Szemészet, 1875 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1875-10-24 / 5. szám
69 70 kainál, s hogy rövidlátóknál is a conus jelenléte, vagy je’en nem léte tökéletesen függetlennek mutatkozik az alkalmazkodási működés mértékétől. Majdnem minden nehézség a conus értelmezésében elesnék, ha abban egyszerű érhártyasorvadást (Dehnungsatrophie) volna szabad látni, mely a boncztani okoknál fogva épen e helyen létrejövő tülkhártyatágulatnak következménye. Ily értelmezés azonban meg nem magyarázná azon conust, mely rendes és túllátó szemben előfordúl, azért a tülkhártyatágulat nem lehet a conus-nak egyetlen oka. Szerző különösen egy ügytárs szemeinek nyomozása folytán azon gondolathoz jutott, miszerint a conus veleszületett rendellenesség. Az illető 26 éves egyénnek gyermekkora óta rendesnél kisebb látélessége volt, asthenopiában azonban sohase szenvedet és szemeit csupán azért vizsgáltatta meg, hogy a látélesség hiányos voltának okát megtudja. Mindkét szemben volt Ht. ä\T, Hm. nem találtatott S = gjj. Mindkét látidegkorong fekvő kerülőket (ellipsis) képez, a magassági átméret oly nagy rövidülésével, milyent szerző mindaddig soha se látott. Az edénykép 90°nyival forgatva van, a főtörzsök oldalfelé vonulván. Lefelé conus találtatik, mely oly nagy mint maga a látidegkorong, és nagyságával megfelelne M(-nak, gyengén sárgás, különben ment minden festenytől és érhártyaedényektől. Mind a látidegkorong mind a conus közös, folytonos, egyenlően széles festenyvoualtól van körülvéve, melyen túl a háttér szokott rendes minőségében látható. Ezen fejlődési rendellenesség megértése meg volt adva, mikor szerző meggyőződött, hogy a conus határa tökéletesen megfelel a vak folt határának. Ha a vak folt mekkoraságát a szokásos mód szerint megmérjük, alig lehetséges arról meggyőződni, hogy az egész conus annak határaiba be van foglalva. Szerző azért ezen nyomozásban a következő eljárást követte: Egy közönséges jó lámpának, egész terjedelmében megfeketített hengerüvegéről a koromverődék egy 2"'—3"'-nyi átméretü helyen eltávolíttatván, az ezen helyről származó fényt siktükörrel a szembe vezette, az ily módon keletkezett kis fényképet majd a körzettől a látidegkorong felé majd ennek központjától a reczeg körzete felé járatván, és a fényérzés területe határait feljegyezvén mintegy tárgyilagosan győződött meg arról, hogy az említett, a látidegkorongot valamint a conust körülvevő festenygyűrű egyszersmind a vak folt határát képezte. Hasonló eredményhez jutott még több más szeme i is, melyben meglehetős conus emmetropia és leszállított látelesség mellett volt jelen. A vak foltnak ilyetén nyomozása mutatta, hogy a túllátó és rendes szemben létező conus területén a fényérző recegréteg oly hiánya van jelen, mely az épen ott található festenyfolhám hiányának felel meg, mely coincidentia már azért nem lephet meg, mivel tudjuk, hogy a nevezett két réteg egy közös alapból fejlődik, és hogy ritka esetekben még a szémháttér felére is terjedő receghasadék marad fenn a magzatéletből, melynek területén az érhártya vagy épen nem vagy oly tökéletlenül fejlődött, hogy az egész jelenségnek a nem érdemelt érhártyahasadék nevet adták. Hasonlóképen az érhártya nem fejlődik túllátó és emmetropicus szemek, hátsó tülkhártya csaptól egészen független conusaiban, miért is azon hiányt nem sorvadásra (atrophia) hanem fejlődési hibára (aplasia) kell vonatkoztatnunk. A veleszületett conus e szerint az érhártyahasadék képmása, a nélkül azonban, hogy a két tüneményt ugyanazon állapot különböző fejlődési fokának szabad lenne tek intenünk, már azért sem, mivel az említett hasadék mindig lefelé, a conus többnyire kifelé találtatik. A veleszületett conus rendesen nem nagy, többnyire keskeny sarlót képez a látidegkorong l/6—'/5 nagyságával. Előjön minden fénytörés mellett és pedig, a mint látszik, egyenlő gyakorisággal. Még rövidlátóknál, a hol tülkhártyacsap jelen vau, sem lehet annak keletkezését ezen utóbbival kapcsolatba hozni. Eltekintve ezen veleszületett conustól, szerző most azon conust teszi elemező kutatatásának tárgyává, mely hátsó tülkhártyacsap, tehát vongálási folyamat alapján létrejön, és erre nézve szintén kimutatja, hogy maga a conus soha se lehet sorvadásnak eredménye. Mig t. i. abban a festenyfelhám tökéletesen hiányzik, az érhártya gyurmabeli rétege többnyire csak kisebb nagyobb vékonyulást mutat, némely nem igen ritka esetben pedig egész épségében áll fenn. Ha tisztán csak az érhártyának sorvadása képezné a conus bonctaui alapját, kérdés támad a felett, vájjon miért mutatkoznék a vougálási hatás oly különböző fokban a hártya különféle rétegében, továbbá miért a sorvadás csupán csak a terimbeli rétegben felelne meg a tülkhártyatágulatnak mind fokára mint terjedelmére nézve, mig a felhám-réteg csupán a látideg határán hiányzik, a tülkháryacsap tetőpontja felett azonban változatlanul fennáll. Idáig szerzőnek elemezése nemleges természetű, a menynyiben kimutatni igyekszik, hogy ezen viszonyok divatozó felfogása a bouctani adatokkal nem könnyen összeegyeztethető ; most azonban ezen bírálati szerepről lemondván, maga is uj feltevéshez folvamadik, midőn azokat oly módon értelmezi, miszerint csupán az érhártya gyurmájában előforduló változások mint vongálási sorvadás tekintendők, a festeny fölhámnak tökéletes hiánya a conus-ban azonban csak onnan származnék, hogy ezen rétegnek határa épen a vongálás folytán a látidegkorongtól eltávolíttatott lenne. (Durch eine Verschiebung des Epitellagers). Szerző iparkodik ezen feltevénvt a bonctani adatok nyomán támogatni. többek közt arra utalván, hogy azon tény, mely szerint a festenyfolhám acouus határain belől merően hiányzik, mig azokau túl egészen ép, csak ily módon értelmezhető. Épen mivel a festenvfölbám a látidegkorongtól visszavonni, nem kényszerittetik változatlan mennyiség mellett nagyobb területét befedni, miáltal a vongálástól illetőleg sorvadástól ment marad. A festenyfelhám ilyetén tovatolatásával szerző feltevénye értelmében, még a receg fényérző rétege is, mely amazzal közös bonctani alapból fejlődik, hasonló helyváltozásbau részesülne, miből aztán a vak folt általa sokszor constatált öregbítése természetesen folyik. Az által, hogy a fényérző recegréteg a lát degkorongtól visszavonul, elesik annak szüksége, hogy a recegcsapok bizonyos adott száma nagyobbodott területre terjedjen, miből megérthető, hogy a központi látélesség még nagyfokú rövidlátásnál is oly gyakran csorbítatlanul fennáll. Azon kérdés, vájjon miben rejlik a megszerzett tülkhártyatágulatnak oka, képezi az értekezés végszakaszának tárgyát. Szerző tagadja, miszerint az lobfolyamat következménye, és igazán mondhatni, hogy az ily felfogás ellen általa összehordott érvek igen nyomatékosak; különösen a párhuzamos összehasonlítás, melyet a nyilván lobos megbetegedés alapján létrejött ritkább staphyloma anticum és az oly igen gyakori staphyloma posticum között tesz, tanúskodik szerzőnek éles észlelési képességéről. De még a belnyomás tartós fokozottsága sem bírja a tülkhártya tágulatot létre hozni, ha erre nem létezik a tülkhártyábau különös hajlandóság. És ezen még be nem bizonyított veleszületett hajlandóság az. melynek feltevésére szerző az egész ismert folyamat értelmezését a rövidlátásnál fekteti. Szerinte már a rövidlátásnak oly felette gyakori örökölt volta szú a mellett, azonkívül az arczcsontvázlatnak ezzel nem ritkán járó sajátlagos alakja; végre az is, hogy a rövidlátás mint népjelvonás bizonyos nemzetiségekhez van kötve. Hasonlóképen a kypermetropicus szemalkat is örökölt alapon nyugszik. Az öröklött bajoknak rég óta ismert fellépési szabályai, főképen az, hogy csak bizonyos életkorban mutatkoznak, igen jól értetik meg azon sajátságokat, melyeket a rövidlátás eredetének értelmezésénél a foglalatosságra és evvel járó alkalmazkodási erőltetésre vonatkoztatni szoktak. (Ennyit Schnabel dolgozatáról, melynek becsét ezen nagyon is rövid kivonat után az olvasó alig bírja megítélni. Annyi bizonyos, hogy mindenki a 70 lapra terjedő értekezést legnagyobb élvezettel végig fogja olvasni.) (Arch. f. Ophth. XX. év járat II. rész). Mindkét szem oldali eltérése agybántalomnál. Hughlinqs Jackson tr-tól. Oldalhűdés (hemiplegia) némely eseteiben oly tünet lép fel, mely arra mutat, hogy a csíkolt testben és a közelfekvö kanyarulatokban a két szem együttes mozgásait szabályozó góczok létez-5*
