Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1866-02-25 / 2. szám
13 14 körülmények alatt többszörös látásról (Polyopia) panaszkod- j tak, mely tünet különösen mesterséges világításnál kiállhatatlan volt. 1863-ban mütettem egy 74 éves erőteljes nőt hályogkivétel által, kinek szemében tágas középponti lyukkal ellátott tokhályog maradt vissza. Nagyon meg volt elégedve a műtét sikerével, miután még olvasni is bírt, de este, mikor az utczai lámpák égtek, soha nem mert kijárni, mert minden egyes lámpalángot sokszorosan látott, úgy hogy attól szédelgést kapott. Jelenleg van egy betegem, ki hasonló boncztani körülmények mellett nemcsak kétszeresen látja a tárgyakat, de egyszersmind a járásban is igen hátráltatva van az által, hogy a föld neki emelkedőnek mutatkozik, mint ha hegynek menne, pedig oly hegynek, mely szeme, illetőleg lábai alatt támadni látszik, mi lépéseit igen bizonytalanokká teszi. S így mi nden egyes eset saját különösségekkel bír, melyeket nem elméletileg, hanem gyakorlatilag ismerhet meg a mütő szemész. (Folytatása következik) Reczeg- és látideg-sorvadás festeny elfajulással, mint öröklött baj egy család négy nemzedékénél. *) Múlt őszszel fordult hozzám egy család , melynek több tagja a láttehetség súlyos hanyatlásában szenvedett, míg más tagjainál ezen baj csak kezdőfélben volt. Fordult pedig hozzám nem annyira segítség s illetőleg orvosi tanács végett, mint inkább azért, hogy nekik bizonyítványt állítsak ki, melylyel O Felségénél gyámolitásért folyamodhatnának. Az orvosi tudomány vagy ügyességtől, mondák ők , üdvös eredményt többé már azért sem várnak, mert családi tapasztalat folytán meg vannak győződve arról, hogy azon tagjuk, ki élete 12-ík évében roszul kezd látni, az hiába gyógyittatja magát, mivel elöbb-utóbb mégis csak meg keli vakúluia, vagy legalább a vaksághoz közel álló olyan állapotba jutnia, mely öt munkára merőben képtelenné teszi. Családjuk ezen végzetes sorsa ellen küzdeni nekik, eleve is már hiú törekvésnek látszik, s úgy szoktak hozzá e hithez, hogy a különben igen becsületes és munkaszerető család'egyelőre is már arra számit, hogy embertársai felebaráti szeretetét igénybe venni kénytelen leend. Ily értelemben nyilatkozott körülbelül előttem a 21 éves, erős testalkatú Brenessel Lipót, ki egy vasúti hivatalnoknál inaskodik, midőn az említett, bizonyitvány érdekében először nálam megjelent, állitván, hogy édesanyja már majdnem tökéletesen vak, ö maga is oly roszul lát, miszerint inkább urának irgalmából mint saját munkásságából kereshet valamicskét ; hogy továbbá egy 15 éves nővére s még egy 13 éves iivére lassankint hasonló állapotnak eléje mennek, s hogy valamennyi elősorolt rokona, úgymint ö maga életök 12-ik évéig tökéletesen jól látott, hogy ő több nyelven írni és olvasni tanult, hogy mindnyájan az oskolában jó előmenetelt tettek, de az említett kort elérve lassan, de bizton a kikerülhetlen vakságnak esnek áldozatul. Vizsgálván a fiatal ember szemeit, oly leletre akadtam, mely minden kétséget s minden szavaiba való bizalmatlanságot eloszlatott. Felszólitám természetesen, hogy szegény rokonait nálam bemutassa, mit ö a rá következő nap meg is tett. A náluk feltalált kórtani tüneményeket lehetőleg röviden és oly rendben fogom most előadni, a milyenben a vizsgálatot tettem, megkezdvén azt tudniillik az anyánál, és folytatván a kor szerint gyermekeinél. Brenessel Juliána 50 éves, erős, ép testalkatású és egészséges arczszínü, fia által vezettetett hozzám, mert népes és ismeretlen városrészekben vezető nélkül már régen nem bir járni, hanem csak künn, az elhagyott külvárosi utczában keresheti még útját, bár ott is csak botorkázva s fennakadva. Már körülbelül 10 éve, hogy látereje ennyire csökkent, de hanyat*) Előadtam és bemutattam a k. budapesti orvoseg_j let jan. 28-áu tartott rendes ülésében. lásának első jelei fiatal korában .mutatkoztak. Egész a 15-ik évig olvasni tudott két nyelven, s minden női munkát végezni birt; akkor kezdődött jelen baja, mely lassan haladva őt mostani szerencsétlen állapotába juttatá. Volt ugyan még egész 12 éves korában is idegen háznál szolgálatban, „de bizony csak igen keveset tehetett és inkább irgalomból és tiszteletben állott szülei iránti kegyeletből tartotta öt azon vidéki család magánál, mely őt későbben férjhez is adta.- — Sem szemgyuladásokban sem fejfájdalmakban nem szenvedett soha. Szobámban látja ugyan az asszony az emberek alakját, de nem tudja a férfit a nőtől megkülönböztetni, látja homályosan a bútorokat, veszi észre a fényesen égő Iárapalángot l'/2 ölnyi távolságra; de az előtte tartott ujjakat semmi távolságra nem bírja megszámlálni. A színek közül csak a világos-vereset, a kék és sárga színt bírja jó világításnál némileg megismerni. A láttért gyertyákkal vizsgálva, csak kis mértékben és egyformán minden irányban szűkültnek találtam azt, de ezen szűkülés alig szembeszökő ; annyival inkább feltűnik a középponti látképesség mindkét szembeni absolut csökkenése, úgy hogy az oldalvást tartott gyertyalángot minden irányban jobban látja, mint azt, a melyre tekintetét szegezi. Továbbá igen nevezetes, hogy a szemek lígynevezett vak foltja (Blinder-Fleck) s z > n t é n i g en jellemzetesen tűnik fel a láttérben az által, hogy az annak megfelelő helyen tartott gyertyát épen nem veszi észre. A szemek külső részei nem mutatnak semmi eltérést: a szivárványhártya színe világos-kék szürke, a láták rendes nagyságúak, kissé lomhák, atropin által csak tökéletlenül tágulnak ki, körülbelül 3"'-nyira. A közegek tiszták. Szemtükörrel az első pillanatban már meglepő a festanyagnak nagy mennyisége, mely aháttér középponti táján le van rakódva. A bal szemben oly tömötteknek mutatkoznak a festenyfoltok , hogy a sötét helyek sokkal felülmúlják a világosokat, s a megfordított képben a látának majdnem fele fekete színben jelenik meg. A fennálló képben közelebbről vizsgálva, észreveszszük , hogy a festanyag nagyobb-kisebb, majd czafatos majd egyenletes széllel ellátott foltokat képez a reczeg felszínén, úgy hogy azok az itt lefolyó edényeket majdnem tökéletesen befedik. A legtöbb és legnagyobb folt van, mint mondám, a sárga folt táján, tehát a látidegtől kifelé, de ettől befelé is találkoznak, bár kisebb példányokban ; az egész kép tökéletesen olyan , mintha a reczeg téntával volna tüskézve (bespritzt). A látidegtől befelé találni több helyen a fekete foltok szélén s azok között is igen fényes sárgás-fehér csíkokat, melyek sokkal tarkább képet tüntetnek elő, mint a melyet a háttérnek külső felében leltünk. Megjegyzendő az is, hogy az egyenlitö tája felé ritkulnak és kisebbednek a foltok, az egyenlítőn túl pedig a rovátkolt táj (ora serrata) felé alig létezik, már hasonló festanyagrakodmány. A látidegdombcsa nagy fokban sorvadt állománya szürkés-fehér, alig átlátszó, határa nem elmosódott ugyan, de éles sem, s úgy tűnik elő, mintha a reczeg nem bírna tökéletes átlátszósággal és némiképen befátyolozná az érhártya szélét. A mindkét rendű edények igen szűkültek, mintegy fonalszerű vékonyságban mutatkoznak. A reczeg a sárga folt és az egyenlitö között fekvő részében, még a festenytől némileg szabad helyeken sem bir tökéletes üvegszerü átlátszóságával, de inkább selyemszövetféle fényt mutat (Taffetglanz). Edényei mindenütt igen vékonyak, több helyen festany aggal tökéletesen b e burkoltaknak látszanak, különösen a bal szemben az egyik felső nagy ütérág, mely egész az egyenlítő tájáig fekete kötelet képez; az egyenlítőn túl a fekete burok hiányzik. A háttér egész körzeti részén s átalán ott, hol a festanyag nem akadályozza ez iránti kutatásunkat, az é r h á rt y a f ö 1 h á inr étegének tökéletes hiányáról győződhetni meg, s az érhártya gyurmának ez által egészen lemeztelenített edénytelepén (Stromagefässlager) igen kitünően jellemzett sorvadási tünemények találhatók fel. 2*
