Szemészet, 1868 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1868-01-26 / 1. szám

meg van támadva és nagy kínokat okoz. Leginkább feltűnik a szaru sűrű bomályosodása, mely e hártya külső felét foglalja el s mintegy szabálytalan háromszögöt képez, csúcsa a láta felé, alapja a szaruszél fele lévén irányozva, De tulajdonkép nem is szólhatni szaruszélről, mivel a homályosodott szaruszövet oly elmosódottan és észrevehetlenül megy át a tülkhártyaszövetbe, hogy a két hártya közti határt alig sejthetni. A szaru felülete síma, de fénytelen, inas küllemű, csak itt-ott lehet a mélyebben fekvő csíkokat és foltokat feltalálni; edények csupán a homályosodott rész szélein és csak kis számmal mutatkoznak. A tülkhártya, mely a megtámadott helyen — mint imént mondám — a szaruval egy szövetet látszik képezni, halvány piros szint és tetemes megdagadást mutat, körülbelől 1 '/»'"-nyira eső legemelkedettebb csúcscsal, melyen több kitágult köthártyavisszér fut le, mi a daganatnak sötétebb színt kölcsönöz. Az egész kórkép oly jellemző, hogy senki azt genytüszős köthártyalobbal fel nem cserélhetné. A viznedv még meglehetősen átlátszó volt, de a szivárvány látaszélének duzzadtsága már kezdődő iritist árult el. A későbbi lefolyásról nincs tudomásom.

Kétséget sem szenved, hogy ilynemű (traumaticus) tülkhártyalob még mélyebben is hathat a tülkhártya szövetébe, annak fekélyesedését, sőt átlikasztását is idézvén elő, mint ez többször észleltetett, valamint az, hogy még a szivárvány is, melynek idegei és edényei közvetlenül bevonatnak a kórfolyamatba, már a betegség kezdetétől fogva résztvesz a lobfolyamatban. A szóban levő bántalomnál azonban, hol alkalmasint még a tülkhártya felülete sincs lényegesen érdekelve, a szövetelemek bujálkodása csupán a tűik- és a köthártya közt létező kötszövetre korlátoltatván, a szaru igen kis mértékben, a szivárvány pedig épen sohasem szokott szenvedni. Az elsőnek bántalmazottsága vagy csekély felületes homály vagy ritkábban csíkszerű folt alakjában szokott fellépni, mely utóbbi némikép hasonlít az aggkörhez (arcus senilis), de attól lényegesen különbözik azáltal, hogy közvetlenül a szaruszélen jő elő, míg az aggkör és a szaruszél között mindig átlátszó tiszta szaruszövet vehető észre. Különben már terjedelme által is különbözik az ismert nggköri jelenségtől.

Ezen megkülönböztetés fontos, mennyiben az úgynevezett Episcleritis főképen idősebb embereknél jön elő, kiknél azt a véletlen aggkörrel hozhatja össze. Fiatal egyéneken igen ritkán észleltetik. Kórokaira nézve keveset vagy helyesebben semmit sem tudunk. Egyes szemészek a bajt köszvénynyel vagy csúzzal véltek I; apcsolatba lenni; de ha igaz is, hogy gyakran azokkal együtt fordul elő, vannak más esetek, melyekben a nevezett bajnak nyoma sem található. Nehány év előtt egy 42 éves nőt gyógykezeltem, ki az egészségnek mintaképe lehetett és mégis mindkét szemén egyidejűleg szenvedett Episcleritisben majdnem egy egész éven át. Gyanítván, hogy földszinti lakása, mely ugyan nem volt nedves, de rósz elzárt levegőt mutatott, okozhatta a bajt, rábírtam, hogy üzletét másokra hagyván, nővéréhez ment lakni, tágas, jól szellőztetett emeleti lakásba, de ennek és sokféle belső gyógyszer, valamint fürdők daczára a baj igen hosszú ideig tartott, míg végre lassan és észrevehető befolyás nélkül, úgy szólván magától megszűnt.

Készemről kételkednem nem lehet, hogy igen ritka esetekben bujasenyves alapja van a szóbanlevő lobnak.

A „Szemészet“ 1865-diki 3-dik számában kórtörténetet írtam le, melyből ezen állítás jogosultsága mindenki előtt világos. A mit ott köthártya alatti sejtszövetdag nevével jeleztem, mindazon tulajdonokkal birt, melyek az úgy nevezett Episcleritisé, s az említett eset, mely eddigi tapasztalásom szerint valódi unicumot képez, csak is az által különbözött a közönséges esetektől, hogy a lobtermény szokatlan fejlődési fokra emelkedett. Nem akarván itt az egész kortörténetet, melyre a t. olvasót utalom, ismételni, csupán azt említem fel, hogy az érintett esetben is „a bal szemtekén, és pedig az alsó tülkhártya felén a szaruhoz közel látható oly kóros duzzadás, melyet első pillanatra úgynevezett küteges köthártyalobnak lehetne tartani.“ Ezen duzzadás több hét alatt igen nagy mértékben növekedett, míg „nagy mogyoró mekkoraságát mutatta, csúcsa tökéletesen gömbölyű, felülete síma, sötét rózsaszínű, a köthártya fölötte mozgékony, síma, kitágult visszerekkel. A dag szilárd összeállásu, nyomásra alig érzékeny, a belső és külső zug felé lassanként apadva elsimúl, az átmeneti redőtől mély barázda által van elkülönítve, a szaruhártya szélét nemcsak eléri, de azon túl is emelkedve, ezen mintegy áthajlik. A szaruhártya mindamellett egész a legtávolabb széléig tökéletesen tiszta, a mellső csarnok, úgy mint a szivárvány minden tekintetben épek.“ Higanykenőcs bedörzsölése által gyógyittatott.

Épen ezen esetben tett tapasztalás nyomán meg vagyok győződve, hogy a közönséges Episcleritisnél, mely ezen czikk tulaj - donképeui tárgya, csupán a tülkhártya felett fekvő kötszövet a túltengés székhelye, nem pedig maga a tülkhártya szövete, melynek megtámadása — ha egyátalában — csupán azon kivételes esetekben valószínű, hol a szaru másodlagos terimbeli homályt mutat, mi pl. traumaticus tülkhártyalobnál soha sem hiányzik.

Az épen említett esetben a bujasenyv mind a kórelőzmény, mind a kisérő garatbaj által, nemkülönben a higanybekenések feltűnő gyors hatása által be volt bizonyítva. Egy másik egyénnél, hol a tünetek a szokott korlátokon túl nem emelkedtek, a bujasenyves eredetre nézve gyanú keletkezett ugyan bennem, de épen nem merném azt egészen megállapítottnak mondani. Ezen kóreset annál inkákb megérdemli a részletesb fölemlitést, mivel egyrészről tünetei, valamint lefolyása által valódi mintaképét állította elő a szóban levő bajnak, másrészről pedig későbbi szövődése szivárványlobbal a két kórnem közti viszony értelmezése által kiváló érdeket nyer.

Ch. J., 63 éves, magánzó, 1863. oct. 23-án jelent meg nálam, huzamosb szembaja végett tanácsomat kikérendő. Ugyanis több három hónapjánál, hogy mindkét szeme gyuladt, mely baj ellen többféle szemvizet használt siker nélkül. A betegség ismert ok nélkül támadt s kezdettől fogva majdnem változás nélkül maradt. Az olvasás, különösen mesterséges világítás mellett, nehézséggel jár, miután olyankor könyezés és tompa fájdalom szokott beállani. Azonkívül rosszabbulást főképen borivás után vesz észre. Külsőleg semmi rendellenességet sem találni, de ha a szemhéjakat egymástól eltávolítjuk, mindkét szemben piros folt mutatkozik a tülkhártyán, mely a szaruszéltől pár vonalnyira terjed. A jobb szemben a tülkhártya belső-felső táján, a balban két helyen, t. i. a belső és a külső tájon találtatik e vörösség. A fölötte fekvő köthártya átlátszó, csupán egyes kitágult visszereket mutat, de a köthártya alatti kötszövet sűrű belövelést, sötét piros színt és némi duzzadtságot külöl. A nevezett három vörös folt közül a balszemé, mely befelé találkozik, a legterjedtebb, s majdnem a félholdképű hártyáig ér.

A beteg előbbi betegségeit illetőleg csak azt hozza fel, hogy pár évvel előbb köszvényben szenvedett. Figyelmeztettem a szembaj ártatlanságára, valamint hosszú tartamára is, továbbá arra, hogy szemvizek a baj lefolyására jótékonyan nem hatnak, de hogy a gyógyulás rendezett életmód s belső orvoslás mellett nehány hónap alatt alkalmasint be fog állani. Rendeltem neki hamiblagot belsőleg és ugyanazon gyógyszert kenőcs alakjában.

A beteg több hónapig szedte a hamiblagot eredmény nélkül. Hol jobban volt, hol rosszabbul, de a tulajdonképeni kórkép ezen idő alatt alig változott. Testileg legfeltűnőbb volt a nagy éjjeli izzadás, mely a beteget néha igen kínozta. Sok héten át tartott ezen izzadás, mely a beteget arra kényszeritette, hogy éjfél után inget változtasson. Kínait több Ízben eredmény nélkül vett e kellemetlen tünet ellen. Ismételve kísérleteket tettem mákonyfestvénynyel, a bántalmazott szemrészeket érintvén azzal, de mindig fel kellett hagynom e kezeléssel, az izgatottság növekedése miatt.