Szemészet, 1873 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1873-12-21 / 6. szám
87 88 sodlagos hályoggal való részletes összenövése; ha pedig a dolgoknak szabad lefolyást engedünk, azaz, ha legalább a látaszélnek egy részét (egészben az már úgy sem sikerülhet) azonnal a másodlagos hályog mellől el nem távolítjuk, úgy egyik kellemetlen következmény a másikat éri: a felduzzadt rétegmaradványok izgatják a szivárványhártyát, ennek folytán a következő éjjel szaporodnak a hátsó odanövések és a látaszél tökéletes odanövése állhat elő. Már a második napon ilyen esetekben oly bevégzett ténynyel állunk szemben, milyent már nem javíthatunk és melynek igen kellemetlen- következményei vaunak, ugyanis hosszantartó szivárványizgatottság, látazár, az összezsugorodott másodlagos hályog által a szivárványnak vongálása, ez által sugárzsába, és ha végre nehány hét lefolyásával sok baj után a szem nyugalomra tért, még egy nagyobb és eredményében nem is teljesen biztos utóműtéttel állunk szemben. Ép azért koródánkon következőleg jártunk el: atropint csepegtetünk a szembe a műtét előtti napon kéi-háromszor (az oldatnak 1 : 120-hoz való viszonyában) a fenne miitett okokból. Négy-öt órával a műtét után a szem kimosatik és felületesen megtekintetik; ha ekkor mellső csarnok mutatkozik, 1—2 csepp atropint csepegtetünk a szembe, ha nincs is jelen lobos tünet, sőt még akkor is, ba a látaszél odanövése lehetetlen, mint például akkor, ha a tok kivonatott, mi tokmegkeményedéseknél néha véletlenül sikerül, vagy a lencse űvegtest előnyomulása miatt tokostól kikanalaztatott. Ilyen esetekben az atropinnak csak lobellenes hatására számítunk, a szem izgatottságának lecsillapítását szándékozván, és egyszersmind ily esetekben a harmadik napon ha minden jól megy, a becsepegtetéseket be is szüntetjük. Ha pedig tok- vagy talán kéregmaradványok vannak jelen, akkor annyivalinkább csepegtetünk be atropint, mi által a kővetkező napon rendes viszonyok közt a látát részletenként tágultnak és az első becsepegtetés előtt létre jött odanövéseket vongáltaknak, egyeseket talán megszakítva is találunk. Ezután ezen és a következő napokon még mérsékelt mennyiségben használunk atropint, hogy a láta még szabad részeit a másodlagos hályogtól távol tartsuk, sőt talán még az egyik vagy másik odanövést, mi néha sikerül, elszakítsuk. Ha azonban az odanövések sűrűn állanak és látazár veszélye forog fenn, a rendes atropinoldat pedig hatástalan marad, erősbb oldatot is veszünk. Ily módon a kevésbbé kedvező esetekben legalább azt érjük el, hogy a látazár nem szűk láta mellett jő létre, mi tekintettel az utóhályognak későbbi zsugorodására tetemes előuynyel bir •, de a legtöbb esetben tömöttebb másodlagos hályognak is sikerül a látaszél legalább kis részét szabadon megtartani, mi által ismét lehetségessé lesz a szemnek mellső és hátulsó része közti közlekedés és a hályog lenyomása czéljából később tűvel való bejuthatás — az ilyen esetekben is, hátulsó odanövések daczára, a legártatlanabb, legegyszerűbb és ennélfogva leginkább használható utómütétel.*) Mi eddig az atropinnak ezen mérsékletes és az esetenkénti viszonyokhoz mért alkalmazásából annak csak hasznos, de soha sem káros oldalát tapasztaltuk, és eredményeink a mások által elért legjobbak mellé sorakoznak. Ezen sorokban a k'vonás előtti és utáni viszonyokat, a mennyiben azok a rendesnek keretében mozoguak és a menynyiben az atropin használata ezekre vonatkozik, tüntettem fel. E téren ingadoznak mai napon a vélemények, és itt az álláspont tisztázására a mostani tudományos mozgalom feladata. Hogy a kivonást esetleg követő rohamosabb szaru- és szivárványérhártyalobok tekiutetébon más intézkedések mellett első sorban az atropin hatályos alkalmazása szükséges — erről senki sem kételkedik és ennek megfelelöleg mindnyájan széltében alkalmazzák is. *) Néha a látaszél egy vége odanövés által olykép vau föl- és a közép felé rögzitve, hogy a látának nagyobb mérvű tágulása ezen szár vongálását eszközli, a mi némi, ha nem is tetemes sugártestfájdalmat okoz. Ily esetben annálinkább lehet az atropin alkalmazásával felhagyni, minthogy az utókezelés oly elöhaladott stádiumában vagyunk, melyben a látazár veszélye már nem forog fenn. Glio-sarconta egy esete közli : Torday Ferencz tr. 0. M. 27 hónapos fiúcska, fiatal, erőteljes, egészséges szülők első gyermeke ; 6 hónapos koráig szemein semmi rendellenességet sem vettek észre; ekkor a jobb szem megvörösödött, szemhéjait a gyermek nem nyitotta; ezen állapot, mely ellen szemviz és védkötés alkalmaztatott, tartott három napig ; negyedik napra a csarnok vérrel telt meg, a kezelő orvos és szülők nagy rémületére. Legelőször 1872. május 8-án mutattatott be az akkor 10 hónapos, jól fejlődött és táplált fiúcska Hirschler trnak, ki akkor a jobb szemtekét feltűnően keménynek találta, a teke nagyobb visszerei tágultak, vérrel m°gtöltve voltak, valamint a kissebbek is belöveltek; a szem egész kiterjedésében sötétpiros, fólszine egyenletes, fénye kevesebb a rendesnél; szorgosabb vizsgálatnál a környi részeken fehér pontok láthatók a sötét piros alapon, azonban az alsó külső részen jól kivehetők a fekete föstenyfoltocskák. A szarukép egészben megfelelt az .ámmow-féle u. n. Cornea sangvineanak. Csarnoknak, szivárványnak nyoma sincs. Bal szem rendes, sötétkék szivárvánuyyal. A glabella táján kisded emelkedettség, hasonlólag szokottnál kiállóbbak a homlokdudorok és a jobb járomcsottáj is. Különben a koponyaesontosodás megfelel a kornak, mellső kutacs nagyrészben elzáródva. A kórisme — szemben a haemophtalmussal, kemény összeállású tekével — a legnagyobb valószínűséggel ssemtekebeli dagra tétetett, s a baj komoly, könnyen veszedelmessé válható voltára a szülők figyelmeztettek azon kéréssel, hogy el ne mulasszák a gyermeket időről-időre, de legalább minden hónapban egyszer, bemutattui. Miután még azon hónap folyamában a szülők kétszer megjelentek, mely idő alatt a szemen mi különös változás sem jelentkezett: egész 14 hónapig nem mutatták magukat. Ekkor, múlt szeptember 24-én már a szemteke a rendesnek kétszegesére kidagadva ült a szemgödörben ; a szem egész kiterjedésében elpusztult, helyét egy barna pörk födte, mely mögől piszkos fehér szinii, igen hig, vérrel vegyes folyadék szivárog elő. A teke hátsó része minden irányban egyenletesen vau nagyobbodva ; vizsgálat alatt a gyermek fájdalmat nem kűlöl, sőt úgy látszik, hogy a szemhéjak külső fölsziuén tett uyomogatások neki még kellemes érzést is okoznak < fájdalmat a gyermek egyátalában sohasem külölt. Most a szemrák félreismerhetlenül állt előttüuk, s a kifejlődésre vonatkozólag a szülők állítják, miszerint már fél év óta tapasztalták a beteg szemtekéaek némi nagyobbodását az egészséges szemhez viszonyítva; legközelebb 14 nap alatt azonban a teke óriási lépésekkel növekedett, mintegy nyolez nap alatt „megcsordult“, s azóta folyik a nélkül, hogy a korának megfelelöleg igen értelmes gyermek fájdalomról a szemben csak egyszer is panaszkodott volna A tekekiirtása, lehető rósz jóslattal a folyamat kiújúlását illetőleg, lett határozottan és egyedül ajánlva a szülőknek, mibe ők készséggel beleegyezve az szeptember 20-án teljes elkábitás után ki is vitetett. A tekekifejtéséről a szemteke roppant nagyságával szemben szó sem lehetett : még a kőthártya is. daczára szeragödörbelí mozgathatóságának , telyesen össze volt nőve a szemtekével ; miután a külső szemereszték 3*"-ra fölhasitatott , a teke hatalmas ollóc-apásokkal kiirtatott; a bő vérzés csilapitása. s még több a kötszövetben visszamaradt beszüremkedettdagocskák eltávolítása után a szemgöiör tépett el feszesen kitömetett és nyomkötés alkalmaztatott. Néhány óra mnlva, a gyermek hányás által nyugtalanittatván, vérzés jelentkezett, miért is a kötést meg kellett újítani. Ezután a hegedés gyorsan előrehaladt, s az nyolez nap allatt kevés genyelválasztás mellett teljesen befejeződött : a gyermek már a műtét utáni napon vidám volt. enni kért. jó kedélvállapotátvisszanyerte; láza, fájdalma nem volt. A kiirtott szemteke bevolt ágyazva nagy mennyiségű kocsonyás külemü, sárgás fehér színű rákos tömegbe, úgy hogy rajta szabad szemmel sem izmokat, hártyákat, sem a látideg— csonkot kivenni nem lehetett; ez utóbbi azonban a rákos tömeg leválásztása után rendes külemévelés vastagságával előkerült. A górcsői vizsgálatot Scheathauer tnr. végezte, és következőket talált : a szénit eket tli dag puha, fehér, finom likacsokkal ; csak egyes helyeken sárgás színezettel. Elroncsolta és
