Szemészet, 1872 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1872-06-16 / 3. szám
41 42 szerint kissé túlemelkednek a szaruhártya színvonalán. Többnyire egyesen lépnek fel, és nem ritkán régi folt mellett vagy magán a folton, illetőleg ennek széli részén. Ezen szüremletek az általam észlelt esetek 2/3 részénél a látával szemközt levő szarurészleten léptek fel, és csak % részében az eseteknek láttam azokat inkább a körzet felé keletkezni. A fejlődés rendszerint úgy történik, hogy először is a sugáredények belöveltsége, vagy fényiszony, könyezés, szúró nyilaló fájdalmak jelennek meg, melyek folyvást hevesbülnek; ez időben a szaruhártyán vagy semmi változást nem látni, vagy pedig egyik másik helyen pontszerű kis homály vehető észre, e homály rövid idő alatt megsürösödik a mig egy pár nap múlva valódi, sokszor kiemelkedő szüremletté változik; miután fejlődésének tetőpontját elérte, az izgatottsági tünemények, hol lasabban hol gyorsabban néha egy csapással szűnnek meg, kivéve a szarukörüli belöveltséget, a mely mindaddig jelen van kisebb nagyobb mértékben, míg geny van a megtámadott helyen, ennek határideje pedig igen különféle, napok, hetek és hónapok között ingadozó, úgy hogy e tekintetben az előremeghatározásnak, eddigi tapasztalásom szerint, nem létezik megbízható támpontunk, mire már csak azért is nehéz szert tenni, mert e betegségnek egyik fő jellemvonása az, hogy igen gyakoriak nála a kiujulások. A lefolyás tehát hol rövidebb. hol hosszabb ideig tart, de kedvező körülmények között és kellő kezelés mellett a sokszor hátramaradó kis folt daczára kielégítő véget ér, mert vagy végképen felszívódik és eltűnik, a nélkül hogy megnyílt volna, vagy kifekélyedik, a midőn aztán, mint már fenntebb említém facette-képződés folytán oly állapot áll be, melyet jóformán rendesnek lehet mondani, vagy pedig a fekély helyét vékonyabb vastagabb hegszövet foglalja el. Észleleteim azon állításra jogosítanak, mely szerint a teljes felszívódás és eltűnés épen azon egyéneknél észlcúhető aránylag legtöbbször, kikről eleve legkevésbé tettük volna fel t. i. a görvélyeseknél, de a kiujulások is ezeknél állanak be legtöbbször. Görvélykórnak jeleire az e bántalomban szenvedő egyének % részénél akadtunk. A betegség nagyrészt csak az egyik szemen fordult elő, mind a kettőn az eseteknek csupán ’/s részében ; azonban sokszor voltak a másik, nem szenvedő szemen részint központi, részint környi avult foltok. Az oltásról ezen betegek mindegyikénél van jegyzetünk, és azoknak csupán x/5 része nem lett beoltva. A legritkább esetben fordult elő a baj csecsemőkorban vagy a 10-dik életéven túl, jobbadán az 1 és 10-dik év között valának az illetők. Az egyes évekre eső számarány következő: 1869-ben 35, 1870-ben 78, 1871-ben 66. A szarutál yogok fejlődését kisérő tüneményekre nézve meg kell jegyeznem, hogy a míg egyrészt az izgatottság tárgyilagos jelei, ugyanis a héjjak megduzzadása az alsó héjköthártyai mintszintén a szarukörüli belöveltség, a tályogot környező szaruszövet nagyfokú elhomályosodása stb. a legtöbb esetben jóval magasabb fokra jutnak, mint az elébb tárgyalt betegségnél, addig másrészt az alanyi jelek, úgymint a fényiszony és fájdalom egyáltalában nem tartanak arányt az anyagi változatokkal, a tályog fejlődésének kezdetén rendszerint jelentéktelenek és ilyenek maradnak mindvégig, feltéve, hogy a szaruhártya nem fúródik át, a midőn természetesen sokszor e tekintetben is merőben megváltozhatnak a viszonyok. A tályogok alakjukra nézve hol kerekdedek, hol rendetlenek, amazokat rendszerint a szaruhártya közepén, ezeket annak környi részén észleltem. Mekkoraságukat illetőleg jóbbára kendermag nagyságának megfelelő tért foglalnak el. A körzeten keletkező tályogok igen sokszor elhanyagolt vagy helytelenül kezelt küteges köthártyahurutból származnak, azon tályogok, melyek köthártyatakár lefolyása közben jőnek létre, többnyire a szaruközponton vagy ennek közelében jelenkeznek, de e helyt sem az egyik sem a másik rendbeli, azaz sem a hurut, sem a takár folytán támadó tályogokról nem, hanem azokról szólok, melyek mint ilyenek más szemképletek megbetegedésétől függetlenül lépnek fel. És ezekről a kór-okra nézve meg kell jegyeznem, hogy az eseteknek csaknem y, részénél görvélykórnak határozott jelei voltak láthatók, ritkábban mentek bőrkütegek, nevezetesen himlő előre, a legritkább okmozzanat volt a sértés. A kórlefolyásra nézve az okmozzanat annyiban mutatott befolyást, hogy a hol görvélykór vagy himlő képezte az alapot, a tályogok nagyrészt később váltak nyílt fekélyekké, sőt nem kevés esetben nem is jutott ennyire a dolog, hanem a geny felszívódott, de még ilyenkor is maradt hátra gyurmabeli folt, persze sokkal kisebb, mint volt maga a tályog térfogata, e folt azonban rendszerint központját képezte, kisebb nagyobb körben sugárszerüleg szerteágazó, a szaruszövet hol mellsőbb, hol hátsóbb rétegeiben fekvő csikozatnak; a hol megnyílt a tályog, ott a nyílásnál valamivel kisebb heg maradt hátra, az elébb említett sugárszerü csíkozat helyett pedig egyenletes szerkezetű homályos kis udvar vette körül. A sértés következtében támadt tályogok, minőket különben a legritkábban volt alkalmam intézetünkben észlelni, mindig rendetlen alakúak, megnyílnak, a hátrahagyott hegre nézve pedig ezeknél ugyanolyanok a későbbi viszonyok, mint a többi kifekélyedő tályogoknál, a lefolyásban azon egy különbséggel, hogy itt rendszerint nagyok a fájdalmak. A lefolyás rendszerint hosszadalmas, annál tovább 'tart, mentői többféle bonyodalom akasztja azt meg, e tekintetben, mint már a körülirt beszürődés tárgyalásánál említém, a hypopium és a szivárványlob kevésbé késleltetik, sokkal inkább hátráltatja azt a szivárványelőesés, de másrészt meg a kórjóslatra nézve ezen bonyodalmak megfordított jelentőséggel vannak, a mennyiben a a szivárványelőesés legtöbbször a szaruhártya környi részén állván be, sokkal kevésbé, néha épen nem károsítja meg a láterőt. holott a minden esetben hátramaradó folt vagy heg a központon okvetlenül csorbát ejt rajta Említenem sem kell, hogy a zárt vagy megnyílt tályog szomszédságában fejlődő edényhálózat első jele a gyógyiparnak és hogy mentői korábban képződik ez, annál gyorsabban ér véget a folyamat, mi szövemény közbelépte nélkül is eltart átlag 4—6 hétig; midőn az említett szövemények jelenkeznek a lefolyás igen hosszúra nyulhatik. Zárjel között, mielőtt e pontot befejezném, meg kell még jegyeznem, hogy a takárnál fellépő és az itt fejtegetett tályogok lefolyása között azon különbséget volt több esetben alkalmam tapasztalni, hogy a míg az önálló tályogok megnyílásukkor rendetlen alakú oly fekélyekké válnak, melyeknek genynyel fedett alapja eleintén egy szinvonalt mutatnak az azt környező szaruszövettel, a takárnál képződő tályogok, midőn mellső faluk kiesik, egész terjedelmükben alásülyednek. Hogy mily kórjóslati becscsel bir ezen kórlefolyási jelenség nem tudom, nem tudom pedig azért, mert csupán takáros szemeknél észlelvén azt, magának a takárnak kedvezőtlen befolyása lehetlenné tesz minden következtetést. A görvélykór és a tályog helyét illető viszonyokat már emlitém. Az oltásról ezen betegeknél is van mindenütt jegyzetünk ; valamennyi e bántalomban szenvedő egyénnek csupán V, része nem lön beoltva. A takárban szenvedő csecsemőktől eltekintve, a betegeknek csaknem mindnyája az 1 és 10 év közötti. Megemlítem itt még azt is, hogy a tályogok a/3 része a bal szemen fordult elő. Az egyes évekre eső számarány a csecsemőkoriakat ide nem számítva következő: 1869-ben 20,1870- ben 36, 1871-ben 18. Edényszalag a szaru hártyán. Ezen betegség jelentéktelen izgatottsági tünemények kíséretében támad, és folyik le, n agáról a kórlényegről fölösleges szólanom, röviden csak azt akarom megjegyezni, hogy 3 féle alakban láttam fellépni: vagy úgy, hogy a szaruhártyán mintegy tovavonuló szüremlet befutott útját valóságos edényfonat jelöli, mely a szarutülkszélen túlterjeszti legyezőként szétfoszló végeit, vagy csupán szürke csík bélyegzi a szüremlet nyomdokát, a mely csík összeköti a gócot a szaruszéllel és mely csíkon belövelt edénynek semmi nyoma nem látható, vagy ,égre kettősen lép fel az edényszalag még pedig úgy, hogy egyik a másikat ivhajlati irányban keresztbe fogja; ez utóbbi alak igen ritkán fordul elő. Mind a három alaknál a a hátramaradó foltok a leghosszabb, legszorgalmasabb és legészszerübb kezeléssel daczolnak elannyira, hogy alig emlékszem esetre, melynél a foltok végkép eltűntek volna, de igenis több esetre, hol a foltok a szaruhártya látaterületére esvén, csupán szivárványcsonkolás által lehetett a láterőt helyreállítani. Hogy a műtéthez aránylag ritkán kell folyamodni onnan van, mert az edényszalagok rendszerint a szaruhártya külső, külső- alsó és külső- felső szélétől indulván ki, ritkán jutnak a szaruhártya azon. T
