Szemészet, 1875 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1875-02-28 / 1. szám
11 12 zeti pálczikák már ezen ingerfokra nem felelvén, a láttér határa is kell, hogy szűkülni kezdjen. Arra aztán a zöld tökéletesen el fog esni, a vörös és kék pedig fokonként követve, a láttér haladé közkörü szűkülést fog mutatni. Ezen értelmezés megkívánja, hogy kisebb fokú inger még elégséges a kék érzésnek eredményezésére, nagyobb inger a vörös, még nagyobb a zöldre szükséges; vagy más szavakkal: rendes fokú inger mellett kell, hogy a kékérzés nagyobb legyen a vörösnél, ez erősebb a zöldnél, mely feltevés összhangzásban van azzal, melyet szerző az élettani tünemények értelmezésére felállító it. Betegeinknél észlelt tünetek e tekintetben tökéletesen megerősítik szerző ebbeli felfogását. így az egyén középszerű világításnál bizonyos szint már nem képes megérezni, melyet igenis erősebb világítás mellett még felismer, kis papírdarabokon nem ismer meg, holott nagyobb próbadarabokon még jól lát. Szerzőnek ebbeli nézetei a következő tételekben találják kifejezésüket: 1. A kóros állapot alatt nyilvánuló szinvakság nem azonos a Daltonismus fogalmával. 2. A szinérző elemek betegségek által ép oly módon szenvednek, mint a térérzők. 3. A sorvadási kórfolyamat valamennyi szinérző elemre egyaránt hat, nem pedig kizárólagosan vagy kiválóan a vörös- és zöldérző elemekre. Valamennyi rost ingerlékenysége e szerint ugyanazon mértékben alább száll, vegyült szin érzésében (fehér) ennélfogva egy elem sincs kiküszöbölve. 4. A vörös- és zöldvakság sorvadási esetekben csak azért jön előbb létre, mivel az érzésküszöb (Empfindungsschwelle) a kéknél alantabb fekszik, mint a vörösnél, a vörösnél alantabb mint a zöldnél. Ezekkel kapcsolatban áll szerzőnek véleménye a Santonin ismert határára nézve. Ö itt sem ismer el különleges hatást bizonyos szinelemekre, hanem állítja, hogy a Sautonin valamenuyi szinelemek ingerlékenységét ugyanazon ^ mértékben emeli, a mint a sorvadási folyamat azt csökkenti. Élettani kísérletek, melyek különben még nincsenek bevégezve, szerzőt arra vitték, hogy az imént említett feltevény alapján a Santonin’t oly láttompulati esetekben mint gyógyszert alkalmazta, melyek - beu a reczeg ingerlékenysége le van szállítva, nevezetesen sorvadásnál, mérgezési és vérszegénységen alapuló láttompulatokban. Hatása nagyobb volt mint a Strychnin — kezelésnek és más gyógymódoknak. Alkalmasint az állandó villamáromnak hatása hasonló módon találja megfejtését. Szükségesnek tartottam szerzőnek a szinvakságra vonatkozó alapelvait terjedelmesebben előadni, mivel ezek képezik úgyszólván az egész könyvnek sarkalatos részét, és minden egyes megbetegedési alaknál következetes alkalmazást nyernek. A tér szűke nem engedi, hogy a munka többi fejezeteit is hasonló irányban ismertessem; meg kell elégednem avval, hogy az olvasót némely pontokra figyelmeztessem, kit a könyv tanulmányozására úgy is ismételten utalok. Mindenki előtt figyelemre méltó mindaz, mit szerző a „részbeni sorvadások“ czimü fejezetben a jó indulatu esetek jellemzésére előhoz, aránylagosan jó indulatuak azon értelemben, hogy nem hajlandók tovaterjedésre, tökéletes vaksághoz rendesen nem vezetnek. Azon esetek azok, melyekben az egyik látidegtörzs vagy az egyik látideghuzam (tractus n. opt.) valami külső ok által bántalmaztatik vagy egészen tönkre is jutott. Vérömleny, dag, agylob, csonthártyalob, csontkinő vet, körülirt agykérlob, körülirt ideglob és még az idegnek közvetlen sérülése mindannyi kórokok, melyek a szóban levő szembántalmakat maguk után vonhatják. Ide tartoznak az azonosoldalu, valamint a halántékoldalu féllátterrek (hemiopia), továbbá bizonyos esetek, melyekben csak egy szem vakul meg, vagy az egyik szem egészen megvakul, a másik csak kórlátolt bántalmazottságot mutat. Mindezen esetekben a látideg egyes részei működésűkben gátolva vannak, többi részei azonban sértetlenek, a mi már abból kiviláglik, hogy a láttér azon részében, mely egyátalában fennáll, tökéletes szokott lenni. Nem létezik homályos látású terület a látó és a vak rész között. Jellemzetes fővonás pedig az, hogy a szinérzés a fennálló láttérrészben tökéletes vagy más szavakkal, hogy a szinérzés határa a láttér határával összeesik. A szinérzés határvonalainak megmérése e szerint a főmozzanat ezen esetek felismerésére. Hemiopia alatt szerző nem érti csupán azon eseteket, hol mindkét szemben a láttérnek egyik fele hiányzik, hanem azon sokkal gyakrabban előfordulókat is, hol csupán egyes szimmetricus részek hiányoznak. Ezek is mindig belkopanyai bántalomra engednek következtetni. Mihelyt ilyen esetekben a hiányzó részeken kívül is mutatkozik a láterő körzeti elgyengülése, a szinérzés is megfelelő szűkülést mutat, mi aztán rósz jóslatra jogosít. A hemiopia tárgyalásánál szerző a tökéletes vagy félkereszteződés kérdésével beiratóan foglalkozik, melynek végleges eldöntését még nem tartja lehetségesnek, mindamellett szigorú bírálat alá vevén Mandel stamm olvasóink előtt ismeretes állítását, mely szerint a tökéletes kereszteződés már is be volna bizonyítva. Mandelstamm egyik főérvét, hogy t. i. az orri féllátás (hemiopia nasalis) csakis tökéletes kereszteződés által értelmezhető, a mennyiben a lát idegék hátsó szögletében ülő kórfolyamatok azt létre hozhatják, inkább az ellenkező következtetésre jogositónak tekinti, mivel igazán bebizonyított orroldali hemiopia alig fordul elő az irodalomban, pedig kellene igen gyakran előjönnie, ha tökéletes keresztőződés léteznék, minthogy dagok, izzadmányos góczok stb. elég gyakran találtatnak a nevezett tájon. Az azonos oldali féllátás aphasiával szintén hosszabb taglalás tárgyát képezi; szerző hajlandó annak kút forrását az agyfélben, nevezetesen annak gyrus postcentralisában keresni. A halántékoldali fállátás mindig koponyaalapi bajtól származik, mely a látideg mellső szögletét illeti; itt a függőleges határvonal ritkán szabatos és állandó. Addig, mig a szinérzés határvonala kielégítő, a jóslat kedvező, de magától érthető, hogy a bántalom természeténél fogva tovaterjedés igen lehetséges. A szinérzés-nyomozás eredménye szintén döntő az úgynevezett jó indulatu láttompulatnál, mint milyen a szeszes italokkal és dohány nyal való visszaélésre, vervesztésekre, hasmenésre, ólom- és kinalmérgezésre, valamint a szem nem használására (auopsia) következik A tovahaladás és folytonos roszabbodás mindazon esetekben észleltetett, melyekben a zöldérzés épen hiányzott vagy állandóan csökkenést mutatott. Az iszákosok láttompulatát illetőleg, melynek behatóbb elemezését különben a központi homályról (scotoma centrale) szóló fejezetben találjuk, szerző Förster állítását, miszerint ennél mindig jelen van scotoma eentrale, pártolja, és pedig egészen jogosítva van rá. Magam is, kinek ellenkező állítását többször említi, azóta, hogy színes papírokkal viszem véghez az illető kutatást, meggyőződtem arról, hogy ezen tünet soha sem hiányzik ezen esetekben. Szerző különben a sárga folt gyors kimerülését ép úgy hangsúlyozza ezen tünet magyarázásában, mint magam tettem az erre vonatkozó magyar közleményemben, mit a német fordító említeni elmulasztott. Glaucománála láttérszükület leggyakrabban lép fel a belső felső negyedben oly módon, hogy a határvonal rézsut belőlfelőlröl ki- és lefelé, kissé túl a rögzített ponton húzódik. Szoros nyomazásnál különben még azonkívül közkörü szűkület is mutatkozik, mely fokonként az ismert láttérmaradványhoz (minimales Gesichtsfeld) vezet. Glau comára nézve is áll a többször említett jóslati következtetés a szinérzés mivoltából. A festenyes reczeglobnál fennálló igen kis láttér különbözik az ideglob után keletkezettől azáltal, hogy az előbbiben a szinérzés egész a láttérhatárig terjed. A láttér hiányai (scotome) igen terjedelmesen tárgyaltatnak. A központi hiány, — mely a láttani hátsó sarkon fellépő érhártya-reczeglobot (Chorio-Retinitis centralis) mindig kiséri, az ismeretes görbelátás (Metamor~ phopsia) által van jelezve, mely nem a reczeg sorvadásának, hanem a csapoknak, külső tagjaik közzé történt beszürödés folytán eredő széttolásának köszönhető. Hasonló scotoma jön elő a bujasenyves érhártyalob lefolyása alatt, csak hogy az gyorsabban szokott fejlődni ; továbbá a reczeg középütérnek bedugulásában
