Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1866-12-23 / 12. szám
91 92 szem egyenes irányban semmi tárgyat nem képes tisztán látni, hanem csak ha a Úttengely a tárgy melletti tájra irányoztatik ; a másodikat illetőleg pedig az olvasót csak a láttér (közönségesen) felső felének amaz ismert hiányzására emlékeztetem, mely a szemkór-jeltanban ép oly jellemzetes mint szomorú tünemény gyanánt szerepel. Mindezekből világos, hogy a szem működésének vizsgálata minden követelményeinek nem feleltünk meg elegendőképen mindaddig, míg a láttér mivoltát szoros kutatás tárgyává nem tettük, mert a fent vázolt alanyi észrevételek, melyeket a beteg velünk önkényt közöl, ily fontos bonyolódást földeríteni nem képesek , másrészt pedig a jelenlevő sürü homály még a szemtükör elé is gördít oly nehézséget, melyet az, legalább a vérzés korábbi időszakában legyőzni nem bir. A vizsgálati eljárást illetőleg a láttér-vizsgálatot tárgyaló czikkemre utalok, el nem hallgatva azonban, hogy tapasztalásom szerint néha igen nehéz biztosan meghatározni, váljon a vérgyülem mögött van-e reczegleválás vagy sem, egyszerűen azért, mert a kiömlött vér vagy később a sürü czafattömeg saját súlya szerint a teke fenekén üledéket képezvén, a megfelelő alsó reczegtájnak fényérzését oly nagy mértékben akadályozza, hogy a láttér felső fele hiányozni látszik. Csak ismételt, szigorú és gyertyákkal véghezvitt kutatásnak (lásd „Szemészet“ 1864. 5. sz. 34. lap) sikerülend minket a kételyen túl vinni. Bevallom, hogy ebbeli tévedéseimről az eset további lefolyása alatt többször győződtem meg. Még csak pár szót azon szomorú esetekről, melyekben ismételt vérkiömlések az üvegtestet hónapokig megtöltve tartják, összeállását végképen megsemmisítik és többnyire gyógyithatlan vakságot idéznek elő. Az ily betegek nem ritkán a betegség lefolyása alatt a legkülönbözőbb alanyi tüneteket, nevezetesen színlátást említenek; ma fekete síkról beszélnek vörös szegélylyel, holnap ellenkezőleg a láttér közép része tűnik föl vörös színben, míg a körzet fekete, máskor ismét fehér színűnek látszik az. Egy magyar nő következőképen irta le előttem szemének ezen állapotát: „Reggel felébredvén, fehér csillám fekszik szemem előtt, ennek közepén van fekete folt. Ez igy marad 11 óráig délelőtt. Ekkor az egész lassanként sötét piros színt vesz föl, a mi egész napon át tart. Ha szememet forgatom, a szivárvány színeit látom előttem tündökölni; ha a szemhéjakat behunyom, a középső körből vörös csíkok indulnak ki. Más napokon megint délután nem látszik vörösnek a szemem előtti tér, hanem a közepén feketének, köröskörül fehérnek; a fekete rész nem kerek, de félholdhoz hasonló, a vájulattal lefelé.“ Ily módon 3 hónapon át majdnem minden nap uj részletekkel bővítve adta elő beteg kínos állapotának alanyi mivoltát, épen e szüntelen vál" tozásokból jósolván magának szemvilága helyreállítását (másik szeme régen megvakult volt), mely reménye azonban nem teljesült. Az üvegtest homályosodásának másik főosztályára áttérvén, azokra t. i., melyek eredetileg nem vérkiömléstől, hanem táplálási zavaroktól származnak, sokkal rövidebb lehetek, miután mindaz, mit amazokra nézve emlitettem, átalánosan ez utóbbiakat is megilleti. A táplálási zavar okozta homályok mind alanyi, mind tárgyilagos alakjai, az üvegtestben való elhelyezésük s mozgásaik szabályaira nézve nem különböznek a vérzés előhozta homályoktól; s azért sem a beteg leirása, sem a homályok szemtükörreli megszemlélése nem képesíti még az orvost a bajnak határozottan vérzésből való keletkezését állítani vagy kizárni. Csupán a beteg azon állítása, hogy a homály rögtön, mintegy villámként jelent meg, bir kivételesen — a mint ezt már fölebb mondottam — döntő jelentőséggel e kérdésre nézve. Szükséges ennélfogva, hogy azonkívül még a belső hártyák minőségét szemtükörrel szorosan vizsgáljuk, továbbá a láttér mivoltát az ismert módon szorgalmatosán nyomozzuk s végre még a kórelőzményeket is közelebbről fürkészszük, miszerint az üvegtest elhomályosodásának közvetlen és távolabb okozó mozzanatait pontosan megismerhessük. Nagy szerep jut e tekintetben az érhártya heveny és idült lobjának, a reczeg leválásának, az idült sugár-szivárványlobnak, előrement sértéseknek és nevezetesen a hályogmütéteknek ; a távolabbi okok közül pedig leginkább a bujasenyv említendő, mely nagyobbrészt a szivárvány-érhártyalob útján zavarja meg az üvegtest átlátszóságát. A czikk elején felsorolván a homályoknak szemtükörrel észrevehető alakjait, első helyen emlitettük a pontszerű homályokat, melyek néha oly finomak, hogy csakis figyelmes vizs- I gálát által tűnnek fel. A látzavar, mely ily pontszerű homályosodás által létre jő, ha a dolgot közelről nem kémleljük, nem igen különbözik a szem elfáradásával (asthenopia) összekötött látzavartól. A beteg azt állítja, hogy reggel rövid ideig meglehetősen tisztán lát, hogy erre nemsokára zavaros lesz látása, s hogy különösen estve felé és rósz világításnál nem folytathatja munkáját. Ezen utóbbi panasz nem ritkán az alkonyvakság egész jellemét veszi magára. Könnyű megérteni, hogy honnan ered ily változékony láterö, t. i. a nyugalom és mozgás, a világosság nagyobb és kisebb foka által előidézett különbségektől. Voltak oly esetek, hol fél óráig hiában kisértettem meg a beteggel mindenféle szemüveget, a fénytörés vagy alkalmazkodás valamely hibájában keresvén a látzavar okát, míg a szemtükör rá nem mutatott a panasz kutforrására. Megjegyzésre méltó végre, hogy a pontszerű homálynál némelykor — szemtükörrel vagy ferde világításnál — azon ismeretes pompás látványt, arany- vagy ezüst eső alakjában észleljük, mely synchisis scintillans neve alatt a kézi könyvekben le van írva, s akkor támad, midőn a homályos pontok c h o 1 e s t e a r i n - j e g e c z e k b ő 1 állanak. S épen ily esetekben többször csak oly panaszt emeltek a betegek, mint minövel az úgy nevezett asthenopiánál szoktak előállani. Kisebb közlemények a gyakorlatból. XIV. As úgy nevezett görcsös beszegély gyógyításához. Bizonyos egyéneknél, kivált aggkorban, ha köthárty'alobban szenvednek, az alsó szemhéj úgyszólván legyözhetlen hajlandóságot mutat a befelé fordulásra. Ez a közönséges egyszerű köthártyalobnak oly bonyolódását képezi, mely úgy az orvos, mint a beteg türelmét nagy mértékben próbára teszi s a baj meggyógyulását nagyon késlelteti. Ily rósz befolyást azért gyakorol a baj, mert a pillaször minduntalan izgatván a szemteke takhártyáját vagy a szaruhártyát, a már létező köthártyalobnak ez által új táplálék adatik, előállván egy valódi circulus vitiosus, miután a lobnak következménye új okká válik, mely a lobot, a használt összehúzó szemvíz daczára, fenntartja.
