Szemészet, 1865 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1865-07-03 / 7. szám

SZEMÉSZET.

Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 27-ik számához. Hirschler lg n á C Z tudortól.

7-dik szám. Vasárnap, julius 3-án. 1864.

Tartalom : Az oldal vagy is központosított lámpfénynyeli világítás (Schiefe Beleuchtung). — A jéglencse veleszületett helyhagyása (Ectopia lentis congenita). — Villamgyógyászat a szemizmok hüdésénél. — A szemészet befolyása az állatgyógyászatra.

Az oldalvilágitás.

Ha valaki a lefolyt évtizedben a szemészet terén nyert összes vívmányok átnézetes vázlatát külön értekezés tárgyává akarná választani, akkor a szemtükör, az atropin, az újabb élettani működési vizsgamodorok sat. mellett, bizonyosan a központosított lámpafénynyeli vizsgálatnak is bár szerény, de még is méltó helyet fogna engedni; épen úgy mint péld. a legújabb időben kiállított közlekedési eszközök leírásánál, a mozdony és távirda mellett, a postabér leszállítása is a különös emlitést méltán megérdemelné. Mert valamint ez, párhuzamban a gőz és villamáram alkalmazásával, úgy a szemészetben az oldalvilágitás sem tört ugyan uj pályákat, s nem tárt föl uj előbb nem is sejditett téreket : hanem — a mi gyakorlati irányzatú tudományban csaknem ép oly fontosságú — a már ismerteket földerítette, a láthatókat az egyszinüség ködéből élénk színezetek világába helyezte, s a nehezen fölfedezhetőket minden középszerű képességű látszervnek elérhetővé tette.

Az oldalvilágitás alkalmazásánál tulajdonképen nem látunk egyebet, mint a közönséges nappali ablakvilágításnál; de ugyanazt máskép látjuk, határozottabban, élesebben határolva, s igy a legparányibb részleteknek leszünk uraivá. S épen ezen részletek egyrészt a szaruhártyában, a szemrekeszben vagy a lencsetokban létező, bár ismert és kórjelzett folyamatnak szabatos észlelésére nélkülözhetlenek, másrészt pedig egyébként jó, de nem rövidlátó, sőt talán már kissé messzelátó szemre nézve teljességgel megközelithetlenek. Én magam már sok év óta távolabb tárgyak szemlélésére homorú üveggel élek, tehát szemészeti gyakorlatom kezdetétől óta a rövidlátásnak azon kellő fokával bírtam, mely képessé tett, szemeimnek minden tulajdonképi begyakorlása nélkül is a legfinomabb s legrejlettebb pontokat s vonásokat a jéglencse környi részein észrevenni, s azoknak legkisebb változatait ellenőrizni .Sőt az oldalvilágitás gyakorlatba léptetése után jó ideig csak kivételképen vettem azt foganatba, mivel mint szabadalmazott rövidlátó segítségét teljesen nélkülözhetni véltem.

De eljött az idő, midőn betegekkeli gyarapodó foglalkozásom mellett alkalmazkodási erőm ezen erőszakolt munkájáért s a szemnek ezen valódi bemerüléséért a^ úgynevezett hátsó csarnok mélyébe, naponta nagyon is érezhető fáradtsággal kelle lakolnom; eljött az idő, midőn a szökdelő foltok (mouches volantes) — a szemész és górcsőbuvár ezen gyötrő szellemei — félelem-gerjesztőleg szaporodtak, s a látás és szemlélés nehéz munkává vált. Ilyenkor az oldalvilágitássali vizsgálat valódi megpihennés, valódi helyettes lesz, mely magában végzi a munkát; eredményét csak be kell igtatnunk.

Mily nélkülözhetlen még ezen vizsgálati modor a rendes törésű, alkalmazkodási tehetségében pedig mindinkább csökkenő szemnek ? S Donders szerint, mint tudva van , az

alkalmazkodási képesség tulajdonképen mindig fogy, már kora gyermekségtől fogva. Mily becses ezen modor végre kezdőkre , tanulókra nézve, kiknek mindenekelőtt szükségkép egyszer látni kell azt, mit máskor maguknak kell fölkeresniük. Mi haszna, ha a kórodai tanár mondja, hogy itt vagy ott finom pontocska van a mellső tokon, vagy hogy homorú esik mutatkozik a hátsó kéregállományban, ha tiz tanuló közül talán csak egy-kettő képes azt látni. Oldalvilágitás segélyével ellenben a kórtani leletet az egész hallgatóságnak minden nehézség nélkül fogja megmutathatni; a tanulóknak csak némi figyelemmel kell a világított tért egymásután megtekinteni.

Ezen vizsgálati mód elsötétített szobát, állványán föl s alá mozdítható lámpát, s rövid gócztávolú domborlencsét igényel.

Nem szükséges épen teljes sötétség; elég, ha valamely oldalról a szemre eső s észrevehető világosság a lámpa által eszközölt fényhatást nem gyöngíti. A lámpa föl s alá mozdítható legyen, mivel a betegek fejei nem mind egyenlő magasságúak ; lehetne ugyan a lámpa helyett a széket is föl s alá csavarni, de ez minden esetre sokkal tökéletlenebb s kényelmetlenebb. A domborloncse mintegy 2‘‘-nyi gócztávolságú legyen; nagyobb gyúponttávollal bíró lencsét nem találtam czélszerünek; erősebb azonban néha jó szolgálatot tett.

A beteg az asztalnál ül, melynek szélén a lámpa úgy van helyezve, hogy lángja 1 —2"-nyivel a vizsgálandó szem fölött álljon. A beteg előtt állva a domborlencsét akképen tartjuk a szem és a hengeres üvegtől környezett láng között, hogy a szemteke vizsgálandó részére ne a gyupont, hanem kis szóródási kör essék. Minél távolabbra esik a lencse a lángtól, annál közelebb kell amazt a szemhez hozni, mivel a világsugarak annál előbb egyesülnek, minél kevésbé széthajlón esnek a domborlencse túlsó sugártörő felületére. Ezen ismert törvényt figyelembe véve, a beteg fejének csekély forgásával a lámpa felé, másik szemét is könnyen meg fogjuk világítani az orr fölül, midőn ugyanis a láng nagyobb távolának megfelelőleg a domborlencsét a szemhez kissé közelitjük.

Minthogy nem minden tetszőleges nagyságú, hanem csak lehetőleg kicsiny, vagyis a góczsikhoz közel eső szóródási közben kapunk egészen éles képeket, azért a szaruhártya különféle rétegeinek, a mellső csarnok két felületének, s a lencse különböző rétegeinek átkutatásánál szinte majd közelebb, majd távolabb tartandjuk a domborüveget a szemtől. Magától érte - tik, hogy ezen vizsgálati módot, a hol szükségesnek látszik, nagyitó üveg (Loupe) használatával is összeköthetjük, midőn is jobb kézben a világitó lencse, balban pedig a nagyitó üveg tartandó. Kezdőnek minden esetre nehéz, mindkét műszert egyszerre nyugalommal s mérsékelt mozgásokkal kezelni. Legczélszerübb ezen vizsgálathoz a Brücke-féle nagyitó kézi üveg, mely nagy gócztávola miatt az oldalast beeső sugaraknak nem állja útját.