Szemészet, 1872 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1872-10-27 / 5. szám
69 70 Ezen lelet mellett tisztában voltunk az iránt, hogy az üvegtest genyes beszüremkedése a sebtől indúlt ki, hogy a reczeg fényfogó képességének elveszése az üvegtestlob következményének volt tekintendő, hogy a sebzés folytán beállott kórfolyam az üvegtest és a teke zsugorával fog végződni, hogy tehát látképesség visszatértére semmi kilátás. Miután fájdalmak teljesen hiányoztak, feladatunk csak abban állhatott, hogy a lobnak véget vessünk és hogy a bal ép szemet netáni rokonszenvi szemlobtól óvjuk. Az elsőre nézve atropin és védkötés alkalmazása mellett a beteg czélszerü magatartásáról való gondoskodás (sötét szobában való tartózkodás, munkátóli távoltartás) volt minden a mit tehettünk; a másc dikra nézve a lobo3 szem kiizelése lett volna ugyan a legbiztosabb óvszer, de a tapasztalás nyomán úgy is reméllhettűnk czélt érni, ha egyszerűen a sérült szem lobfolyamatának végét és a tekesorv beálltát vártuk meg, és az alatt az ép szem tüzetesebb használását kizártuk, úgy hogy a bal szem által követett óvó eljárás a jobb szem által parancsolt intézkedésekben már bennfoglaltatott; ha majd a jobb szem sorvadt állapotba és nyugalomba áttért, akkor már a balszemet rokonszenvi szemlobtól félteni nem kellendett. A tapasztalás ugyanis azt tanítja, hogy egyik sorvadt és egyszersmind izgatás nélküli szem mellett a másikon rokouszenvi szemlob nem lép többé fel. Hogy a jobb szem izgatás nélküli, tehát a bal szemre káros befolyás nélküli fog majd lenni, ha a sorvadás beállott, arra számíthattunk, mert idegen test benue nem foglaltatott, mely még a sorvadt tekében is izgatási lobtüneteket tarthatott volna fenn. November hó lefolytában a jobb szemen csak annyiban történt változás, hogy az üvegtestbe a sebtájékától kiindulólag számos finom edényágak képződtek, melyek az üvegtest erősebben beszüremkedett belső felének élénk narancsszínt kölcsönöztek. Deczember elején a bal szemen feltűnő könyezés állott be, mi által ezen szem szorgosabb vizsgálására indíttattunk és ime — ezen szemen a rokonszenvi szemlob kifejezett tüneteit találtuk: könnyed sugárpirt, izzadmánylecsapódásokat a csarnokvízből a szaru belfelületére, szűkült látát, duzzadt szivárványszövetet, fényiszonyt, ködös látást, lefokozott látélességet, alkalmazkodási nehézséget, mind oly tüneteket, melyek a rokonszenvi szivárványérhártyalob kezdetét jelzik. Rendkívül meg voltunk lepetve, mert azon tapasztalati ténybe bíztunk, hogy a szemek nyugalomban tartása alatt az egyik szem tetemes lobos megbetegedése daczára sem fejlődik a másik szemen rokonszenvi lob és hogy ez csak akkor állhat be (bár ekkor sem mindig), ha az egyik szemteke lobos folyamata mellett a másik világosságnak van kitéve vagy munkára használtatok. Szigorúan számot vetettünk magunkkal, hogy mely körülmény vagy befolyás által vétettünk a szándékolt szigorú szemdiaeta ellen. Más káros hatányt nem találhattunk fal, mint talán azt, hogy a jobb szemet gyakran vizsgáltuk oldalagos világítás mellett és érdekkel mutogattuk a kórodai beteglátogatások alkalmával az üvegtestben fejlődő edényeket a szá,mos hallgatóságnak, bár ilyenkor mindig a bal szemet kendővel a lámpafénye ellen kellőleg megóvtuk. Ezen vizsgálások alkalmával károsan folyhatott be a levegőnek nagyobb kiterjedésben érintkezése a szemtekével, és károsan hathatott a domborlencsével sűrítetten a szarutekére bocsátott fény. Ez utóbbira nézve gondolatmenetemet nehány szóval kell kifejtenem. Ha figyelemben tartjuk, hogy az érdekelt szemen már több hét óta semmi fényérzes sem volt kimutatható, meglepő lehet, hogy a fénybehatásnak mégis kártékony, lobnövelő, izgató befolyást tulajdonítottam. Ez két úton jöhetett létre, egyenesen és visszahajtás útján közvetve. Egyenesen, a mennyiben a concentrált lámpafény és meleg a háromosztatú ideg sugárágait és az együttszenvedő idegágakat közvetlen lefutásukban ingerelte és közvetve, a mennyiben a fényérzetet már nem mutató reczeg és látideg még mindig szolgálatkész pályát képezhetett ingerek központfelé vezetésért és onnan visszahajlási ingerek kifejtésére a trigeminus és sympathicus körzeteié vezető pályáin. Hogy az öntudatra jutó fényérzésre már nem képes látideg még mindig alkalmas maradhat fényinger némi vezetésére és ezen alapulva visszahajlási tüneteknek is előhozására, az nem ellenkezik ismereteinkkel az idegvezetésről, és könnyen képzelhetjük, hogy a látideg még képes marad erős hatányokra (milyen a concentrált lámpafény) némileg visszahatni, de nem annyira, hogy ezen visszahatás még öntudatra jutó fényérzetet s szülne. És csak is ezen észjárással értelmezhető azon meglepő tünet, melyet egy méhszenves egyik lobos szemén megvakult nőn észleltem, kinél fényérzetet előhozni nem lehetett, de igen gyakran tüsszentést, ha sürített lámpafény bocsáttatott vak szemére. Hogy pedig a szó közön égés értelmében megvakult látideg átalában még némi élettani vagy kórjelenségeket külölhet, arra nézve azon átalán ismert tényt hozhatom fel, hogy absolut glaucománál még jó ideig állhat fenn alanyi fényérzet. Éllenvethetné valaki, hogy esetemben megengedve ugyan a látdegnek még némi ingerfogékonyságát, ez mégis sokkal csekélyebb, semhogy élénk visszahajlási tüneteket és rákövetkező lobnövekvést idézhetne elő, de erre azt felelhetem, hogy a látideg csekély iugerfogékonysága is erős visszahajlási tüneteket hozhat létre, mint ezt a felhozott tüsszentésről való eset mutatja, hogy lobos szemeknél a visszahajlási útak rendkívül járatosak, mint mindnyájan tudjuk, és hogy átalában az inger és az általa előhozott visszahajlási tünetek között nincsen meghatározható arány. Miután a bal szem rokonszenvi lobját felismertük, azon kérdés lépett élőnkbe, hogy nem kell-e most a jobb szemet kiizelnünk. De mi azon állásponton maradtunk, melyet a kezelés kezdetén elfoglaltunk és úgy vélekedtünk, hogy a bonyodalom azért állott elő, mert feladatunktól eltérőleg Kártékony befolyásoknak tettük ki a beteget. Ha ezeket szigorúan eltávolítjuk, a bonyodalom ismét meg fog szűnni. Lehetőleg óvtuk beteget a fénybehatástól, ritkán és csak futólag vizsgáltuk szemeit, ezt is félhomályban és a bal szemen is atropint alkalmaztunk. Eljárásunk és számításunk helyes volta féuyes igazolást nyert, mert a bal szem rokonszenvi lobja lassan ugyan, de mégis múlt és a jobb szemteke zsugornak indúlt. 1872-diki febr. 4-kéu a jobb szem sorvadt és lobnélküli, a bal szem tökéletesen rendes volt. Most mái a beteget azon megnyugvással lehetett hazabocsátani, hogy rokonszenvi lob nem fog többé előállani. _________ Visszapillantás a pesti szegény gyermekkórházban 1869. jan, hó 1-től 1871. dec. hó 31-ig kezelt szembetegségekre. Vidor tr.-tól. (Folytatás). V. Szarusértési esetja 3 év folytán mindössze 9 volt kezelés alatt. A sértések hegyes és tompa eszközökkel történtek. A hegyes eszközök : tű, kés olló, toll, a tompák : ostornyél, kulcs vagy esés közben szék, asztalszél valának. A hegyes eszközök általi sértésnél több ízben át lett hasítva a szaruhártya, minek vagy szivárványelőesés és ezzel együtt lencsehályog, vagy csupán szivárvánvelőesés, vagy csupán lencsehályog volt következménye. Ezeken ki - vül néha a szaruhártya sértett helye körül beszürődés is állt be. A tompa eszközök általi sértésnél rendszerint zúzott seb támadt a szaruhártyán, minek nagy tályogképződés lett következménye. Az egyszerű szivárványelőesés lefolyása a legkedvezőbb, és a kezelést mindig aránylag igen jó siker követi, a mennyiben a láta félrehúzódásán kivül egyéb változás nem szokott hátramaradni. Idetartozó eseteinkben a sértés mindig a szaruhártya környi részén ejtetett. A szivárványelőesési és bályogképződési esetekben a lefolyás sokkal kedvezőtlenebb; a hályogkivétel után, mely alig lehet tökéletes, mindig bennmaradván nemcsak tok- hanem kéregrészletek is, a láterő jóval fogyatkozik; ugyanez áll azon esetekről is, hol a beszúrás következtében csakis lencsehályog képződik. A szaruzúzódásokat mindig tályogképződés követi, mit rendszerint igen nagy fájdalmak kísérnek, a lobtünetek, melyek a hályogképződésnél is igen hevesek, itt még nagyobb fokra hágnak, a tályog sok esetben megnyílik az így támadt fekély mind mélyebbre hatol, legtöbbnyire átfúródik, genyömlés történik a mellső csarnok fenekére, maga a szivárványhártya is bevonatik a szónvedésbe és rendszerint csaknem egészen elpusztul a láterő. Bármily érdekes változásokat mutatnak is a sértések, úgy a jelen állapotra, mint különösen a lefolyásra és leginkább a gyógysikerre nézve, mely utóbbi sokszor igazán meglepő, tér szűke miatt ezek tárgyalását nem folytathatom, fennhagyván magamnak ezen esetekről külön értekezni, azon időben midőn az idevonatkozó kóranyag is sokkal nagyobb tömegben fog rendelkezésemre állani, itt csak még azt 5*
