Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1867-06-02 / 3. szám
39 40 mint régóta nem volt. Nem volt sóira alkalmam a hála oly meleg kifejezését látnom, minőt irántam ezen férfiú tanúsított. De a roppant munkásság, s főkép azon moralis titkos aggodalmak, melyek befolyása alatt a beteg, őt minden oldalról fenyegető financiális és becsületbeli végromlással szemben élt. a nélkül, hogy valakinek erről sejtelme lett volna, újra előidézték a bajt s ez most a másik szemét is kezdé megtámadni. Midőn már el volt határozva a másik szemnek műtétére, nagy számú ösmerősei és tisztelői megdöbbenve értesültek arról, hogy a ritka tevékenységű férfiú életének önként véget vetett. Az említett három tünet, t. i. az asthenopia accomodativa, időszakonkinti elsötétedések és szivárványszínű udvar a gyertyaláng körül, jellemzik a látzavart, melyet a betegek a glaucoma első vagy prodromal időszakában kisebb vagy nagyobb fokban észrevenni szoktak. Egészen másnemű azon látzavar, mely az egyszerű (idült) glaucoma későbbi időszakában, vagy a heveny alakban előfordul. A heveny formát illetőleg, tudva levő dolog, hogy ez egészséges szemben fejlődhetik, és máskor, még pedig úgy látszik, gyakrabban, oly szemeket támad meg, melyekben az előjelek rövidebb vagy hosszabb idő óta jelen vannak. Az is elég ismeretes, hogy a rendkívüli nagy sugárszába mellett épenaláterő óráról órára növekedő hanyatlása az, mi a beteget e kétségbeejtő állapotban leginkább gyötri. A látzavart, mely az üvegtest és aviznedv heveny módon támadt diflüs homályosodásának következménye, igen röviden úgy jellemezhetni, hogy a beteg a tárgyakat sürü ködön keresztül látja, mely köd oly sürü szokott lenni, hogy a beteg még nagyobb árgyakat, embereket, azt elibe tartott kezet, sőt az égő gyertyát sem képes kivenni. Az úgynevezett villámszerű esetekben (glaucome foudroyaut) ily tökéletes vakság pár óra alatt szokott fejlődni. Közönségen azonban néhány nap alatt lassan fejlődik az s szintén hullámást az az felváltva javulást és rosszabbulást mutat, mely javulást a betegek annál nagyobb őrömmel veszik észre s tudatják az orvossal, mert azt hiszik, hogy a félt műtétet kikerülik, de eme futólagos reménysugár csakhamar csalókának bizonyul be, midőn pár óra múlva ismét a régi nagy köd áll be. Ezen czikkben csupán a látzavar minőségét tárgyalván, nem ereszkedhetem a heveny glaucoma többi jelenségeinek tárgyalásába, melyeknek szoros ismeretét joggal minden gyakorló orvostól kell követelnünk, ne hogy a teendők elmulasztásából helyre nem hozható kár okoztassék. A lefolyásból csak annyit említek, hogy közvetlenül a szerencsésen végzett műtét után már mutatkozik a látzavar csökkenése, mely javulás néhány nap alatt oly pontot érhet, s rendesen ér is el, hogy a betegek régi jó láterejüket visszanyerik. Tagadhatlan továbbá , hogy sok esetben az egyszerű csapolás szivárványmetszés nélkül is hasonló hatással van. Ha műtét nem történik, s a beteg a régi mód szerint nadályokkal, kábító szerekkel, hashajtókkal stb. kezeltetik, akkor kétség kívül számos esetben meglepő és eleinte igen kielégítő javulás áll be a latzavart valamint a többi tüneteket illetőleg (mindnyájan emlékszünk ily esetekre gyakorlatunk Grade reformja előtti időszakából), de ezen javulás sem állandó, a közegek tisztábbak ugyan mint a roham tetőpontján, a beteg megint olvasni is bir néha, de nem sokára azon látzavari tünetek állnak be, melyek a látidegre történő tartós nyomás eredményei s napról napra növekedvén, irgalmatlanul vaksághoz vezetnek. Ezen közvetlenül a látideg dombcsa nyomatásából eredő látzavari tüneteknek fő szerepe jutott az idült glaucomában valamint minden glaucoma későbbi időszakában. Szem előtt kell tartanunk, hogy a végképi és gyógyithatlan vakság, melylyel a betegség végződik. épen a látideg nyomás által létrejött sorvadásának tulajdonítható, s akkor önként érthető, hogy a haladó nyomást a látzavar minőségéből megismerni és becsülni bírjuk ép oly jól, mint a szemtükörrel feltalálható idegdombcsa-vájulatból. A kettő, t. i. az alanyi és tárgyilagos tünet párhuzamosan jár, az egyik nem növekszik a nélkül, hogy a második szaporodnék. Ha a láterőt előrehaladt glaucománál nyomozzuk, főfigyelmünk a. láttér eonfiguratiójára legyen fordítva, mert épen a láttér oldalagos szűkületében és haladó tompaságában rejlik a főtünet ezen időszakban. A szűkülés rendesen a láttér orroldali felében találkozik, ritkán fel- vagy lefelé, soha a halánték — füloldal — felé. Eleinte a szűkület lassan növekszik s nem is külöli magát a szemteke állásában, valamint nem is jön a betegeknek tudomására. Csak a vizsgálat alkalmával figyelmeztetjük arra, hogy az orrfelé fekvő tárgyat nem látja oly tisztán, mint az ellenkező irányban elhelyeztetteket. Az orr- vagy belső láttérfélből ezen hiány tovább terjed és lassankint a középpontot is körébe vonja, mikor aztán már a rögzített tárgy sem vétetvén ki tisztán, magának a betegnek is feltűnik a körülmény a nélkül, hogy az orvos arra figyelmeztette volna. Akármikor próbálja meg ugyanis a beteg szeme láterejét, észreveszi, hogy az előtte tartott tárgyat csak úgy látja tisztán, ha a szemtekét kisebb vagy nagyobb mértékben kifelé forditja, annak tengelye tehát nincsen a tárgyra irányozva. Ha a láttérszükület ily fokot elért, már a szemteke állásában is akadunk majdnem min-' dig egy lényeges jelre, az t. i. ha mindkét szem nyitva van, a közös iránytól kissé kifelé tér el. A láttérszükület első időszakában még igen jelentékeny középponti láterő lehet jelen, a beteg például szemüvegével még apróbb nyomtatást is elég folyékonyan bir olvasni, midőn már nagy része a belső láttérnek hiányzik, vagy legalább igen tompultuak bizonyul be. Minél inkább terjed a láttér-szükűlet, annál tetemesebben csökken maga a láterő is, s már csak igen ritkán bírnak a betegek még olvasni, ha a láttérszükület a középpontig ért. A láttérhiány nem mutat mindig oly szabályos alakot, hogy épen a láttérnek egyik felére lenne korlátozva; némely esetben már kezdettől fogva rézsut van elhelyezve, vagy a láttérnek felső-belső, vagy alsó-belső negyede hiányzik; néha csupán keskeny csík alakjában jelenik meg, mely a középponton, azaz a rögzített tárgyon kezdve, befelé vagy rézsut terjed a körny felé. Csudálatos, mily könnyelműen veszik a láttérhiányt a betegek, gyakran még akkor is, ha maguktól lesznek arra figyelmesek, s rendesen csak oly esetben folyamodnak orvoshoz, hol kisebb-nagyobb köd (szivárványszínű) csatlakozik a tünetekhez, mi többnyire kisebb-nagyobb sugárzsábával párhuzamosan jelenvén meg, subacut glaucoma hozzájárulását jelenti. Ha ilyen stádiumban a szivárványmetszés elegendően, nagy mértékben megtörténik, a láttérhiány rendesen nem halad tovább, vagy legfelebb oly lassan, hogy a beteg szemét számos évekig legalább a járásnál használhatja. Bámulatra méltó, mily hasznavehető egy majdnem megvakult szem is, melynek látteréből alig maradt fenn a hatodrész kifelé, úgy hogy Graefe műtétének jótékony hatása még ily kedvezőtlen eseteknél is beáll. Műtét nélkül csakhamar terjed a láttérhiány, a láterő pedig olyannyira alább száll, hogy bizonyos idő múlva a betegek az előttük álló ember alakját is csak nagy nehezen vehetik ki, ha pedig mindkét szem ily nagy fokú megbetegedést mutat, vezetőre szorulnak az utczábani járásnál is. Ily stádiumban ismét igen feltűnővé lesz a láterőnek néha már előbb is észrevehető hullámzása. Rendes tünet az, hogy a beteg egy nap nagy örömmel elbeszéli, mikép határozott javulás állott be, mert a falfestés vagy pl. ruhája
