Szemészet, 1872 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1872-12-22 / 6. szám

97 98 szetes, mert nem lehet, hogy midőn az alsó könycsatornácska van csupán eldugulva, a midőn tehát a felső csatornácska rész­ben legalább átveheti és pótolhatja az alsónak is munkáját, ez ugyanoly következményeket vonjon maga után, mint midőn a tömlő alsó leszájadzása alatt van valahol az akadály. Ezen bizo­nyára sokban megtámadhat elmélkedés után áttérek az intéze­tünkben észlelt kóranyag rövid tárgyalására, csak azt jegyzem még meg, a mi taláu fölösleges is, hogy azon esetek, melyekben a bő könyezést az alsó héj belső ajkának kifordulása okozta az ezen fejezetben tárgyalt esetek közé nem soroltattak, oly könyezési ese­teink pedig nem voltak, melyeket a Hornerféle izom hűdése hoz létre, de még ha lettek volna is, ezen kórosztályba természetesen nem volnának felvehetők. A köny vezeték bántalmaiban a 3 év alatt szenvedett összesen 43 egyén. A fennvázolt alakok váltakozva fordultak elő. A heveny lob igen ritka esetét láttuk, és ezeket valamint a könysipolyt, melyet 4-szer volt alkalmunk felismerni mind oly egyéneknél, kik a 10-ik életévet meghaladták. A könytömlő tágulatát, minden lob­tünemény nélkül, melylyel éltesebb egyéneknél oly gyakran talál­kozni, egy esetben sem észleltük. Az esetek túlnyomó részében a betegség vagy az által lett felismerve, hogy a gyakorlat által nyert intést követve minden köthártyabántalomnál mintegy ösztönszerü­­leg nyomjuk meg a tömlő tájékát, és igy jutunk a különben elál­­czázott betegség tudomására, vagy pedig azon tünemények vezé­reltek, melyeket e fejezet bekezdésénél hangsúlyoztunk, t.i. a szem könybe lábadása és a könytömlő tájékának kisebb-nagyobb fokú mdgduzzadása, ezen megduzzadás rendesen oly csekély, hogy úgy­szólván csak sejteti magát. Ezen esetek megannyiában a nyomásra könynyekkel kevert nyákos vagy genyes váladék ürült ki, nem em­lékszem egyetlen esetre, hol tiszta könyfolyadékot nyomtam ki, magángyakorlatomban ily esetekkkel több ízben találkoztam. Oly eseteink sem voltak, melyekben a könyezést az alsó csatornácska mentén létrejött szűkület hozta létre, megannyinál, mélyebb helyen akadtunk a kutaszszal ellentállásra és többször érdességre, ez utóbbiaknál közönségesen görvélykór jelenségei nyújtottak a kezelésre egy-egy támpontot. A sipolyban szenvedőknél az előre­ment heveny lobnak ezen elég kellemetlen maradványán kívül az átjárhatóság akadályát rendesen a csatornácskának úgy beszájad­­zási pontjánál a tömlőbe, mint a tömlőből lenyiló esontcsaíorna kezdetén találtuk. Könyponthiányt, kőnypontkettőzetességet és könymirigybántalmat nem észleltünk. A betegek nemére vonatkozólag nevezetos azon körülmény, hogy a mig megnőttek között alig fordul elő férfi, ki e bajban szenvedne, gyermekeknél, legalább a mi intézetünkben, tökéletes egyensúlyt tapasztaltunk e tekintetben. A betegek korára nézve az 1—3 év között volt 4, a 3—7 év között 9, a 7—14 év között 30. Görvélykórnak határozott jeleit az esetek l/4 részében jegyez­tük fel. Az oltás csak kevés kivétellel megtörtént mindegyiknél. 1869-ben kezeltünk 14-et, 1870-ben 78-at, 1871-ben ll-at. A könyszervék bántálmainak kezelése. Midőn az alsó könycsatornácska vagy könypont egyszerű szű­külése és ennek folytán könycsurgás van jelen, mielőtt a Bowman szerinti csatorna-hasításhoz fogunk, mindig a kutasz által iparko­dunk a csatorna tágulását kieszközölni és igy szüntetni meg a kö­nyezést ; e tágítás úgy az alsó hosszabb, mint a felső rövidebb csatornára vonatkozik; a hol 3—4 ily kutaszolásután nem tapasz­talunk eredményt, az alsó könycsatornát fölhasitjuk és a kutaszt most már nemcsak a csatornácskán, hanem az egész könyvezetéken vezetjük keresztül, tesszük pedig ezt fokozatosan mindig vastagabb kutaszszal. Egyes esetekben kisérletképen a felhasítással várakoz­tunk, kitudandók váljon e Bowman-féle vastagabb kutaszokat a lassan kitágított kőnyponton keresztül lehet-e vezetni és meggyő­ződtünk, hogy a 3-ik számút is sikerül bejuttatni, de mindannyi­szor elébb a vékonyabbakkal,!, i. az első és második kutaszszal kell a könypontot tágítani. Hasznát ezen eljárásnak a könyezésre nézve nem tapasztalván, időnyerés végett a kísérletektől csakhamar elál­­lottunk és a megfelelő esetekben legott a felhasításhoz fogtunk, és csak ezután alkalmaztuk a vastagabb kutaszokat. Az ily szű­kületek miatt keletkezett könyezés nehány heti kezelés alatt rend­szerint megszűnt. Másként áll a dolog azon esetekben, hol a szűkület illetőleg a könyleszivárgás megakadályozása, már is vál­tozásokat idézett volt elő a könyutak nyákhártyáiban, azaz a hol már a könytömlő tájékára alkalmazott nyomást kóros váladék elő­­ömlése követte. Ezen esetekben legott foganatosítottuk a csatorna felhasítását és a mind vastagabb kutaszok bevezetését, Az egyes kutaszolások előtt mindig kinyomtuk a könytömlőben tartalmazott váladékot, és a kutasz eltávolítása után ugyanezt még egyszer tet­tük. A váladéknak ezen nyomásra mutatott magatartása kezelés közben nem ritkán nyújtott felvilágosítást magára a kórállapot elébb nem teljesen ismert mivoltára, a mennyiben ha a kutaszolás előtt alkalmazott nyomásra könnyen és nagy bőven ürült ki a váladék, ebből bátran volt következtethető, hogy a könyuti akadály a tömlőből lefelé nyúló csontcsatorna mentén fészkel, ha ellenben csak a kutaszolás után gyakorlott nyomásra láttuk a könypontból kiürülni a tömlőben tartalmazott váladékot, ez a csatornácskának a tömlőbe való beszájadzását tüntette fel rendellenesnek. A tulaj­­donképeni eljárásra ennek az igaz semmi befolyása, mert bármely helyen van is a könyut kórosan megváltozva mindig a kutaszok bevezetése lesz a kardinális szer, melyhez összehúzó vagy izgató szemvizek befecskendése járulhat a baj fokához képest hol gyak­rabban, hol ritkábban. A hol annyira vittük a tágítást, hogy a Bowman-féle kutasz legvastagabbika, t. i. a 6-ik számú is kőny­­nyen keresztül hatol, a nélkül hogy a kóros elválasztás végkép megszűnt volna az izgató szert erősebb oldatban fecskendezzük be, közben-közben hideg vizet locsolván a könyvezetéken keresztül. Mi is nem egyszer tapaszaltuk Graefe Alfred azon állításának helyességét, mely szerint a kutaszolás által a legnagyobb fokú tágítás lett elérve, kóros váladék nem mutatkozott többé és daczára ennek a könyezés nem szűnt meg; de egyszer sem volt még alkalmunk szellemdús ajánlatát követni, t. i. ily esetekben a könyhuscsát eltávolítani. Graefe ugyanis nehány idevágó eset­ben azon feltevésből indulva ki, hogy talán a felhasitott csator­nácska falaira düleszkedő huscsa okozza a könyezés továbbtar­­tását, és a huscsa eltávolítására nagy örömmel igazolva látta fel­tevését. Hogy mi nem jutottunk ahhoz, miszerint ezen állítás helyeségéről személyesen meggyőződjünk, ezt az okozta, mert az illető betegek nem voltak hajlandók, még egy műtét alá vetni magukat. A felső könycsatornát egy esetben sem hasítottak fel, azon nézetben lévén, hogy ez csak ott szükséges, hol az alsón épenség­­gel nem tarunk keresztül jutni, ily eseteink pedig nem voltak. A heveny lob eseteiben a csatorna felhasítását meleg zsemlye­pépek alkalmazása előzé meg, a kutaszolásra csak akkor térvén át, midőn a lob heveny tüneményei, különösen a nyomásrai fájdalom végkép megszűnt, és csakis könyezés meg nyákos vagy genyen váladék kiürülése van jelen. A sipolyoknál a kutaszolás men­tői szorgalmasabban alkalmaztassák, ezen kívül a sipoly kör­fala gyakran érintessék, tömény pokolkővel; a 4 ese^ közül háromnál teljes sikert értünk el, a 4-diknél a sipoly újra meg újra megnyílt, és azon időben, midőn elhagyta az illető egyén intézetünket, nem volt meggyógyulva. A kutaszolásra nézve, melynek általunk gyakorolt módját ép úgy mint a fel­hasításét a műtétek fejezetében fogom tárgyalni, még csak azt említem meg, hogy több Ízben volt alkalmunk tapasztalni, miszerint ha a legvékonyabb kutaszszal épen nem bírtunk keresz­tül jutni, vastagabbat néha könnyűséggel toltunk át, ennek az. az oka, hogy a vékony könnyen bonyolódik a nyákhártya itt-ott jelenlevő redőzetébe vagy furakodik apró öblözetbe, melyet a vastagabb kikerül. A kutaszolásnál átalán véve nagy türelemmel kell lenni, és erőltetni a dolgot épen nem tanácsos. Voltak ese­teink, hol egy egész álló hét alatt naponkint tett kísérletek maradtak eredmény nélkül és végre mégis czélt értünk a nélkül, hogy a legkisebb mértékben forciroztuk volna a dolgot. A beálló, rendesen igen csekély vérzések akár a kőnyponton, akár az orron keresztül soha se bírjanak az eljárás félbeszakítására; nincs azoknak jelentőségük. Fél eredménynyel, ha a betegek türelmüket el nem veszítik, ne érjünk be, mert a tapasztalás bizonyítja, hogy a kórállapot mindig csakhamar régi fokára fejlő­dik, azért itt is igen fontos a beteget a kezelés kezdetén figyel­meztetni a roppant hosszadalmasságra, mit ha teszünk, rendesen bizodalmát és néha mesés kitartást költünk bennük. A hol a 7 T

Next

/
Thumbnails
Contents