Szemészet, 1864 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1864-02-14 / 2. szám
11 12 göngyölődött érhártya képezi. A hátúi hegyesen végződő üregnek belfölülete szintén barnás-vörös, szennyes, pépszerü réteggel van födve, mely, mint említők, mellfelé a levált érhártyán, mintegy nyergen át a tányéralakú gödörbe folytatódik. Ezen pépszerü réteg az üreg falzatán, különösen ki- és lefelé szemölcsös emelkedéseket képez , melyek tályogür szemcséihez hasonlítanak. Ezen anyag górcsői vizsgálat szerint genysejtekből, vérből, lobtekecsekből és túlnyomó mennyiségű málladékból (detritus) áll. Hát felé az üregen túl egész a látideg-dombcsáig az érhártya szilárdan függ össze a tülkhártyával; csak egy helyen találunk még mintegy kendermag nyagyságú üregecskét a két hártya közt, mely szintén azon pépszerü anyaggal telt és nem egyéb, mint sülyedék a nagy üregből. Említésre méltó a tülkhártya váltakozó vastagsága a szemteke ezen felén. A szaruhártya szélétől mintegy 6 mm. távolságra papirvékony, itt egyszerre 4 mm.-nyi vastagságban tűnik föl, s ezen vastagságot megtartja majdnem mindenütt egész 4 mm.-nyi távolra ‘a szaruhártyától a teke ellenkező alsó felében. A teke bélszínén, hol a heg van, vastagodott ugyan a tülkhártya, de nem mutat oly nagy különbségeket. Az említett üregnek egész belső falát a levált és összegöngyölödött érhártya képezi, mely a heg körébe eső ellenoldali sugártest által nyilván feszittetik. A levált érhártya a vázolt pépanyagtól borittatik és a tekeür felé világosan vérszüremes. A belső tekefél érhártyája össze van nőve a tülkhártyával és egyenletesen fekszik rajta egészen a hegképletig. Az érhártyaür belsejében látni a zsinórrá zsugorodott reczeget, melynek hátsó vége az óvatos fölmetszés perczében mintegy 5 mm.-re találtatott mellfelé az idegdombcsától, tehát attól el vala szakadva. Üvegtest és lencsének semmi nyoma. Ezen különös leletből azt kell következtetnem , hogy a sértés pillanatában a lencse, tokjával együtt a tekenyíláson kinyomult, miáltal a sértő üvegdarab is a szemtekéből kitakarittatott. Egyszersmind pedig az iszamlott uvea részek oly nagy rángást gyakoroltak a szivárványhártya által az ellenoldali érhártyára hogy ez a tülkhártyáról nagy terjedelemben vált le. Megengedjük, hogy a repedt tülkhártya-edényekbőli vérömleny a támadt üreget tágíthatta; de alig hihető, hogy ily tetemes leválás történhetett volna ama, bár még seholsem említett erőművi ok (rángás) teljes hiányában. Tudjuk egyébiránt, hogy a reczegnek leválása az érhártyáról átható szem sértések után támadt zsugorodó heg és ennek következtében vonatása , korántsem ritkaság. Végre még egy szót a palaczk szétpattanása okáról. A sóoldatok forrpontja, mint tudva van, gyakran magassabb a víz forrpontjánál; itt tehát a gőzök nagy feszülése állott be, melynek a palaczk falazata talán ellenállhatott volna, ha az üveg külső rétegének rögtöni kihűlése által repedés nem támad, mire szükségkép a palaczk belülrőli teljes szétröppentésének nyomban kelle következnie. A nyomkötés javalatai. Graefe-nek gyakorlati tárgyak fölötti értekezleteinek becse átalán el van ismerve; észlelési élesség, dús, sőt roppant tapasztalat és tüzetes leírás által annyira kitűnnek, hogy minden új közleménye folyton éber érdekkel olvastatik. Ilyen értekezést találunk az „Archiv für, Ophthalmologie“ legújabb füzetében is a nyomkötés javalatai felett. Miután szerző a nyomkötések története alapelvei és alakjáról nevezett czikkében értekezett , áttér annak javalataihoz. Mi ez úttal a dolgozatnak csak azon része fölött szándékozunk szemlét tartani, mely a nyomkötés használatát az ön szer ü (spontan) szembáut a 1 m a k n á 1 tárgyalja; műtétek és sértések utáni alkalmazásáról pedig a tárgy fontosságánál fogva lapunk jövő számaiban szólandunk. A kötés, mint tudva van, abból áll, hogy a zárt szemhéjakon tépet-rétegek olykép rakatnak egymásfölé, hogy a szemgödör teljesen kitöltessék, s fölötte 3—4 ujj szélességű pólya vagy egyéb ruganyos kötszer a fej körül vezettetik s többé vagy kevésbé szorosan megerösittetik. Az önszerü szembántalmak közül különösen a következő szaruhártyabajok említendők, melyeknél a nevezett kötés jó sikerrel alkalmaztatik: 1. A roncsoló szaruhártyaiob azon alakja , melyet Graefe renyhe genyszüremnek (torpides Eiterinültrat) nevezett meg. Az izgatottság csekélysége a fokozódás időszakában különösen alkalmassá teszi e bántalmat a nyomkötésre, fölváltva langyos szekfüborogatással. Ez mindaddig folytatandó, míg a genytömegek el nem löketnek, s míg a sugáredények belöveltségével szürke elmosódó beszüremkedés nem áll be , történt legyen e beszürődés akár egészen önszerüleg, vagy pedig külbehatásra. Szivárványhártyalobbali bonyolódás az iridectomiát (látaképzés szivárványhártyábóli kimetszés által) teszi szükségessé. Lobellenes szerelés ez állapotnál mindannyiszor hasztalannak, sőt károsnak bizonyult; míg ezen új eljárás biztos előnyöket nyújt. 2. Átható szaruhártya-fekélyek a szivárvány hártya becsi petésével vagy iszamával. Ellenjavalva van azonban ezen eljárás, ha a kötés alatt a fájdalom gyarapodik, továbbá ha a köthártya túlnyomó részt vesz a körfolyamatban, ha t. i. duzzadt s bővebb váladékot ad. Graefe általában ellenzi a nyomkötést a köthártya heveny lobos duzzadtságánál. Stellwag azt nehány év előtt egyenesen ajánlotta az újszülöttek genytakárának gyógyítására. Ez ellen szerző határozottan síkra lép, anélkül azonban, hogy Stellwagot említené. Kivételeket csak nehány különös javalatnál enged , péld. átfúrással fenyegető szaruhártya fekélynél, szivárványhártya-iszamnál, vagy midőn javuló genytakárnál a kiforduló szemhéj (úgynevezett ectropium spasticum) helybentartása volna kívánatos. Ily esetben a vérbe köthártyát be kell metélni, a szemhéjat visszahelyezni, a szemgödröt egyenesen a szemhéjszélére ható fokozatos nyomfoltokkal kitölteni, s végre ruganyos pólyával megerősíteni, mely eljárással azonban fölváltva hideg borogatások használtassanak. 3. A genytüszős és fekélyes sza r uhárt ya- 1 o b bizonyos alakjai, melyek nemcsak a körülirt átfuródásra, hanem sokkal fenyegetőbb tovaterjedésre mutatnak hajlamot. Ide tartoznak a szaruhártyaszéien túlterjedő, mélyen a szövetbe fúródó genytüszök, melyek az őket környező szaruhártyarész genyes beszüremkedésével járnak, és annál veszélyesbek, ha többszörös góczok vannak jelen. Ezen folyamatok néha üszkös jellemet öltenek, s minden gyógykezeléssel annál inkább daczolnak, minél hevenyebb lefolyásuak. Itt tehát különösen az a feladat, miszerint kedvező visszahatás fölélesztése által a szövetek haladó elmállásának határ vetessék. Azonban a köthártya nagyfokú izgatottsága itt is, fájdalom, gyakran tiltja a nyomkötést ; így például azon esetben, hol a szaruhártyaiob viharos lefolyású szemcsésedcsből fejlődött. 4. Ideg hűd esi (neuropar aly ticus) szaruhártyabántalmak: a három osztatú ideg (trigeminus) érzéketlenségénél , nehéz idegbajoknál, agykóroknál; továbbá szaruhártyalob hiidési vagy más okbóli nyúlszemnél. Ezen veszélyes bántalmakról, mint tudva van, Snellen bebizonyította, hogy azok a szaruhártya hiányos befödése s oltalmából veszik eredetüket. Itt gyöngéden ható nyomkötés, a szemteke illő megnedvesitését eszközölve lesz a legczélszerübb gyógy eszköz. Graefe még sok más önszerü szembántalomnál kísérletté meg a nyomkötést; azonban eredménye többnyire kétes, gyakran káros hatású volt. Szivárványhártyalobnál minden körülmények közt ellenjavalja azt, kivéve ha ezt csonkítás általi
