Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1867-06-02 / 3. szám
1 rajzát biztosan veszi ki — s hogy másnap egészen elszomorodva jelenti, miszerint megint igen sötét van szemei előtt. Közönségesen a falon függő képek vagy tükrök aranyos kerete az, mit oldalról jól látnak egyik nap, más nap pedig nem. E hullámzás sokáig tartja fenn a beteg reményét s magában a glaucoma utolsó időszakának egy pathognomonikus kórjelét képezi. Oly szorosan van az összekötve a betegség lényeges tényezőjével, t. i. a fokozott bel nyomással, mely maga is némi hullámzásnak van alá vetve, hogy még későbben, midőn a betegek már semmi tárgyat nem látnak többé, felváltva jó és rósz napjaik szoktak lenni, a mennyiben ma világos, holnap sötét színű fény (Schein) van előttük. A szegények, kiknek látidegök már majdnem tökéletesen elsorvadt, e világos napjaikon rendesen vidámak szoktak lenni, mert a sokszor tapasztalt csalódás daczára mégis új reményt kezdenek táplálni úgy nevezett fehér napjaik alkalmával. Természetes, hogy ezen hullámzás is megszűnik végtére, midőn aztán maradó egyforma sötétségben vannak a betegek, kiknek kedélye rendesen csak oly véghatározat beálltával szokott megnyugodni. Minden gyakorló orvos bizonyára látott ily betegeket, kik glaucomában mindkét szemen megvakulván, addig míg a láterő utolsó szikrája fennállott, a kétségbeesés minden jelét mutatták, azon percztől kezdve pedig, midőn végképen megvakultak, új kedély-egyensúlyra, sőt oly szellemi tevékenységre s ruganyosságra vergődtek, hogy tetteikkel embertársaikat bámulatra ragadják. Addig, míg az említett hullámzás tart, némely esetekben sajátságos szédelgés kínozza a betegeket, mely szédülés még behunyt szem mellett is tart s némelykor még az elalvást is akadályozza. Az úgynevezett photopsia, t. i. fényes, tüzes, arany- vagy ezüstszínű karikák, lángok vagy szikrák látása a glaucomában nem mindig fordul elő, s ha előfordul rendesen nem tart sokáig s azért nem oly kinzó a glaucomában, mint pl. a reczeglobban szenvedő egyéneknél. Semmi esetre nem túl aj doni tható annak azon pathognomonicus szerep, melylyel az itt íelsorolt más látzavarjelek épen a glaucomára nézve bírnak. Kisebb közlemények a gyakorlatból. XIX. Nagy reczegleválásnak gyógyulása. Habár találkozunk is már az irodalomban több oly kóreset leírásával, melyekben a joggal féltett reczegleválás önként vagy gyógykezelés alatt meggyógyult, még sem oly számosak azok, hogy kötelesség ne lenne, közzétenni minden oly kedvező lefolyását azon kórfolyamatnak, mely többnyire gyógyithatlan szokott lenni, Mártius 19-én hozzám fordult az 58 éves H. M., ki mint mosónő vendéglőben szolgálván, nehéz munkát szokott végezni, a mennyiben részint a legzordonabb időben szabad ég alatt mosott, részint pedig kis szobácskábán jókora vasalóval dolgozván, nagy melegségének volt kitéve. E két ártalmas befolyásnak valamint esőben történt átázásnak tulajdonítja ő maga mostani baját s csak mellesleg említi, hogy úrnője 8 hét előtt öklével a fejére ütött, mióta rosszul kezdett látni jobb szemével. A látzavar csekély volt, s nem háborította munka közt, csak abból állván, hogy szeme előtt hol gombos végű hajszál, hol megint kis legyecske látszott lebegni. De 3 nappal ez előtt, színes és tüzes karikák megjelenése után, rögtön sűrű felhő emelkedett alólról, mely mozgó dombocska gyanánt (saját kifejezése: ein Bergl) fel és alá száll és látterét annyira beborítja, hogy vezető nélkül egy lépést sem tehetne. Ezen állapota annál aggasztóbb és kétségbeejtőbb, mivel bal szemével gyermek kora óta nem lát. Embereket nem lát, csak árnyékuk szerint sejti, hol állanak, künn az utczán sárga vagy zöld köd van előtte, melyet még szobában is, de nem oly világosan vesz észre. Ha lefelé néz, akkor lefelé megy a dombcsa, ha felfelé néz, akkor egész szemét borítja — 41 — be, fájdalma nincs, csak lankadtságot érez, többszőr kis láza volt étvágya hiányzik, kétségbe esve aludni nem bir. t A láttért a gyertyával vizsgálván, tökéletes érzéktelenséget találok a láttér alsó felében, különösen bal felé, hol az érzéktelenség még a vízszintes vizírvonalon (Visirlinie) túl emelkedik némileg. mig a jobb oldal felé határa a vízszintes vonal alatt találkozik. Szemtükörrel igen zavaros üvegtestet találni, melynek felső külső táján nagy kékszinű hólyag emelkedik a lencse felé. E hólyag több befátyolozott reczegedényt mutat, alig mozdul meg a szemteke mozgásaival, és oly meredek, oly kékszinű, hogy nehéz hinni, miszerint az csak három nap előtt keletkezett. De az alanyi adatok elég jellemzők, hogy ebben kételkednem nem szabad. A levált reczegrész a körzettől egész a látidegdombcsához ér, és kifelé minden esetre a sárga folt tájáig, melyet különben szorosan n}romozni már az üvegtest nagy zavara miatt nem lehet. A boncztani lelet mindenben szigorúan megfelel a láttérvizsgálat eredményének. Ha egyenesen vagy kissé felfelé irányozza tekintetét, az egész láta fehérkék színben tűnik fel, csak ha lefelé néz, kapni rózsaszínű veröfényta szemtükörrel. Az idegdombcsát a zavaros üvegtesten át még épen észlelhetni. Kicsinynek látszik, mint myopicus fénytörésnél szokott, s alsó széle mellett csík alakú keskeny sorvadt hely van, de nem a közönséges tulajdonképeni hátsó tülkhártya tágulat (staphyloma posticum). A szemteke alig mutat belövelést, a láta l1/»"1, alig mozog. A lencse körzetében számos fehér pontocskák tűnnek fel, úgy mint a szaruhártyán régi apró felhám homályok. Az egyén igen roszul táplált, arcz-szine halavány-sárga. Rendeltem neki nyugalmat, 6 nadályt a halántékra, hólyagtapaszt a homlokra és keserüvizet. Az igen kedvezőtlen jóslat mellett, a betegnek nem kis megnyugtatására vagy legalább vigasztalására szolgált szemüvegekkel tett kísérletek folytán megtudni, hogy a vaknak vélt bal szem nem az, a mennyiben 4 számú homorú üveggel minden tárgyat a szobában felismerni birt. Igen nagy hátsó tülkhártyatágulatban és ettől függő roppant rövidlátásban szenved, melyhez láttompulat csatlakozott, a mint az nem gyakorolt szemben létre szokott jönni (amblyopia ex anopsia). A bal szem t i. szerves baja folytán nagy mértékben kitérvén kifelé (strabismus divergens) sohasem vett részt a másik szem látműködésében. Váratlan meglepetés volt reám nézve, midőn 3 nappal későbben (22) a beteg vidám arczczal szobámba lép, állitván, hogy sokkal jobbau van, s hogy már vezető nélkül jött hozzám. Nagy kíváncsisággal vettem kezembe a szemtükröt. A nagy kék hólyag eltűnt, helyén szürkés fátyol látható, mely az ott lefutó edényeket fedi; az üvegtest tisztább, a háttér élénkebb rózsaszínben tűnik fel, s csak mikor felfelé néz, jelenik meg szürkés színezet a látában. Fejemet jól látja, de orrom neki igen nagynak s görbiiltnek látszik. Az ujjakat l'-nyira bírja megszámlálni. A láttér csak lefelé hiányos, befelé visszatért, be és lefelé tompa. Midőn e vizsgálatot az ujjakkal megtevém, a középponti ujj, melyre tekintetét irányozta, neki görbü tnek látszott, úgy mint előbb az orrom, vájulatával bal felé. Chinint kap, 4 szemért naponta. Mart. 24-én. Ugyanazon állapot, de a beteg testileg jobban érzi magát. Mart. 26-án. Új rosszabbulás tegnap dél óta. Most a szürkés reczegrész inkább fel-s befelé székel, s ennek megfelelőleg a láttér külső-alsó része hiányzik, de az ujjakat központilag l'-nyira még mindig megbizja számlálni. Újra hashajtó és hólyagtapasz a homlokra. Mart. 28-án. Határozott javulás, mely ezen naptól fogva már nem lett félbe szakítva. A szürke rész a háttérben már alig feltalálható. Jó világításban már nem hiányzik semmi része a láttérnek. A rögzített ujj nem mutat többé görbülést, hanem a balra mellette levő ujj, szintén balfelé irányzott vájulattal. Apr. 2-án. Egész örömmel jelenti a beteg, hogy tegnap a könyvből birt imádkozni. Daczára, hogy a láta a 12 nap előtt történt atropin becseppentése folytán még kissé tágult, Jseger 6 számú Írás mintáját folyékonyan olvassa. Már semmi görbülés nem mutatkozik az irányzott tárgyakban. A chinint még tovább is szedi, vassal együtt, jól érzi magát, s közelebb újra szolgálatba lépni szándékozik. Igen jellemzetesek ezen esetben a reczegleválást megelőző — 42 — I I
