Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1874-02-22 / 1. szám
5 6 lanság, mely ezeket jelemzi. Nem kételkedem, hogy minden szakember, feltéve hogy nem is volna tudomása az irodalomban előforduló esetekről, tüstént ráismerne a sajátságos cougenitál vonásokra, és hogy aztán ezeket épen csak a látahártya rendellenes visszafejlődésére vonatkoztatná. Ezen eset leginkább hasonlít ahhoz, melyet Kuete (Thomas után) közétett, még a szivárványhártya színe is (világos barna) tökéletesen olyan. A különbség, csekélységektől eltekintve, csupán az, hogy R u e t e n é 1 az egyik szemben hosszab szálak egész a szivárványfelület középső harmadáig szabadon láthalók. (ügy látszik, hogy a szóban levő fejlődési hiba barna szivárváuyhártgyánál gyakrabbau észleltetett mint más szin mellett.) Hogy mi okozhatja a látahártya visszafejlődésének akadályát, arról semmi tudomásom nines. Tulajdonképi lobfolyamatot már a fenntemlitett érveknél fokva fel nem tehetni. Még azon körülmény sem szolhat a lob mellett, hogy a leirt lemez legszorosabb összeköttetésbeu áll a lencsetokkal, minthogy tudva van, hogy a magzati látahártya maga is tökéletes rendes viszonyok mellett már oly szorosan függ össze a tokkal. Megjegyzendő végre, hogy a töklemez középpontján létező véknyulás arra mutat, hogy a hártyának visszafejlődése eleinte rendes módon kezdődött meg, a mennyiben ez épen a láta középtáján likadással szokott megindulni. .4 látidegek kereszteződéséről. 1. Ueber SéhnervenTcreuzung und Hemiopie von JDr. Emanuel Mandelstamm aus Kiev). 2. Ueber den Bau des Chiasma nervorum opticorum von Prof. D. Micliel. Igazi foradalom az, mi a mai tudomány mindegyik lépését jelegzi. A haladás nem képzelhető anélkül,hogy a dolgokról való nézeteink lényegesen ne változzanak,hogy ma ne legyünk kényszerítve elhagyni azt, a mit még teguap igaznak tekintettünk; de a reform néha oly rögtönözve lép fel, hogy tudásunk egész épülete szinte ingadozni látszik. J o h a n n M ü 11 e r óta a látidegek félkereszteződésre m.ntegy kétségen kívüli volt és mint átalában a látmüködés feletti okoskodásunk úgy különösen a féllátásról (Hemiopia) való nézetek innen indultak ki : pedig úgy látszik, hogy a félkei eszteződés nem volt egyéb megbocsátható analógián alapult tévedésnél, és hogy a Iáidegek a chiasmában tökéletesen kereszteződnek. „Umlernen müsste man immer, umlernen!“ panaszkodott a vénülő örök-fiatal Goethe. A két fennczimzet dolgozat ugyanazon tárgygyal foklalkozik, az első inkább kórodai, a második kiválóan bonczolati szempontból. Mandelstam m már régebben győződött meg arról,hogy az úgynevezett semidecussatio nem felel meg a kórodai képnek, főképen ott hol mindkét szemen az oroldalí láttérfél hiányzik, tehát mindkét reczegnek külső fele van bántalmazva. Ha a Müller-féle schemát tekintjük, látjuk ugyanis, hogy az agy középvonalában, akár a chiasma élőit akár a chiasma mögött fekvő folyamatok a kereszteződött idegrostokat támadják meg, tehát a reczegek belső felét bénítván balántéki hemiopia eredményeztetek; meg nem foghatjuk ellenben, hogy mindkét reczeg külső felét bántsák belső felük épségbenmaradása mellett ; miért is hasonló esetben a nem igen valószínű teltevényhez kellett fordulni, hogy mindkét látideghuzam (tractus nerv, optici) külső szélén symetrice üljön a bántalmazó képlet. Azonkívül még azon esetek is, hol az egyik agyfél megbetegedése mellett csupán az ellenkeze oldal szeme tökéleteses megvakult, arra indították szerzőt, hogy Biesiadeoki már 1861-ben megjelent dolgozata nyomán, mely már akkor a lát:degek tökéletes kerezzteződése mellett szót emelt, a boncztani viszonyokat uj vizsgálásuak alávesse, melyekbül kiderült, hogy a Biesiadec kinek igaza van. Nyomozása mind szétvongálás (Zerfaserung) utján mind harántmetszeteken történt; ez utóbbiakra vonatkozólag megjegyzi, hogy igen könnyen tévedésbe viszik a vizsgálót, ha nem igen finomak, de nemleges módon mégis nagyon értékesek, a menynyiben félkereszteződést sehogy sem találhatni bennök. Kísérletei, melyek abban álltak, hogy majd igen fiatal, majd megnőtt házinynlakon az egyik látideghuzamot keresztülmetszé és a reczegen az erre bekövetkező változásokat vizsgálta, fölötte érdekesek. A házinyul reczege igen alkalmatos ilyen észlelésre, mivel a Iáidegrostok benne szétterjednek a nélkül, hogy kettős körvonalukat (Contur) elveszítenék és eszerint mint élesen határolt fehér vonalak nagy terjedelemben láthatók. Ily keresztülmetszés és az általa okozott sorvadás következménye az volt, hogy már a negyedik hét végén a történt keresztülmetszéssel ellenkező reczegenaz idegrostok jelentékenyen sorvadva és a látidegkorong körüli táj piszkos-szürkeszinben találtatott (mivel az érhártyaiföstenya sorvadt reczegenát volt látható), mi g az ugyanazon oldali reczeg rendes állapotát megtartotta, A szemeknek valamint az agynak későbben történt bonczolása és górcsői vizsgálata mindent megerősített, mit az élő szemben szemtükörrel látni és mindazt, mit a leletből következtetni lehetett. Kérdés : 1-őr miként kell, hogy a reczegek a középpontból eredő körülirt okokra hassanak vissza a látideg ilyetén tagadhatlan tökéletes kereszteződése mellett ? 2-0 váljon a kórodai kép és bonczlelet megfelel-e a bouczélettani tényeknek ? E kérdés megfejtésére szükséges, hogy megint egy rajzschemát tehintsünk, melyben a látidegek tökéletes kereszteződés után a szemekbe térnek. Akkor láthatni, hogy l-o minden olyan képlet, mely az agy középvonalában a chiasma mellső részét bántalmazza, azon idegrostokat tompítja, melyek a reczegek belső feléhez mennek, miből aztán a két láttér külső felének hiányossága ^következik. 2- 0 Ha a kórgóez a chiasma mögött fekszik a középvonalban, akkor azon idegrost.>k bénittatnak, melyek a reczegek külső feléhez vonulnak, ered tehát láttérhiány mindkrt belső oldalon, oly hemiopia, melyet igazán nem lehetett értelmezni a félkereszteződés tana mellett. 3- 0 Ha a kórgóez a chiasma egyik külső zuga mellett fekszik, akár a Sylvius-féle árok egész hosszában, mindkét szemben szükségképen támad oldali hemiopia, jobb- vagy baloldali; az előbbi ha a kórgóez a chiasma bal, az utóbbi, ha jobb szögletébe esik, mivel mindkét esetben az egyik huzamot bántalmazza, mely az ellenkező valamint az egyik ideget, mely ugyanazon oldal reczegéhez húzódik. Szerző ezen féllátási nemre különös súlyt fektet, mivel ez az, melylyel G r a e f e és a legtöbb szakférfiak a félkereszteződési tant leginkább támogathatni vélték, míg épen ezen féllátási mód sokkal természetesebben a tökéletes kereszteződés által értelmezhető, főle» ha tekintetbe vesszük, hogy a chiasma külső szöglete mellett fekvő körütér (Willisii) sokféle megbetegedésre alkalmat nyújt, mely a hozamnak a négydombhoz való lefolyásában alig találkozik. Ha más támpontok hiányoznak, akkor az azonosoldali féllátásból a Sylvius-féle árok megtámadására való következtetés lehető leghelyesebb, mig az ily esetben a látideghuzam báutalma szabad tért enged a kórgóez elhelyezésére a búzámtól kezdve annak a lát—a uégydombban és magában az agyfélgömbben történő szétsugárzásáig. 4- 0 Az egyik agyfélgömbnek megbetegedése végre — ha a lát—a négydomb vagy látideghuzam vonatik be a bántalomba — az ellenkező oldali szem tökéletes vagy részbeni inóros megbetegedését vonja maga után. Szerző taglal nehány az irodalomban előforduló kórtörténetet a czélból, hogy megmutassa, miként a kórtani tünetek tökéletesen megfelelnek a boncz-élettani követelésnek. Nevezetesen ad 1) egy Saemisch által közölt esetre, melyben mindkét szemen a külső háttér hiányzott, a bonczolás pedig a chiasma mellső szögletében fekvő ujképletet mutattok Egy másik hasonló esetet E. Müller-től. Mindkettő ugyan félkereszteződés által értelmezhető, de sokkal inkább tökéletes kereszteződés mellet szólnak, mivel a kórgóez a chiasma előtt t iláltatott. Ad 2)Wégner és Schmidt egy esete, melyben mindkét szemen a láttér belső fele hiányzott. A bonczolati lelet szerző szerint fényesen bizonyítja a tökéletes kereszteződést, minthogy az ujképlet az agy középvonalából indulva, eleinte az infundibulumot, a fornix-ot, a septum pellucidum-ot érte, tehát 1*
