Szemészet, 1870 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1870-06-26 / 3. szám

35

— 36 —

Deczemetféle hártyán ülnek. Ezektől azonban különböztek loképen az által, hogy nyilván nem oly mélyen, hanem közel a szaru felületéhez voltak lerakva; továbbá, hogy egymásközti területük nem volt tiszta, hanem szintén kissé piszkos szürke színű; végre, hogy a szaru legalsóbb része egészen szabad volt, mi nem szokott lenni a csarnokviz csapadékainál. Egy szóval perczig sem kételkedtem, hogy a tavalyi fölhámi heg területén új lobos folyamat fejlődött és pedig a szaruszövet felületes rétegében, közvetlenül a főlhám alatt. A láta fénybehatásra elég jól húzódott össze. Rendeltem higanykenőcsöt mákonynyal, a szem bekötését, testi nyugalmat és lábvizet.

Midőn a beteg két nap múlva ismét megjelent, még erősebb fájdalmakról panaszkodott mint azelőtt, minden pislogás nagy fájdalmat okozván neki. úgy, hogy a szemhéj legcsekélyebb érintésére, midőn vizsgálásnál a felső szemhéjszél a szarut érinti, mindannyiszor összerezzen. A leírt pontozott homályos folyt most egészen más látványt mutatott, a mennyiben egész terjedelmében a fölhám hiányzott, mely czafatonkínt. lógott, a szemteke mozgásainál hol felgombolyodván, hol ismét letekeredvén. A czafat oly nagy volt, hogy csipeszszel és ollóval könnyen lehetett volna eltávolítani, ha a nyugtalan fájós szem ilyen eljárást egyátalában engedne. Az említett apró pontok többé nem voltak jelen. Az egész kóralak hasonló volt ahhoz, melyet szarububornál találunk, ha a hólyag vagy magától megrepedt vagy műszerrel felhasíttatott. Nyilván itt is a lobos folyamat által savós izzadmány jött létre, mely a felhámot hólyagként felemelé, nemsokára pedig annak repedését okozá. Jóllehet, hogy az általam csak utólagosan felismert hólyag eredetére nézve különbözik a tulajdonképen úgynevezett szarubutortól, mégis mind lényegére, mind főtüneteire nézve azzal ugyanazonosnak kell tekintenem.

Szoros nyomkötéssel, atropinbecseppentés és illatos meleg borogatások mellett három nap alatt sikerült az új felhámhiány tökéletes behegedését eszközölni, azonban ez idő után is nagy érzékenység maradt fenn. Az uj felhám sima volt ugyan, de kevésbé átlátszó, s az így újonnan létrejött fölhámi folt (leucoma epitheliale) közepén igen apró fehér szürkés csomócska volt látható. A fennálló érzékenység megakadályozá a legkisebb munkát is, s csak a pyrmonti vasas forrás ivása, valamint hegyes vidéken tartózkodása alatt szűnt meg lassankint. Megjegyzendő,hogy az egyén kissé vérszegény és sápkórra hajlandó.

A fénytörési és alkalmazkodási rendellenességek tana.

Schulkk Vilmos tr. tói Becsben.

(Folytatás.)

Rövidlátóknál a tengelyösszetérések viszonyai különös figyelmet vesznek igénybe. Közép- és nagyfokú rövidlátók mindent, mit tisztán látniok Kell, közel vesznek, s ennélfogva munkák végzésénél hosszú ideig nagy összetérést kéntelenek fentartani. a belső egyenes izmoktól oly nagy munkaképesség követeltetik, hogy gyengébb izom nem, sőt gyakran a legerősebb sem képes a feladatnak megfelelni. Izom működési szemfáradás ez oknál fogva különösen M-nál lép fel gyakran, legnagyobb fokú M-nál pedig épen elkerülhetlen,ha az illető 4"-nél közelebb fekvő távolpontjában látni akar.

Az izom működési szemfáradás hasonló tüneményeket mutat mint az alkalmazkodási (H-nál és sugánzom félhüdésnél), ugyanis bizonyos munkaidő után a tiszta közellátás lehetlenné válik, húzó és feszítő fájdalom áll be a szemben és környékén, s a tárgyak határai elmosódnak. A tünetcsoport azonban bir szabatos jelegekkel, melyek elkülönítését az alkalmazkodási szemfáradástól lehetővé teszik: rövid pihenés nem használ, hosszabb szünetelés, p. o. éjjen át, keveset; a látás zrvarodása nem annyira a határok elmosódásában mint inkább a részletek, betűk, öltések stb. össze- és egymásfölött elfutásában áll; értelmes betegek észreveszik, hogy minden tárgy kettőssé válik és érzik, hogy az egyik szem kifelé tér; az egyik szem elfödése megszünteti a zavart látást ; a tárgy kiebb tolása keveset segít; a fájdalom főszéke nem a homlok- és a szemöldöktáj, hanem maga a szemteke és a szemgödör.

Tárgyilagos úton következők által alapíthatjuk meg a kórismét. Rajzón-hegyet tartunk a közép vonalon kevéssé lebágó irányban a két szem elé, s ezt 1—1 */a lábnyi távolból lassan közelítjük mindaddig, míg a beteg még rögzíteni képes mindkét szemével ; utolsó pont, melyben ez még történik de melyen túl már kitérés áll be, az összetérés közelpontja Ez rendes erejű izmoknál 21/2"-ben van azon alapvonaltól, mely a szemek forgási pontjait (körülbelül a szemek közepeit) összeköti. Ha az összetérés közelpontja 4“ egész 6"-nyi távolban van, akkor bizonyosan 8 egész 10“ távolban való hosszabb dolgozásnál is némi időtartam után fáradás fog beállani, mert ezeD összetérítés is csak az izom erő nagy hányada által tartható fenn. Ez első kisérlet azonban csak hozzávető ítéletet enged meg a szemfáradásról. Biztosabb eredményt nyerünk, ha rajzónt a munka távolában rögzíttetünk, s a szemeket egyenkint elfedjük. Az elfedés által a kétszemi látás szüksége megszűnik és a fedett szem a tárgy állása által megkívánt beidegzésnek megfelelő összetérési fokot , úgynevezett egyensúlyi állást vesz fel.

Ha most a fedett szemet ismét szabadon bocsátjuk, újra rögzíteni fog a kétszemi látás kényszere alatt, míg mi gondosan megfigyeljük, hogy ezen isméti rögzítésre kellett-e a szemnek befele forgást végeznie vagy nem, hogy mozdúlt-e vagy nem. Ha nem mozdúlt, akkor a rögzítés egyensúlyi állásban történt és izomelégtelenség nem, tehát szemfáradás sem lehet jelen. Ha pedig befelé mozdúlt, akkor bizonyos, hogy az egyensúlyi állás nem elegendő a rögzítésre, hanem, hogy még nagyobb beidegzési fok szükséges erre. A befelé mozgás nagysága mely elfedés utáni rögzítésre szükséges, az elégtelenség és így a szemfáradás fokára mutat.

Az elégtelenség szabatos mérését hasábokkal eszközöljük Graefe egyensúlyi kísérlete (Gleichgewichts-Versuch) által. Fehér lapra függőleges vékony vonalat húzunk, ennek közepére nagy pontot csináluuk és a lapot a két szem elé tartjuk a munka távolában; 10 foknyi hasábot, élével felfelé, egyik szem elé tartunk, ezen keresztül e szem a pontot feljebb láija, tehát két pont log látszani; a megkettőzés által mindegyik szem külön lát, a kétzsemi látás megszűnt és kényszert nem gyakorol az összetérésre, a szemek egyensúlyi állásukat veszik fel (megfelelőleg a tárgy közelségének), minek megfelelően kevésbé térnek össze, a vonal és pont mindegyik szemen kifelé a sárgafolttól fog ejtetni és kettősen láttatni, csak hogy az egyiken valamivel főlebb, mert felfelé törő hasáb áll előtte.

A két vonal oldalti távolsága az elégtelenség fokától függ.

A szabad szem elé most, gyengébbeken kezdve, mind erősebb hasábokat tartunk kifelé állő éllel, mindaddig, míg a látszólagos két vonal ismét egybe esik össze, s a két pont ismét egymás fölött egy vonalon látszik állani. A hasáb törő szöglete, mely ezt eszközölni képes, az elégtelenség mértéke; mert ennyi összetérés kellene még, hogy az egyensúlyi állásból a kívánt összetérítési fok álljon elő. — Munkánál, az elégtelenség fedezésére, nagyobb feszüléssel kell a belső izmoknak a kétszemi látást fentartani, s e tartós feszülés erős izmok által előteremthető fáradás nélkül, gyöngék által nem. Nem elég tehát az elégselenség fokát tudnunk, azt is ismernünk kell, mily izomerő létezik mellette. Ismét a munkatávolában rögzítetjük a beteget, egyik szeme elé mind erősebb hasábokat tartunk éllel befelé, aztán kifelé, s keressük a legerősebb hasábot, melyet a belső és a külső egyenes izom képes felülmúlni, úgy, hogy az általa előálló kettős képeket még összetérés és kitérés által eggyé olvaszthatja össze. Itt a kettős látás kényszere alatt működünk, míg az elégtelenség keresésénél e kényszert felfelé törő hasáb által megszüntettük.

Az elégtelenség fokának vizsonya az összetérési képességhez bepillantást enged a kétszemi rögzítés könyüsége vagy nenehézségébe. Ha az elégtelenség kevesebb mint az összeté-