Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1867-11-17 / 5. szám
67 68 XXIV. A szemhéjait olvasztott ón által történt égetése. , Múlt évben (1. Szemészet 1866. 94. 1.) közöltük Lawson azon tapasztalatait, melyek mutatják, mily csekélyek szoktak lenni aránylag a pusztítások, melyek a szemtekével érintkezésbe jött olvasztott vagy izzó vas által létrejőnek. A sértés kisebb voltát Lawson két módon találja magyarázhatónak: vagy a bő könyezés, mely a sérülés pillanatában beáll, lehűti az izzó fémet, vagy pedig ez utóbbi gőzzé változtatja át azon első csepp nedvet, melylyel találkozik, úgy hogy mintegy gőzréteg (film of steam) támadván a fém és a szemteke felülete közt, ez által a fém hatása késleltetik. Az itt emlitendő esetben nem a szemtekét, de a szemhéjakat érte az olvasztott fém, mindamellett a váratlanul csekély sértés önkénytelenül újra emlékeztetett az angol orvos abbeli észrevételére. 1867. martius 22. Fabry Ede, 16 éves, bronzműves bekötött bal szemmel jött hozzám. Fél órával előbb, midőn az ón olvasztásával volt elfoglalva, az olvasztott anyag jó nagy mennyisége a bal szemébe fecscsent, mi neki azon pillanatban iszonyú fájdalmat okozott. Mind a felső, mind az alsó szemhéjszél hosszának belső felét körülbelől 1%—2'" széles fehér fénylő pörkkel fedve találtam, mely a belső zugtól kezdve 5—6'"-nyira terjed és az itt létező szőröket tökéletesen fedi. A pörköt csipeszszel megfogván, nehezen ugyan, de mégtá rövid idő alatt sikerült azt szerves alapjáról darabokban lehúzni, mikkel együtt az alatta fekvő szőrök is eltávolittattak. A szemhéjszélek most tiszták, de fehér szint mutatnak az égetés helyén. A szemteke kissé belövelt, fájdalom mérsékelt, égető. Hideg borogatások ezt is megszüntették rövid idő alatt s 3 nap múlva az egészből csak a pillaszőr rendetlen és hiányos mivolta árulta még el a kezdetben oly ijjesztő sérülést. IRODALOM. Ophthalmiatrische Beobachtungen von Dr. Albert Mooren, dirigirendem Arzt der städtischen Augen-Klinik zu Düsseldorf. Berlin 1867. Verlag von August Hirschwald 8-rét. 342 l. E könyvnek szerzője nem először lép a szemészi irodalom terén fel, már 1862-ben jelent meg tőle egy kis füzet ily czím alatt : „Die verminderten Gefahren einer Hornhaut Vereiterung bei der Staarextraction“, mely a szakemberek figyelmét nagy mértékben magára vonta. Szerző ugyanis tapasztalás utján azon meggyőződéshez jutott, hogy a karélymetszés veszélyei jóval csökkennek, ha azt szivárványmetszés előzi meg pár héttel, miért is ezen eljárás átalános követését indítványozd. Sok oldalról nagy tetszéssel fogadták ezen eszmét, s mi is állíthatjuk, hogy a Mooren-féle műtétmodorhoz több évig ragaszkodván, némely igen kedvezőtlen körülmények alatt véghezvitt műtét jó sikerét csupán ezen óvszernek köszönhetni véltük. Később a szivárványmetszés a karélymetszés - sei köttetvén össze, ennek második műtétszakaszát képezé, mi a szerelés idejét rövidítvén, Mooren methodusát mindinkább háttérbe szoritá. Az említett gyakorlati fogáson kívül Mooren még több más munkálatot is közlött a szaklapokban különféle fontos tárgyakról, melyek józan észlelése, valamint gyakorlati tapintatáról tanúskodván, neki a jelenleg működő szemészek közt kitűnő helyet biztosítottak. Midőn tehát most a fentnevezett czím alatt tíz évi kórodai tevékenységének eredményét tárja ki a szakemberek szine előtt, természetes, hogy munkáját egyelőre is nagy érdekeltséggel fogadtuk, mely érdek olvasás közben mindinkább növekedett s befejezés után minden tekintetben igazoltnak bizonyult be. A könyv eredetileg a kormánynak benyújtott kórodai jelentés alapján készült, s a jelentés alakját meg is tartotta, úgy azonban, hogy sokféle bővítés és számos későbben hozzá jött észrevételek által az egész szakmának mintegy áttekintéssé vált, csak az által különbözvén tankönyvtől, hogy az egyes fejezetek rendszeres kidolgozását vagy kimerítő tárgyalását benne nem találjuk, hanem csupán azon gyógyeljárási és műtői szempontok rövid előállítását, melyek a szerzőben tiz évi működése alatt fejlődtek. Az alanyi álláspont mindig szigorúan meg van tartva, s egyetlen állítás sincs felvéve, mely saját közvetlen tapasztalás eredménye nem volna. A szerző meghívja mintegy az olvasót kórodájára s ott ismerteti meg vele az egyes eseteknél gondolkozása, valamint bánásmódját. Mondhatom, hogy nem háládatlan munka, ha e szíves meghívásnak engedve, a szerzőt működési terén kísérjük s nézeteivel közelebbről megismerkedünk. Jelen sorok czélja az, hogy rövid kivonatban s mintegy mutatványokkal a t. ügytársakat a könyv tartalmával megismertetvén, őket annak elolvasására buzdítsuk. Az I-ső fejezetben érdekes statistikai adatokat találunk. Már az összes betegek száma, kik tiz év alatt kezelés alá kerültek!, i. 32425 igen jelentékenynek mondható, mert minden beteg csak egyszer van számítva, bár a tiz év alatt akárhányszor más baj végett kereste fel a kórodát. A betegek számának megfelelő a műtétek nagy száma t. i. 5932 nagyobb műtét, melyek közül 2718 látaképzés, 1820 kancsalsági műtét, 563 hályogkivétel, 143 vonalszerű hályogmetszés, 191 hályog szétmetszés, 240 utóhályogműtét, 73 szemtekekiizelés stb. Ezen számadatok valóban olyanok, hogy a düsseldorfi kóroda e tekintetben az első európai intézetekkel versenyezhet, mit a szerző büszkén ki is emel, kimutatván, hogy a düsseldorfi szemgyógyintézet mind a betegek, mind az ágyak számára nézve az ötödik helyet foglalja el. Míg t. i. a londoni intézetben vau évenkint 15,051 beteg, a moskwaibau 7924, a birminghamiben 7358, a berliniben 6800, a düsseldorfi 4117 beteget mutat fel. A legnagyobb ágyszám, t. i. 300, Turinban van, ezt követőleg Prágában 180, Berlinben 120, Moskwában 96, Düsseldorfban pedig 80. A hályogműtételre nézve Düsseldorf hatodik; első helyen Berlin áll, aztán következnek London, Moskwa, Bécs, Prága, Düsseldorf. Látaképzés és kancsalsági műtétre vonatkozólag pedig ezen utóbbit csak Berlin múlja felül. A többi 11 fejezetben szerző a különféle kórnemeket rajzolja, a mint azok kórodáján észleltettek, a ritka eseteket körülményesen adván elő, s a gyógyeljárásnak a mennyiben a szokott módtól eltérne, tág helyet engedvén. Oly dús tartalmúak e fejezetek gyakorlati tekintetben, hogy szinte nehéz a válogatás közöttük. így mindjárt a 2-ik fejezetben, melyben a szem üreg bántalmairól van szó, többek közt egy sajátságos lefolyású esettel találkozunk, mely egész figyelmünket kiérdemli. Egy 50 éves ember nagy dülszemmel jött a kórodára. A szemteke 3/V'-nyival emelkedett túl a másik szem színvonalán, a véresen beszűrődött szemhéjak nem voltak képesek a szaruhártyát befedni, a szemteke-köthárlya a beszorulás következtében magas, sötétvörös, félig kiszáradt gyűrűt képezett a szemcsillag körül, a mellső csarnok majdnem teli volt vérrel. Mivel a beteg pár héttel azelőtt fejére esett volt és azóta a homloktájáu némi nyomásban, valamint kissé zavart látásban szenvedett, Mooren valószínűnek tartotta, hogy már akkor repedés támadt a szemüreg falában, s később a szemüreghártya (Periorbita) átszakadásával a vér a szemüregbe sülyedt. Keskeny kést vezetett be azért három különböző helyen a szemüregbe, mire csak pár csepp sötét vér ürült ki. Langyos borogatások, később felváltva nyomkötéssel, annyira csökkentették a véres beszürődést, hogy a dülszem pár hét alatt visszafejlődött, a szemteke szabad mozgását visszanyerő és két hónap múlva a láterő már igen kielégítővé lett, a beteg ezen szemmel Jaeger 8. számát tisztán olvasván. Alig múlt el további két hónap, midőn a beteg újra Düsseldorfba jött, de egészen más tünetekkel: a dülszemnek többé nyoma sem volt, az izmok tökéletesen működtek, de kezdődő glaucoma volt jelen. A szivárványmetszés azonnal legjobb sikerrel megtörtént; félévvel későbben a kezdődő szürke-hályog első jelei mutatkoztak. Szerző ezen sajátságos szöveményt kórtanilag felvilágosítani igyekezvén, oly feltevényhez folyamodik, mely — ha aláírni nem akarnék is — gondolkozóvá tesz. „Semmi kétséget nem szenved — úgy mond — hogy a megvastagodott Tenon-féle tok a sokáig tartó beszürődés alatt mindenfelől nyomást gyakorolt a szemtekére, s igy hasonló, bár megfordított módon látideg-vájulatot idézett elő, mint azt azon esetben látjuk, midőn belső, a belnyomás növekedésével párhuzamosan lefolyó loboknál a tülkhártya ruganyosságának határát elérte.“ Ezen magyarázat ellenében bátran lehet felhozni, hogy itt épen a külső nyomás megszüntetése után lépett fel a