Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1874-06-21 / 3. szám

35

36

ható, laposan használtatok csak és az átmetszés még ártalom nélkül elvégezhető ; toksérülés az előfordulható legnagyobb bajt ké gézi, a menyiben művi szürke hályogot annak veszélyeivel és káraival okoz, mellőzhető, ha a kést laposan vezetjük, menetét éber figyelemmel kisérjük és csak tág mellső csarnok mellett müteszünk; a szivárvány szár nem elég széles és nem egészen átható bemetszését felismerni és a meteszelések ismétlése által mellőzni a műtét folyama alatt nem mindég lehet, különösen ha a csarnokviz apadása miatt sietnünk kell a műtétéi bevégzésével, — ily esetben a műtétéi ismétlése vállhat szükségessé, bár átalában elégségesnek látszik a zárizom sikerült átmetszése és bár később a tátongás valamint, úgy hiszem, a rés hossza is nagyobb lesz, midőn a hegből kiszabadult körizom ismételten gyakorolta játékát fényváltozásnál; a szaru bel felületének megvágása a szármeteszelések alkalmával nagyobb fokban alig történhetik, mert érezzük hogy a lágy szivárvány szövet áthatolása után mikor ért késünk éle a keményebb szaru szövethez, ártalmat sem képez a menyiben lobos visszahatást nem feltünöleg von maga után, a netalán állandóan visszamaradó kis heg előnyös a szivárványon ejtett láttanilag felesleges rés eltakarása által, és legtöbbször fel sem található, mert még a szaruheg szélébe esik; vérzés a bemetszett szivárvány szárból kivételesen következik be, leginkább hevenyen fellazult szivárvány szövetből, könyen felszívódik, esetleg azonban a másik szár czélbavett és még nem végezett bemetszésére akadályozólag hat, melyet más alkalomra kellene halasztani; végre a bemetszés nem sikerülése nem elég gondos eljárás szüleménye lehet és a műtétéi közel időbeni ismétlését kívánná. Mindezek, valamint a műtétéi lefolyását illető megjegyzések átalában, az 1, 2, 3, 5 és 6 szám alatti eljárásokra vonatkoznak. A 4 szám alattiról megkell említenem, hogy még csak egyszer végeztem, tehát esélyeiről csak analogia utján szóllhatók; ezek a tüikhártyán át végezett utóhályogmütételnek némely esélyeihez foguak hasonlók lenni, azonkívül kérdéses, hogy a szivárvány felszurása a sarlószerü hályogtüre mindég sikerül-e, valamint hogy a látaszélfelé történő metszésnél nem szakad-e néha elébb a szivárvány a sugárszélről le és hogy előzetes atropin becseppentések által ezt biztosan el lehet-e kerülni.

A műtétéi kevés fájdalmat okoz, foka közel áll a szarun át történő tokmetszésnól előfordulóhoz, és leginkább a szaru átszúrásánál mutatkozik, a 2 és 4 szám alatti mütétváltozatoknál azonban majdnem semmi és csak a segédeszközök oda illesztésétől származik. Bódítás felesleges és csak azon egyéneknél vállhat kívánatossá kiken műtétéit másképen végrehajtani nem lehet. A beteg fekve mütessék, mert ez a műtőre nézve kényelmesebb, a beteg fejének és testének nyugodtsága könyebben érhető el, s a lej és netalán a test, különösen a vállak, rögzítése kevesebb erőszakkal történhetik. A nem müteendő másik szem lecsukandó. Segédkezésre személyzet hiányában egy egyén elégséges, ki a fejet tartja ; de jobb ha még egy megbízható segéd van, ki a szemhéjak körizmát nyomólag vonja el és egyéb segédletre készen áll.

Kérdés tehető, hogy atrapinoldat által megnagyobitott láta mellett mütegyünk-e. A felelet nem lehet egyenes, miután a tágítás mellett és ellen szóiknak érvek. Káros lehet a tágítás, a menyiben a lencsetok nagyobb kiterjedésben csupaszittatik le, tehát könyebben sérülhet, és a menyiben a keskenyebé vállt szivárvány szál alatt az eszközt kellőleg elhelyezni, a metszést a kívánt kiterjedésben megejteni nehezebb, anyira hogy ezen tekintetek inkább a látaszükitést calabar kivonattal igényelnék. Előnyös ellenben a tágítás, a menyiben a szövet tömörödött és igy ba metszés rajta tényleg éjtetik ez több biztosítékot nyújt hogy az atropinhatás elmúlása után a rés kielégítő terjedelmű lesz, azonkívül az eszköz járását jobban lehet látni és igy biztosabban ellenőrizni, de meg a bevágott edényekből a vérzés is csekélyebb lesz, miután az atropin oldat anaemicus irányban hat a szivárvány vérkeringésére. Egyelőre mindezekkel és más aprób érvekkel szemben, mig bővebb tapasztalat nem áll rendelkezésemre, azt vélném, hogy a 4 számú eljárást kivéve jobb atropinoldat nélkül műteni.

A mütételi visszahatás csekély, cselekvő utókezelésre nincs alkalom és 4—5 nap után többnyire el lehet a beteget bocsátani;

néha már a műtétéi utáui napon minden lobos belöveltség megszűnt, kivéve a csipesz rögzítési helyét. Ennél hosszabb, de csak expectativ utókozelés mérsékelt fokú szemdiaeta mellett szükségeltetik, ba a szárak bemetszett helyén vérzés jött létre, melynek eltűnésére 1—2 heti időt lehet számítani. Utókezelésem eddig abban állott, hogy 1 napig védkötés alkalmaztatott, azután ernyő. Másra nem volt szükség.

A mi a szárakban képezett kis rések láttam befolyását illeti, ez oly esetekben, hol azok a szaruheg széle által elfedetnek, annyi mint semmi. Azon esetekben pedig, hol a rések tiszta szaruszövet mögött képeztettek, a láttani zavar eseteimben nem volt kimutatható, de megvallom hogy mütött betegeim részint gyermekek részint láttani vizsgálatok tekintetében nem eléggé megbízható értelmiséggel biró egyének voltak, és igy átalánosabb horderejű Ítéletet még nem mondhatok. Annyit bátran lehet állítani, hogy a netalán észlelhető látzavar, mely inkább subjectiv fény káprázásban, mint az objectiv látélesség lefokozásában állhat, mindenesetre hasonlithatlanul kisebb mint az. melyet a szivárványcsonkolás okozta rések képeznek, sőt e mellett amaz elenyésző még a legkedvezőtlenebb esetekben is. A sphincterotomia e feltűnő előnye az által biztosittatik, hogy a láta teriméjé nem kap még 1-2 szer akkora toldalékot, a láta fényszabályozó működése nem tétetik tönkre, és a fénytörésiig kedvezőtlen szaru- és lencseszél nem csupaszittatik le.

A láta mozgásai látazárizom-metszés után kissé korlátoltabbak ugyan, mint az előtt, de még eléggé kisérik a fényváltozásokat és hasonló módon mennek végbe mint Graefe szerinti körzeti hályogki vonás után, azaz a két szár vége kevéssé, a kettő közti ivszerű zárizomrész pedig jókora kitérésekben mozog.

Müzeti tekintetben tanulmányozni és begyakorolni jól lehet a sphincterotomiát tengeri nyulakon, kiknek szemein 2—3 héttel előbb körzeti szivárványiszamot hoztunk létre. —

A leirt mütétmód czélja, mint már értekezésem elején kifejtettem, szaruhegbe nőtt szivárvány szálakat a hegből kiszabadítani és mellső odanövéseket úgy megszüntetni,

hogy az azokból származó lobos, és a belszemnyomás emelkedése által okozott glaucoma féle folyamatok és tünetek vagy megszüntettessenek, a bol ilyenek már bekövetkeztek, vagy azoknak eleje vétessék, a hol erre hajlam mutatkozik. A műtétéi egyszerűsége, veszélytelensége és a visszahatás csekély volta megengedik, indokolják, sőt kivánatossá teszik, hogy szemben azon tapasztalattal miszerint minden mellső odanövéssel biró szemben az ismeretes lobfolyamatok beállhatnak és a szemet tönkre tehetik, egy ilyen szem se hagyassák magára, hanem a jövőben kekövetkezhető ártalmak ellen sphincterotomia által mielébb biztositassék.

Addig mig a biztosításra nézve csak a szivárvány csonkolásban volt hathatós eszközünk, még habozni lehetett, hogy ezen nem mindég veszélytelen mütételi beavatkozást a nagy szivárványrés által okozott láttani hátrányaival ne odázzuk-e el addig, mig a concret esetben a műtétéi elkerülhetlensége bebizonyul. Mostantól fogva azonban, ha mütétmódom csakugyan oly egyszerű, veszélytelen és sikeres, miDt a milyennek eddigi tapasztalataim szerint azt tartanom szabad, a prophylacticus Kötelmek látszanak megparancsolni, hogy megszakítható mellső odanövéseknél e műtétéi mielébbi végzését ajánlatba hozzuk és a hol szavaink nyomán engedékenység mutatkozik, azt mielébb végre is hajtsuk.

A műtétet javalatait képezik:

1., körzeti és közepes elhelyezésű szavuhegek szivárvány benővéssel, hol a szárak a láta mozgásainál feszülnek és vongáltatj nak és a hol a feszülő szárak előtt fekvő szarurész tiszta vagy legalább csak könyedén homályos. Itt szivárványcsonkolás láttanilag káros volna, a zárizom metszés pedig nem, és az utóbbi kivitelére meg van azon kellék is, hogy az eszköz menetét a mellső csarnokban látni lehessen. Rendelkezésre áll ez esetekben a 1. 2. 3. 5 és 6 számok alatti műtéti eljárás. Központi hegeknél inkább szivárványcsonkolás végzendő, mert ilyenkor a szárak kevéssé vagy nem vongáltatnak, és uj látára, tehát szivarvány• résre is, majdnem mindég szükség van. Ha körzeti vagy közepes-_lAM