Szemészet, 1875 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1875-10-24 / 5. szám
67 68 ben tűnt fel, mely az atropinizálás előtt és után alkalmazott üvegek semlegesítő hatása közt mutatkozott. A hiba abban állott, hogy szemtükörrel nem határozták meg a fénytörést az atropinizálás 'előtt: 1. A fénytörés atropinizálás előtt történő üvegprébánál gyakran nagyobbnak látszik a valónál; azért sok oly szemnél alkalmazkodási görcs vétetett fel, melyben H. jelen volt. Azért továbbá látszólagos rövidlátás kórisméztetett oly túllátóknál, kik homorú üveggel jobban láttak, valamint az igazi rövidlátás gyakran sokkal nagyobbnak látszott a valónál, minthogy a rövidlátók az üvegek közti kételkedésben rendesen hajlandók az erősebb üvegeknél maradni. Még orvosok is, kiket szerző megvizsgált, nem voltak képesek — yi0 és */l2 között határozottan válogatni; ezen üvegek között a fénytörési különbség %„, Dobrowolsky azonban alkalmazkodási görcsöt vélt kórismézhetni oly esetben, melyben atropin előttM. y6, atropin után M. y6, jelen volt, hol tehát a fénytörési különbség csak ya66-ra rúgott. 2. Atropinizálás után a fénytörés rendesen a valónál kisebb, mivel az minden szemben a sugárizom zsongereje megszüntetése folytán csökkentetik. Már Donders arról szól, hogy a sugárizom élettani zsongereje által a rövidlátás némi csekély foka előállittatik, és hogy az igazán emmetropicus szemben a tullátás mintegy bizonyos minimumja kell hogy jelen legyen, mely minimumot azonban meghatározni nem lehet, miután a zsongerő alkalmasint %„ és y40 közt hullámzik. Számos kísérlet be is bizonyította ; hogy rendes fénytörési szemek az atropin által túllátókká lesznek, és hogy ez által az előbb tökéletes látélesség leszállittatik. 3. Mindaddig nem vagyunk jogosítva a fénytörés hosszú atropinizálás által létre hozott csökkentetésének egész összegét görcs megszüntetésére vonatkoztatni, míg be nem bizonyítottuk, hogy a fénytörés csökkenésének egy másik oka, hogy t. i. a lencsének a tökéletes nyugalom alatt beálló alakváltozata erre nézve nem szerepel. IY. A tárgyilagos az az a szemtükrészeti jelek, melyek az illető szerzők szerint az alkalmazkodási görcs mellett szólnak, ép oly keveset bizonyítanak mint a fénytörésnek atropin által létre hozott csökkenése, A látidegkorong vörössége, kisebb edények megjelenése, a főedények megteltsége és kanyorodottsága rendes viszonyok közt oly nagy változékonyságot mutatnak, hogy csak igen óvatosan szabad ezekre a vérbőség kórisméjét fektetni. Az érkártyának vérbősége még akkor is, mikor igazán jelen van és a festenyfölhám hiányzik, nehezen felismerhető; ha ez utóbbi pedig épségében fennáll, akkor az érhártya vérbőségének kórisméje éppen lehetetlen, miután ily körülmény mellett a háttér nagyobb vagy kisebb vörösségéből igenis a festeny színére és sűrőségére, nem pedig a vérdússág fokára szabad következtetni. IV. Mind azon nyomozási módok, melyek eddig a rövidlátás és az alkalmazkodási görcs között fennálló viszonyra nézve alkalmazásba jöttek, hiányosak, é s c s a k is szem tükrözés bírja mint átalánosan használt fénytörés mérő az ebbeli kósismének kimutattatok hézagait kitölteni. Az állandó alkalmazkodási görcs (tonischer Accommodationskrampf) kimutatására ugyan is nem elegendő, hogy oly szem, mely atropin előtt távolra jól látott, atropin után domborüveget kíván, vagy hogy ha atropin előtt a szem távolra bizonyos homorú vagy domború üveggel jól látott, atropin utáu gyengébb vagy épen semmi homorú üveget vagy illetőleg erősebb domború üveget követel. A görcs csak akkor lenne bebizonyítva, ha a fénytörésnek atropinizálás által létre hozott csökkenése összebasonlittatik azon fénytöréssel, mely az atropinizálás előtt szemtükörrel találtatott, és ha továbbá ezen csökkenés nagyobb annál, mely a sugárizom élettani zsongerejének leszállítására vonatkoztatható. YI. Szerző igyekszik azon ellenvetéseket lefegyverezni, melyek a fénytörésnek szemtükör általi meghatározása ellen felhozottak, arra mutatván, hogy a corrigáló üvegek válogatása, melyekkel a szemháttért legtisztábban látjuk, nem jár nagyobb nehézséggel, mint azoknak válogatása a betegek részéről, mikor a fénytörést alanyi utón nyomozzuk. A legnagyobb óvatosság és türelem igenis itt is mellőzhetlenül szükséges, az eredmény azonban itt sokkal megbízhatóbb mint az alanyi (látprobák) vizsgálásánál. Fődolog, hogy mindkét nyomozási mód mindegyik esetnél alkalmazásba jőjön ; azokuak összehasonlításából folyik a fénytörésnek meghatározása, illetőleg az alkalmazkodási görcä kórismézése. Ha az atropinizálás előtt és után a fénytörésnek mindkét meghatározási módja eredményükben összeegyezik, az atropinizálás után talált fénytörés azonban lényegesen kisebbnek találtatott, akkor, de csak is akkor bir az állandó alkalmazkodási görcs kórisméje tökéletes jogosultsággal. Szerző azért nem tagadja, hogy a szemtükcrreli vizsgálásnak is vannak bizonyos elháríthatlan hátrányai, mint pl. a tagadhatlan fénytörési különbségek, melyek a háttér, sőt még maga a látidegkorong egyes részeinek megtekintésénél illetőleg mérésénél találtatnak. A munkálat második szakasza foglalkozik azon a tárgyra nézve felette fontos kérdéssel, váljon a látideg külső széle mellett előforduló kúpalaku képlet, mely „conus“ vagy „staphyloma posticum'1 neve alatt ismeretes, igazán úgy tekintethető-é mint az érhártya vongá.ásának az alkalmazkodási erőltetés folytán létre jött eredménye vagy sem. Az ide vonatkozó adatok, melyekkel szerző e kérdésre nemmel válaszol, jóllehet különösen boneztani szempontból még kiegészítésre várnak, nem kevésbé figyelemre méltók, a szem működési vizsgálásra vonatkozók. Már a priori nem igen valószínű, hogy szövetváltozás, mely oly határozott alakot és székhelyet, oly szabatos határvonalakat és fejlődést mutat, lobfolyamatnak eredménye legyen; különben tudjuk, hogy Graefe maga az általa előbb felvett „Sclerotico — Chorioiditis posterior ‘ nevet és a névvel együtt a fogalmat is ké-. sőbben elejtette. Az úgynevezett „conus“ elég gyakran találtatik oly egyéneken, kiknek érhártyája a feltett vongálásnak bizonyosan nem volt kitéve. Szerző aránylag több nagy conust látott oly néposztályokban, melyek durvább mesterségekkel, földműveléssel stb. foglalkoznak és melyekben az olvasni tudás nem igen otthonos, mint a műveltség körében. A érhártyának a folytonosan összehnzódott sugárizom által létrejött vongálása különben még azon szemeken sem bírja a látidegkorong külső határán fellépő oly igen szabatos szövetváltozást értelmezhetni, melyek igenis az alkalmazkodást túlságosan felhasználják ; mivel épen nem érthető, hogy az alkalmazkodás alatti vongálás, az érhártya ezen táját nagyobb mértékben találná mint hátsó szélének akár melyik más pontját. Sőt Hensen és Voelckers újabb kísérletei egyenesen bizonyítják, m szerint az említett vongálás már a sárga folt táján tetőpontját és egyszersmind véghatárát éri, minthogy a tűik- és érhártyának idegek és edények által ép ott eszközölt szorosabb összefüggése a látideg külső határa mellett fekvő részt a sugárizom húzása ellen körülbelől oly módon védi, a mint a jégtörők a hidat a jégtömegek ellen védik. Míg tehát azon hely, melyen a conus majd nem kivétel nélkül előfordúl, alig van kitéve a sugárizom vongálásának, az a látideg belső határán, hová ezen erőmüvi hatás igenis eljut, csak ritkán észlelhető. Ha most a conus tovafejlődését szemügyre vesszük, úgy találjuk, hogy ez két irányban történik: magassága növekszik a sárgá folt felé, azon kívül a félhold mindkét szarva a látideg szélén tovább halad, míg találkoznak, s ezt gyűrű gyanánt körülveszik. Már most nem igen érthető, miként szolgáltathatna alkalmat a sugárirányú vongálás ezen utóbbi növekedésre. * Ha továbbá a conus az érhártyának az alkalmazkodási izom működése által létrejött vongálásának köszönné eredetét, akkor azt túllátó szemekben természetesen igen gyakran kellene találnunk, mit a tapasztalás épen nem mutat. A 210 szem közül, melyek viszonyai a jelen munkálat tapasztalati alapját képezik, 135 conus találtatott, ezek közül pedig 99 vagy 73,33% rövidlátó, 18 és ismét 18 az az 13,33% rendes és túllátó szemben. Szerző határozottan állíthatja, hogy túllátó szemekben, melyeknek alkalmazkodási készüléke oly erősen működik, a conus csak kivételesen fordúl elő, míg ritkán hiányzik rövidlátóknál, kiknek alkalmazkodási munkája csekély; hogy továbbá találtatik oly túllátóknál, kik soha sem szenvedtek szemfáradásban, míg hiányzik az asthenopia legmagasabb fo
