Szemészet, 1872 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1872-06-16 / 3. szám
43 44 részéig, mely a látának belső alsó negyedével áll szemközt. Az edényszalag szélességéről és alakjáról még csak azt említem meg, hogy a szélesség igen változó, a keskeny szalagok rendszerint ya'‘'-ak és ezen szélességet egész pályafutásukban megtartják, az ennél szélesebbek rendszerint mentöl messzebbre hatolt a végükön levő góc annál keskenyebbekké lesznek, úgy hogy végre mintegy háromszögletű alakot mutatnak, melynek alapja a szarutülkszélen van ; ebből kitetszik egyszerzmind, hogy az ismert Üstökösszerű configuratiot csakis a keskeny szalagok képezhetik, a széleseknek csak igen gyengéd vagy épen semmi kanyarulata sem szokott lenni; az egymást keresztözők szintén mindig keskenyek. A háromszögletüek ritkán érik el a szaruháruhártya látaszemközti területét, Általán véve azonban a jóslat ezen betegségnél a lehető legkedvezőbb, a benne szenvedő egyéneknek csupán 1/i részénél voltak görvélykórnak jelei észlelhetők. Bőrkütegek igen ritkán előzték meg a betegséget. Az esetek i/e részében mindkét szemen fordultak elő, a jobb és bal szem között alig volt számarányi különbség. Beoltás az esetek % részében nem lett foganatosítva. Egy éven alóli gyermekeknél nem fordult elő. Az o betegségben szenvedő egyének % része túl volt a 10-ik életéven. Az egyes évekre eső számarány következő: 1869-ben 3, 1870-ben 22, 1871-ben 29. (Folytatása következik). A láttér kórisméi jelentőségéhez agybajoknál. Közli Baruch Mór tv. A szemészet, ha jól emlékszem, 1865-diki évfolyamában Hirschler tr. úr egy esetet tett közzé, melyben az agyvelődag kórisméjét nem csak hogy megtette, de annak helyét is egész szabatossággal meghatározta. A bonczlelet tökéletesen igazolta a halál előtt 6 hónappal tett kórisme helyességét. A kórisme, és ez az esetnek legérdekesebb része, csupán a szemműködések illetőleg a láttér tüneteiből tétetett, minden más szervnek kóros tünete eleinte legalább még hiányozván. Egy ehhez igen hasonló esetet volt nekem is alkalmam észlelni, és bár bonczlelettel nem szolgálhatok, mindazonáltal még is elég kórtani érdekkel bir. F. I. 28 éves tanító előbbi életéből csak annyit tartok megemlítésre méltónak,hogy 10 hónappal szembajának kezdete előtt elsődleges bujakóros fekélyben szenvedett, melyet ugyan én nem láttam, de mely egy igen értelmes ügytárs által írt vények után Ítélve, csakugyan bujakóros jellegű volt, és mely a beteg állítása szerint 6 hétig tartott. Utánna vagy 5—6 hónapig tökéletesen egészséges volt és hivatalával járó kötelességeit teljesíthető. Hat hónappal a bujakóros fekély begyógyulta után főfájdalmakat kapott, melyek időhöz nem voltak kötve, de majdnem folytonosak voltak és különösen a koponya tetejét érték. E fájdalmak 8 heti tartama után a beteg azt veszi észre, hogy mindig roszabbúi lát, míg végre, a beteg szavait használva, jobb szemére tökéletesen megvakúlt. A vizsgálat azon meglepő eredményt mutatta, hogy a beteg egyik szemével sem lát jól, vagy ha úgy akarjuk, egyik szemével sem lát különösen roszul, sőt állításával ellenkezőleg bal szemével roszabbul lát mint a jobbikkal. A beteg ugyanis egyenes irányban nézve, a jobbra eső tárgyakat nem látta. Hiányzott mindkét szemen a láttér jobb fele, a bal szemen tehát a láttér belső, a jobb szemen annak külső fele. E hiány majdnem tökéletes volt. Jobb szemével a kifelé, bal szemével a befelé eső legnagyobb tárgyról legkisebb tudomása sincs. A jobb szemen ezen felül semminemű rendellenességet nem találtam, a láta meglehetősen mozog, szintúgy a szemízmok, a központi láttehetség tökéletes, Snellen I. 4" távolból elég világosan olvassa. A bal láta kissé tágult és nem mozog, legalább észrevehetőleg nem húzódik össze sem fény behatására, sem a másik szem kinyitására. A felső szemhéj nem emelhető fel tökéletesen, igen csekély Ptosis mindig van jelen.— Stenopaeicus készülékkel ezen szemen is Snellen II. képes elolvasni. Puszta szemmel csakis Snellen VII olvas. Bal szemén tehát részleges Oculomotorius hűdés volt jelen. Kögtön eszembe jutott Hirschler tr.-nak említett esete, eszembe jutottak mind azon megjegyzések, melyeket ez alkalommal, miután ez esetet magam is láttam, tett, és azok alapján tettem én is kórismémet. Annyi bizonyos volt, hogy nem a tekéken belüli baj okozza a tüneteket, mert akkor nem volna megmagyarázható, hogy miért éri a láttér hiánya oly szabályossággal mindkét szemet. Agybajnak kell tehát lennie még pedig a látidegek keresztődzésének mögötte. Eszmemenetem tehát a kővetkező vala: Valahol a töröknyereg táján a pedunculus környékén nyomás gyakoroltatik a baltractus opticusra,mely tökéletesen vezetésképtelenné tétetett, mivel pedig a keresztődzés viszonyainál fogva a bal reczeghártyának külső, a jobbnak belső fele láttatik el a tractus szálaitól, világos, hogy hiányoznia kell a bal szemen a láttér belső, a jobb szemen annak külső, azaz mind két szemen a láttér jobb felének. A bal szem közös szemmozgató izmának hüdése nagyon elősegítette a kórisme megtételét, mert az már csak kézen fekvő volt, hogy oly baj, mely a bal oculomotorius és a bal tractus opticus által ellátott szemrészek működését szünteti, csak oly helyen székelhet, a hol e két ideg közel van egymáshoz, azaz a pedunculus tája. Nehezebb volt annak eldöntése, hogy milyen természetű, boncztanilag véve, a baj. A beteg ifjúsága, az előremeut bujakór, a meglehetős gyors haladása a kórnak, nem álképlet, hanem inkább bujakóros folyamat mellett szóllott. Hogy vájjon csonthártyalob, illetőleg csontduzzadás i^Toplom) vagy pedig magában az agyvelőben székelő bujag (gumma syphilitica) képezte-e a baj alapját, annak eldöntése túlhaladja I az én orvosi ismereteim látkörét. Én az utóbbit azért véltem inkább feltételezni, mivel másutt csonthártyalob, vagy csontduzzadás legkisebb tünetét sem találtam. De bármi is okozta a vázolt szemmüködési zavarokat, a kórjóslatra és a baj kezdetére nézve tisztába voltam önmagámmal A kórjóslatra nézve Korányi Sebald tiszt, ügytársam előtt, — kinek jelenlétében vizsgáltam a beteget azon meggyőződésemet fejeztem ki, hogy azon esetben, ha a baj igen rövid idő alatt antisyphiliticus szerek folytán nem javuland, elő lehetünk arra készülve, hogy féloldali hüdés (hemipelegia) fog beállani, még pedig feltéve kórismém helyességét, hogy t. i. a sella turcica bal részén a baj, jobboldali hüdésnek kell bekövetkeznie. A lefolyás, fájdalom igazolta sejtelmemet. Négy hét múlva, a 3 héten át rendszeresen alkalmazott higaoybekenések daczára, a beteg azt veszi észre, hogy jobb lábát „nem bírja“ jobb kezében nincs erő. Hat hét múlva jobb felkar és jobb láb majdnem tökéletesen hűdött állapotban van. Ehhez járult még jellemző tünetül a beszéd akadozása, illetőleg a nyelv mozgásának akadályozása. A fej fáj dal mák ezalatt igen csekély fokban tovább tartottak, az eszmélet egy perezre sem veszett el. A lefolyás nagyon hosszas volt. A beteg még 3 évig élt, az idő alatt a vidék majd minden orvosát megkereste, általam vagy egy évig gyógykezeltetett, higannyal, később hónapokon át jodkaliummal. — Végre a villanyozást is alkalmaztam, és annyiban sikerrel, hogy a hűdési tünetek javultak és a végtagoknak mozgási képessége kissé megjött. A beteg, mint említőm, nem volt folytonosan észleletem alatt, s igy csak annyit említek, hogy a hűdési tünetek végkép soha meg nem szűntek, kissé javültak és végre a bajnak 3 évi tartama után a beteg miután a hüdés tökéletes lett, egy epilepticus roham után meghalt. Irodalom: Prof. A. von. Graefe’s klinische Vorträge über Augenheilkunde, — herausgegebeD, erläutert und mit Zusätzen versehen von Dr. J. Hirschberg Privatdocent an der Universität und Dirigent einer Augenkliuik zu Berlin. 1871, Verlag von August Hirschwald. (Vége.) A szemlét, melyet a szóban levő munka felett tartottunk, kiegészítendők, még szólanunk kell a szétterjedt szarulobról (Keratitis diffusa), melyet Gr. a boneztani jellem szerint három alakra oszt, t. i 1) Keratitis d. anterior (Pannus). 2) K. d. media (perenchymatosa). 3) K. d. posterior (Descemetitis).
