Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1867-08-25 / 4. szám
59 60 A 2-ik fejezetben a tünetek adatnak elő, melyek a mozgékony talanság különféle nemeiből erednek. Ide tartoznak az eltérésnek növekvése a hüdött izom irányában a láttér hibás elhelyezése (Projection des Gesichtsfeldes), az ettől származó szédü lés, mely fel nem cserélendő azon másik szédelgéssel, mi a kettőslátás következménye; ide továbbá az oly nagyon fontos másodlagos eltérés az egészséges szemen, mely nek szoros észlelése nélkül sokszor a hüdés kórisméje lehetetlen . A 3-ik fejezet tárgya a kettős látás. Ezen tünet igen csaló és mégis lényeges a kór ismére. Magában véve nem jelent soha hüdést, kivéve akkor, ha a k ét képnek egymástóli távolsága bizonyos izmok irányában aránylag osan növekszik. Az e tünetből folyó következmények, a ferde fej tartás pl. állíttatnak elő. A 4-ik fejezetben találkozunk a szemek azon tulajdonával, hogy a kettős képet önkéntelenül összeolvasztani igyekszik, mi bizonyos határig sikerül. Ezen határ meghatározásától függ egy r észe a kórismének (Breite der Fusionsfähigkeit), s pedig igen fontos része, a mennyiben abból mások közt még a központi szerv, t. i. az agvvelő épségére vagy megtámadttására szabad következtetnünk. Az 5-ik fejezet igen gyakorlati, ha úgy szabad s zólnom, mert az utat tárgyalja, melyen a kettős látást bizonyos eszközökkel úgymint: s z i n e s és hasábüvegekkel, a betegen biztosan felfedezni képesittetünk. A 6-ik fejezet a kettős látásnak a szabályoktól látszólagos eltéréseiről szól. Itt azon körülmény nagy nehézséget szül a kezdőnek, hogy sok esetben már a hüdés előtt a két ellentétben álló izom közti egyensúly zavarva volt (Praeexistenz dynamischer Abweichung), továbbá azon sajátság, hogy majdnem minden embernél felfelélátás alatt némi széttérés (Divergenz) lefelélátás alatt ellenben kis összetérés (Converges) támad és még más könnyen félreérthető tünemények. A 7-ik fejezet bírálat alá veszi a különféle módokat, melyek szerint a hüdés fokát meghatározni lehetne, hol több igen lényeges mozzanat, mint pl. az antagonistának mivolta jő szóba. Szellemdús logikával mutattatik ki, miért nem szabad a kettőslátás határában a hüdés fokának mérőjét keresnünk, s természetesen annál fogva az eltérés mennyiségében sem : hogy egyedül vezethet 1) az átalános mozgékonysághiány mennyisége a mozdulás minősége tekintetbe vételével és 2) a diplopia két képe közti távolságnak különbsége (Differenz) egy a hüdött izom irányában véghez vitt forgatás kiindulási és végpontján, mit még számtanilag kifejezni birnak. Ha a kiindulási ponton a két kép közti távolság a, a végponton pedig a,, akkor a, — a fejezi ki a hüdés fokát. Ha az antagonista nem szenved másodlagos rövidülésben (secundare Contractur), akkor a = o, ha igen, akkor a igenleges (positiv) ha pedig már a hüdés előtt a rövidülés a hüdött izmon jelen volt, a nemleges becscsel bir e számolásban. Ne gondolja az olvasó, hogy ily számtani kifejezések ezen tárgyban merő subtilitás; a közönséges tudományos szóiási módtól csak nagyobb határozottság által különbözik, mely teszi, hogy az egyes adatok az egyes esetekben nagyobb világosságot és praecisiot nyernek. Maga nemében érdekes, bár csupán elméleti, a 8-ik fejezet, mely az azonossági tant (Identitätslehre) veszi a hüdési kettőslátás szempontjából tárgyául. Midőn G r a e f e több mint egy évtized előtt első munkálatait az izomhüdéseket illetőleg közre bocsátotta, nem vonakodott kimondani, hogy a hüdési kettőslátásnak tüneményei kiválóan képesek, a reczegpontok azonosságáról szoló tannak, melyet főképen Johannes Müller hozott be a tudományba, uj erős támaszt nyújtani. Azóta az élettan e kérdést újra meg újra vette kutatásának tárgyául: azóta Meissner, Helmholtz, Volkmann a kétszemmeli látás tanát uj alapra fektették ; s még magok a szemészek táborában épen a kettőslátás tüneményeinek tanulmányozásából nagy kételyek támadtak a nevezett tan életrevalóságára nézve. Nagel azt jeles munkájában (das Sehen mit zwei Augen und die Lehre von den identischen Netzhautstellen Leipzig. 1861.) homlokegyenest megtámadja, s G r a e f e saját hü tanítványa, rokona Alfred Graefe Halléban, vezetve azon látszólagos eltérések tanulmányozásától, melyeket tanára a reczeg incongruentiája (Incongruenz der Netzhäute) neve alatt mint kivételeket előhozott, kénytelen vala, a régi tanról lemondaui. Az igy minden oldalról gyülekező ellenmondások közepette a berlini tanár még mindig vonakodik a megkedvelt régi iskolás elméletet odahagyni, s igyekszik azt — legalább romjait — jövőre is fenntartani. Szabad legyen, saját szavait idéznem, melyekkel ügyes diplomata módja szerint, bizonyos concessiók árán, a tant megmenteni törekszik. .Soll ich nun im Hinblick auf alle Bereicherungen, welche die Wissenschaft in der verflossenen Zeit erfahren hat, meine Überzeugung in dieser Angelegenheit bekennen, so läuft dieselbe dahin, dass ich noch immer die Ident itätstheorie, mit den nöthigen Zugeständnissen als diejenige anerkenne welche die einfachste und vollkommenste Interpretation der ThatsachenandieHand gibt, und dass ich desshalb keine Motive sehe, derselben eine andere, wie mir scheint, weniger stichhaltige zu substituiren. Die Zugeständnisse rücksichtlich zur ursprünglichen Doctrin auf welche ich hierbei hiudeute, sind: erstens, dass sich die identischen Netzhautpunkte von den correspondirenden einigermassen unterscheiden; zweite ns, dass der Act der Fusion sich nicht innerhalb der sensoriellen Sphäre schliesst, sondern ein wesentlich cerebraler und demuach auch mit directer Auslosung psychischer Thätigkeiten verknüpfter ist, und endlich drittens dass die Anordnung der zur Fusion dienenden sogenannten identischen Punkte keine anatomisch angelegte, nothwendige, sondern lediglich eine anatomisch begünstigte, aber während der, Entwicklung des Auges durch Übung ausgebildete, erworbene ist.“ Bocsásson meg a tisztelt tanár, de úgy látszik, mintha védelmezése igen gyarló lábon állana, vagy inkább hogy nem is akarja a régi taut védelmezni, hanem csak visszavonulását ügyesen fedni. „Keine anatomisch angelegte“, ezzel az egész régi elmélet odaesik, mert ha psychicus, gyakorlaton alapuló működéshez kell folyamodnia, az identicus pontok attól, tehát a folytonosan ismétlődő bizonyos irányban történő projectiotól függnek, akkon Porterfield Projections-theoriája, nem pedig Müller feltevéiiye képezi a felfogás alapkövét. Sint ut sunt, aut non sint — ezen hires nyilatkozat az azonos pontokra is alkalmazható. Ezzel fejezi be a szerző az átalános részt. A specialis részben, mint bevezetés, az élettani szemmozgatások adatnak elő 8 pont alatt. Erre következnek az egyes izmok hüdésének kórjelei. Itt a synopticus átalános jellemzés után valamennyi hüdési kórkép a bal szemre vonatkozólag iratik le mester kézzel; igen czélszerü mód, mely által kikerüli a szerző a testoldalra vonatkozó adatok ismételt átalános kifejezéseket. Semmi nehézséggel sem jár, ha a tanuló egy a jobb szemben előforduló esetre át akarja hozni a tüneteket. Minden egyes hüdés három módosítással iratik le, t. i. tökéletes hüdés, nem tökéletes hüdés és az illető izomnak hüdése complikálva az ellentétes egyensúly megzavartatásával (Störung des antagonistischen Gleichgewichtes). A tünetek leírása bizonyos egyformaságban szenved, mint egyátalában ezen része a könyvnek inkább száraz schémának viseli jellemé t. mint élénk oktatásnak. Igen nélkülözzük benne a kórodai methodust, melyben szerző oly kitűnő; de erre ő maga is vonatkozik, midőn munkája tökéletlenségéről s kevesebb hasznavehetőségéről említést tesz előszavában. Hasznavehető az különben nagy mértékben, ha a tanuló az igen nehéz tünettant emlékezetébe beásni akarja, hasznavehető kivált akkor, midőn a gyakorló orvos egy adott esettel szemközt, recapitulálni kívánja az arra vonatkozó adatokat. Száraz felsorolása az ugyan a minden egyes hüdésnél előforduló jeleknek, de melyeket kell hogy magáévá tegyen mindenki, a ki ezen fontos betegségek tökéletes ismeretével a gyakorlatba lépni törekszik. Reméljük, hogy Graefe előbb-utóbb időt, valamint kedvet találand a munka kiegészítésére, mely abban állana, hogy a száraz kórjel-lajstrom után következnék a tökéletes kórodai kép, egyéni sajátságaival, a véletlen-hozta szöveményeivel, előre ki nem számítható lefolyásával; hogy végre a jóslat- és a gyógytan is csatlakoznék az egészhez, mind oly tárgyak, melyeket Graefe, mondhatni, utánozhatlan világossággal szokott az olvasó elé állítani. * * * A népszerű előadás, melynek czíme ezen ismertetés elején a a második pont alatt áll, folyó év elején egy vegyes művelt gyüle-
