Szemészet, 1868 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1868-01-26 / 1. szám

7

8

tünemények, valamint a fénytörési hibák, mennyiben ezeknek ismerete a következő szakaszok megértésére szükséges.

A szemtükör leirásában, mely a terjedelmes 4-ik fejezet tárgyát képezi, szerző jól tette, hogy nem terhelvén az olvasót a sokféle szemtükrök felsorolásával, inkább az elveket tárgyalta, melyek szerint a különféle szemtükrök összeállítva vannak. Ezek főképen a fényt visszaverő készülékekre, azaz azon tükröknek, melyek e czélra használtatnak, minőségére vonatkoznak, felemlitvék a bevont és bevonatlan síktükör, homorú tükör, síktükör kapcsolatban domború lencsével, domború tükör, ennek szintén domború lencsével való kiállítása, tükröző lencsék, hasáb üvegek és végre még Laurence a „ghost principle“ szerint összeállított készüléke, mely a nem likasztott homorú tükör, domború lencse és síküveglemez összmüködésén alapszik. Ezt követőleg jő szóba a megvilágított reczegtér alakja, a világítás hatályossága, valamint a kiegészítő lencsék szerepe is. Ezen átalánosságok igen érthető fejtegetése után bemutattatnak a nevezett elveken alapuló, leginkább használatban levő szemtükrök, melyek közül mind Giraud-Teulon kétszemmeli tükre (Binocularspiegel), mind a különféle autophthalmosopicus módok (Coccius, Heymann és Giraud-Teulon) úgy adatnak elő, hogy ezen némileg bonyolódott vizsgálatmódokat mindenki tökéletesen magáévá teheti, mi annál előnyösebb, mivel a némi képességgel és kitartással biró kezdő autophthalmoscop segítségével saját szemén ismerkedhetik meg az ép szemháttér minden tulajdonaival, mielőtt még betegeken a kóros tü emények tanulmányozására alkalma lenne.

Szerzőnek alkalmasint bőven volt alkalma tapasztalni, mily nagy, sőt legyőzhetlen nehézségekkel szoktak küzdeni némely kezdők, miért is az egész kezelést részletesen és mintegy elemezőleg taglalja egy külön szakaszban. A ki ezen oktatási feladat körül maga fáradozott, kénytelen bevallani, hogy szerző előadása mindezekben a tapasztalt tanító jellegét viseli.

Az 5-ik fejezet az átlátszó közegek vizsgálatát, valamint az ezekben előforduló homályokat adja elő; különös említést azon szakasz érdemel, melyben a homályok különböztető kórisméje tárgyaltatik, valamint az, mely a homályoknak a háttér szemtükri képére gyakorolt módosító befolyását fejtegeti.

A 6-dik fejezet az, mely által Mauthner munkája az eddig a szemtükrészetre vonatkozólag megjelent tankönyvektől kiválóan különbözik. Ebben t. i. azon mód adatik elő, melylyel a szemtükör által a szem fénytörő minőségéről magunknak tudomást szerezhetünk. Minden szemész saját tapasztalásából tudja, milyen előnyös reá nézve, ha a fénytörés felismerésére nézve önállólag, azaz az egyének nyilatkozataitól függetlenül járhat el. Egészen eltekintve a tettetéstől, valamint a tökéletesen megvakult szemektől, hol erre vonatkozólag egyedül a szemtükrészet nyújthat felvilágosítást, mennyi csalódást, mennyi fáradalmas nyomozást kerülhetünk ki a legegyszerűbb módon, egyetlen pillantással a szemtükörbe, mely megtanít arra nézve, váljon a kérdéses szem myopicus, hypermetropicus vagy astigmaticus-e. Ez oly nagy előny s egyszersmind a láttán oly alaptörvényeinek kifolyása, hogy igazán elmondhatni, miszerint ezen fénytörési kórisme, mint tudományos vívmány, legalább elméletileg, azon diadalokat is felülmúlja, melyeket a szemtükör magának a látideg, reczeg stb. kórállapotainak felismerése körül kivívott.

Ezen kórismére főképen az egyenes kép (aufrechtes Bild) nyomozása szolgál, mit szerző úgy elméletileg, mint gyakorlatilag oly módon fejteget, mely semmi kívánni valót sem hagy hátra. Már Helmholtz a szemtükör első leirásában figyelmeztetett arra, hogy a szemtükör segítségével tárgyilagos tudomást szerezhetünk magunknak a szem rövid- vagy távollátása, valamint az egyik vagy a másik fénytörési eltérés foka lelett. „Az észlelő“, úgy moud, „a vizsgált egyén állításaitól tökéletesen függetlenül ítélheti meg a dolgot, mivel mintegy emennek szemével, azaz fénytörö közegével lát.“ Nem szükséges tehát egyéb, mint saját szemünk fénytörési minőségét és erejét, valamint a kép tiszta látására felhasznált pótüvegek minőségét és erejét ösmernünk, hogy a vizsgált szem fénytörését majdnem mathematicus határozottsággal kiszámíthassuk. Vegyük pl. hogy mind a vizsgált, mind a vizsgáló szem emmetropicus lenne, ez esetben az elsőből — ha t. i. távol fekvő tárgyat rögzít s következőleg nem alkalmazkodik — párhuzamos sugarak lépnek ki, melyeket a vizsgáló emmetropicus szem saját reczegén képpé egyesíthet, ha szintén nem alkalmazkodik. Ha a vizsgált szem hypermetropicus, akkor a kilépő sugarak széttárok, melyeket a vizsgáló emmetropicus szem csak úgy bir képpé egyesíteni, ha vagy alkalmazkodási erejét vagy domború üveget hív segítségül. Ezen esetben pedig a szóban levő hypermetropia fokát megismerheti, ha alkalmazkodási erőltetését megbecsülni birja, illetőleg a segítő domború üveg térerejét tudja. A vizsgált rövidlátó szemből mindig összetérő sugarak lépnek ki, melyeket a vizsgáló emmetropicus szem soha nem bírna képpé egyesíteni, ha homorú üveg segítségével azokat párhuzamosokká nem változtatja át; elégséges tehát a homorú üveg törő fokát ismerni, hogy a rövidlátás fokát kórismézhesse. Ha pedig a vizsgáló szem maga vagy myopicus vagy hypermetropicus, akkor szükséges, hogy saját fénytörési rendellességének fokát s egyszersmind a segédüveg számát is ismerje.

Ez csak durva vázlatát képezi azon sokféle viszonyoknak, melyek a vizsgáló s a vizsgált szem között egyes esetekben előfordulhatnak, s a melyeknek szoros számba vételével a vizsgált szem törési fokát majdnem számtani biztossággal felismerhetni. Szerző épen az által tett nagy szolgálatot a gyakorló orvosnak, hogy bár elméleti szempontból indulván ki, nem ezt, hanem a gyakorlat változó szöveményeit vette a számítási mód zsinórmértékéül, ezeket valóban kimerítő és alapos módon állitván az olvasó szeme elé. De még magában az elméleti részben is találunk oly helyes megjegyzéseket, melyeket az eddig e tárgyról megjelent tankönyvekben hiában keresnénk, jóllehet a láttán ismert törvényeiből önkényt következnek. így pl. figyelmeztet szerző, hogy a szükségelt pótüvegre nézve nem egyaránt áll a dolog, ha emmetropicus szem vizsgálja a rövidlátó szemet, vagy ha megfordított viszony van jelen ugyanazou két szem között. Eövidlátó szem t. L, melynek myopiája %, tisztán látja az emmetropicus szem hátterét, ha saját myopiáját — '/6 üveggel ellensúlyozza. A két szem közti távolság erre nézve nem dönt semmit, mivel az emmetropicus szemből kilépő sugarak mindig párhuzamosan esnek a vizsgáló szemre, akármily távolságban álljon ez ammattól. Ha már most az illető egyének szerepet cserélnek és az emmetropicus szem vizsgálja a myopicust, akkor amaz — % üveggel nem látja tisztán ez utóbbi szem hátterét. A nevezett myopicus szemből (M %) kilépő sugarak t. i. egy azon szem válcsomójától (Knotenpunkt) 6 hüvelyknyire fekvő pont felé térnek össze. Ha tehát az emmetropicus vizsgáló szem 2 hüvelykuyire közeledik a vizsgált szemhez, y4 homorú üveggel kell ellátva lennie, hogy az % myopicus szem hátterét tisztán láthassa.

E fejezet 1 szakaszában a fénytörés felisemerésére taníttatunk meg az egyenes kép segítségével, mire az imént említett alapelvek is vonatkoznak. A második szakasz az ezen kép által történt nagyobbitást taglalja. A harmadik szakasz utasít, miképen Ítélhetünk a fénytörésről, ha megfordított képben vizsgáljuk meg a szemet. E szakasz végén szerző azon igen fontos gyakorlati kérdést fejtegeti, mi módon ismerhetjük fel, váljon megfordított vagy egyenes kép van-e előttünk, ha egyszerű szemtükörrel már távolról észrveszszük a háttér egyes részeit, tudva levő dolog lévén, hogy ez úgy nagyobb rövidlátás, mint nagyobb hypermetropia által történhetik, midőn aztán az első esetben megfordított, a másodikban egyenes képet szemlélünk. Szerző ebbeli útmutatása egyebek közt ajánlja, hogy a vizsgáló szem oldalfelé mozgásokat tegyen, mert akkor a megfordított kép az ellenkező irányban és annál nagyobb mértékben fog kitérni, minél távolabb fekszik a vizsgált szemtől mellfelé, míg az egyenes kép a vizsgáló szem mozgásával ugyanazon irányban és átalában kisebb exeursioban fog mozdulni. Erre nézve bátrak volnánk szerzőt a nagy nehézségre figyelmeztetni, melylyel még a gyakorlott szem is küzd, ha saját mozgása mellett a tárgyra, mely előtte van, rögzítve kell maradnia, egészen eltekintve attól, hogy a vizsgált szem legkisebb mozgása tévedést okozhat. Sokkal czélszerübb és már kezdőnek is könnyebb mód, ha az eljárást megfordítjuk és a vizsgált szemet mozdittatjuk aképen, hogy a szemtükröt nem tartó kezünk egyik ujját, melyre a vizsgált szem irányozva van, ide s tova viszszük két ellenkező irányban. Ez esetben ellenkezőleg áll a dolog, t. i. a megfordított kép ugyanazon az egyenes kép ellenkező irányában mozdul.

Az astigmatismust szerző a negyedik szakaszban kitünőleg elemezi, úgy hogy a tárgy megértése még kezdőknek is igen köny-