Szemészet, 1875 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1875-02-28 / 1. szám
•' -- 7 — alább az érintkeső lapok egy részére nézve feltünőleg mutat. Szerencse, bogy Merkel ezen véleménye, mint látni fogjuk, egészen egyedül áll s e legtekintélyesebb munka többi irói (mint ez közöttök sok tárgyra nézve tapasztalható) vele nem értenek egyet, habár egymás között sincsenek teljes egyességben. Legérdekesebb ránk nézve, mit Schwalbe mond l) Miután a sokszor ismételt „elválbatlanságot“ ő is bizonyította, azon nagyon meglepő s épen ezzel össze alig egyeztethető értesítést adja, hogy az ő befecskendéseinél a Petit-féle csatornába (Merkel szerint ez sem létezik és Arnold szerint is később ellágyulás utján fejlődik, szilárdüvegtest-részletből), mit a mellső csarnoknak megtöltése által könnyen eszközölhetni, az összeköttetés hátsó tok és üvegtest között egyszélesb vagy keskenyebb övben nem ritkán msgszakadt, folyadéknak a kettő közzé tolulása miatt. Ezeu adat rendkívül fontos és érdekes. Ha csakugyan valónak bizonyúlna, hogy a canalis Petiti, melynek létezése eddig legalább is kérdéses, valóban egy oly nyirk rendszerhez tartozó üreg vagy rés, milyennek azt Schwalbe képzeli, s hogy ezzel összefüggésben, ha nem mindig is, de néha egy hasonló jelentőségű hasadék létezik lencsetok és hyaloidea között, minek eldöntése pedig nem volna nehéz s az egész legkevésbbé sem valószínűtlen, akkor nem sokáig kellene azon gondolkoznunk, miért válik el e két képlet, legalább bizonyos esetekben oly könnyen egymástól. Hasonlólag könnyitné ezeu hasadékonyság megértését F i n k b e i n e r* 2) egy régibb állítása, mely szerint az övecs hátsó fala kettős s két lemeze közt az előbb Hannover, majd ö általa is látott (Hannover-féle) csatorna létezik ; H. szerint ez csak a lencse széléig ér, de Finkbeiner állítja, hogy egy ily hasadék a két lemezre vált byaloideában az üvegtest és lencse közt mindenütt látható. Nagy kár, hogy később aztán ezt senki sem látta. Hogy a kérdést illetőleg a lehetségig tisztába jöjjünk, nem szabad elmellőznünk a kifejlődéstant sem, mely a képletek ide vagy amoda tartozására összefüggések származásának módjára nézve, egyedül hiteles útmutató. Ez azonban csak neveli a kérdés zavarosságát; az újabb adatok lehetőleg tisztává teszik a boncznok számára a viszonyokat, de részünkre csak negativ, vagy jobban mondva semmi tanulságokat nem adnak. Arnold3) szerint a lencsét teljes lefüzödése után egy a középső csíralemeztől eredő világos szövet-öv környezi, elejénte vele közvetlenül érintkezvén ; majd a kettő között a lencsetokot jelző átlátszó vonal lén fel, mely külön réteget képez. A lencsét tehát elválasztja e réteg az említett világos öv hátsó felétől, melyből az üvegtest képződik s a tok azon alapszövete úgy ettől mint a később szintén mögötte fejlődő edényes hártyától egészen független önálló hártyát képez ; ez annál élesebben tűnik ki, minél idősebb az embryo. Ebből tehát legalább annyi világos, hogy a hátsó tok és üvegtest genetice egymástól függetlenek. Egészen ellenkeznek ezzel Manz4) állításai. Szerinte az életben boneztanilag különböző hátsó és mellső tok kifejlődésre nézve sem egyezik meg; utóbbit legnagyobb valószínűséggel a később mellső tokfelhámként szereplő sejtek képezik, előbbi „vagy az edényes tok hátsó részének sorvadt maradványa, vagy — mit legalább is nagyon benső összefüggése a fossa patellarissal támogat — az iiveguesthez tartozó határ-hártya.“ A mennyire ellenkezik ez Arnold nézetével, annyira érthetlennó teszi a két képlet egymásról leválásának eseteit. Ha ez a leválás olyan volna, mint a hyaloidea leválása az üvegtesttől ennek kiürítése alkalmával, mindig annak kellene megtörténni, mit Schwalbe Iwanoff ellenében a hyaloideának az iivegtesthez tartozása melletti bizonyítékul felhoz, t. i. eunek egyes czafataí rajta maradnának ; azonban mint tudjuk, ez nem történik, sőt épen esetünk bizonysága szerint az elválás erőszak nélkül is megtörténhetik. ‘) G r a e f e-S a e m i s c h. Handbuch. I. köt. 457. lap. 2) Zeitschrift für wiss. Zoologie. Bd. 6. 1855 ; id. Schwalbe. s) GraefeSae misch Handbuch 1. köt. 316 1. 4) Ugyanazon mii II. köt. 35 1. ~ . -V.;'.y- - 8 — Akár azt kérdezzük tehát: minő boneztani viszonyok jogosítanak bennünket azon hitre, hogy a lencsét tokostól s az üvegtest sértése nélkül leválaszthatjuk az utóbbiról, akár azt, minő kifejlödéstani adatok magyarázzák meg ezen képletek mindenki által nagyon szorosként jelelt összefüggésének megszakadását bizonyos esetekben, határozott feleletet kapni nem fognnk. ügy a boneztan mint az embryologia ad nehány adatot, melyek tetjesen felvilágositnának bennünket; de ezek csak egyesek véleményét képezik. Legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a kórtani észleletek Schwalbe befecskendési eredményeit s Arnold kifejléstani észleleleteit látszanak támogatni. Egy kérdés volna még, mi e tárgyról szólva, elkerülhetlenül nyomul élénkbe : nem tekinthetö-e ezen leválási hajlandóság kórosnak, bizonyos rendellenességekkel (mint hályogképződés stb.) együtt járónak? Nem függ-e össze vajon a lencse megzavarodásával annak összeköttetéseiben meglazúlása is ? E kérdésekre a fentebbiekben lelünk vagy kellene lelnünk feleletet. Ha a hátsó tok csakugyan az üvegtesthez tartozó képlet, nem érthető, miért csatlakozik épen kóros viszonyok közt a lencséhez s nem érthető, mi befolyása volna a lencsebeli elfajulásnak arra, hogy egy vele öszszenőtt, de hozzá nem tartozó hártya elpártoljon amattól s kövesse őt szerencsétlenségében. Még kevésbbé volna érthető, hogy ezen csatlakozás a lencséhez normalis viszonyok közt is (1. Heule és Schwalbe) megtörténik. Nem lehet azoubau Könnyedén eltávoztatnuuk azoi gyanút, hogy a két alkatrész összefüggésének meglazulása kiválóan túlságosan érett hályogok mellett jö létre, mikor mindkét tok zavaros már. Legnagyobbrészt ilyen hályogokra vonatkoznak azou mütétmódok is, melyek a lencsét tokostól veszik ki; így már Richter A. G. és 1799-ben Beer által ajánlott módok, melyek közül az utóbbié épen a hátsó toknak a felnyársalt lencse mozgatása által leszabaditásán alapszik. Ismerjük Sperino, Moyne, Wecker s főleg Pag ens t e c li e r ajánlatait, s tudjuk, hogy utóbbi épen túlérett, sót legújabban töpörödött, hályogok mellett látja mütétmódját előnyösnek. Ha nem tudjuk is tehát eldönteni, mi okozza azon sajátos ellentétet, mely az anatomok és szemészek észleletei közt fenáll, ha nem tudjuk is okát, miért lazul meg az összeköttetés lencsetok és hyaloidea között némely esetekben, annyi bizonyosnak látszik, hogy e két hártya teljesen önálló, bár rendesen összeforrt két képlet, melyeknek az elválásra hajlandósága van. Megérhetjük még, hogy Arnold ide vonatkozó véleményének bebizonyulása és Schwalbe kísérleteinek sikeres ismétlése után a kérdést megfordítva azt kérdezzük: mi az oka, hogy e két képlet oly szorosan függ össze egymással ? Könyvismertetés. Die Lehre vom Gesichtsfelde und seinen Anomalien. Eine physiologisch-klinische Studie von Dr. Wilhelm Schön. Berlin, 1874. Ismereteink hiányossága és tökéletlensége valamely szakmában akkor leginkább tűnnek fel, ha azokat összefoglaló áttekintetbeu szemeink elé állitja oly szakember, ki a mai tudomány színvonalán állva, gazdag tapasztalataiból folyó adatoknak az elfogadott elmélet szabályaival összhaugsásha hozását megkísérli. Ezen nagy érdemet szerezte magának Schön a szóban levő könyve által, melynek úgy tanulságos mint élvezett olvasása után úgyszólván tisztán látjuk a sok hézagot, mely a láttér élettani és kórodai tanában húsz évi szorgalmas tanulmányozás daczára még fennáll; annyi idő múlt el körülbelöl azóta, hogy Graefe (1856 Arch. f. Ophth. II. 2.) a láttér nyomozására különösen a jóslat szempontjából figyelmeztetett bennünket. Már maga a nyomozási módra is forog fenn több mint egy kétely. Schön a szakemberek túlnyomó többségével használja ugyan Fö rs tér perimeterét. melynek mintáján 37, a munkához csatolt láttérrajz is készült; ő azonban mégis jövőre Woiuow
