Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1874-07-26 / 4. szám
57 annyit igy is kivehettem, hogy a láta szükebb szögletes, merev, . hártyás lepellel elfedett, csarnok szűk, szivárványhártya dudorzatos, fényvesztett és rajza végkép megváltozott, szarukörüli lövellet. Látás igen gyenge; szóval oly stádiuma a rokonszeuvi lobnak, midőn már a sértett szem kifejtésének eredméuye is nagyon problematikus. Az eset lefolyását ezuttali tüzetes czélomtól eltérőleg csak azért Írtam le kissé hosszabban, hogy alkalmilag rámutassak azon ellenszenvre, mely még nálunk a tekekifejtés ellen uralkodik. Ez volt tehát azon eset, melynél meggyőződtem, hogy a bal kéz igen használható és el is határoztam, hogy ott is megkísérlem, hol a láterö visszaszerzése a főczél. Erre csak 10 hónappal később jutott alkalom, ugyanis 1872. május hó 24-én és azóta még 11 esetben, mindössze tehát 13-szor mütettem bal kezemmel. Az egyes esetekről itt még nem szólok, csak azt akarom megjegyezni, hogy a 13 eset közül a fenntebb bővebben leírttal együtt két szem veszett el, két másiknál pedig utóműtét által még szép eredményre lehet szert tenni. Az igaz, hogy a fennmaradó 27 jobb szem közül szintén csak 4 szem veszett el, de meg kell jegyeznem, hogy ez utóbbi 4 szem között két olyan pusztult el végkép, melyeknél a jóslat jó volt, a másik kettőnél utómütét által szintén lehet még segíteni. Ama sértési hályogot leszámítva a számarány a végkép elveszett szemekre nézve tehát ilyen volna: 12 bal szemre esik egy elpusztulás, 27 jobb szemre pedig kettő, oly differentia, mely nagyobb kóranyagnál egészen eltünhetik, de még ha a jobb szemekre nézve bizonyulna is be kedvezőbbnek, az okot, nálam legalább, nem a műtő kezében, hanem másban kellene keresni ; én, minden önhizelgés nélkül mondhatom, bal kezemnek már ezen csekély kóranyag által is oly biztosságot szereztem, hogy semmi különbséget nem veszek észre a működésben, és meg vagyok róla győződve, hogy ezen ügyességre minden szemmütő szert tehet és tegyen is, mert ezáltal a műtét, mely nem mondható oly egyszerűnek, mint a szarulebenymetszés, jóval egyöntetűbbé és egyszerűbbé válik, és fölöslegessé fogja tenni, a Graefe által gyakorolt helycserét, mely nem az idővesztegetés — ez valóban jelentéktelen lehet — hanem az által vállra tik komolyan bonyolítóvá, hogy a szivárvány csonkolás után, midőn a Graefe szerint működők a segódorvostól ismét átveszik a rögzítő csipeszt, mi közben — vongálás vagy nyomás folytán — a szembeli viszonyok változhatnak, mely változásokat a helytcserélő műtő nem kisérhet kellő figyelemmel-A legelső eset, melynél Graefe környi vonalmetszését alkalmaztam 1871. jun.hó 5-én, egy 71 éves aggastyán jobb szemén történt. A hályog nehány év óta áll lenn mindkét szemben, nagy magvakkal, a fenyérzési viszonyok igen kedvezők, de annál kedvezőtlenebbek a többi körülmények: a beteg nagyot hall, lágyéksérve van, és nagy mértékben köhög. A köhögést Dower-por nehány napi adagolása által némileg enyhítettük. A műtét előtti napokban alkalmazott atropinnak csak kevés hatása volt, a láta jelentéktelenül tágult.*) A beteg atka bátorsággal vetette magát a műtétnek alája. Az első metszés alatt azon rendellenesség mutatkozott, hogy a szivárványhártya testének egy redője a penge éle elé magasloü és igy minthogy bevégezetlenül nem akarám hagyni a műtétet, ki kelle vágnom egy darabot az illető képletből. Befejezvén az első metszést, a csarnokban meggyűlt vér daczára jól meg lehetett különböztetni a szivárványban ejtett likat, illetőleg azt, hogy a rendes láta fölött egy második mesterséges láta lett az első metszésnél készítve. A műtét második szakában a két láta közt hátramaradt hidat, il*) Graefének azon elmélkedése (Arch. f. Ophth. 14. köt. 3. rész, 18. lap) mely szerint tekintve a szivárványcsücsöknek, illetőleg a koloboma szárainak elöesési hajlamát, még kérdéses, váljon czélszerü-e a látát a műtét előtt minden esetben kitágítani, kérdéses azért, mert tapasztalta, hogy a merev sphincterek jelenlétében a szivárványcsonkolás után a koloboma szárai sokkal gyorsabban húzódnak vissza, mint ott, hol teljes tágulat van jelen. Ezen elmélkedés kétségkívül igen jogosult, a kezdőre nézve azonban mint a fenntebbi műtét lefolyásából legott ki fog derülni, sokkal előnyösebb, ha a szivárvány keskeny szegéllyé húzódott össze.- 58 -I letőleg a zárizom megfelelő darabját kihúzandó, csipeszt vezettem be, ez nagyfokú hajlottsága miatt a helyett, hogy megragadta volna a nagyon mélyen fekvő kihúzandó képletet, maga előtt tolta azt, a midőn egyszerre nagy üvegtestiszam állott be, mely tökéletesen elfedte a tért, sőt azon félelemre adott okot, hogy az üvegtest a netalán helybagyott lencsét végkép magába temette. Néhány perczig szüneteltünk, mire lassankint íel-fel tünedeztek az elborított képletek, ekkor nagy óvatossággal kevésbé hajlított csipeszt vezettem a zárizomré3zletnek, melyet könyedén kihúzva levágattam ; a tokmetesz alkalmazásakor a lencsét helyéből kilodultnak találván, a tok felmetszése után azonnal kanalat vezettem a lencse mögé, mely a legnagyobb könyüségel csusszant ki. A lencse kijövetele előtt folyvást szivárgott üvegtest, a kijövetelt közvetlen pedig kéregállomány kinyomulása előzte meg, a lencse eltávolítása után még bennmaradt kéregállomány egy részét szintén kanállal vettem ki. A láta a műtét után nem mutatkozott egész terjedelmében, hanem csak helylyel-közzel feketének. A héjterpesztő eltávolítása után, minthogy folyton mutatkozott űvegtest a beszúrási tájon, a köthártyalebenykét nem simítottam a sebre, azt kellvén főleg elérni törekednem, hogy mentői elébb jusson a szem kötésnek nyomása alá. A szaruhártyának kollapsusa nem mutatkozott. A kötés előtt atropint csöppentettem be.*) A minden fájdalom nélkül töltött nap és éj után — megjegyzem, hogy a műtét után 6 órával a kötés megújításakor újra lett atropin becsepegtetve — a beteg állapota igen kedvező volt. A héjak semmi duzzadást nem mutattak, a szaruhártya tiszta, fényes, csarnok tiszta viznedvvel megtelt,rendes mélységű, a kitágult láta területén egyes kéregomladékok láthatók; a teke belövelt, akötbártyalebeny sebre borulva alapjához tapadt**) és sehol dudorzatot, mint benőtt szivárványhártya kifejezését nem, hanem igenis az egész sebtájék egyenletes csekély megdagadását lehetett észlelni. Hogy röviden végezzek ezen esettel, még csak azt jegyzem meg, hogy nehány nap múlva ezen csekély visszahatás is teljesen megszűnt, a kéregdarabok lassankint szétfoszladoztak és eltűntek, lépést tartva ezzel a láterő folyton erősbödött és a negyedik héten hazabocsájthattuk volna igen kielégítő ereimén nyel + 4-el kitünően látja apró számait és mutatóját kis zsebórámnak,héber imakönyvben,— Jaeger 8. sz. megfelelő betűk — a legkönyebben igazodik el. Láttér tökéletesen rendes, csak az üvegtestben vannak apró mozgó czafatok és a tágított láta körszólein tokmaradványok. Ezen eset az, melynél a kanál alkalmazását oly könyünek tapasztaltam, hogy lentebb fejtegetett, inkább aprioristikus és elméleti okaimat támogatva láttam annyira, hogy a későbbi műtéteknél egvideig a kan álbe vezetés eleitől fogva intendálva volt. A nem szándékolt, szivárványkihasitás még több esetben fordult elő, igy egy hatvan éves férfiúnál. Ez esetben a vérzés oly nagy volt, hogy a csarnokból teljesen ki nem üríthetvén, a szivárvány rendes csonkolása után nem vettem észre a látaszéli részének bennmaradását, e részt később meglehetősen szélesnek láttuk, az ejtett lik periferikus volt és igy ueiri igen zavarta a látást, mely középnagyságú betűk olvasásáig javult nahány heti kezelés alatt. A vér igen gyorsan szívódott fel, az ezen esetben is bennmaradt kéregdarabok nagyrészt szétestek és részben eltűntek. Utólag igen valószínűnek tetszett nekem, hogy a lencse nem a rendes pupillán, hanem mesterségesen keresztül hagyta el a szemet. Egy esetben a kihasított szivárványrészlet a csarnok feneke felé csusszant, kihúzni nem volt nehéz, a két láta közti hidat könvüséggel ragadtam meg és vontam ki, üvegtestiszam jelentéktelen, *) Atropint kivétel nélkül minden extractio után közvetlenül alkalmazok, részben az előesések meggátlása végett, részben a netán beálló szivárványlob következményei ellen. Előadásom folyamában erről még szólam fogok. **) Kiemelendő, hogy eleitől fogva nem fektettem nagy súlyt a sebnek a köthártyalehennyel való azonnali befedezésére, a miért is sok esetben, kivált a hol üvegtestiszam tette a szem bekötését sürgetővé, egészen elhanyagoltam. A bennmaradó kéregállomány iránti magatartásom, mely előrement tapasztalásimon alapszik, tette reám nézve észerüvé, a lebeny odasimitására kevesebb nyomatékot helyezni. Ez irányítani gondolataimat a hátramaradó kéregállomany tárgyalásánál fogom bővebben fejtegetni.
