Szemészet, 1870 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1870-05-08 / 2. szám
25 26 A szem hosszával arán) bau áll az élön észlelt M foka. A hátsó sarka tágult, vékony, itt az inhártya papirvékony és átlátszó ; az érhártya részben hiányzik, a hiányzó rész határain elsorvadt és fokozatosan megy át az ép részbe; a reczeg megnyúlt elemei ziláltak és részenként elenyésztek, a látideg behatolása, oldalt, befelé nyomult, ép így a sárga folt; az üveg test híg, czafatokkal ellátott; az érhártya mellső részei is tágultak, vékonyodtak, bár alakelemeik még rendesek, a sugárizom és sugártest megnyúlt, lapos. E változások a szem hátsó része tágulásának következményei, mely tágulás létrejöttét Donders szerint következőkből érthetjük meg. A szemek közelbeni használásánál nagy összeterítésre van szükség, a belső egyenes izmok öszehúzódnak és a teke belső oldalára nyomást gyakorolnak, a külső rész pedig a szemgödör külső fala felé nyomatik ; ez által a szembelsejébeli nyomás nő, mely a teke burkaira hat vissza ; az idönkint beálló nyomásnak a burkok azon része, mely legkevésbé támogattatik kívülről, idővel enged, ez pedig a hátsó rész és különösen azon rész, mely a látideg és a sárga folt közt fekszik. Ehhez járul, hogy közellátásnál a fő a munkára sülyesztetik, miáltal vérbőség, pangás és lobrai hajlam, végre lob áll elő; a lob által a szövetek megiazúluak és a fokozott nyomásnak még kevésbé állnak ellen, a tágulás és a M növekvése folytonos lesz. Egyszer annyira jutva a dolog, a növekvés elől nincs többé menekvés ; a lob és a nyomás egymást kölcsönösen fokozzák, a nyomás a lobot mozdítja elő, a lob által pedig a szembelsejébeli nyomás fokozódik, s a tágulás nagyobb és nagyobb lesz. Graefe egy időben különösen a lobra fektetett súlyt, belőle származtatta a növekvő M-t, s a folyamatot elnevezte hátsó inérhártyalobnak (sclero-chorioditis posterior), Jaeger és Stell wag pedig a teke hátsó részének gyönge alkatát és tágulásra való hajlamát, mely fejlődési akadályoknak volna következménye, hangsúlyozták. Ha egyedül a lobra való.hajlam (praedispositio) okozná tágulást, akkor nem találhatnánk kiválólag olyanoknál haladó M-t, kik finom tárgyakkal rósz világítás mellett dolgoznak, tehát a tárgyakat közel veszik, hanem a haladás független volna a szemek mikénti használásától. Ha egyedül veleszületett csekély ellentállási képesség volna a tágulás alapja, akkor a czélszerütlen használat fokozná ugyan a szem hosszát, de akkor mindenféle fénytörésnél,, tehát H-nál is egyaránt kellene találnunk a távolpontnak beljebb vonulását, és a távolpont rövidülése független volna a fennálló M-tól. Ezek ellenében a tények azt mondják hogy épen M-nál és pedig leginkább nagyfokú M-nál, ha a szemek egyszersmind kedvezőtlen viszonyok közt használtatnak, találunk feltűnő gyakorisággal tengely megnyúlást. Elmondhatjuk tehát, hogy aszemi belsejebeli nyomás növekvése és vértorlodás a M haladásának főokai; ha azonban lobrai hajlam és fejlődési gyengeség van jelen, ezek bizonyosan még inkább növesztik a teke hátsó részének tágulását. Graefe most már e nézetet fogadta el. — Megemlítjük még, hogy a hátsó tágulat a legtöbb szemésztől hátsó csapnak (staphyloma posticum) neveztetik, mely elnevezés helytelen, mert a megnyúlt rész nem külön kidomborodást képez, hanem egyenlő görbüléssel lassankint megy át az egyenlítő közelében tágulás nélkül maradt részbe, a teke alakja (a szarutól eltekintve) hasonló a szilvához, ritkán látni akár csak kúp-vagy öböl-alakot, csap pedig soha sincs jelen. Scarpa és Ammon hátsó csapja más volt. Szemtükörrel nevezetes változásokat találunk a szemfenéken. Legfeltűnőbb a látidegdomcsa melletti érhártyasorvadás, mely ritkán hiányzik, ha M van jelen. Létrejön azáltal, hogy az érhártya e helyen leginkább vongáltatik a hátsó sark kitolatásánál, miután pedig az érhártya edényei és kötszövete összefüggnek a látideg belső hüvelyével, mely nem enged, így közvetlenül a látideg mellett fog legelőbb is vérbőség származni; a lob, mely aztán itt helyt foglal, következő tünetek közt foly le: első mozzanat a belső hámsejtek festenyének szaporodása, a látideg mellett fekete sarlószeríi esik látszik, — második mozzanat, a festeny elényészése (felszivatott ?) a vérben bővelkedő érhártya itt sötét vörös sarlóképet mutat, míg egyebütt narancsszínű, — harmadik mozzanat, az érhártya edényei dugultak és sorvadtak, a visszamaradt ágazó szöveti sejtek szürkéssárga sarlóalakot mutatnak, — negyedik mozzanat, a sejtek is elenyésztek, e helyen a fehér inhártya keresztüllátható a reczegen, fehér sarló foglal helyet az idegdombcsa külső szélén. Az érhártya ily módon lassan fejlődő sorvadása a látideg mellett folytonosan kiebb terjed, nagyobbodásával jobban körülfogva egysersmind a látidegdombcsát ; ha nagy terjedelmet ért el, s a sárga folthoz közeledett, ezt is veszélylyel fenyegeti, mert az érhártyával határos fényfogó elemek, a csapok és palczikák is belevonatnak a lobos folyamatba és tönkre tétetnek. Nemcsak kifelé, hanem befelé is nagyobbodik a sorvadás és a látideg belső oldalára is átterjed fölül és alól átfogó szarvaival. Donders a terjedés kétféle alakját különbözteti meg, a sorvadt rész határán az ép szövetbe vagy úgy lép át a folyamat hogy egy határos keskeny csík futja át elébb a négy mozzanatot, aztán kerül csak a sor más csíkra, vagy pedig a folyamat folytonosan terjed tovább úgy hogy a látideg irányban az utolsó, kiebb a 3-ik, aztán a 2-ik, és végül legkiebb az ép érhártya felé az első fokot látjuk egymás mellett és egymásba átfolyva. Jaeger és Liebreich szemtükrészeti ábrái közt mind a két terjedési módra nézve található példa. Ezen érhártyasorvadás Donders 1400 egyénen tett észleletei szerint szoros kapcsolatban áll mind a M haladá sával mind az egész életkorával oly módon, hogy a M-nak egyenlő haladottsága mellett azon egyénnél nagyobb sorvadás, mely idősebb, s hogy egyenlő korú egyénéknél annak szemében nagyobb a sorvadás, melynél a M inkább haladt. Ebből az következik hogy a szemtükör által az érhártya sorvadás terjedelméből felvilágosítást nyerhetünk a történt haladás nagyságáról, ha az életkort is tekintetbe veszszük. A szemtükör itt fontos kórjóslati szerepet játszik, s ennél fogva a javalatra is lényegesen befoly; középfokú M-nál fiatal korban melynél már nagyobb sorvadást találunk, a M-nak történt haladására következtetünk, s az óvó eljárást követjük, míg sorvadás távolléténél legyen bár a M nagyobb fokú, annál kevésbé kell tartanunk a haladástól, minél inkább túl élte már az egyén a haladás veszélyével fenyegető életszakot, a fanosodá'i kort. De a sorvadás, nemcsak a múltról hanem a jelenről is felvilágosítást ad, ugyanis ha az ép érhártya határát élesnek, rögtön félbeszakadónak látjuk, ez arra mutat, hogy jelenben a haladás pihen, míg ha a határ a fentebb említett sorvadási mozzanatokat mutatja, ez figyelmeztet, hogy a M most is halad, s hogy rövid idő múlva növekvését fogjuk kimutathatni. E következtetések biztoságáról magam is meggyőződtem számos rövidlátón tett, részben 2 és 3 év hosszáig folytatott észleleteim által, s az azokat illetők kórelőzményi adataival is egybevágóknak találtam. — Az érhártyasorvadáson kívül a szemfenéken egyebet is láthatunk ha adott M-nál. A hátsó sark megnyúlása által a látideg behatulása befelé tolúlt, s részűt áll a hossztengelyhez, az egyébkint kerek látidegdombcsát tehát rézsut és kerülék (ellipsoid) alakjában látjuk, oly formán, mintha kört vagy abroncsot oldalt nézünk. A reczeg a sorvadt tájon megnyúlt, edényei itt egyenesen és nem kanyarodva futnak át. Az érhártya mindenütt ritkáit szövetében a festenyes hámsejtek szétszórattak, részben tönkre mentek, az érhártya edényei tehát előtűnnek, s itt ott az inhártya fehéres színe látszik át. Helyenként góczos érhártyalob (chorioiditis disseminata) lép fel, melynek heveny szakában fénylő sárga foltok mutatkoznak, később az érhártya itt elvesz, s maradó fehér foltok látszanak. A sárga folt táján az érhártya és reczeg szövete nyúlást szenved, s vörös, szürke és sárga márványozott folt tűnik szembe. Ugyancsak a sárga folyt táján vérömleny jöhet létre, mely az első napokban élénk, azután sötétvörös, hetek múlva rozsdaszínü- hónapok mülva sötétbarna és fekete folt feltűnő képét adja. Az üvegtestben több kevesebb czafatok képződnek, melyek nagyobbjai áteső világítás mellett láthatók, s ha az üvegtest egyszersmind meghigúlt, a szem mozgásainál a láttérben úszkálnak. Nagy fokot ért lobos változásoknál reczegleválás szokott a látképességnek véget vetni, melyhez később szivárványlob azután szürke hályog csatlakozik. Ezen állapot tekesorvadáshoz is vezethet. Ezen változások a M nagy haladásával függnek össze, gyakran külsőleg látható köthártya- és sugárbelöveitséggel járnak, s a szemek használását különféleképen zavarják. A külsőleg látható izgatottság már magában kellemetlen érzést okoz, melyet valamikép köthártyabajnak ne kórismézzünk! A reczeg látképessége, tehát S, alább szállott vagy azáltal, hogy a fényérző elemek ritkúltak és sorvadtak (ez nem javúlhat)
