Szemészet, 1872 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1872-10-27 / 5. szám
75 76 teltben a tokhályogok veleszülettek, mely valószínűség csaknem biztossággá válik a második ok támogatása mellett, hogy t. i. a tokhályog nem áll szemközt a szaruhártya áttört részével, mi különös fontossággal bir azon ebetekben, hol az áttörés a szaruháitvának alsó felén állott be, midőn tehát az izzalmánynak önsúlya folytán való alásiilyesedéséről alig lehet szó. De még ' egy más ok is hozható fel, az t. i. hogy a mellső csarnoki genygyülemek eseteiben, a midőn tehát, ha ugyancsak ezen gyülem felemelkedik a láta közepéig, én legalább még egyszer sem láttam tokhályogot létrejönni, mi hogy gyermekeknél nem keletkezik, igaz nem dönt, mert mint tudjuk, ezeknél a genygyülenr a mily gyorsan keletkezett ép oly gyorsan múlik ismét, de nem láttam azt megnőtteknél sem, kiknél napokig áll fenn változatlanul a hypopium. Azon központi) takhályogokat, melyekről a központi átfúrodó szarúfekélyek tárgyalásánál szólottáin, az által vélem létrejövőknek, hogy a megrepedés pillanatában a csarnokvíz gyors kiömlésekor legott odafekszik a lencse mellső falánek közepe a fekély belső nyílásához, és innen viszi aztán magával ezen bár rövid ideig tartó összeköttetés nyomát. Mindezeket azonban csak mellékesen említve áttérek ismét magukra az előesésekre, melyekről a mondottakon kívül, még csak azt jegyzem meg, hogy a sértés által létrejötteket kivéve, melyek, minthogy szarugenyedés nélkül folytak le és gyógyultak meg, számos szem jutott műtét alá és szolgáltatott igen kedvező eredményt. A műtét kétféle volt: szivárványcsonkolás a látás javításának czéljából a kórfolyamat végképi lefolyása után, és szivárványbemetszés a kórfolyamat alatt ott, hol utólagos csapképződés volt elhárítandó. A 33 eset közül 1869-re 9, 1870-re 75, 1871-re 9 esik. Az első életév alatt, tehát csecsemőkorban volt 13, az 1—3 életév között 10, a 3—7 év között 7, a 7—14 év között 3 egyén .A csecsemőkorbeliek legnagyobb része még nem volt oltva. A többinek 2/3-da oltva volt. A nem egyenlőn volt képviselve. II. Szivárványtól). Azok után, miket ezen fejezet bekezdésekor mondottam, a szivárványlobot, mely jóformán ki van zárva a gyermekek szembetegségeinek sorozatából, tárgyalnom sem kellene, még pedig annál kevésbé, mert úgy a tárgyilagos mint az alanyi tüneményekre vonatkozólag azon 5 esetben, hol az életkor a 15-dik évet még nem haladta meg, csak olyannak tapasztaltam a betegséget mint a meglett koruaknál, kivéve talán azt, hogy megnőtteknél már több ízben volt alkalmam észlelni, miszerint a a bántalom nemcsak gyorsabban fejlődik és dúsabb az izzadmány, minélfogva szélesebbek a hátsó odanövések; hanem hogy ezen izzadmány néha tömegesen vettetik a mellső csarnokba, kocsonyaszerü és csaknem egészen kitölti azt. Ilyen lefolyást az említett 5 esetben nem tapasztaltam, minek okát azonban nem merném egyenesen a korkülönbségnek, hanem inkább annak tulajdonítani, hogy mivel az ily lefolyás úgy is a ritkaságok közé tartozik, természetes, ha e nehány esetben nem fordúlt elő. A többi 15 esetről semmi különöset sem tapasztaltam; hol nagyobb hol kisebbfokú volt a lob, és ehhez képest a gyógyeredmény. A kórelőzményre, illetőleg a kórokra nézve, megyjegyzendőnek tartom, hogy a bujasenyv a legritkább esetben volt biztossággal megállapítható. Kisebb gyermekeknél azon egy, már fenntebb vázolt és nem is a 3 évi kóranyaghoz tartozó eseten kívül, csak másodlagos bántalomként észleltem több ízben a szivárványlobot, még pedig, mint már annak helyén említém, az átfúró szarufekélyeknél, hol a csarnokba vetett geny erőművi módon hozván azt létre, a genynek szokott gyorsasággal történő felszívódása után a szivárvány is csakhamar megszabadúlt a lobtól, a látaszél egyes részletei pedig, melyek a tokhoz tapadtak, erről leváltak; magából érthető, hogy ezen igen kedvező eredmény ott jön létre, hol helyes a kezelés, a hol nem az vagy egészen magára hagyatik a beteg, ott könyen jöhet létre a látának részleges vagy teljes elzáródása, miről a jövő pontban. Itt még csak annyit, hogy a szivárváuylob ellen kezelt betegek az ismert módon való eljárás alatt, melyről alább röviden még szólani fogok, vagy tökéletesen azaz úgy, hogy egyetlen egy hátsó odanövés sem maradt hátra gyógyúltak meg, vagy, mint több esetben, egyes odanövések vesztegmaradásával, de mindig teljességében fenntartott láterővel hagyták abba a kezelést. A 20 eset közül azonbau csak 10 et kezeltünk végig, a többi nehány látogatás után nem jelenkezett többé, mi azonban nem zárja ki azt, hogy az illetők meggyógyúltaknak lenni hitték magukat. A kezdődő és igen kisfokú szivárványloboknál nem egyszer tapasztalhatni, hogy egy két napon át erélyesen folytatott látatágítás elégséges a betegség elfojtására Miután az ezen pont alá eső egyének a gyermekkoron túl voltak, feleslegesnek tartom a korra, oltásra vonatkozó adatokat felemlíteni, csak azt jegyzem meg, hogy 1869-beu 5, 1870-ben 9 és 1871-beu 6 egyént kezeltünk e bántalom ellen. III. Látazár. Ezen kóralakot kezelésünk alatt létrejönni csak ott láttuk, hol a szivárványok mellső odanövése lett oka a kórállapotnak, azaz azon esetekben, melyek nagy szivárványelőeséssel hozattak be. Azon látazárok, melyek általános hátsó odanövés következményei, szemünk alatt nem fejlődtek, hanem így hozattak be. Az okmozzanatot illetőleg tehát vagy szivárványelőesés vagy pedig a mindig jelenlevő szaruheg után, mely többnyire inkább központi volt, ítélve, központi szaruátfúródás és ezután beállt és elhanyagolt szivárványlob szerepeltek. Nehány esetben sértésül származtatott a bántalom. Ezen eseteknél csaknem kivétel nélkül alkalmazható volt a szivárvány csonkol ás jó eredmény reményével, mi az eseteknél végre is hajtatott. A 3 év alatt mindössze 15 eset fordúlt elő, nagyobb része az egyéneknek 4—14 éves volt, közülök 7 a kórházba felvétetett és műtét alá esett. A műtét eredményét annak helyén fogván közölni itt még csak annyit, hogy 1869-ben 2, 1870-ben 13 egyén lett kezelve. Hátra volna még két, szivárványhiányban és egy, látatágulatban szenvedő beteg. Amazokról 1870-ben értekeztem a Buda - pesti kir. orvosegyletben, a mely értekezés kivonata megjelent a „Szemészet“ 1870-dik év 6-dik számában, és így erre utalva áttérhetek a látatágulat egy esetére, melynél a bántalom mülegeseu volt előidézve atropin által. A kóros látatágulat mindenesetre bő tárgyalásra érdemes, de miután intézetünkben nem fordúlt elő, némi jeleül annak, hogy ezen kóralak sem tartozik a gyermekek szorosabb értelemben vett szembetegségei közé, a tárgyalást egészen mellőzendőnek tartom és ezen egy eset felemlítésénél is csupán az a czélom, hogy figyelmeztessem orvostársaimat (ide nem értve a szemészeket), miszerint, ha oly szembe alkalmazunk atropint, melynél még elég jó a láterő, hogy a láta kitágulása által rosszabbúlhasson az, vagy hol elég tiszta a szaruhártya arra nézve, hogy keresztül lássák rajta a láta, mindig meg kell mondani a betegnek vagy környezetének az atropin hatását, mert ennek elmulasztása rendkívül nagy mértékben rontja az illető orvosnak hitelét ép oly betegekkel szemközt, kiktől legkevésbé érdemelte volna meg. A szivárványbántalmah kezelése. A szivárványelőesés kezelését illetőleg keletkezésének első időszakában, midőn még kicsiny az előeset részlet, czélszerünek bizonyúlt a szabatosan alkalmazott nyomkötés, melyet természetesen a takár első időszakában a váladék bősége és bennrekedhetése miatt nem szabad igénybe venni, de itt is legott hozzá kell folyamodni, mihelyt gyérül a kiválasztás és engednek a lobtünetek. A nyomkótés naponta 2—3-szor újítandó, és mi úgy alkalmazzuk azt, hogy közvetlen a szem felé friss ruganyos tépéspamatot és erre 2% — 3“ szélességű és 1—1‘|2 rőf hosszú flanérpólyát vezetünk akként a szem felett és a homlok- meg nyakszirt körül, hogy az egészséges szem szemöldökének belső vége mellöl először rézsűt vezetjük le a beteg szemre, innen a beteg oldali fül alatt el rézsűt a nyakszirt csontra, innen aztán vízszintes irányban a falcsonton és homlokon 2-szer körül. A pólya két vége az alatta, illetőleg felette vonuló pólyarészletekhez tűzetik. A nyomásnak természetesen nem szabad fájdalmat okoznia. A nyomkötésen kívül nagy szerepe jut az atropinnak, melyet, tekintettel a mérgezési tünetek megjelenésére, a midőn félretétetem, igen szorgalmasan alkalmaztatok. A köthártyabántalmak kezelésénél azt mondám, hogy midőn körzeti az előesés és a látaszél még nem jutott a szarunyílásba az atropint nem
