Szemészet, 1875 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1875-02-28 / 1. szám

9

10

módját ajánlja, mely szerint nem a vak folt, hanem a sárga folt képezné a megmérendő láttér középpontját Förster eljárása mellett szól leginkább az, hogy a látidegdombcsa a reezegfelületnek boncztani közepét képezvén, a láttér két egyenlő félre oszlik, ha amazt vesszük mérési centrumnak; míg ellenben a külső láttérfél nagyobb lesz a belső fél rovására, ha a rögzített pont mérési központul szolgál. Ahhoz járul még az is, hogy a kórtani elváltozások többnyire a látidegdombcsa közül találkozván, azoknak távolsági viszonyaira nézve jobban lehetünk tájékozva, ha a mérés szintén a láttér azon pontjából indul ki, mely a boncztani és egyszersmind úgyszólván szemtükrözési központnak megfelel.

Ezen elismert előnyök ellenében, a melyek Förster eljárását a szakemberekkel átalánosan megkedveltették, Schön felsorolja a hátrányokat, melyek vele összekötve vannak, uevezesou: 1. Számos bántalmaknál (Neuritis, Retinitis pigmentosa stb.) a láttér a rögzített pont körül oly mértékben van közkörö3en megsziikülve, hogy a vak folt már nem is esik a fennálló láttér határaiba.

2. Központi homálynál (Scotoma centrale), mely gyakran szabatos mérést még megengedne, ez azáltal nehezbittetik, hogy a vak folt a homály határain kívül fekszik.

3. A perimeter csak két ablak világítása mellett hasznavehető, és még akkor is a kis golyónak nyele árnyékát vet; a másik mód mellett egy negyedkor elégséges és a mozgatható golyó felesleges.

Különben van még egy sokkal lényegesebb hiba Förster eljárásában, melyet Schön nem is említ, és ez abban áll. hogy a mérési központot nem szabatos, hanem csupán átlagos számítás nyomán határozzuk meg, miután Lándolt kimuta*ta, hogy a láttani hátsó sark (fovea) és a vak folt közti távol igen különböző a szemekben, részint a fénytörési, részint más egyéni szemalkati viszonyok szerint, és hogy ezen különbség 10V2 és 19 fok között ingadoz'k. Förster 15 fokot vett átlagos számnak, érthető e szerint, hogy körülbelöl 5 fokú hib i csúszhat be a számításba, mely a méréseknél úgy sem kerülhető kisebb hibákhoz csatlakozva már tetemes csalódást eredményezhet. Haltenhoff e tárgyról szólván1), a rJgzitő pontot már azért is egyátalábau alkalmasabbnak tartja mérési központra, mivel kétszemmeli látásnál ezen pontban kereszteződnek az egymásnak megfelelő délkörök.

A ki a Förster féle készülékkel naponta méréseket visz végbe, még az említetteken kívül, más alsóbbrendű tökéletlenségeket tudna felemlíteni, melyeknek kikerülését kiki a maga módja szeriut kénytelen és csakugyan képes is eszközölni. Részemről mindjárt elejétől lemondtam a kerékhajtás használásáról a próbatárgy tovamozgatására, sokkal kényelmesebbnek és biztosabbnak tartván, ha a próbatárgyat csipeszbe rögzítve kezemmel tolom a félkör hosszán át.

Átmegyek sokkal fontosabb tárgyakra, melyekkel szerző behatóan foglalkozik, és melyeknek ép oly szellemdus mint józan taglalása könyvét oly igazán érdekessé teszi. Mindenek előtt említendő a szinérzésekre vonatkozó elmélete, mely nem épen uj, melynek a kórtünetekre való alkalmaztatása azonban mintegy vörös fonal gyanánt vonul az egész könyven át, é3 lényegesen jellegzi kórodai álláspontját.

Azon kérdésre, váljon miért terjed a kéknek érzése körülbelöl 10 fokig a láttér határától, mig a vörösnek érzése már előbb, a zöldé még előbb megszűnik, és váljon hónán erednek az egyes színek árnylatai, melyek a központ telitett szin és a körzet szürkéje között találtatnak, szerző úgy válaszol, hogy a reczeg legfogékonyabb a kék, kevésbé fogékony a vörös és legkevésbé fogékony a zöld szin iránt, miből következik, hogy ugyanazon ingermennyiség mellett a kéknek érzése lesz legélénkebb, a vörösé gyengébb, leggyengébb a zöldé. Ezen feltevény a Yovng- H elm holtz-féle színelmélettel igen jól összefér. A három különféle rostnem léteznék ugyanis e szerint az egész recsegben, mind a háromra nézve csökkene az ingerlékenység a körzet felé, az ingergörbék azoubau uagyon különböznének egymástól az

egyes színekre nézve; a zöld görbéje legelső apadna, utáua a vörösé, utolsó helyen a kék görbéje. A körzeten szin nem jöhet létre, hanem csupáu szürke árnyalat, mivel ott a kéknek ordiuatusai túl nem haladják a többi színekét. Hasonló módon értelmezhető a sárga szinérzés a zöld és vörös színtér körzetén.

Schön ezen elméletre alapítja saját eljárását a reczeg körzeti részeinek látképességi fokát illető nyomozásában Ugyanis, ha, a mint felteszi, a reczeg ingerlékenysége különböző a különféle sziusugarakra nézve, ezen összes ingerlékenységnek minden csökkenése mutatkozni fog az egyes szinérzés területének szűkülésében. A kéknek érzése pl. bénított reczegeu nem fog annyira terjedni a körzet felé, mint egészséges reczegen, minthogy a reczegnek szinérző elemei - jóllehet nem azonosak a térérző (raumempfindend) elemekkel — mégis azokhoz hasonló módon és hasouló kóros befolyások által betegednek meg. Jogosan következtethetünk eszerint a reczeg körzeti lá‘képességére átalában azon látképesség csökkenéséből, melyet az egyes színekre nézve a láttér körzeti részeiben feltalálunk. Ezen eljárás tagadhatlanul előnyösebb, mint valamennyi más vizsgálási mód. melylyei a körzeti látképességet kipuhatolni szoktuk, minthogy eredménye mindig számokban kimutatható és főképen azért, mivel csakugyan a körzeti szinvakság sok láttompulati esetben az első kórtüuet, mely már akkor feltalálható, mikor a középponti látélesség még csak igen kis fokbau vagy épen nem csökkent.

Schön e kutatást a nevezett három színnel festett kis papírdarabokkal viszi végbe. A négyszögnek mindegyik oldala 2 centim, hosszú. Minden egyes színnek megfelel egy-egy élettani körzeti határ, melynek visszahúzódása (szűkülése) határozattan rá mutat a látüépesség bizonyos csökkenési fokára, a különféle színek nem lévén egyéb különböző, de ismert mennyiségű ingereknél, melyek a reczegre behatnak. A fehér a legnagyobb inger, aztáu következik a kék, majd a vörös és végre a zöld.

Szerző 15eset9t közöl, melyben vagy haladó sorvadás szükebb értelemben (Atroph, progressiva) vagy iátideglob utáni sorvadás je len van, és a talált szinérzés határainak elemezése utján mutatja meg a szabatos módot, mely szerint a vakságig vezető kórfolyamat elejétől fogva a szinérzés rendellenségében jelleztetik. Több esetben mindkét szemen, némelyekben az egyik szemen a láttér határai rendesek, miután azonban a szinérzés tetemes hiányokat külölt, a jóslat roszul hangzott. A zöldnek tökéletes hiányzása (hosszabb időn át ismételt nyomozásoknál) és a többi szinhatárak szűkülése mindig jogosit rósz jóslatra, illetőleg haladó folyamat felvételére.

Mindazon esetben, hol a vörös hiányzik, a zöld sem éreztetik, de nem megfordítva. A hol a zöld tökéletesen hiányzik, ott a vörös nem lehet tökéletes ; midőn csupán a kék áll fenn , ez nem lehet oly élénk és nem bir oly tág térrel mint rendes állapotban. Hogy a sárga még éreztessék, mikor a kék már hiányzik, amint azt Galezowsky állítja, tévedés. A szinvakság mindig kiséri a látidegsorvadást és szükségképen fokonként a tökéletességig fejlődik, jóllehet egyes esetekben a gyors lefolyás e fejlődés észlelését meghiúsítja.

A látidegsorvadásnál észlelt szinvakságot gyakran azonosnak vélték a (vele születeti) Daltonismussal; a mi azon téves felfogáson alapszik, miszerint a sorvadásnál az egyik vagy a másik alapszinérzés eszkőzlő idegelem egyedül bántalmazva volna. Ilyen feltevés már a priori elesik azon esetekben, melyekben a sorvadás lobfolyamat következménye, midőn a hegesen összehuzódott kötszövet valamennyi idegrostot egyaránt összenyom, peeig az ezekben észlelt szinvakság tünetek tökéletesen azonosak a tiszta haladó sorvadásnál előfordulókkal. Mindkét nemű sorvadásainál valamennyi idegrost ingerlékeuysége egyaránt csökkenve van, és azért mind szinérzés, mind körzeti és központi látélesség kell hogy alább szálljon, csak hogy ez utóbbi nem tart mindig lépést az előbbiekkel. Ha a csökkenés = x, akkor a zöldérzés, mely a legnagyobb ingerlékeuységi fokra szorul, alább fog hagyni; hr a csökkenés = x y, akkor fog a vörösnek határa szűkülésnek indulni, da egyszersmind a kör*) Annales d.oonlistique LXXI1. 177 1.