Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1866-12-02 / 11. szám
-L I- 85 -maga Graefe egy új czikkben (Archiv, f. Ophth. XII. I.) tesz közzé. A műtétek száma, melyeknek eredményéről Gr. az említett czikkben jelentést tesz, 300-ra rúg, minthogy ö épen a minél terjedelmesb tanulmányozás érdekében a lefolyt évben csupán csakis az új vonalmetszést tette mindazon esetekben, hol ezelőtt a karélymetszést szokta volt véghezvinni, tehát minden életkorban s a hályog összeállása minden neménél, egyedül azon esetek kivételével, melyekben a szétmetszés (discissio) szigorúan javalva van, milyenek a gyermekek világra hozott hályoga, s a réteges és némely visszafejlődött hályog. Az összes eredmény a következő: 90 %-ban tökéletes siker (Látélesség */6 és 5/6 közt); 10*°/o-ban a láterö ki nem elégít, ezek közül pedig több a fél siker mint a végképi sikertelenség , úgy hogy még 4 °/0 utómütétek által javitható. A végképi eredményt tehát akként jellemzi G., hogy 94 °/0 nál tökéletes volt az eredmény (volle Resultate), hol t. i. a látélesség (Sehschärfe) % felülmúlt. Ezen eredménynek, mely már magában véve túlhaladja a karélymelszés statistikai eredményét, értéke még igen emelkedik, ha tekintetbe veszszük, hogy G. épen a kísérlet tökéletessége érdekében mindazon óvatossági rendszabályokat szemügyre nem vette, melyeket a karélymetszésnél rendesen követni szoktak, hogy pl. éretlen hályogot, sőt olyanokat is műtött, melyek csak a kezdődő hályognak nevét érdemelték volna, nevezetesen rétegszerü s hátsó kéreg-homályosodásokat tökéletesen átlátszó közép részszel. Sőt még olyan bonyolódó körülmények mellett is történt némely műtét, melyek a karélymetszést vagy ellenjavalni szokták vagy ezt épen lehetetlenné teszik, mint pl. erős arczideggörcs, az aggok agysorvadása, mely a műtét utáni nap őrjöngést idézett elő, köthártyaszemcsésedés, könytömlőtakár, hátsó érhártyatágulat üvegtest-homályosodással, idült szivárványhártya és sugárlob (Iridocyclitis). Miután ily kedvezőtlen bonyolodásnál, hol karélymetszésről alig lehetett volna szó, a műtét igen gyakran a legszebben ment véghez, egyszerű nem bonyolódott esetekben, különösen a technica napról-napra növekedő tökéletessége mellett, az eredmény legalább is oly biztos mint a karélymetszésnél ; miután továbbá valamennyi esetben az utókezelés rövidebb s kevésbé kellemetlen a beteg számára, G. már most is azt állítja, hogy az új műtét-modor, mint kizárólagos eljárás, a karélymetszés helyett gyakorolva, további művelést érdemel, bár előre még sem mondhatni, hogy elvégre melyik mód fog diadalmoskodni. Magát az eljárást illetőleg Graefe számos új és igen becses részletekbe ereszkedik, melyeket kivonatban adni nem lehet. Hol oly részletekről és kézfogásokról van szó, melyeknek mindegyike a műtét végeredményére nagy befolyással van, ott a mester tanuságos előadását egész terjedelemben átolvasni szükséges, melyre tehát azon t. olvasóinkat utasítjuk, kik a műtő-szemészettel foglalkoznak. Itt csak azon alapelveket akarjuk megemlíteni, melyek szerint Graefe a műtét átalános javalata körül szokott eljárni. 1) Ha egyoldalú hályognál a másik szem tökélete sen ép, akkor oly egyéneknél, kik 50 éven túl vannak, csak igen kivételesen, mintegy visszautasithatlan kérésökre, agg embereken azonban soha sem szokott mütenni; fiatalabb egyéneknél kevésbé szigorú e tekintetben. 2) Ha a másik szemben a hályog már annyira kifejlődött, hogy a beteg folyékonyan nem tud olvasni, akkor azonnal kell műteni az első szemet, ha nem is egészen érett a hályog. Addig pedig, míg a másik szem jól bir olvasni, várni kell, míg a hályog az előbb megtámadott szemben megérett, de soha sem addig míg az túléretté vált. 3) Ha mindkét szem egyaránt meg van támadva, akkor a hályog megérését nem kell bevárni, hanem mütenni az egyik szemet (inkább a roszabbat, ha van némi különbség), s ha sikerült a műtét, 8—14 nappal későbben a másikat is. 4) Ugyanaz áll oly lassan kifejlődő rétegszerü, hátsó kéreg- és sarkhályogokról, ha mindkét szemen vannak és a látást igen hátráltatják.- 86 -5) Ha az egyik szem a műtét által szerencsésen meggyógyúlt, egészséges egyéneknél a másik szemre nézve merészebbek lehetünk, azaz igen korán müthetünk, hogy mindkét szemben egynemű fénytörést idézhessünk elő, mi a láterö nagy előnyére szolgál. 6) Ellenkezőleg alig lehet eset, a melyben tanácsos volna a hályog túlérettségét (Überreife) bevárni, mely a műtétre nézve semmi előnyt, de valódi hátrányt igen is szül. Csak ott szabad a túlérettséget megvárni, hol agg embereknél a másik szem még jól lát, tehát műtét egyátalán nincsen javalva. (Archiv, f. Ophth. XII. köt. I. rész). Éji vakságról (Hemeralopia). Ezen kórtünet, mely jellemzőbben Nictamblyopiának neveztetik, mint tudva van, részint különféle idült, sőt gyógyithatlan reczegbántalmaknak tünete gyanánt jön elő, részint heveny módon lép fel oly embereknél, kik a nap fényének ki vannak téve, péld földmivelők és kiváltképen a táborozó katonák. Nálunk Magyarhonban igen közönséges betegség nyári időben, mely ellen a nép, mint más vidékeken is, a főtt máj kipárolgását s levét szokta használni. A paviai tanár Quaglino, ki már többször írt e tárgyról, most 30 katonán, kik a nevezett betegség miatt a sommai táborból a mailandi kórházba küldettek, szemtükörrel s másképen is tett észleléseit s tapasztalatait igen érdekes értekezésben foglalja össze. A változások, melyeket szemtükörrel mindig, bár különféle fokban tapasztalt, a következők: 1) Az egész reczeg fehéres-szürke ködöt mutat, kikváltépen az idegdombcsa körül s a reczeg edényei hosszában mely az érhártyai edényeket tökéletesen fedi. E ködnek foka, a betegség tartamától függ s már kevés nap múlva szűnik, ha a beteg sötét szobában maradt vagy egyátalán gyógykezeltetett. 2) A vissz ereknek szembetűnő vérbősége, lefolyásuk tekervényes, a bennök tartalmazott vér sötét színű. 3) A reczeg üterei kezdetben gyakran tágultak, későbbi időszakban pedig inkább szükülte.k és itt-ott a megvastagult reczeg által fedvék. 4) Némely esetben, a baj első időszakában, az idegdombcsa vörösebb, hajszáledényei belövelése folytán; ilyenkor még az érhártya edényei is szorosabb és vörösebb hálózatot képeznek. 5) Idővel elmúlik a reczeg homálya, de mind az literek, mind a visszerekvékonyúlnak, az idegdombcsa határai szabálytalanok lesznek föstanyag által, mely őket beszegzi; néha még el is tűnnek itt-ott az idegrostok homályosodása folytán. 6) Sokszoros visszaesés e k után, mikor a beteg már nappal is valódi láttompulatban szenved, a szemtükör az ismeretes fehér elszinesedését a iátidegnek, sorvadásának többi jeleivel együtt mutatja. Quaglino ezek szerint a kór székhelyét a látideg szembeli végében, a reczegben és ennek edényeiben látja. Lényegének pedig a visszeres pangást tekinti, mely maga után vonja a reczegnek, valamint az idegdombcsában fekvő idegrostoknak vizenyős beszürődését. Ezen vizenyős beszürődés nem csak az általa létrejött reczeghomály utján csökkenti a láteröt, de fökép a reczeg pálczikarétegének ily módon keletkezett összenyomatása folytán, mely ezt gyöngébb világosságnak (alkonyat) megérzésére képtelenné teszi. Azért épen nem lehet, hogy az éji vakság csupán a nevezett többé-kevésbé heveny állapotnak kizárólagos tünete legyen, de minden oly bajnál fordul elő, hol hasonló boncztani változások azt magok után vonják. Találkozik nevezetesen a bujasenyves és Bright-féle reczeglobnál, a látideg haladó sorvadásánál, legyen az össze ■ kötve a reczegfösteny elfajulásával vagy nem és a köszvényes vagy csúzos érhártyalob némely eseteiben, hol a pálczikaréteg szintén nyomást szenved. Az éji vakságot előmozdító mozzanat (causa praedisponens) kétségkívül, alhasi visszeres pangásban rejlik, milyen li* I