Szemészet, 1875 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1875-12-19 / 6. szám
85 86 fényérzés találtatott, mig a bal szemben, mely nagyobb fokban meg volt támadva, az hiányzott. Mindamellett a recegbántalman kívül míg középponti kóigóc jelenléte is mintegy bizonyos volt, nem csak azért, mivel a receglob csekély foka nem bírta a vakságot megmagyarázni, hanem mivel a látá visszahatása a mellett szólott. Szoralbefecskendezés — bal oldalt — vitetett véghez. Már a következő napon jó fényérzés találtatott mindkét szemben, azon feltűnő különbséggel azonban, hogy jobb oldalt, hol az előtte való nap már némi fényérzés jelen volt, minden projectio hiányzott, mig az akkor roszabb bal szemben a külső tér kivételével minden irányban helyes projectio találtatott. A szemtükör jobb szemen semmi újat nem mutatott, bal szemen azonban fris, világos piros, a receg külső rétegeiben fekvő, háromszeg alakú vérömlenyt, melynek alapja a látideg korong felét körülveszi, mig csúcsa a kifelé fekvő szürke izzadmány foltot éri. Majdnem kétségen kívül volt, hogy az aránylag jelentékeny vérömlenyek fellépése oki viszonyban legyen a bal szem feltűnő javulásával; nevezetesen azon feltevény birt némi valószínűséggel, hogy a vér a látideg hüvelyéből származott, s ez által a látidegre gyakorolt előbbi nyomás megszűnt; ezen felfogás még az által is nyert támogatást, hogy a projectio még mindig hiányzott azon idegrostok irányában, melyeknek szomszédságában vér nem találtatott. Szerző a tényállás ilyetén értelmezésére magát jogosítva látja M a g n u s-nak, olvasóink által ismert adatai által, melyek ily hüvelybeli vérzéseket — jóllehet ritkák — az eshetőségek közé sorolják. Ezen a vérömlenyt követő jelentékeny javulás azonban nem változtathatta semmiben szerző azon véleményét, hogy a körzeti bajon kívül még középponti kórgoc is befolyt a kórkép előidézésére. A tünetek ilyetén elemezéséből szerző a rejtélyes eset következő kórszármazási felfogását véli koczkáztathatni: vérömlés az agy oly helyén, mely a gyomornak edénymozgató beidegzését szabályozza, mire elájulás, későbben gyomor-bélvérzés következett. Ezen utóbbi a szív összehúzódásának alábbhagyását és a testösszeesésnek cregbedését vonja maga után. Az agybeli vérömleny a szív propulsiv erejének visszatérésével lassanként tovább tolul, mig a fényérzés központi helyére közvetlen vagy közvetített módon nyomást gyakorol, minek folytán a rögtöni (fulminirende) megvakulás bekövetkezik. A vér az agy alapján tovább folyván a látideg hüvelyébe kerül, mire a receg vérkeringésének megzavarása által a leirt recegváltozások támadnak. A vérömleny végre részint felszívódás utján részint ez által, hogy a szemteke belsejébe eljut, eltűnvén, mind az agy mind a látideg visszanyeri az elveszített működési képességet. Ezen egész feltevés sok hézagot mutat ugyan, szerző azonban hiszi, hogy ily módon, oly közös ok lenne feltalálva a vérzésre és a megvakulásra nézve, mint milyent Graefe azon esetekben keresett, melyekben csekély vérzésre a megvakulás beáll. A szóban levő eset különben későbbi befolyásában még sok nevezetes és rejtélyes tüneteket hozett szőnyegre. A javulás fokonként haladt, mindig nagyobb mértékben a bal szemben. Négy hét múlva jobb oldalt S = 3/5, bal oldalt = 1, aháttér egészen rendes vala. Ez tartott január 13-áig, mikor a beteg erős alanyi láttünetek után ismét ájulásba esett, melyből negyed óra múlva felébredvén, újra tökéletes vakságban volt. Körülbelől fél óra után visszatért a láterő, a láták jól működtek, a háttér rendes, a láttér ép vala, csak némi recegtompaság (torpor retinae) volt jelen. Ily rohamok mulékony vaksággal, öntudat vesztésével vagy a nélkül azon idő óta gyakran ismétlődtek, kezdődvény alanyi fénytünetekkel és végződvén a láterő visszatérésével. A rohamok tartama igen különböző volt; hol nehány percig tartott, úgy hogy a beteg az utcán csak kissé megállani volt kénytelen; hol égész tiz óra hosszáig, mikor aztán szerzőnek bő alkalma volt a tünetek gondos megfigyelésére, nevezetesen a szemtükörrel! vizsgálásra, mely azonban mindig nemleges eredményt mutatott. A megvakulásoknak agybeli oka ily módon kétségen kívül volt helyezve, még inkább különben a későbben beálló rohamok által, melyek alatt a beteg félre beszélt és múló egyoldalú archüdést mutatott. Szerző e tárgyra vonatkozó észleleteiből a következő tételeket vonja: 1. A gyomor-bélvérzesekre következő megvakulások különféle okokból származnak. 2. Azon esetek, melyek nagy vérveszteség és abból induló vérszegénység folytán támadnak, értelmezésüket környi székhelyben valamint a Schmidt -Manzfóle átszállítási elméletben (Transporttheorie) találják. 3. Csekély vérzés után fellépő mórnál középponti kórgóc feltehető, mely a vérzésnek valamint a megvakulásnak közös oka. 4. A fennálló látavisszahatás ezen mórnem eseteinél is kedvező jóslatra jogosít. (Arch. f. Ophth. XXI. évfolyam I. rész 150 1.) A szinérzésrol környi látásnál. Klug Nándor tr.-tól. A budapesti élettani intézetnél mint tanársegéd működő fiatal búvár a környi szinérzést beható tanulmányozás tárgyává tette, oly készüléket állítván össze, mely megengedte, hogy az egyes spectralszineket változó mennyiségben és erőben a receg különféle délköreire vezetve, a szögletet megmérhesse, mely alatt az még saját minőségben megéreztetik és a határt, melyen túl az érzés megszűnik. A kutatási mód azon higgadtságról és szabatosságról tanúskodik, melyet jeles ügytársunk előbbi munkálatainál már alkalmunk volt felismerni. Észleléseinek eredményét szerző maga a következő pontokban foglalja össze: 1. A szinérzés különbözik a receg egyes délköreiben; legnagyobb a receg orri, legkisebb annak halántéki felében, felül és alól körülbelől egyenlő. Hoszu gyakorlat által növeszteni lehet a receg szinérzési képességét. 2. A receg nem érzi az egyes spectralszineket egyenlő távolban a sárgafolttól: legtávolabbra terjed a kék, kevésbé a zöld és sárga, még szűkebb térre jerjed a vörös és végre a narancs. Az ibolya szin már közel a sárga folthoz átmegy kékre, ezen átmenet kellő helyét azonban nehéz meghatározni. 3. Az egyes színek határpontjain túl a rendestől lényegesen különböző érzést keltenek: narancs sárga lesz, vörös színtelen, sárga zöldé válik, zöld és kék bágyadtattá lesz a nélkül, hogy más szint keltenének, ibolya végre világos kékre változik. 4. Sárga még a közvetlen látásnál is (a sárga folt táján) mint élénk zöld tűnik fel, ha oly távolságban van a szemtől, melyben a sárga fel nem ismertetik. 5. A receg oldalrészeinek képessége egy sik valamely színének felismerésére nincsen élesen határolva, hanem annál tovább terjed, minél nagyobb a színes sik. A síknak alakja döntő befolyással bir a szinérzés környi terjedésére, a mennyiben az csak akkor növekszik a tárgy nagyobbodásához képest, ha a tárgy alakja olyan, hogy képe oly recegpontokra talál esni, melyek közel egyenlő szinérzési képességgel bírnak. 6. Azonkívül még a világosság foka is határozza a szinérzést; valamely tárgynak színe t. i. annál távolabb ismertetik fel a sárga folttól, minél erősebb világossággal bír. 7. A tárgynak alakja a központtól távolabb ismertetik fel a vízszintes mint a függőleges délkörben és távolabb a receg külső mint annak belső felében, a miben az alak felismertése eltér a szinérzés képességtől és e szerint ettől független. 8. Két négyszögnek egymástóli megkülönböztetése távolabb a központtól lehetséges kék és ibolya szin mellett mi it színtelen fénynél. Két négyszögnek egymástóli megkülönböztetése, illetőleg az oldali elhajlás, mely mellett az még lehetséges, függ azoknak egymástóli távolától, független azonban azoknak mekkoráságától. A felsorolt tünemények értelmezésére szerző a Young- Helmholtzféle színelmélet keretébe felveszi, hogy a receg izgékonysága a sárga folttól körzet felé fokonként esőkken de nem egyenlő fokban a három alapszínre nézve. Mindenek előtt szűnik a vörös érzés (Schön a zöldöt említi első helyen), aztán a zöld, legtávolabb a sárga folttól a kék érzés. Továbbá kénytelen felvenni, hogy a receg izgékonysága a sárga folttól körzet felé 6*
