Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1866-02-25 / 2. szám

11 12 kozik és közönségesen helyét nem birja változtatni. De hogy ezek is képesek közönséges világítás mellett határozott alakú árnyékot vetni a reczegre, az mindennapi tapasztalás. Ez által különböznek azok a szaruhártya körülírt foltjaitól. „Ezen tekintetben nagyon fontos“ — így fejtegeti Stell* wag e láttani tüneményt — „hogy a láta terében fekvő len­­cschomályok a már összetérökké vált sugarakat sokkal kisebb átmérőben vágják, tehát ugyanazon mekkoraság mellett sok­kal nagyobb fokban gyengítik, mint azt a megfelelő szaruhár­­tyafoltok képesek volnának tenni. Ehhez járul, hogy a hályog képződése majdnem mindig az alkalmazkodási képesség csök­kenésével, tehát a láttani készület hibás beállításával párosult, s hogy következőképen a lencsehomály szülte árnyékkúpok tetemes átmérővel jutnak a reczeg felületére“. Elég az, hogy a gyakorlatban naponta ezen tünettel ta­lálkozunk, s hogy az a szóbanlevö látzavar minőségének saját jellemét, kölcsönözni képes. Betegeink t. i. igen sajátságosán és különbféle képekkel és kifejezésekkel szokták leírni a sze­meik előtt lebegő homályokat. Többnyire úgy adják elő a dol­got, hogy nehány nap óta időnként valami szemök előtt lógni látszik, mit kézzel eltávolitliatni vélnek, hogy az idegen tárgy hajszálhoz, kis tollhoz vagy légyhez hasonlít, s hogy szürkü­letkor a kellemetlen látványtól megszabadulnak, fényes vilá­gítás mellett pedig igen nyugtalanittatnak általa. Egy 60 éves nő, kinek bal szemében némely körzeti csíkok és a láta terében még csak alig ráismerhető homályos folt található fel, azt ál­lítja, hogy tizennégy nap előtt úgy tűnt fel előtte, mintha pá­vatollak lógnának szeme előtt, melyeket valósággal maga kő rül kereshetni vélt. Most már nem látja többé ezeket, de he­lyébe egy majdnem fekete csillag jött, mely nagyon háboritja a tisztán látást. Kérdésemre, hogy milyenek voltak a pávatol­lak, azt válaszoló, hogy „zöldek voltak, fekete szemmel a kö­zepén.“ A káprázás más nemei. pl. s z i n- és szikralátás ^Photopsie) tulajdonképen szürke hályoggal nincsenek oki vi­szonyban, de ha jelen vannak, igen alkalmatosak arra, hogy az orvost valami még a hályogon kivül rejlő bajra, különösen érhártya bajra figyelmeztessék. Ritkább tünet kezdődő hályog­nál a töbszörös látás ^Diplopia vagy Polyopia monocu­laris), melynek lencsehomályosodás általi keletkezését tagad­ják ugyan némely búvárok, de mit egyszer kitűnő példányban tapasztalni alkalmam volt. Megengedem, hogy maga a homá­­lyosodás nem volna képes diplopiát létre hozni, ha hozzá nem járul a láttani készület rendellenes beállítása, mi az én ese­temben is myopia alakjában jelen volt ; de azért a kezdődő há­lyog bár igen ritka tünetei sorából ki nem rekeszthetö az. Gyakorlati szempontból említendő, hogy a látzavar, ha csak egy szemben kezdődik a baj, némely egyéneknél csak igen későn mutatkozik, mi leginkább foglalatoskodásuk, életmód­juk és műveltségi fokuktól függ. Úgy nem ritkán történik meg, hogy műveletlen emberek az egyik szemen már érett hályogot hordanak, a nélkül hogy róla tudomásuk volna, s csak a vélet­len ismerteti meg velők ezen hiányt, ha pl. valami porszem a másik szembe jut, mely alkalommal azt becsukván, megré­mülve veszik észre az egyik szem vakságát. A sértések, me­lyek az egyik szemen előjönnek, átalában alkalmat szoktak szolgáltatni arra, hogy az emberek a másik szemben létező hiány tudatára jussanak, és akkor többnyire ezt a sértés vagy annak következményeivel szeretik oki viszonyba hozni, azt állitván, hogy a történt sérülés vagy más kis gyuladás óta látnak rosszul. Érett hályognál természeteson senki sem fogja a betegek ily állítását komolyan venni, de még kisebbszerű ké­regcsíkok sem engednek hasonló értelmezést, hanem csupán a fölebb adott értelmezésből fejthetők meg, t. i. hogy az illető látzavar a véletlen által jutott a beteg tudatához. Ezen viszony­ról legjobban győződünk meg az által, hogy naponta találunk körzeti kéregcsíkokat oly szemekben, melyeket más oknál fogva pl. lobos bajok végett vizsgálunk ferde világítással, a hol tehát kezdődő hályog ad oculos bemutatható a nélkül, hogy az egyén látzavarról panaszkodnék. így maradhat ez állapot változtatlanul alanyi értelemben hónapokig, sőt évekig, míg­nem egy nap ily homályosodéit esik a láta terébe nyúlván egyik végével, a fennt vázolt látzavart rögtön idézi elő, mit a beteg természetesen új kórállapotnak venni kénytelen és azt megbocsátható tévokoskodás utján valami jelentéktelen külső befolyással vagy is épen akkor fellépő testi megbetegedéssel összefüggésbe hozni hajlandó. A mondottak elegendők arra, hogy az olvasónak tiszta felfogása legyen a hályog kőlönbféle neme és foka szülte látza­varról, melynek taglalásába még számos gyakorlati adatokat hozhattam volna fel, ha attól nem tartanék, hogy ezen úgy is terjedelmes czikksorozat kellőnél hosszabbá válik. A gyakorló orvos különben is elég alkalommal találkozik, hol saját tapasz­talással bővítheti idevágó ismereteit, s illetőleg az előre bocsá­tott tünetelemezést élő példákkal illustrálhatja. Helyén van itt még röviden említést tenni azon látzavar­ról, mely a hályog műtétéi után épen nem ritkán szo­kott alkalmat szolgáltatni a betegnek, hogy a műtétéi, illető­leg orvosa ügyetlensége ellen panaszt emeljen. Első sorban áll itt a 1 e n c s e h i á n y (Aphakia) természetes, úgyszólván élettani következménye, egészen eltekintve a netán hozzájá­ruló másodlagos rendellenességektől. De a roppant hyperme­­tropia, mely a lencsehiány által létre jön és a beteget mind távolra mind közeire való látásra képtelenné teszi, megfelelő domború üvegekkel, mint tudva van, tökéletesen kiegyenlíthető. Másképen áll a dolog, ha a lencse kivétele után másodlagos hályog, azaz tok hályog mutatkozik, mi a legsikeresebb és legóvatosabb műtét után is megtörténhetik és valóban gyakran meg is történik. Ily esetekben a hályog-szemüvegnek vagy épen haszna nincsen, vagy — és ez a gyakoribb eset — ki nem elégítheti az a beteget, minthogy az ily tokhályoggal járó látza­var igen kellemetlen bonyolodást okozni képes. Most midőn a szemészek azon vannak, hogy a naponta felmerülő mütéttöké­­letesitő módokkal szemközt, véleményöket ez irányban szilárd alapra fektessék, azon másodlagos látzavart okozó körülmé­nyek tanulmányozása jutott érvényre, melyek a különbféle műtét-módok után a mütettek hizonyos százalék-számát többé­­kevésbé megfosztják a várt sikertől. Az e téren tett közlemé­nyek és statistikai adatok a mai szemészeti irodalom egy igen tanuságos, érdekes részét képezik, melylyel időről-időre az olvasót megismertetni igyekezendek. Jelen ezélúnkra nézve elég, ha kiemeljük, hogy eltekintve a szemteke mélyebb bajaitól, a lencsetok megvastagodásán ki­vül, még a szaruhártyalebeny behegedése is szá­mos rendellenességet szülhet a fénytörésre nézve és így látza­­varra nyújthat alkalmat. Már a tokhályog maga is, bár elég nagy rése van is, hogy azon keresztül a beteg üvegével min­den tárgyat tisztán kivehessen, átlátszatlan vagy félig átlátszó széleivel nagy fokban zavarja meg a tárgyképet, mely látza­var sokféle alakban nyilvánul. Betegeim közül legtöbben ily

Next

/
Thumbnails
Contents