Szemészet, 1875 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1875-08-29 / 4. szám
51 52 alakját, vagy akár magát a hiányt is, magyarázza; a festeny mennyiségével a látás zavara (miután nem festenyes reczegrészek is elvesztik müködésöket) nem arányos stb. Ez által kizárja a reczegben felmerülhető okokat, melyek a fényt nem bocsátnák át, de a fényérző elemeket épen hagynák; (ezek épsége ellen szól a hemeralopia), do még ezek a vezetést is gátolnák, minek pedig a scotoma területén érintetlennek kell lenni. Végül azon eredményre jut, hogy ascotomának oka a festeny lemez és ez által, a fényérző elemek bántalmazottsága, az őv-alaké pedig az érhártyai edények lefolyása, az örvényes visszerek gócz pontjai szintén egy kör irányában lévén elhelyezve. Mindaz, mit e tárgyról Schön, valóban szép következetességgel kifejt, igen jól illik az általa elsorolt esetekre ; hogy azonbaD nem minden esetre s nem épen a mienkre, azt a következőkben látni fogjuk. Az őv-scotoma elmúlta s a látás javúlása után természetesen fokozott érdekkel nézheténk a szemfenékbe, keresendők a működés javulásának okát a betegség csökkenéséoen. Találtunk is ott javulást — az üvegtest feltisztúlását s legtermészetesb tévedés volna, ezzel hoznunk a scotoma eltűnését s előbbi jelen létével annak fenállását, kapcsolatba. Sajnos, hogy ily könnyen nem járhatunk el, diffus, molecularis homály csak a látélesség csökkenését s nem a körülirt, nagyon is sajátos alakú láttérhiányt magyarázván. Mi tehát az, mi elmúlt ? mi vitte magával úgy szólván a scotomát ? E kérdés, valamint az egész őv-scotoma ügye eldöntéséhez csak negativ bizonyítékokkal járulhatunk. A szemtükör ugyanazon változásokat mutatta utólag, miket a zavaros üvegtesten át fátyolozva felismerheténk; e változások főleg (teljesen?) a reczegre vonatkoznak; az érhártya, még ha a festenylemezt hozzá csatoljuk is, alig bántalmazott, de olyan mint előbb; feltisztúlt az üvegtest s ennek jelentősége a fő baj székhelyének megítélésére, az egész folyamat változásainak jelzésére nézve alig van. Igaz ugyan, hogy az üvegtesthomályt érhártvalobhoz szoktuk kötni; de vajon nem épen úgy okozhatja-e azt a reczegnek p. o. lobos duzzadása, beszüremkedése, azátömlési viszonyok változása által ? Továbbá jelentheti-é e homály fenállása „lappangó érhártyalob jelenlétét“ (minőt Leber egyszer ret.pigmentosa mellett talált) x) s elmúlása annak megszűntét akkor, midőn tudjuk, hogy a legnagyobb fokú pigmentosa s bizonyára ezzel együtt érhártyabaj jelenlétében az üvegtest tiszta lehet? Oly érhártyai változásokat tehát, melyek bizonyos időn át fen állottak s egy őv irányban a fényérző elemeket működésre képtelenekké tették, aztán pedig teljesen elmúltak volna, visszatérni engedve a megszüntetett működést, sem nem láttunk, sem felvenni jogunk nincsen. Még egy körülmény van, mi esetünkben az érhártyai vagy bármelyik észlelt változásnak a scotomával való oki összefüggését kizárja s ez a két szem látterének teljesen eltérő volta; jobb szemén a láttér úgy volt szűkülve, hogy a középponton nem látott s újjakat 4 láímyira csak a láttér belső, keskeny részében olvasott. Ha egyszer mindkét szemen azonos változások mellett ily eltérést találunk, akkor csak bajos azon változásokkal hozni a látterek alakját kapcsolatba. Hogy azonos és ránk nézve láthatatlau elváltozások (reczeg és érhártya szövetében) egyik szemen kövessék az örvényes visszerek koszorúját másikon attól egészen függetlenek legyenek (s mégis amazokkal egyszerre múljanak el) oly specialis és véletlen eset volna, milyenre nem gondolhatunk s milyet értelmezésre fel nem használhatunk. Az örvényes visszerek szerepe ellen egyébiránt, úgy ezen mint más esetben az a kifogásunk lehet, hogy azok körének és kiágazásának középpontja nem a sárga folt, melylyel semmi viszonyban sem állanak, hanem a látideg; bogy tehát egy oly lobfolyamat, mely ezek törzseitől, gócz-pontjaitól indúlna ki s őv alakban fejlődve, előre és hátra fele terjedve a visszerek mentén, előbb érné el a sárga folt területét, mint a látideg szomszédságát, s a vak foltot is befoglaló őv-scotoma ismét csak oly kivételes ésetbeu jöhetne létre, melyben a kóros változás kívülről keskenyebb övben terjedt el mint belőlről. És még egyet. Mj módon magyarázhatjuk Schőu szerint azon eseteket, melyekben az egész scotoma közelebb esik a középponthoz, mint 30—35*nyira, tehát mint a venae vortic. góczpontjai? Ily eset pedig a mienk (hol csak egy-két helyen csap túl a külső határ e távolon s rendesen a külső szól sem éri el a 35°-ot) 8 ilyen a Hersingé, hol a külső szél csak 16°-ig terjed. Ha az őv-scotomát úgy fognánk fel, mint egyszerű esetleget, mely sokféle ok által létrejöhet, bárminő okkal megelégedhetnénk magyarázatúl. De az végre is gyakran észlelt tünemény, mely bizonyos bajok (ret. pigmentosa, choroid, specifica) mellett gyakrabban megjelenik, érdekünkben áll tehát lehetőleg mindent tekintetbe venni értelmezésére. Schön müve után nem igen van az olvasónak kedve még egyszer a reczeghez vagy épen a látideghez folyamodni felvilágosításért. Es mégis meg kell azt tennünk. Ha tudjuk, hogy Michel újabb vizsgálati szerint a látideg rostjai oly módon oszlanak szét a reczegbe, hogy a sárga-folt külön kötegből kapja rostjait s a többiek ív-alakban veszik körül, tehát oly körök irányában r e n d ez k e d n e k e 1, m e ly e k középpontja a sárga folt, hogy továbbá a legközpontibb és legkörzetibb végződésű rostok a látidegben állandó helyzettel bírnak s bizonyos reczeg-övet ellátók egymással határozott állandó térviszonyban állanak, nem lehetetlen elképzelnünk oly folyamatot, mely a rostok ezen helyzetéhez képest csak bizonyos reczegövet ellátó rostokat tesz működésre képtelenné. Ilyen, a sárga fólt mint középpont körül elrendezett körök irányát követik néha a vérömlenyek rét. haemorrhagicánál; ez maga erős bizonyíték őv-alakú elrendeződés lehetőségére nézve. Hogy rétin, pigmentosánál az érzékenység concentricus megszűnése sokkal gyorsabban halad előre, mint a festenyződés, hogy e baj oly gyakran világra hozott egyéb, hallás szervbeli és agyi változásokkal jár együtt, mindez igen valószínűvé teszi, hogy az egész a szemfenéken kívül eső, talán látidegben vagy agyban székelő eredeti változásokon alapszik; az pedig, hogy épen legelső esete az őv-scotomának agyi eredetű amblyopia mellett jelent meg (hogy ez igaz, elég Graefe neve bizonyitásúl) mutatja ily nem szemfenékbeli ok képességét egy reczegőv működésének megszüntetésére. Általában bajos az oly sokféle viszonyok közt, oly különböző alakban és helyzetben megjelenő őv-scotomát egyetlen boncztani viszonyból, minden esetben, erőszakolás nélkül magyarázni. Az eddigiek csak annak lehetőségét (s többet bizonyítani nem akarhatunk) mutatják ki, hogy egy kóros változás p. o. a látideg legkörzetibb részében, mely változás choroiditishez,retinitishez stb. csatlakozhatik s elmúlásra képes, bizonyos reczegövet ellátó rostok működését megakasztja. Ezen felvétel legalább a kóros öv változó helyét megengedné, mig a többiek nem. Az őv-scotoma okának a látidegrostokba helyezése egy akadályba ütközik: s ez a hemeralopia. Förster szerint a hemeralopia reczeg és látideg bajai mellett nem jelenhetik meg. Miután azonban hemeralopia p. o. Hersing esetében nem volt s esetünkben sem múlt el a scotomával, ismét annak valószínűségére kell útalnunk, hogy az érhártyabeli folyamat és hemeralopia más okból származtak mint a láttérhiány. (Schön sem említi esjteibeu a hemeralopiát.) Betegünk jobbik szemén is csak egyes kis foltokban ismerte fel a színeket, mig távoztakor az egész láttér szélesedése mellett a színek s kivált a kék, határai kiterjedtek ; még a roszabb szemen is ismert fel színeket. E körülmény szintén látidegbeli változásokra mutat s a kezdődő, de elmúlt vagy javúlt látidegsorvadás bizonyítéka. Könyvismertetés. I. Beitrüge zur Lehre von den Farbenerfindungen von Br. J. Stilling. Ausserordentliches Beilageheft zu den hlin. Monatsblättern 1875. Ezen 44 lapra terjedő közleményben, melynek olvasását szaktársainknak melegen ajánljuk, uj és igazán eredeti eszmére akadtunk, ugyanis a színezett árnyékok felhasználására a szinérzés nyomozásában. A ki Goethe nevezetes, jóllehet rósz hirü x) Schön. Gesichtsfeld 136. 1.
