Szemészet, 1875 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1875-10-24 / 5. szám
72 nek. Mindkét szem ugyanis eltér 'aj h ű d 5 11 oldaltól ép oly módon, mint eltérni szoktak a bántalmazott oldal felé, ha az ellenkező t. i. oldalgörcs (hemispasm) jelen van. Vulpian és P r é v o s t már figyelmeztettek ezen tünetre, melynek jelentősége különösen (az elme-élettan szempontjából nagy, minthogy a sze mek mozgása közvetlenül a látásbeli fogalmak (visual ideas) boncztani alapjából indulnak. Donders Adaműk kísérleti nyomán kimutatja, hogy kutyánál valamint macskánál a két szemre vonatkozó közös beidegzés a corpora quadrigemina mellső dombocskáiból kiindul, a jobb dombocska a két szem bal felé mozgását, a bal dombocska azoknak jo.bb felé mozgását szabályozván. Ha a két dombocska különféle pontjait izgatjuk, a két szem különféle irányú mozgása következik, a két szem azonban mindig egyidejűleg és bizouyos határozott egymáshozi viszonyban fog megmozdulni. Ily mozgási elemek szerző szerint még a csíkolt testben és a közel fekvő kanyarulatokban is találkoznak és pedig fő tapintási szervünkkel szoros viszonyban. Oldalhüdésnél a mozgás szűnik, egy oldalon kezdődő rángatódzásnál fokozódik. Szerzőnek régen feltűnt, hogy a szemek mindkét esetben fellépő oldali eltérésüknél párhuzamosan állnak. Eleinte a priori úgy vélte, hosry ily agybántalomnál a szemnek összetörése (convergentia) első sorban kell hogy elveszen azért, mivel az összetérés az alkalmazkodáshoz szükséges, és ily külön mozgások mindig leghamarabb szoktak szenvedni (the most special movements suffer first in cases of cerebral lesions). Későbben azonban meggyőződett, hogy ezen mozgás a távolságra vonatkozván, nem a tapintási mozgások sorába (agy) hanem a hely változó (colomotor series) mozgások sorába (agyacs) tartozik. Donders erre nézve szintén a corpora quadrigemina-ban találja az illető góczot. a mennyiben Adamü k-kal azoknak hátsó dombocskák akármelyikének izgatására erős összetérést, egyszersmind lefelé forgatást és a láták összehúzódását tapasztalta. Szerző nem hiszi, hogy kétféle mozgások elkülönítése a corpora quadrigeminában oly nagy fokban lenne képviselve mint az agyban egyrészről, az agyacsban másrészről. Magától érthető különben, hogy alantabb fokú góczokbau képviselt mozgások szintén magasabb fokuakból indulnak ki, a mint kétséget nem szenvedhet, miszerint azon mozgás, melylyel a fejétől megfosztott béka a hátára csöppentet eczetet ledörzsöli, fejéből még tökéletesebben is indulhatna. Egészséges embernél közel látáskor természetesen mindkét mozgás egyesítve van; előbb kell, hogy a két szem összetérve a tárgyat ,.érje“, mire aztán a tárgyon végig mozogváu azt mintegy megtapintani, megérezni birja. Szerző egy másik előadásában körülményesebben kimutatja, hogy mit akar értetni azon tétel alatt, mely szerint a szemek mozgása szoros viszonyban áll a tapintási szervek mozgásához; kimutatja különösen a sorrendet, melyben oldalhüdésnél az egyes mozgások szenvedni szoktak. 0 ugyanis az oldali)üdés három fokát különbözteti meg, az az felveszi a tünetek három fokát, mely a csikóit test bántalmazottsága három fokú súlyosságának megfelelne. Míg az első foknál jobb oldali büdösnél 1) az arcz jobb fele hüdve van, 2) a kinyújtott nyelv jobbra fordul, 3) a jobb felső, 4) a jobb alsó végtag hüdve van; addig a második foknál, melyet szerző tökéletes oldalhüdésnek nevez, a felsorolt tünetekhez még a következők csatlakoznak : 5) a fej bal felé fordul, 6) mindkét szem bal felé fordul 7) a mellkas és az altest izmai jobb oldalt gyengitvék, végre, 8) a törzstől a jobb végtagokhoz menő izmok hüdve vannak. Szerző nem akarja állítani, hogy épen csak az oldalvást; párhuzamos szemmozgások vannak képviselve a csikóit testben, hanem hogy ezek mint a szemek párhuzamos mozgásainak legkülönbjei első sorban szenvednek, a mint átalánosan áll, hogy agybeli góczok bántalmazottságánál azon részok leginkább szenvednek, melyek külön és akaratbeli mozgásokra szolgálnak, kevésbé azok, melyek akaratnélküli és átalános mozgásoknak szentelve vannak ; felüdüléskor a megfordított sorrend észlelhető, az önkéntelen részek előbb épülnek fel. Ezen szabály különben nem áll az agyacs bántalmaira nézve. Befejezzük ezen kivonatot egy kóreset rövid vázlatával,- TI — melyben a szemek oldali eltérése korlátolt ráugatódzással együtt fordult elő agybántalomnál. A 41 éves beteg a bal felső álkapocs vilanyi elhalásában (Phosphor-Necrosis) szenvedett, és különösen a bal arczon gyakori rángatódzásokuak volt alávetve. Fél óra alatt hat ily roham észleltetett: a száj haránt irányban bal felé vongáltatott, mire a görcs az egész bal arczra és még a homlok mindkét felére is terjedett. Mikor ily módon az arcz meg volt támadva, mindkét szem erősen bal felé fordult, a fej kevésbé de mégis határozottan ugyanazon irányban fordulván, későbben mindkét szem kezdett pislogni, a bal azoi ban erősebben mint a jobb. A száj az egész roham alatt zárva maradt, a lélekzés legalább rövid időre megszűnt. A roham kezdetén némelykor gyenge zörej halatszott, alkalmasint a rágó és halánték izmok rángatódzása folytán; a roham vége felé a karban némi csekély rángatódzás tapintás alatt volt észlelhető. A rohamok után ugyan a bal arczfél hüdve volt, és ezen hüdésnek tulajdonittatott a némileg érthetlen beszéd, minthogy a beszédi képesség másként szenvedni nem látszott. A rohamok alatt a száj zárva lévén, a beteg nem beszélt; különben valószínűleg alatta öntudat nélkül volt, jóllehet egyszer nejének, ki őt nevéu szólitá, inteni látszott. Egy másik rohamban a bal kar nem mutatott semmi rángatódzást, a rekesz előbb kisebb szünetekkel mozgott, a mellkas mintegy két belégzésyni idővel előbb állott meg mint az altest; e kettőnek megállása a roham tetőpontját képezte, , mire kisebb hánykolódás, sóhaj, végre mély belégzések, melyben mellkas és hasür részt vettek, következvén, a roham véget ért. Ebben a két szem szintén erősen bal felé fordult, későbben kezdődött a pislogás, mely alatt a szemhéjak zárása sokkal észrevetetőbb volt bal oldalt. A görcs clonicus vala, azonban igen lehetséges, hogy tonicus görcs azt mindig megelőzte; csak annyit lehetett állítani, hogy az időközök az egyes összehúzódások között a roham haladtával mindinkább rövidebbek lettek. Bonczlelet: A jobb kemény agykéreg bemetszetvén, az arachnoidea genynyel fedve találtatott; ez valamint a lágy agykér a lobus anteiior és parietalis felső és külső táján körülbelül 2 négyszegű hiivelyknyi terjedelemben izzadamányosan beszűrődve és vastagodvák, jóllehet nem erősen odatapadva az agykanyarulatokhoz, mely utóbbiak ezen helyen annyira ellágyulva voltak, hogy agyállományból és genyből álló piszkos vegyületet képeztek. Igazi tályog azonban sehol sem találtatott. Ezen helyen továbbá a visszerek vastag sötét kötegekké voltak átváltoztatva, azoknak egyike azonban, mely a jobb oldalöbölhez ment, tömött fehér köteg gyanánt tűnt fel, és bemetszve nem vért hanem hig tejfelszeríi bennéket bocsátott ki. Azon kívül genyes fellágyulás találtatott körülbelül egy köbhüvelyknyi terjedelemben a sylviusféle árok alsó határán; számos vörös folt az említett fögóczhoz közel fekvő kanyarulatokban ; a Reilféle sziget hátsó része kissé megtámadva; a mellső, hátsó és halántéki lobus a főgóczot körülvevő kanyarulatok mind kis«é zöldesek. Corpus striatum, thalamus opticus, crura cerebri, pons és cerebellum — mind épek. A bal agyfél kanyarulatai lapulvák és összenyomvák; az arachnoidea felülete kissé zavaros, alatta igen csekély piszkos folyadék a kanyarulatok zugaiban, maga az agyfél állománya rendes állapotú. A felső hosszú öbölben vérrel vegyült geny és lágy sárgás alvadék. A jobb oldalöbölben hasonló bennék; a jobb barlangos öbölben tiszta geny; a bal oldalöböl rendes. Ezen genyes agylobnak összefüggése a felső áikapocs elhalásából következő és az ékcsont közép részére terjedő genyes lobbal az illető részek bonczleletéből világosan kiderült. (Ophth. Hosp. Reports VIII. 1, 93—101 1.) Hemiopia oldalhiidés és oldalérzéktelenség (licmianaesthesia) eseteiben. Hughlings Jackson tr.-tól. Szerző ezen tüneteket olykor oly esetekben látta, melyekben két kórgóczot kellett feltennie, másokban pedig, melyekben
