Szemészet, 1873 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1873-04-27 / 2. szám
21 22 meg az világlik ki belőle, hogy lehet a fonalat akár a megvéknyult részleteken is átvezetni, és ha késik is a visszahatás nem szükséges ólomsodronyt, nem szükséges uj fonalat vezetni hátrább eső és kevésbé vékony részleteken keresztül. Előidézhetni a genyes érhártyalobot egyszerűen úgy is, hogy a már bennfekvő fonalat nehány napon át vongáljuk és ezen uj ingerrel ösztönözzük az érhártyát visszahatásra. Meg kell e helyt még azt is jegyeznem, hogy, mint a másik esetben tapasztaltam, a külső zug felmetszése nélkül nem is lehetne vastagabb részletét a tülkhártyának kezünk ügyébe ejteni, annyira mozgékonytalan a szemgödört kitöltő vízkóros teke. Már pegig, miután előre nem tudhatni mily fokra fog fejlődni a heveny érhártyalob, azaz, be fognak-e állani a semmi esetre sem közönyös és kellemes viharos tünemények, bizonyára igen jó, ha lehet elkerülni ezen, a folyamatot csak súlyosítható segédműtétet. Kiviláglik ezen esetből az is, hogy a szarugenyedés, áttörés és a termelt genynek ez utón való eltávolítása ez esetben nem állta útját a tökéletesen megfelelő csonkképződésnek; nem vonhatni azonban kétségbe, ha Graefenek megbízható adataitól eltekintünk is, hogy a lefolyásnak épen ezen alakja az, melyről a priori tehetni fel, hogy a tulkicsiségű csonkok képződésére leginkább szolgáltathat alkalmat. Érdekes ezen esetben még az is, hogy a visszahatás első jele a szaruhártya azon részén mutatkozott, mely távolabb esik az izgatás helyétől, azaz nem a külső hanem a belső részleten. Ezt nem vagyok képes magamnak másként megmagyarázni, mint hogy nem is volt az a bevezetett fonal hatásának következménye, hanem válószinüleg csak esetleges coincidentiában állott vele. E mellett szól az is, hogy semmi egyéb, czélba vett kórjel nem volt vele összeköttetésben. A kórfolyamattal összefüggésben álló jelenség volt a köthártyahabarcz utólagos keletkezése, minek analogonját tapasztalni nem ritkán a szarucsapnak Beer szerint történő lemetszése után a folyamat végszakában, a midőn tudniillik a szaruhártya helyén képződött hegszövet közepén keletkezik kis hártyás kiemelkedés, mely egy ideig folyvást nő, a mig kender- vagy lencseszem mekkoraságra fejlődik, ezután folyvást lohad és végre a hegszövetben elvész; hasonlót észlelni tenotomiák után a behegedt köthártyaseb tájékán, csakhogy ezek nem tűnnek el maguktól. A szóban forgó esetnél a dolgot úgy képzelem magamnak, hogy a beszúrási helyről bujálkodik az ki a köthártyaszövetből, és csak azért látszik az az átmeneti részen, mert a teke jóval kisebbedvén a szem minden képletének, tehát a beszúrási helynek is hátrább kell esnie. A lefolyás tartamára nézve, be kell vallanom, hogy sem ezen, sem a második esetben, Graefe eseteinek rövidségét nem tapasztaltam. Erre különben a másik eset tárgyalása után még visszatérek. II. eset. D. K. 11 éves leány, korához képest fejlődésében hátramaradt és roszul táplált. Szellemi mint testi működésében semmi eltérés. A leányka gyermekkorában kiállott szemlob után mindkét szemén végkép megvakult. Közelebbi megtekintésnél azt venni észre, hogy a szemtekék, különösen a bal meg vannak nagyobbodva, tapintásra kemények és a héjrésen kifelé nyomulnak, úgy hogy a héjak nem képesek azokat elfedni. A szaruhártyák mindkét szemen egész kitérjedésökben negesen elváltozva és csapszerűen kitágulva, szürke-fehér fénylő színűek egyes közbeszórt sötétbarna pettyekkel, melyek az előrement kórfolyamat alatt kinyomult és behegedt szivárványrészletek következményei. A szivárvány, keskeny körszegélyét kivéve, mindenütt egybenőve a szaruhártya hátsó falával, úgy hogy mellső csarnok csak a szaruhajlat táján van és itt is szerfelett szűk; fényérzeí mindkét szemben teljesen hiányzik. A viszonyok mindkét szemben, a tekemekkoraságot kivéve egyenlők, a bal teke, mint már emlitém nagyobb, a különbség az egyes átmérők irányában körülbelül V2‘" tehet ki. A jobb szem még alkalmas lett volna a közönséges Beer-féle szarucsap-mütétre, minthogy azonban a bal tekén ez a fennállt viszonyok miatt ellenjavallva volt, és vagy tekekifejtésre vagy genyszalag-bevezetésre kell vala elhatároznom magamat, egyrészt a visszahatásrai hajlam fokát akartam már ezen szemben felismerni, másrészt pedig kísérletül használtam fel az esetet, a műtét eredményétől tételezvén fel az eljárás ismétlését hasonló sarucsapos eseteknél. 1872. november hó 25-én narcosis nélkül egészen ngy végeztem a műtétet mint Graefe ajánlja, itt a tű által talált képletek nem voltak megvéknyodva, a Graefe methodusától csak mellékes dolgokban tértem el, ugyanis a fonalvégeket nem kötöttem közvetlen a szemtekén csomóba, hanem lelógattam azokat az arczra és ragtapaszcsíkkal erősítettem az arczbőrhöz; a fonalak azonban a csík és a szem között nagyon meg voltak eresztve, úgy hogy a legkisebb vongálástól sem kellett tartani, kötést nem alkalmaztam a műtét után. Hogy röviden végezzem a kórlefolyás történetét csak annyit jegyzek meg, hogy a fonal bevezetése után csak 1873. jan. 16-án volt némi kis okunk a fonal eltávolítására, tehát teljes 7 hétig feküdt benn a többször ide s tova húzogatott fonal a szemben a nélkül, hogy oly tünemények állottak volna be, melyek a fonal eltávolítását tették volna tanácsossá. A fonal tehát nem idézte elő a heveny érhártyalob ösmert jelenségeit, de ezért még sem volt okunk az alkalmazott eljárást megbánni, mert a teke minden lobtünemény nélkül — a genyedés, mely hatodnapra beállott és hol kisebb, hol nagyobb fokú — de mindig jelentéktelen volt — csupán a köthártyáuak képezte váladékát — folyton kisebbedett, e kisebbedést már ötölnapra lehetett határozottan constatálni; a kisebbedéssel lépést tartott az elpuhulás. Január 16-án oly fokra olvadt le a teke, hogy a fonalat, hacsak nagyon kicsivé nem akartuk tenni a csonkot, ki kellett venni; a kivétel után azon mindig csekély váladék képződése is megszűnt, és a tekecsonk mai állapota kevésben különbözik az akkoritól, csak valamivel lett kisebb. A kezelés közben belsőleg chiuint szedett vassal. A leány rendkívül nagy félénksége, folytonos aggodalma egyrészt, másrészt gyenge testalkata, sápadt, szenvedést eláruló arcza okozták, hogy a másik szemen csak január 31-én alkalmaztam a fonalat úgy mint az első szemen. A lefolyásról itt csaknem ugyanazt kell mondanom mit a másik szemről említettem — a visszahatásnak alig állottak be jelei — igen csekély belöveltsége a tekének, jelentéktelen szórási érzet volt az egész mi futólag jelenkezett; február hó 8-án a fonalat, mintán épen semmi reactio nem mutatkozik, megmozgattuk; 18-áig a szem folyton kisebbedik, nagyobb visszahatás tüneményei nélkül, geny e napon kezd csak ürülni, még pedig a teke űréből, mit abból következtetek, hogy a kivált tömeg mind a fonalakon gyűlik meg és mintegy ezeken ereszkedik alá, a geny igen vastag, szép sárga színű és csak akkor van bűze, ha hosszabb ideig maradt veszteg; x/s a genyedés tetemesebb és 12/3-ig folyton gyarapszik, ezzel lépést tart a teke kisebbedése és felpuhulása; 19/3 a fonalat eltávolítjuk, minthogy a teke tegnaptól kezdve máig, kivált felső részén, nagy mértékben belövelt és a gyermek feszességi érzetről kezd panaszkodni; 2% a feszességi érzet, valamint a belöveltség engednek; 2fi/3 a fonal eltávolítása óta is kisebbedett még némileg a szem, a 18-án fellépett lobtünemények nehány nap múlva egészen elmúltak, és a szem eddig, ha nem lett is még műszem beilleszthetésére alkalmas, van remény, hogy még , ezentúl folytatódni fog a megindult sorvadás, és így a czélt, ha ily egyénnél szó lehetne hasonló czélról, teljesen el fogja érhetni; az egyént inkább ez iránvbani tapasztalás szerzése végett, mint a műszem számára tért és alapot nyerendő vettük fel, müszemnek csak ott lévén volíaképen helye, hol nemcsak a kosmetica kívánja, hanem egyszersmind a vakság elpalástolására törekszünk. Ezen két szemnél, mint láttuk, a visszahatás a szó szorosabb értelmében nem is következett be, a fonalak igen sokáig maradtak benn, és igy a lefolyásnak is felette lassúnak kellett lennie. Ha Graefe átlag 2—3 hétig tartónak mondja a folyamatot, ezt egyrészt annak tulajdoníthatni, hogy ő gyermekeknél talán nem is alkalmazta; ha ez igy volaa, akkor arra lehetne ezen 3 esetből következtetni, hogy a gyermekek érhártyája általában kevésbé sérülékeny, és a genyes folyamat az inger hatására sokkal később köszönt be. Ha azonban Graefe gyermekeknél is alkalmazta a fonalat, úgy valószínű, hogy az oly felette gyors lefolyást a fonalaknak egymást felváltó több-2* t
