Szemészet, 1872 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1872-12-22 / 6. szám

95 96 senek be, és ehhez összehúzó szemvizek befecskendezése is járuljon. Az árpás zeni kezelésénél fődolog azt legott megnyitni, ezzel azonban ne érjük be, hanem itt is alkalmaztassuk még utó­lag nehány napig a meleg pépeket és a higanykenő csőt, csak ez által biztosíthatjuk a beteget utóbajak ellen. A jégárpánál, mely betokolt, kétféle lehet az eljárás, ugyanis vagy egyszerűen kiürít­jük a bennéket, és ezzel megelégszünk, vagy pedig ezután a tok falzatát egészen vagy részben még eltávolítjuk a végből, hogy elejét vegyük az ujratermődésnek. Én úgy tapasztaltam, hogy az ujratermödés csak azon esetekben állott be, melyeknél a kemény árpa nagy mozgékonyságot mutatott és nem látszott keresztül a köthártya porezrészén; azért eljárásom is következő: a kevésbé mozgékony és a porezrészén áttünő kemény árpáknak bennékét a héj belső falán át ürítem ki egyszerű bemetszés és ezt követő külnyomás meg kikanalázás által, és ezzel beérem; a nagyon moz­gékony és a porczrésa*n át nem tűnőket pedig a héj külbőrén keresztül ürítem ki, mire aztán a tokfalzat egy részét kimetszem. Ezen műveletek után szintén alkalmaztatom még egy ideig a pép­borogatásokat és gyenge iblanykenőcsőt. A héjkelevénynél egyszerű megnyitás, és a rendesen nagy mennyiségű genynek teljes kinyomása szükségeltetik; a héjorbáncz az általános szabályok szerint kezeltetik; a héj­­vizenyőnél száraz-meleg borogatások eszközük a legrövidebb idő alatt a teljes gyógyulást; a héjcsüngés, nyúlszem vil­lanyozás után lett jó eredménytől követve, a vérömleny ellen semmi sem alkalmaztatott, néhány hét alatt magától múlt az el. A gyenge fény iszony ellen atropin becsepegtetések és gyenge pokolkőoldattal (1V2—2 szemer egy obony vízre) boro­gatások, a nagyfokú merevgörcsnól ugyanazon eljárás követ­­tetett; a hol eredményre nem vezetett Calomelbehintések alkal­maztattak, vagy iblanyfostvény kenetett az egész homlokra. Az intézetben működésem előtt ily eseteknél az arczfelület hidegvizbe­­mártása lett sokszor megkísérelve néha jó eredménynyel, legtöbb­ször azonban a fentemütett szerekhez 'kellett nyúlni, melyek elébb-utóbb mindig megtették a kívánt hatást. Az utóbajak ellen az azok helyén említett szerek alkalmaztattak. A rángó görcs ellen, ha kisfoku volt és friss, nehány nap alatt el szokott múlni akár pokolkőoldat-borogatások, akár az együttérzideg nyaki részé­nek nyomása lett alkalmazva, a nagyfokú eseteknél, mint már emlitém, rövid ideig tartó javulás után visszaesések jelenkeztek és a betegek rendszerint abbahagyták a kezeltetést. A k i s z e­­gély ellen kékkőveli érintések alkalmaztattak. A köthártyabán­­talmak tárgyalásánál felsorolt négy beteg gyógyulás előtt vitetett ki a kórházból, 3 esetnél az érintések igen szép javulást hoztak létre az alsó héjak belső ajkainak állására vonatkozólag, a kőnye­­zés azonban nem szűnt meg, a negyedik egyén, ki képlő műtét végett volt berendelve, nem jelenkezett. Akettős pillasző r­­s o r két esetében, a rendellenesen álló szőrök valahányszor meg­nőttek, kihúzattak. A lapos tetü eseteiben higanykenőcs ke­netett be, a petéket göcsökként magukon hordó pillaszőrök eltávo­lítása, ha czélszerünek látszott is, nem történt, félvén attól, hogy nz elhullasztott peték más testrészre vagy más egyénre juthatnak. Ötödik fejezet. A könyszervek bántalmai. Ha valahol úgy a könyszervek megbetegedéseinél bizonyul be a pontos vizsgálatnak szükségessége kivált gyermekeknél, hol ritkán van a bántalom a kőnytömlőnek kitágulásáig, tehát oly fokra fejlődve, hogy messziről is elárulná magát. Ehhez járul még az is, hogy ezen bántalom igen sokszor idéz elő a köthártyában hurutos izgatottságot és a héjmirigyekben lobot, tehát oly beteg­ségeket, melyek legelébb vonván az orvos figyelmét magukra, ha hozzá nem szokott az igen szabatos és körülményes vizsgálathoz könnyen eltakarhatják előtte a tulajdonképi bántalmat, minek aztán azon természetes következménye van, hogy a betegség, miután nem támadtatik meg ott, hol voltaképen fészkel, gyógyu­lásra nem vezethető. Azért igen tanácsos, minden köthártya- és héjbán tatomban szemünk elé kerülő betegnél kis nyomást gya­korolni a könytömlő tájékára, és mindenekelőtt meggyőződni arról, hogy van-e része e képletnek a megbztegedésben. Ha ezen nyomásra a könypontokból sem könyek, sem nyák vagy geny nem ürül ki, még nem következtethetni biztossággal, hogy a kőnyutak egész teljessérükbe épek, mert ez ál‘al nincs kizárva a vezetékek egyes részleteinek szűkületei, de még az sem állítható határo­zottan, hogy kóros váladékok nem termeltetnek, könyfolyadék meg nem gyűlik, nem állítható azért, mivel a kinyomathatás a kisebb-nagyobb mennyiségtől függvén meglehet, hogy épen a nyomás idején igen csekély volt az. Mindazonáltal ezen nyomás­nak nemleges eredménye igen valószínűvé teszi a kérdéses köny­szervek épségét és kétségen kívülivé azt, hogy ha van is eltérés jelen, ez csak jelentéktelen lehet és alig veeudő figyelembe, A hol a kőnyutak vannak bántalmazva, ez általában gyer­mekeknél is úgy mint megnőtteknél tárgyilag az által nyilvánul, hogy a beteg illető szeme könybe lábad, a belső szemzug, illetőleg a könytömlő tájéka kisebb-nagyobb mértékben meg van dagadva, és midőn heveny könytömlőlobbal van dolgunk, e dagauat fölött a bőr igen vörös, és az alkalmazott nyomás heves fájdalmat okoz, ezenkívül ily esetekben rendszerint mindkét héj vizenyős duzzana­tával találkozunk, és a betegnek rendszerint láza is van. Ha ezen tüneményösszlethez nem csatlakoznék könyezés, a könytömlő lobjá­nak jelenléte nem mondható bizonyosnak, a mennyiben nem egy­szer tapasztalhatni, hogy csupán bőralatti sejtszővetlobbal volt dolgunk ott, hol könytömlőlobot véltünk jelen lenni. Ebből kivilág­lik, hogy a könyezésnek a kórjelzésre nézve igen fontos szerepe jut, és ha nincs jelen, legalább arról kell tudomást szereznünk magunk­nak, nem előzte-e meg a lobot. A könytömlőlob eseteiben, hol a bemutatás idején nincs, vagy igen jelentéktelen a könyezés, csak­nem kivétel nélkül azt halljuk a betegtől vagy kísérőjétől, hogy a lobot megelőzőleg már régóta szenved a beteg könycsurgásban, a sejtszövetlobnál mindig az ellenkezőt halljuk. A könyezés jelen­nemléte azonban még nem zárja ki a tömlő bántalmazottságát, va­lamint jelenléte nem teszi azt minden kétségen felülivé, de állag úgy áll a dolog, hogy ha a könyezés minőségét választjuk vezér­fonalul úgy a kórjelzés- és kezelésnét mint a kórfolyamat tartamá­­uak előremeghatározásánál, a legritkább esetben fogunk csalat­kozni. Ez pedig igen fontos, mert a mig a valódi könytömlőlob a viharos tünemények elmúlta után is hónapokig, sőt évekig igényel igen szorgalmas kezelést, a sejtszövetlob tartama nehány napra, legfötebb nehány hétre terjed; a mig a könytömlő bántalmazottsá­­gánál a fájdalmas, lobos daganat a geny müleges vagy önszerü kiürülése után sokszor kiujul, az egyszerű sejtszövetlob ily kiuju­­lásokat nem mutat, végre, és ez a fődolog, a könytömlőlobnál sipoly maradhat hátra, melynek elmulasztása fölötte sokáig tart, sőt egyes esetekben nem is sikerül, holott a könytömlő fölötti sejtszövet lob­jánál ettől soha sem kell tartani. Természetes, hogy oly eseteknél, hol a kérdéses heveny lob a kőnyutak idült hurutja, takárja vagy szűkületei ellen alkalmazott kezelés közepeit keletkezik (kőzbeve­­tőleg mondhatom, hogy ez nem ritkán észlelhető) habozás nélkül lehet a könytömlőta bántalom székhelyének tekinteni. Tapasz­talatom e téren egyátalában azt bizonyítja, hogy a könyvezetékek nyákhártyájának betegségei jobbadán idült lefolyásuak és nagyon ritkák azon esetek, hol heveny könytömlőlob lép fel anélkül, hogy ezt legalább könyezés által elárult más könyuti rendellenes­ség ne előzte volna meg. A kőnyutak takhártyájának kóros elválto­zásánál fokozatosság észlelhető. A takhártya egyszerű megvastago­­dása szűkületet hoz az illető helyen létre, ez a könylefolyást fokához és helyéhez képest kisebb-nagyobb mértékben megakadályozza, a könyek pangása a maga részéről ismét okul szolgál az izgatottság, lobos megvastagodás öregbítésére és így megy az váltakozva tovább, miközben a megbetegedés természetesen mind súlyosabbá válik egy­szerű szűkület-, bönypangás-, idült hurut-, idült takár nyákhártya­­hiányból származó érdességek-, a könytömlő kitágulása-, a könytömlő heveny lobja, sipoly stb fejlődnek fokonkint mindenkor kisebb-na­gyobb könycsurgástól kisérve. Nem lehet ezen munkálatban fel­adatom, mindezen kórállapot külön-külőn fejtegetésére kiterjesz­kednem, csak azt akartam ezekkel megállapítani, hogy a kőnyutak bántalmazottságának sokféle alakja nagyrészt csak kisebb-na­gyobb fokát fejezi ki a könylevezetés akadályának és ezen akadály rövidebb vagy hosszabb jetenlétének, nagyrészt mondom, mert van­nak esetek, hol sértésre vagy veleszületett képzési hibákra vezethe­tők vissza a kóralakok. Hogy a könyleszivárgás akadályának helye a kóralakok lánczolatának hosszára lényeges befolyással van termé­

Next

/
Thumbnails
Contents