Szemészet, 1868 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1868-07-05 / 3. szám
39 40 kerülték. A láttompulat határozott jellemet és alakot öltött magára, a mennyiben a fényérző szerv körzeti részei kiváló nagyfokú tompaságban szenvedtek, a középponti láterő arányiagos csökkénést mutatván. Nem találni (legalább tudtomra) az irodalomban a háromosztatú idegtől származó mór esetét, melyben a láttompulat ily határozott kóralakja lenne feljegyezve. Anaesthesia retinae volt jelen, mi a régi felosztás szerint az amblyopia torpida keretébe volna ígtatandó. A szemtükörlelet tökéletesen nemleges lévén, ezen esetben mindazon belső hártyák változásait kizárni lehetett, melyek talán néha a vakságot okozhatták. Igen fontos tárgyunkra nézve, hogy nem csak nem volt jelen látatágulat, ellenkezőleg inkább rendesnél szükebb láta, mely még atropinra is csak lassan és tökéletlenül tágult ki. Sichel fentemlített véleménye, miszerint az úgynevezett amaurosis trifacialis esetei mind a látatágulat fogalma alá esnek, ez egyszer kétségkívül meg van czáfolva. Igaz, hogy a külső vérömlenynyel egyidejűleg benn a szemüregben is történhetett kisebb fokú vérzés, mely a látideget öszszenyomváu, a láttompulati tüneményeket előidézhette volna. De ha egyrészt tekintetbe veszszük, hogy a 3 lábnyi távolságból odapattanó patkószeg a felületés részeken ugyan okozhatott zúzódást, a mélyebb rétegekben azonban hasonló hatást valószínűséggel legalább nem idézhetett elő, másrészt sem a szemhéjakon, sem a szemteke köthártyáján vérzés vagy izgatottság nyomát felfedezni épen nem lehetett, egészen eltekintve attól, hogy sem dülszem, sem a szemteke ferde állása, sem izomműködés hiánya nem volt jelen, akkor igen va lószínűtlennek kell mondanunk, hogy a sértés alkalmával szemgödri vérzés történt legyen. A fősúlyt pedig kell, hogy a homlok táján előforduló érzési tüneményekre fektessük, mivel azok olyneműek, hogy a fennforgó kérdésre igen kielégítő világot derítenek. Nem volt jelen zsába, de oly határozott érzékenység, melyet, eltekintve a fájdalom helyétől, csupán a homlokideg túlérzékenységének lehet tulajdonítanunk. Főszerepet visznek e tünetek között a kis oehatásokra következő nagy fájdalmak (tűszúrás és ujjali símítgatás) valamint a sajátságos hidegérzés. Tudjuk hogy ily túlérzékenység az ideghüvely lobos izgatásával szokott párosulva lenni, s igy igen valószínű, hogy a szegnek odapattanása a homlokideg hüvelyét oly féllobos állapotba ejtette, melynek következtében a külső sértés jeleinek eltűnése után ezen túlérzékenység még rövid időig fennállhatott. Ha az ilyen állapotot a különféle kórnemek valamelyik osztályába be akarjuk sorozui, akkor az úgy hiszem legjobban az ideglob vagy féllob (subinüammatio n. supraorbitalis) fogalmának felelne meg. Természetes, üogy a külső erőművi behatás főképen az ideghüvelyt érte, abban a nevezett fóllobos körfolyamatot idézvén elő. Igen valószínű, hogy az ily módon keletkezett izgatottság az edénydús ideghüvelybeu központkereső irányban (centripetal) tovább terjedhet s ez esetben az orrsugárágon át a sugárduczra, onnan pedig az ebbe lépő sympathicus fonalakon vagy talán egy külön összekötő ágon át, a látidegre vagy a reczegre terjedhet. Az ebbeli finomabb boncztani részletek még nincsenek kimerítőleg tanulmányozva, de annyi már most is bizonyos, hogy az együttérzideg ágai hasonló consensualis viszony föltételezését a háromosztatú ideg ágai és a reczeg-látidegrendszer közt megengedik. Igen érdekes lenne, ha jövőben hasonló esetekben a láttompulat leírt alakja újra észleltetnék, mivel a reczeg ilyetén megbetegedésének szabatos megfigyelése által még az izgatottság tovább terjedésére vonatkozó szabályokat is íel lehetne találni. Kórodailag tagadhatlauúl döntő a szóbanforgó együttérzési viszonyra nézve azon feltűnő körülmény, hogy a látzavar, valamint egyidejűleg támadt a homlokideg fájdalmasságával, úgy el is tűnt annak megszűntével. Elfogulatlan észlelőre lehetlen, hogy az ily lefolyás azon benyomást ne tegye, miszerint a külsőleg észrevehető és a mély megbetegedés között oki viszony és szoros közvetlen kapocs áll fenn. Ha most a tett tapasztalás nyomán a régi, mondjuk Beer íeltevényét bíráljuk, csakugyan nincs jogunk azt a priori tagadni. Mi több, a vázolt eset körülményeiből kiindulva, igen egyszerűen elképzelhetjük, hogy a homlokideg ágainak sebesülés és rá kővetkező behegedés által történő vonszoltatása, izgatása és lobos állapotja a mi esetünkben észlelt kisebb fokú látási tüneteket sokkal nagyobb fokban tarthatja fenn és valódi mórt okozhat; valamint azt is, hogy Beer mély bevágások által a nevezett idegszálakat a vonszolás alól fel szabadítván, a mórt sikeresen gyógyíthatta. A Beer ellen felhozott fennérintett czáfolatok olyanok, hogy arra, ki saját tapasztalásból nem okult, igen meggyőzően hatnak, s igy magam is inkább voltam hajlandó az amaurosis trifacialist téves, mint természethű észlelésnek tekinteni mindaddig, mig a leírt eset az ellenkező gondolatmenetre nem indított. Nem kételkedem, hogy a véletlen még más szemészeknek is nyujtand alkalmat e tárgyra vonatkozó szerény véleményemet vagy inkább elfogulatlan észlelésemet saját tapasztalataikkal bővíteni. Egy eset a kórházi gyakorlatból. Közli SncLÓsv Gyula tr. a pesti polg. kórház r. szemorvosa G. Gergely, 34 éves, Zombor vidékéről, múlt év november 17-kén idült köthártyatakárral (Conjunctivitis bleunorrhoica, s aegyptiaca chron.) vétetett fel a szemészi osztályra, mely mind a két felső szemhéj kiszegélyét (ectropium palpebrae superioris o. u.) s balszemén szaruhártyacsap (staphiloma corneae totalis) kifejlődését idézte elő. Érdekesnek tartom ezen esetet megismertetni, mert az előesett részek oly nagyságot értek el, milyet ritkán láthatni, s mert a szaruhártyacsap műtevése a Critchett modorától eltérőleg némi módosítással tétetett. Az illetőt felvételkor következő állapotban találtam: Mindkét felső szemhéj ki van fordulva, pillaszőrei egyenesen fölfelé állanak, a porczfölötti köthártya sötét kékes-vörös, beszűrődve, széles, lapos szemcsékkel megrakva, bő genyes nyákaváladékkal födve van. A kifordult felső szemhéják porczi része pedig oly nagyságot ért el, hogy az a szemgödör alsó szélét is meghaladja; szélessége 1" 3"', hossza iy2", vastagsága míg rendes állapotban szélessége 4'’' (9 mm. Heule), hossza 9"' (20 mm.), vastagsága c. V2'". Szélességét tekintve tehát háromszor nagyobb a rendesnél. Megvallom midőn a beteget elibém vézették pár lépésnyiről azon behatást tette reám, mintha két húsdarabot kötött volna szemeire. A külbőr egyátalában minden duzadtságtól ment, a visszerek sem teltebbek. Az alsó szemhéjak rendes helyzetükben vannak, széleik némileg befelé hajlottak, a kifordúlt szemhéjak által födve, köthártyájok kevesebb beszúrődést mutat. A beteg szemeit természetesen fölnyitni nem tudja; ha azonban a kifordult felső szemhéjat felemeltem, s az alsót lehúztam, látható volt jobbról a szarúhártya, melynek közepét egy hegedő, de nagyobb részt genyes alappal bíróc. 2—3'" átmérőjű fekély foglalja el, balfelül pedig az említett c. 5"' magas szaruhártyacsap. A beteg, a mennyire látásával kísérleteket lehete tenni, jobb felül a kéz mozgását határozattan megkülönböztetni, de az ujjakat olvasni nem tudja. A kórelőzményt illetőleg annyit tudok, hogy baját múlt év junius havában vette észre, ősz óta nem lát; ekkor fordúltak ki szemhéjai is, ez időtől fogva érzi, hogy balszeme púposabb. Közelebbi okát adni nem tudja. Az egyén munka képtelenné vált, ismerősei eliszonyodtak tőle, míg az ottani szolgabirói hivatal a ministeriumtól kérte a beteg gyógykezeltetésének elrendelését, s ez utóbbi őt a polg. kórház szemészi osztályára küldte.
