Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1867-02-17 / 1. szám

testecskék által, melyek a megvizsgálandó tárgy és szeme között lógván, a láttérben ide s tova röpdesuek. Ugyanúgy veszszűk észre a röpülő foltokat, ha erős domború üveget, vagy a górcső összetett ocular üvegét szemünkhöz igen közelitjük ; vagy ha sima gombostű hegyén közelről rögzítjük azon kis fényes verőfényt, melyet ott a lámpa lángja vagy a nap létrehozott. A legjobb mód mind ezen szóban levő foltoknak, mind a többi úgynevezett entopticus tüneményeknek tanulmányozására, Helmholtz tanácsa szerint a következő: állítsunk egy égő gyertyát a táblára körülbelől 2 lábnyira tőlünk, s ugyanazon magosságban állványon erős domború lencsét (pl. 9"-pyi góczczal). Ezen lencse és szemünk közt valami fekete ellenző legyen oly távolságban a lencsétől, hogy a gyertyalángnak a lencse fénytörése által létrehozott kis megfordított képe épen az ellenzőre essék. Ha az ellenző megfelelő helyén tűvel kis lyukat csináltunk , s szemünket e lyukhoz igen közelitjük, látjuk fényes kör alakjában a lencse képét, s e körben valamennyi entopticus tüneményt is szemlélhetünk és tanulmányozhatunk.

Igen ajánljuk t. olvasóinknak e tanulságos kis kísérletet, mely nem kevésbé gazdag tudományos eredményekben, mint mulattató. Az eszközök, melyek ahhoz megkivántatnak, mindenki rendelkezésére vannak, miután a lencse, melyet a ferde világításnál szoktunk használni, erre is igen alkalmatos, ellenzőnek pedig minden feketére mázolt s az illető helyen keresztülszurt táblapapir szolgálhat.

1) Az első tünemény, melyet e készülék által láthatunk, saját látánk mozgása. Ha t. i. az egyik szemmel a lyukon keresztül a fényes lencseképet rögzítjük, másik szemünket pedig, mely vagy az ablaktól vagy egy lámpától szintén kap világosságot, felváltva kezünkkel árnyékoljuk, akkor ez első szemen is synergicus hatás folytán jön létre a felváltva járó láta-tágulás és szűkülés, mit a fényes lencsekép majd nagyobbodásán majd kisebbülésén veszünk észre. A fényes kör ugyanis, mely szemünk előtt van, a szivárvány árnyéka által van határozva vagy is beszegve, minél fogva szükségképen látnunk kell ezen határvonal minden alaki tulajdonát, látnunk például saját szemünkben netalán előrement szivárványlob által előidézett alakváltozást (synechia posterior), valamint minden kis nyujtványt vagy öblöt.

2) Látjuk továbbá ezen kísérletnél az úgynevezett szaruhártya-spectrumot, azaz számos világos foltot, csillagot és csíkot, melyek részint a könyek, részint a nyák által jönnek létre, midőn ez a szemhéj mozgása által a szaruhártya felületén szétterjed. Mind ezeknek a fénykőrben saját mozgásuk van felülről lefelé, miután a valóságban alólról felfelé vonulnak. Igen szaporán mutatkoznak, ha a szem kis fokú hurutban szenved.

8) Láthatók bizonyos ránczok, melyek a szaruhártya felületén hosszabb dörzsölés ntán támadnak, s a fénykörben mint hosszú, nem élesen korlátolt, hullámzatos (wellenförmig) vonalok vagy reczézetek tűnnek fel. Ezen ránczok néha pár óra hosszan állnak fenn, s a mint gyakran tapasztaltam, a szemtüköri képet igen megzavarhatják.

4) A lencse, valamint tokja többféle entopticus tüneményt állít elő, nevezetesen Listing szerint négyfélét t. i. a) kerekded foltokat v lágos középpel és sötét körvonallal; b) sötét tóitokat szabálytalan körvonallal; az előbbieket a Morgagni-féle nedvben tartalmazott nyálk, az utóbbiakat lencse- vagy tokhomályok kifejezésének tekinti Listing; c) elágazó fehér csíkokat, melyeket Listinga lencsetok és a szaru közt a magzatéletben fennálló összeköttetések maradványának nézi; d) egy csillagszerű alakot, mely a lencse sajátságos sugárféle (Sectoren der Linse) alkotásának köszönhető. Nem mindenki képes mindezen jelenségeket saját szemében látni, egyik ezt, másik mást lát a felsorolt alakok közül. Ritkaság, hogy valaki egyet se bírjon észrevenni.

5) Végre a szóban levő repülő foltok (Mouches volantes) oly kitűnő módon jelennek meg a kísérlet alatt, hogy kivétel nélkül minden ember meggyőződhetik jelenlétükről. Különféle alakjaikat már felebb említettem, még csak azt teszem hozzá, hogy a bonyolódott halmazatok pókháló sűrűséget nyernek, s hogy némely ember tüzetes önvizsgálat által valódi ránczos hártyákat talál fel szeme üvegtestében párhuzamos irányban a reczeggel.

Hogy a repülő foltokat okozó elemek az üvegtestben felfüggesztett, s abban úszó kis testecskék, melyek igen közel feküdvén a reczeghez, már közönséges világítás alatt árnyékukat a reczegre vetve észrevehetőkké válnak, azt már a 17-ik században a jesuita Dechales tanította, az újabb búvárok pedig a mostani láttán tökélyével fényesen be is bizonyították. Már Listing igen egyszerű módot mutatott, mely szerint megítélhetjük, hogy egy bizonyos entopticus tárgy a láta előtt vagy mögötte fekszik-e s körülbelől milyen távolban a reczegtől. Ezen mód abban áll, hogy a parallaxist, azaz az entopticus tárgyak helyváltoztatását vizsgáljuk, mi úgy történik, ha vagy a világitó pontot, vagy a láttengely irányát változtatjuk. Ilyenkor a látán innen, azaz a reczeg felé fekvő tárgy összhangzásu, — a látán túl, azaz a szaru felé fekvő tárgy pedig ellenkező irányú mozgást mutat. Brewster még sokkal tökéletesebbé tette a dolgot az által, hogy két finom, egymáshoz közel fekvő lyukon keresztül vezette a világosságot a szembe, a mint az az ismeretes Scheiner féle kísérletben történik. Ez által az entopticus tárgy két árnyékot vet a reczegre, s a két árnyék közti távolságból egyszerű számítás útján tudhatni meg a tárgynak a reczegtőli távolságát. D o n d e r s, valamint tanítványa Duncan, ez utón még határozottabb eredményekhez jutának mint Brewster. Mellesleg legyen említve, hogy Brewster ezen genialis találmánya még arra is alkalmatos, hogy általa a reczeg részbeni érzéktelensége okozta scotomátaz ártatlan repülő foltok vagy is az üvegtest homályától megkülönböztethessük, mert könnyen érthető, hogy az oly módon keletkezett scotoma nem lesz kettős, mert nem egy testtől okozott árnyék által jön létre.

Sajátságos mozgásuk alapján a repülő foltokat igen apró testecskék kifejezésének kell tekintenünk, melyek hig közegben úsznak, s melyek fajsúlya ezen közeg fajsúlyúnál kisebb. A tér, melyet e foltok a reczeg előtt elfoglalnak, minden esetre nagyobb a látánál, mivel széttérő sugarak behatásánál nagyobb kiterjedésben látjuk őket mozogni, mint milyennel a láta bir. Másrészt a reczegtől távozni nem bírnak, mit az által bizonyíthatunk be, hogy a Úttengelyt függőleges irányban felfelé fordítjuk, mert akkor ha akadály nem volna jelen, kisebb fajsúlyúk folytán a reczegsíktól a lencse felé kellene távozniok, mit soha sem tesznek, mindig csak párhuzamosan a reczegsíkkal mozogva. Az akadályt itt alkalmasint azon felebb említett, a reczeggel párhuzamosan fekvő üvegtest-hártyák képezik, melyeknek entopticus képét némely ember a fennt rajzolt kísérletben tisztán kivenni képes.

Ha azt kér djük, mit jelentenek e kis testecskék, vissza kell emlékeznünk arra, hogy az üvegtest ébrény állapotban sejtekből áll, melyek későbben nagyobbrészt nyálkás anyaggá olvadnak szét, egy kisebb rászoknék hártyái s magjai azonban örökké fennállanak, valamint a rostok is, melyeknek huzamában kifejlődtek, s így a repülő foltok anyagát képezhetik. Továbbá tudva van, hogy a magzatban a hátsó lencsetokhoz még egy edény is húzódik az üvegtesten keresztül, melynek későbbi visszafejlődése és elenyészése hasonló sejtelmeket hagyhat maga után az üvegtest mélyebb rétegeiben. Mind ezt az üvegtest szorgos górcsői kutatása szintén valószínűvé teszi.

Mindamellett, hogy a mondottak szerint alig van szem, mely a repülő foltokat különféle mennyiségben észre ne venné, ha az