyugtalanságról, félelemről (9) és fáradási érzésről ; 5 volt ideges; csupán 2 szenvedett álmatlanságban, míg 3 ellenkezőleg álmosságáról panaszkodott. 5. Az előre haladott kor a bajra nem látszik valami rósz befolyással lenni, miután több 55—65 éves beteg igen szépen megggyógyúlt, jóllehet a legrosszabb esetek közül kettő öreg embereket illetett. 6. Más káros befolyásokra vonatkozólag nehány beteg nagy hőséget vagy vakító fényt hozott fel okul; ezeknél a baj rögtön támadt. E rögtöni fellépés különben még olyan betegeknél is volt feljegyezve, kik hőségről vagy fényről nem szóltak; megjegyzendő azonban, hogy ezeknél is a baj nagyobb részt nyári időben tört ki (6). Szerző a végett, hogy általa szerkesztett táblázatait lehetőleg kiegészíthesse, levélben fordúlt mindazon betegeihez, kik bizonyos időig folytatott gyógykezelés után többé nem jelentkeztek, hogy magának tudomást szerezzen a későbbi állapot körül, mivel rendesen úgy szokott történni, hogy ily betegek kiválóan idült lefolyású bajuk némi javulása után az orvost többé nem látogatják, és így a végképi eredmények ismerését nagyon nehezítik. A nevezett Írásbeli tudokozódásból váltig kiderült, hogy az elért gyógykezelési eredmény az esetek túlnyomó számában maradónak bizonyúlt, továbbá az is, hogy a javulás vagy gyógyulás állandó volt, jóllehet az illető egyének a kúra befejezte után a dohányozást újra felvették. A jóslatot illetőleg szerző úgy hiszi, hogy az elég roszszul hangzik, ha a beteg a kezelés alatt nem mond le a dohányról, vagy legalább nem szállítja le az elfogyasztott dohány mennyiségét. Ez a javulásnak mellőzhetlen feltétele; ha az megtörtént, szerző évek óta nem látott oly esetet, melyben a betegség nagyobbodott vagy plane vaksághoz vezetett volna. Ellenkezőleg több oly vaksági esetet észlelt, mely csak későn jött észlelés alá, hol a megvakulás nagy valószínűséggel a dohánynyali visszaélésnek tulajdonítható volt. Szerző röviden vázolja a kórismézési mozzanatokat. 0 „tobacco amaurosis“-t csak akkor vesz fel, ha a baj mindkét, szemben tökéletesen egyenlő fokban és minőségben találtatik A bántalom rendesen fokonkint fejlődik és körülbelül 2—3- hónapig szokott tartani, mielőtt a beteg orvoshoz folyamodik. Többnyire panaszkodnak látzavarról és „folytonos ködről“. Fejfájás vagy más agybeli tünet nem igen szokott jelen lenni; a szemtükör rendesen nem szokottt semmi feltűnőt sem mutatni, csupán némely esetben a látidegkorong kissé ködösnek mutatkozik. Néha az emésztés vagy átalában a testegészség mutat némi megzavarást, az esetek többségében azonban a betegek