Szemészet, 1865 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1865-06-05 / 6. szám

szemeszet.

Melléklet az „OrVOSÍ Hetilap“ 23-ik számához. Hirschler Ignácz tudortól.

6-dik szám. Vasárnap, junius 5-én. 1864.

Tartalom: A láterő vizsgálata. — A szemteke zuzódása; vérszem; hiidési látatágulat; a calabári bab hatása. — A terimbeles szaruhártyalob (keratitis parenchymatosa) műtét általi gyógyítása. — Terhesség alatt ismétlődő mór. — Irodalom. Lehrbuch der Anatomie und Physiologie der Sinnesorgane, v. Prof. Dr. Ad. Fick. — The Ophthalmie Review.

A láterő vizsgálata.

Azon kérdésre, hogy mit és mennyit lát a beteg, sokkal alaposabb s természetesen körülményesebb módon is igyekszünk felelni a szemészeti gyakorlatban mai nap, mint az elődeink kórodéin történt. Míg a 1 á 11 é r tüzetes vizsgálatánál fontos működési hiányok fölfedezése volt feladatunk, melyek e vizsgálat nélkül az észlelő figyelmét csaknem mindig elkerülték : addig a láterő vizsgálata új modoránál vezérelvünk az , hogy a bántalmazott szerv működésének csekélyebb különbségfokait is meghatározzuk, azután pedig, hogy számára bizonyos mértéket megállapitsunk, mely kórtörténetek közlésénél az olvasó érdekében nélkülözhetlen. Lássuk, miképen jár el a mai gyakorlat ezen két czél elérésében, t. i. egyrészt a csekélyebb különbségfokok fölfedézésében, másrészről pedig tüzetes kifejezési modornak átalánosan elfogadott mértékrendszer általi megállapításában.

Valamint múlt czikkünkben úgy itt is először a legegyszerűbb s látszólag legnehezebb kérdést, t. i. a hályogos szem láterejét vesszük tekintetbe. Tudva van, miszerint azelőtt azzal elégedtek be, hogy az ablak felé fordított hályogos szemet fölváltva kézzel befödték, hogy megtudják, váljon észreveszi-e a fény és homály fölváltását vagy nem. Könnyű átlátni, hogy ez utón az előforduló mennyiségi különbségek meghatározása majdnem teljesen lehetetlen volt, mert a történt fényérzésnek egyedüli fokmérőjét a beteg közlési modorának élénksége képezte, tehát egészen alanyi nyilatkozmány, mely a jellem, életkor s miveltségi fok szerint szerfölött különféle lehet s minden esetre igen bizonytalan. Azonkivül pedig itt semmi tekintet nincs a világosság azon kiáltó változataira, melyek a szerint támadnak, a mint a világitás a nap- és évszakok, az ablaknak bizonyos égtáj felé való helyzete, szűk vagy tág utcza, vagy pedig nyílt térre való irányzata által módosul.

Egészen eltekintve attól, hogy jó lámpa és bizonyos nyilási átmérővel ellátott diaphragmák által mennyiségileg pontosan meghatározható fényforrásokhoz legkönnyebb szerrel juthatunk, maradjunk csak a legegyszerűbb, mindenki által, mindenhol és minden időben hozzáférhető gyakorlati segédeszközöknél, s vizsgáljuk meg hályogos betegünket tökéletesen elsötétített szobáb an, közönséges olvasó lámpa segélyével. Bármily egyszerű is ez eljárás, mégis csodálkozni fogunk a fényfelfogás fokozatának azon különbségein, miket itt oly betegeknél találandunk, kik a fönebbi modor szerint az ablaknál vizsgálva ugyanazon egy állítást tették, hogy t. i. homályos, ha a kéz szemüket fedi, és világos, ha a fedő kezet elveszük.

Az eljárás ezen modoránál látandjuk, hogy az egyik szem a lámpaláng fényét az egész szobahosszra (nálam 20') még akkor is észreveszi, ha a lámpabélt lehetségig lecsavartuk, míg a másik szem a lámpafényt csak 3—4 lábnyira, még pedig

csak a teljes lángot látja.sHány fokozat képzelhető ezen két véglet között, s azoknak mindegyikét úgyszólva számokban fejezhetjük ki a legpontosabban, (ugyanis a távolságot lábakban, a lámpabél magasságát milliméterekben). Itt különben épenúgy járunk el, mint az ablaknáli kísérletnél, fényt és homályt felváltva alkalmazván, csak azon különbséggel, hogy nem a szemet, hanem a lámpát födjük el kezünkkel vagy ellenzővel, s így vizsgáljuk meg, váljon a fény és homály váltakozását bizonyos fokú, azaz meghatározott bélmagasságú lámpán veszi-e észre a beteg vagy sem. Állításunk, vagyis sajátkép a betegnek tárgyilagositott állitása mindenesetre elég tüzetes leend, ha péld. mondhatjuk: a beteg a leggyöngébben égő lámpán megkülönbözteti a fényt és homályt 20 lábnyira; vagy a beteg 4 millim. magasságban égő lámpán a fényt és homályt 4 lábnyira fogja fel, sat.

A mennyiségi fényérzésnek (quantitative Lichtempfindung) lehetőleg pontos s a gyakorlat czéljainak minden esetre teljesen megfelelő vizsgálata ekkép meg volna állapítva. Lássuk most, mily eszközökkel élnek a mai szemészek a minőségi fényérzés (qualitative Lichtempf.) kipuhatolására.

Egészben véve csak azt tesszük ma is, mit évtizedek előtt tettek; a szemnek ugyanis kisebb és nagyobb tárgyakat mutatunk kisebb és nagyobb távolságban, s vizsgálatunk haladása tulajdonképen csak abban áll, hogy átalánosan elfogadott mértékkel élünk. Ha igen csökkent láterövel van dolgunk, akkor azt vizsgáljuk, hogy mily távolra bírja a szem kézujjainkat megszámlálni. Bármily egyszerűnek látszik is e modor, ily esetekben mégis nagy hasznúnak mutatkozik, s gyakran valóban feltűnő mily élesen kiszabott azon határ, melyen túl a szem az ujjakat nem képes többé megszámlálni, s hogy e határ bizonyos állandó kórállapotoknál hónapokon át változatlan marad.

A gyönge láterejü betegeket könyvből vagy hírlapból olvastatni, hogy látgyöngeségük fokáról meggyőződjünk, szinte régi eljárás. Az eredményt úgy szokták volt kifejezni: a beteg nagy, középszerű vagy finom nyomtatást olvas. Jäger Ed. első nyomtattatott betümintákat, melyek 1-től 20-ig számokkal jelölve a legfinomabb gyémántnyomattól kezdve egész fél hüvelyknyi betűkig haladva nagyon czélszerü fokozatot képeznek, melynek segélyével a látgyöngeség minden árnyalatait megmérhetjük és kifejezhetjük. Ha péld. azt mondjuk: a beteg bal szemével a J. t. (Jager-féle táblák) 12-dik számát olvassa 6—7“ nyire, a jobbal pedig ugyanazon távolságra csak néhány szót a 18-ik számból, akkor ez igen tüzetes kifejezési modor, mely az olvasónak a vizsgált láterő fokáról határozott fogalmat ád.

Ritkán aratott valaki a tudományos világban nagyobb hálát a találékony ész oly csekély megerőltetéséért, mint Jäger a szemészetben meghonosult betüfokozataiért. Alig jelentek meg, már is az egész miveit világban elterjedtek