Szemészet, 1873 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1873-04-27 / 2. szám

19

20

kifejtés helyett mindig sorvadt csonkokká változtatok genyes érhártyalob által.“

Magát a müeljárást következőleg írja le Graefe: „Közönséges kettős selyemfonalat vezetünk az üvegtesten keresztül akként, hogy a fonalkacs a teketokból 4'"—5"'-nyi széles hidat foglal maga közé. A fonalkacsot nem szorítjuk össze, hogy ama hidat lefűzzük azon czélból, hogy mind több és több folyadék ürüljön ki a beszúrási helyekből (a régiek ekként képzelték a hatást), hanem laza csomóra kötjük azt, csupán a fonal helybentartása végett. Némely esetben még csomót sem kötöttem, hanem a fonalvégeknek szabad kilógást engedtem, azonban a folytonos félretolódás esetleg a köthártyának fölösleges izgatása miatt ez nem czélszerű. A fonalat nem kell a teketok nagyon is megvéknyult részein átvezetni, mert az ily helyeken sorvadt, tehát genytermelésre kevésbé alkalmas érhártyával jő az érintkezésbe.“ E tétel bizonyítására Graefe idevágó esetről emlékszik meg, hol, mivel 6 nap alatt nem állott be visszahatás, ólomsodronynya! szorította össze a hidat, és miután ez sem hatott, a megvéknyult rész mögött uj fonalat vezetett keresztül, mit gyors hatás követett,

A fonal, illetőleg a hid irányára Graefe nem fektet nagy súlyt, a beszúrásra azonban akkor nyerünk legkényelmesebben helyt, ha a hídnak párhuzamos irányt adunk a szaruhártya szélével. A fonalvégeket a lazán kötött csomó mellett közvetlenül levágjuk, és a szemhéjakat ragtapaszcsíkokkal vagy gyengéd nyomkötéssel immobilisáljuk. Mihelyt megdagad a köthártya, és mozdulatlanná válik a teke, biztosak lehetünk, hogy az érhártyában a genyes lob megindult, ekkor legott el kell távolítani a fonalat, nehogy túlságossá váljék a genyképződés, minek szarugenyedés és utólag a czélba vett mértéken túl nagy tekesorvadás volna következménye. A fájdalmakat a beteg laugymeleg szegfű- vagy lenmaglisztborogatások mellett elég jól tűri. A folyamat tetőpontját elérve 3—8 nappal később már is észrevenni a teke kisebbülését, mire gyorsan áll be a sorvadás. A szúrpontokon vagy más elvékonyult helyeken keletkező tülkalatti tályogokat legjobb magukra hagyni és csak a langymeleg borogatásokat folytatni. Fődolog a tekesorvadás fokát biztosítani, ettől függvén leginkább a müszem czélszerű alkalmazhatása, mire nézve ismét igen fontos tudni, mikor kelljen a fonalat eltávolítani; ezt a begyakorlott szemész ritkán fogja eltéveszteni. Átlag nem tart a folyamat 2—3 hétnél tovább. 1

A gyakorlatra nézve igen fontos tény az, hogy az ily heveny genyes érhártyalobok, a másik szem rokonszenvi megbetegedését soha sem vonják maguk után.

A kitágult szemeken kívül még mások is alkalmasak arra, hogy ily műtétnek alája vettessenek, többek között: lassan lefolyó szivárvány-sugártestlobban szenvedők, melyek kiállhatlan fájdalmakat okoznak, feltéve hogy a másik szemben még nem mutatkozik hajlam rokonszenvi megbetegedésre; ép így megvakult szemek, melyeknél lencsevisszahajlitás ment előre; továbbá szemek, melyek el nem távolítható cisticercust tartalmaznak; lefolyt glaucomák, melyek még mindig nagy fájdalmakat okoznak, ha a másik szem szivárványcsonkolás által már biztosítva van, vagy pedig midőn már is megvakult. Az itt felsorolt esetekről Graefenek nincs tapasztalása és csak javaslatkép jelöli meg ezen indicatiókat.

Két okból látszék czélszerűnek Graefe ezen czikkét lehetőleg bőven reprodukálni, először, hogy talán már feledésbe ment állításai emlékezetünkben felfrissüljenek, másodszor, hogy ez által az alább leírandó esetekben tapasztalt némi eltérések megítélésénél biztosabbak lehessenek a támpontok.

Eddig a szóban forgó műtétet csak két egyénnél alkalmaztam 3 szemen. Az egyiknek, 5 éves fiúnak, jobb; a másiknak, 11 éves leánynak mindkét szemén.

Az esetek következők; I. N. J. 5 éves fiúcska 3 hónapos kora óta veszik szülei észre jobb szemén a rendellenességet. A teke térfogatára nézve rendkívül meg van nagyobbodva. Magának a szaruhártyának átmérői minden irányban oly nagyok, mint a másik, ép szemteke mellső részének átmérői. Ezenkívül határai az átkékelő tülkhártyával mintegy egybefolyva nagyon bizonytalanul válnak ki. A szaruhártya átlátszósága elveszett, úgy hogy a mögötte levő képleteket alig ösmerhetni fel, a

csarnok mélységéről, a szivárvány színéről, szerkezetéről, a jéglencse minőségéről lehetetlen tudomást szerezni, a szaruhártyán hegek nincsenek, de meg van az gyurmájában zavarosod va, még pedig a mélyebb rétegekben, úgy hogy a külső lap elég fényes. A szaruhártya domborulata rendesnél inkább kisebb. A megnagyobbodott és kissé feszes szemteke annyira kitolul, hogy a szemhéjak nem képesek befedni. Pényérzés teljesen megszűnt. Fájdalmak nincsenek. Az egyénke élettani működései elég szabályosan mennek végbe.

A betegen, kit a gyermekkórházba vettünk fel, több napi tartózkodás után 1872. junius hó 11-én alkalmaztam Hirschler tr.-rali tanácskozás után narcosis alatt a fonal bevezetését a tülkhártya külső alsó negyedén, oly irányban, mint azt Graefe tanácsolta. A hely melyen a bevezetés történt átkékelő, tehát véknyult vala, a fonal laza kacscsá köttetett; a szemre gyengéd kötést alkalmaztunk. *

Jun. 6-án. Visszahatás tegnap igen csekély, azon helyen, hol a fonal fekszik kevés nyák. Ma reggel a köthártya kissé duzzadt, a héj résből a kötés levevése után kevés hig geny ürül ki. A szaruhártya belső alsó negyedén, tehát a beszúrás ellenkező oldalán, félkörszerü, egész terjedelmében egyenletes W" szélességű szürkés beszürődés, melynek vájulata le- és kifelé tekint. A tekén sehol belöveltség. Láz nincs, a beteg jól aludt.

Jun. 13-án. Az említett szürkés beszürődés csekély terjedésén kívül, semmi más változás. Kötés félretétetik.

Jun. 14-én. A kiürülő geny mennyisége valamivel nagyobb. Ez állapot 21-éig alig változván, kivéve a teke kis belöveltségét, egyes edényeknek a szaruhártyára vonulását, a reaktio gyorsítása végett a fonalat kezdettük a sebcsatornában ide s tova mozgatni. Ennek daczára még 22-én sem mutatkozott visszahatás, újra vongáltuk a fonalat; 3 nappal később, tehát 25-én a szaruhárfcyában és mögött, határozottan lehetett genyedést éazrevenni. Az eleintén megjelent és valamivel nagyobbodott félkörszerü szüremlet azontúl nem igen változott.

Jun. 26-án nagyfokú szemhéjvizenyő — a fonal eltávolittatik.

Jun. 27-én. A iélkörszeeü szüremlet és a később beállt genydepot egybefolynak. Láz, fájdalom nincs. .

Jun. 28-án. A szaruhártya genyedő részén inkább be- és lefelé csekély áttörés.

Jun. 29-én. Az áttört hely felett egy vonallal egy másik áttörés készül. A szemhéj-vizenyő csökkent. Váladék igen mérsékelt.

Jun. 30-án. Az áttörési nyílásból geny kezd szivárogni.

Jul. 1-jén. Szemhéjak vörösek, duzzadtak; a genykifolyás fölv ton öregbedik, — fájdalom daczára ennek nincs.

Jul. 2-án. A szaruhártya egész kiterjedésében genyedést mutat, a kifolyás igen bő — a teke, mely eddig mindig feszesebb volt rendesnél, puhább kezd lenni.

Jul. 3-án. A szemhéjak duzzadása enged, genyedés mérsékeltebb. Teke észrevehetőleg kisebb, puhább.

Jul, 4-én. Hasonló állapot. Langyos opiumborogatás. Ezek mellett a genyedés mind mérsékeltebb lett, a teke folyton kisebbedett — mig végre julius végével felényire olvadt — a szaruhártyán képződött átfúródási hely szilárd hegszövet által lezáratott és a genyedés végkép megszűnt. A kórlefolyás közben jul. 26-án az alsó átmeneti redő külzugi tájékán habarczszerü képlet támadt és gyorsan fejlődött borsónyi mekkoraságra, ezt jul. 30-án ollóval lemetszettük, mire csekély vérzésen kívül semmi visszahatás sem állott be. A beteget ekkor már hazaküldhettük volna, azonban magunk szerettünk volna műszemet beilleszteni és azért tartottuk, a megrendelt műszemre várva augusztus 18-ig a kórházban, a midőn végre kitünően szép és műszem viselésére igen alkalmas csonkkal hazabocsátottuk, müszem nélkül, nem tehetvén olyanra szert, minőre a kis fiúnak szüksége lett volna.

Ezen eset kórtörténetéből a midőn egyrészt teljesen meggyőződtünk arról, hogy a már, mint láttuk, régebben ösmert műeljárásnak Graefe által találóan történt módosítása, a kitűzött czél tökéletes elérését teszi lehetségessé, úgy másrészt