Szemészet, 1875 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1875-10-24 / 5. szám
SZEMESZET. Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 43-dik számához. Szerkeszti Hirschler Ignácz tudor. 5. SZám. Vasárnap, október 24-én. 1875. Tartalom : A rövidlátás oktanához. Schnabel tr.-tól. — Mindkét szem oldali eltérése agybántalomnál. Hugh lings Jackson tr.-tól. — Heniiopia oldalhüdés és oldalérzékteleuség (hemianaesthesia) eseteiben. Hugh lings Jacksou. — A nyaki egyöttérzideg kortanához. Guttmann Fái tr.-tól. — Némely szeinbántalom gyógykezelése fertőtlenítő szerekkel. Horner tr.-tól. — Látidegdag kiirtása a szemteke megtartása mellett. Knapp tnr.-tól. — A látidegen észlelhető kórtünetek heveny agyloboknál Manz tr.-tól. — Bizonyos szembajok gyógykezeltetése a porezhártya középtájának bemetszése által. B ridgin Teale-től. — A harmadik agyideg kétoldali hüdése agybántalomnál. Hughlings Jackson tr.-tól. — A szemmozgató ideg lnidéséuek jelentősége oldalhüdésnél. Hughlings Jackson tr.-tól. — A lencse önkéntes helyváltozásának két esete. S e c o n d i tr.-tól. — Porchártyalob elmebetegeknél. Bu z z i tr.-tól. Világrahozott könytömlősipoly. Steinheim tr.-tól. — Cysticercus cellulosae subconjunctivalis T a 1 k ó József tr.-tól. — Könyvismertetés. Handbuch der Augenheilkunde von Eduard Meyer. A rövidlátás oktanához. Schnabel tr.-tól. Sok tekintetben érdekes tanulmány fekszik előttünk, mely a divatozó s az utolsó időben mintegy irányadóvá lett véleményeket a rövidlátás keletkezési módja körűi elemező bírálat alá vevén, oly érveket hoz fel azok ellen, melyek — ha részükről újabb ellenvetésekkel szemközt a próbát megállják — a rövidlátás oktaui és ezzel együtt némileg hvgieuieus tanrészét lényegesen módosítani fognák. Eég óta tudva volt, hogy a rövidlátás leginkább a test fejlődése idejében és nevezetesen munka mellett szokott fellépni. A véleménykülönbség, mely e keletkezési mozzanat oktani felfogását illetőleg újabb időben a búvárok közt mutatkozott, főképen abban áll, hogy némelyek (Donders, Stellwag, Jäger) a munkának befolyását csak oly szemekben találják képesnek a rövidlátás előidézésére, melyek tülkkártvája már születés óta tágulatra hajlandó, mások ellenben (Dobrowolsky, Schiess, Erismann) ily veleszületett hajlandóságot szükségesnek nem tartják. Ismeretes dolog, hogy ez utóbbiak szerint a rendellenes folyamatok azon egész lánczolata, mely a hátsó tülkhártyacsaphoz vezet, az alkalmazkodási működés hibás voltával veszi kezdetét, a mennyiben a folytonos alkalmazkodás, különösen rósz világításnál alkalmazkodási görcsé válik, mely maga részéről az érhártya vougálását, aunak következtében pedig visszeres pangásokat, izgatottságot, szóval oly lobfolyamatot idéz elő a látidegdombcsa körül, melyből a tülkhártva'tágulat láttani és szövettani következményeivel együtt természetesen folyik. Dobrowolsky szerint ez a menete minden megszerzett rövidlátásnál, mig a veleszületett rövidlátás már a szülőktől örökölt tengelyhoszabbodáson alapulna, nem pedig a tülkhártyának tágulatra való hajlandóságán. Ha bebizonyítani lehetne, hogy a szemtükörrel feltalált érhártyaváltozatok mindig lob által hozattak létre, e felosztás még birna valami jogosultságot, és akkor valamennyi megszerzett rövidlátási eset közös jeleme a fejlődési időszakbani fellépsben valamint az idegkorong körüli lobfolyamatban rejlenek; ily felfogás ellen azonban szólnak egyrészről azon esetek, melyekben a megszerzett tülkhártyatágulat az alkalmazkodás csekély működése mellett fejlődött, másrészről azok, melyeknél a nevezett változatokat épen nem lehet lobfolyamatra vonatkoztatni, A hátsó tülkkártya-tágulat némelykqj; oly egyéneken lép fel, kik alkalmazkodásukat soha sem erőltették, kiknek szemein sem fokozódott belnyomás, sem a hártyák oly terimbeli megbetegedése nem találtatik, mely a szemteke falait rendes elleniállási képességétől megfosztaná. Ezekben valamely veleszületett szövet-rendellenességnél egyebet feltenni nem lehet, és annál inkább nem, mivel hasonló rendellenességet igen gyakran szülőiknél és testvéreiknél találni. Hogy a betegség csak bizonyos életkorban kezdődik, és hogy a tágulatra való hajlandóság mindaddig lappangó állapotban marad, nem lephet meg bennünket, mivel hasonló viszonyt minden más örökölt bántalombau találunk. Az egész kérdés az alkalmazkodási görcs divatozó tana körül forog. Már eleve feltűnik oly állítás, mely szerint a sugárizom nehéz munka következtében nem elfáradásba hanem görcsös összehúzódásba esnék. A feltűnés még nagyobb lesz az által, hogy épen azon rövidlátó szemek lennének az alkalmazkodási görcsre leginkább hajlandók, melyek — mint tudva van — nem csak a rendes- és túllátó szemekhez aránylagosan, hanem még átalábau is kevesebb alkalmazkodási erőltetésre vannak utalva. Ismerjük, különösen D o n d e r s óta, az alkalmazkodás túlfeszülésének következményét túllátóknál; kérdés tehát, vájjon miért támadna elfáradás ezeknél ugyan azon okból, melyből rövidlátóknál az ellenkező állapot: görcs következnék. Az illető búvárok igyekeztek az ebben fekvő ellenmondást különféle magyarázatokkal csökkenteni, mely törekvés azonban nekik nem igen sikerült. Szerző 210 szemet azon czélból vizsgált, hogy az alkalmazkodási görcs említett keletkezési módja fölött tiszta tapasztalást nyerjen. A 210 közül 120 rövidlátó, 40 túllátó, 50 rendesen látó szem volt, mind fiatal embereknél, kik alkalmazkodás felhasználására foglalkozásuk folytán kénytelenek. Csupán 89 szemnél alkalmaztatott atropin, mivel szerző későbben meggyőződött, hogy ezen, a betegeknek nagyon alkalmatlan eljárás nélkül is meghatározható, vájjon gyakorolt eaz alkalmazkodás befolyást az üvegekkal talált távpontra, és ha igen, milyen nagyot. Minden esetben a fénytörés két módon kerestetett t. i. a távpont illetőleg a látélesség nyomozása valamint a szemtűkörvizsgálat utján. Ezeu utóbbi, melyre M a u t h n e r a legnagyobb súlyt fekteti, a legfontosabb és semmi módon sem nélkülözhető része ezen nyomozásnak. A következtetéseket, melyekhez szerző ezen utón eljutott röviden lehet egynéhány tételben összefoglalni: I. Azon alkalmazkodási feszülésnek, melylyel a túllátó távolra tisztán látni bir, hiányzik a görcsnek miuden jellege, miután az önkéntes izomösszehúzódások módja szerint az akarat uralma alatt áll és mennyiségileg az adott távolsághoz mindig idomítva van. Hogy sok túllátó egyén távollátásnál a domború üveget, mely a szemet az alkalmazkodás alól felmentené, visszautasítja, onnan vau, hogy az alkalmazkodás bizonyos foka a tárgynak rögzítéséhez kötve marad még akkor is, ha a domború üveg a szem előtt van Ezen alkalmazkodási feszülés azonnal megszűnik, mihelyt az egyén nem rögzit, miért is szemtükrözésnél a lappangó (latent) tullátásnak legnagyobb fokát is fel lehet ismerni. II. Szerző egyetlen egy szemet sem látott, melynek a szemtükörrel feltalált rövidlátása atropin által emmetropiára vagy plane hypermetropiára lett volna átváltoztatva, vagy csak nagyobb csökkentetésben részesült volna, mint a milyen asugárizom élettani/,songerő (tonus) megszüntetésének megfelel. Neki e szerint egyszer sem sikerült, a sugárizomnak állandó önkéntelen öszehúzódását feltalálni III. Szerző kutatásainak e nemleges eredménye határozottan aira mutat, miszerint Dobrowolsky és mások által előállított számarányból az alkalmazkodási görcs gyakoriságára vonatkozó átalánosan érvényes szabály nem folyik, s hogy az alkalmazkodási görcs a rövidlátás rendes kísérőjének nem tekinthető, jóllehet gyakrabban előfordul, mintsem a nevezett búvár közleménye előtt sejtettük. Dobrowolsky valamint véleménytársai szeme előtt az alkalmazkodási görcs legbiztosabb jele azon eredménykülönbség5
