Szemészet, 1873 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1873-06-29 / 3. szám
48- V — zatára nézve kimutatni, igazán háladatos munkát vitt végbe, mely a rostocki felavatási értekezletek sorában kétség kivül Kiváló helyet foglal el. Önkéntes ütérlüktetés a reczegben a Basedow-féle betegségnél. A szemészet f. é. első számában ismertettük meg Becher észle'étéit a reczegüterek lüktetése körül , melyek most egy nj adattal szaporodtak , a mennyiben ezen tüneményt többször oly egyéneken látta, kik a Basedow-féle kórállapotban szenvedték. B. hat esetet közöl, melyek közül négyben jelen volt az ütérlüktetés. Annak közelebbi okát a véredények idegeinek hűdésében valamint a szívdobogásban keresi. Tudva lavő dolog ugyan is, hogy a nevezett kórállapotban a fejütér oly csekély ágazatai lesznek láthatókká, sőt lüktetésük és tekervényességük által szembetűnőkké , melyek rendes körülmények alatt nem is láthatók. Ez kétség kivül az edényizmak hüdésének valamint a szívműködés fokozódottságának következménye. Mig az utóbbi a vért nagyobb nyomás által tolja az edónyrendszerbe , addig az előbbi, t. i. az eiényizomhüdés teszi, hogy az edények nem csak eredetileg nagyobb űrt, de egyszersmind a véráram iránt kisebb ellentállást mutatnak; azért tágulnak ki jobban a szívnek összehúzódása 'dejében , a visszerek módjához hasonlóing összeesvén a szívnek tágnlatával. Feltéve, hogy az edényhüdés nem csupán a külső fejütér területére, (hol az egvüttérzideg keresztülmetszése által kisérletileg ki lön mutatva) , hanem szintén a belső fejütér ágazataira terjed, belátható, hogy miért vesszük észre a véráram behatolását a reczeg ütereiben is. Igaz ugyan, hogy a nyaki együttérzideg egy oldalán történt keresztülmetszése után sem az érhártyában, sem a látidegen nem jön létre oly vérdússág . mint milyen az állat fülén jelen van; de ebből csak az következik , hogy a belső fejütér idegei nem futnak le a nyaki együttérzidegben. Becher úgy véli , hogy az iitérlüktetésnek főoka az e iényizomzatnak hűdésében rejlik , melyhez azután segitőleg járul a szívműködésnek fokozódása. Az üterek az által tágabbakká, tehát feltűnőbbekké válnak , a behatoló véráramnak azonban kisebb ellentállást nyújthatván, mind hosszúságban, mind szélességben nagyobbadnak , de miután feszerőre ugyan de nem egyszersmind ruggonyaságra nézve gyengültek, természetes, hogy a szív tágulatával ép úgy húzódnak össze mint rendes üterek szoktak. Ehhez járul még a szem belnyomása is, mely éppen akkor növekedvén, maga részéről is elősegíti a nagyobb fokban kitágult üterek ősszehullását. Mind ezen okokból következik, hogy a Basedowféle betegségben a reczegüterek mind hosszaságban , mind szélességben történő legnagyobb és legkisebb tágulás közti különbség nagyobb lesz mint a rendes állapotban és így a vizsgálónak feltűnővé válik. Lehetséges az is , hogy a dülszem maga az által, hogy a véraram a látidegnek és az abban lefutó ütereknek kifeszitése folytán kisebb ellentállásra talál , rém csekély mértékben vesz részt a tüneménynek létrehozásában. Az említett ütérlüktetés a Basedow-féle betegségnek egy új és minden tekintetben fontos tünetét képezi. A szemészek eddig semmi említést nem tettek róla; de ezentúl alkalmasint többen fogják észlelui, miután Becher rá figyelmeztetett. (Wiener med. Wochenschrift 1873. 24. és 25 szám.). H. Sávos tömlödagok a szivárványkártyában. Feüek tr-tól Tisztelt munkatársunk, ki a kolozsvári szemészeti kórodán mint tanársegéd működik, egy ott észlelt idevágó esetet ir le : egy 24 éves pásztor állítólag rögtön „megvakult“ mindkét szemén lobos tünetek alatt, három hét után a jobb szem helyre volt állítva. A bal szemben a porczhártya tágulatot, külső két harmadában homályt mutat , felülete tükröződő , de itt ott mintegy pontozottszerüen vésett, alsó szélén kissé kifelé kis heg, melybe a szivárványhártya be van vonva. Egy kifeszített hólyagszerü tömlős dag , mely a porczhártya homályos részének megfelelve a csarnokban ül, kitölti a csarnokát a porczhártya külső szélétől majdnem az egész látatéren, úgy hogy ennek csak keskeny sarlóidomú belső maradványa látható. A szivárványhártyának ama része, mely a tömlőt fedi, szövetében jól felismerhető, csupán azon változatokat mutatván, mely a kifeszítésnek következménye. Egy nagyobb és több kisebb véredény húzódnak a dag felületén. A dagtól lefelé fekvő szivárványhártzarész szintén tömlőszerüen át van változtatva, a mennyiben itt több apró átlátszó hólyagacska látható , mely barnás kötegek által egymással függ össze. A tömlőnek tartalma rendesen meglehetősen világos savónak lenni látszik, de mihelyt a szem erősen lefelé forog, alsó része vérrel telik meg, mely vér különben azonnal hátra vonul, ha a szem felfelé néz. A sarló idomú láta mögött szürkés homály látható, mely atropin becseppentése után lencsehomálynak bizonyúl be. A szem csak kézmogást bir látni, a láttér belső fele hiányzik , e szemteke kissé keményebb, továbbá érzékeny is. Fényiszony, könyezés van jelen; azoa kivül még átalános bujasenyv is. A műtétet Schuleh tanár úr oly módon vitt végbe, hogy a porczhártya külső-alsó szélén lándzsával behatolt a dagba, mire aztán kis csipesszel a tömlőnek több darabját kihúzta és levágta. Az alsó metszést nyomban nagyobb vérzés kövétte. Az ejtett sebnek gyógyúlása gyors és rendes volt, a beteg azonban későbben nem észleltetett tovább. A tömlőnek tartalma górcső alatt részint egyes, részint összefüggő vértekecskéket. festanyagot és kisebb körkörü enyvnyédgőlyokat mutatott fel. A dagnak fala egyik részén nagy és szabálytalan kövezetszerü felhámol, hátsó részén itt ott még szőíőhártyának maradványát mutatja. Átmetszeteken tisztán felismerhetni a rendes állapotú szivárványhártyát, mely a laza középrétegben két nyujtványra oszlik. Ezen két nyujtvány közti szögletben s pedig befelé a legszebb felhámi sejtek láthatók, melyek a porczhártya felhámához hasonlók, a külső részén pedig a uyujtványok egyikén semmi, a másikán némi szőlőhártyamaradváuy észlelhető, mi által ez a tömlő hátsó részéről eredőnek bizonyúl be. A bonczolatból kiderül, hogy a tömlődag a szivárvány szövetében ül és semmi más saját szövetelemet nem mutat mind a szép felhámot, mely a szétfészitett szivárvány hártyaszövetet belülről kirúházza. A dag keletkezését illetőleg igen valószínű, hogy az egyén által leirt rögtöni megvakulás valami sértésnek volt tulajdonítható, miután majdnem minden hasonló esetben a sértésbeli kezdet ki lett mutatva, és a jelen volt porezhártyáheg ezt szintén kétségen kivül helyezzi. A tömlő Rothmund és mások véleménye szerint a sértés folytán oly módon támad, hogy a porczhártya felhámának egy kis darabja behatol a seben keresztül a szivárványhártya szövetébe, és ott további fejlődésnek indúl. Szerző figyelmeztet arra, hogy talán még a Descemetféle hártyának feliláma is — habár csak egy rétegből állván kevesebb anyagot nyújt — kedvező fekvése folytán szerepet visz a dologban. A főkérdés, melynek szellőztetésére a szerző a leirt esetet valamint még két hasonlót, melyet a bécsi kórodán látott, felhasználja, az: váljon igazi tömlődagról van-e szó az ilyen esetedben vagy csupán a szivárványhártyának redőképletéről. mint azt Wecker nagy átalánosságbau állítja. Ezen utóbbi leitevény ellen már azon körülmény szól, hogy a szivárványhártya oly igen gyakran redőzetet képez mellső odanövés következtében, a nélkül, hogy a leirt sajátságos hólyagszerü képlet létre jönne, mely ellenban támad , ha ily redőzet sértés után lépett fel. Szerzőnek közleménye e kérdés fejtegetésére igen becses adaléknak tekinthető. (Kl. Monatsblätter 1873. ilo 1.). H. PEST 1873. KHÓE és WEIN KÖNYVNYOMDÁJA (Dorottya-utcza 14. sz.).
