Szemészet, 1864 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1864-11-13 / 11. szám
85 86 ban. Utóbánásúl gyönge zsongitók rendeltettek, s egyszersmind meleg hepar sulphuris fürdők, A ólom mérgezés-okozta kóroknak viszonylagos gyakorisága daczára, melylyel azok az illető közműveseknél előjönnek, aránylag csak későn vétettek figyelembe az ezen emberreknél előforduló agybántalmak (Tanquere! de Planches), s még későbben az ezektől föltételezett mór. Hogy ,elen esetben az agykérek voltak a központi bántalom széke, az mind a tünetekből mind a lefolyásból megíehe ős biztossággal vehető fel. Nevezetes minden esetre, hogy a látidegen kívül egyéb agyidegek szintén nem támadtattak meg másodlagosan. Sajnálom, hogy betegem ügyetlensége miatt a vizeletet fehérnye-tartalma végett a betegség tetőpontján nem vizsgálhattam meg. Színlelt amaurosis az abducens büdösével. A „W. Med. Wochenschrift“ 1861-ki folyámában egy gyermek által szinlett amaurosis leírását adtam, közölvén egyszersmind azon eljárást, mely szerint a színlelés fölismerhető. De az akkor közlött esetnél még sokkal érdekesebb az itt következő, melynek amaz s valószínűleg minden idevágó esettel azon közös tulajdona van, hogy a színlelt kórtünetek csak egyoldaluaknak állíttatnak; de igen is elüt jelen esetem hasonló színlelésektől az által, hogy itt valóban kóros tünetek voltak egyidejűleg jelen, még pedig oly tünetek, melyeket az előadott kór-okkal kapcsolatba lehetett s kellett is hozni. E sajátságos körülmény pedig, a vizsgálat különben nemleges eredményének daczára, az orvost nagyon könnyen félrevezethetné. De ezen kivül még erkölcsi szempontból is bir í z eset különös érdekkel. Az utolsó napokban R C. 10 éves leány gyermeket hoztak hozzám az ország egyik távol fekvő vidékéről, baloldali vaksága miatt. A gyermek atyja és nagyanyja kíséretében jött. E két utóbbi, különösen pedig az atya legnagyobb fölinduiás között, mely váltogató csuklásban jelentkezett, a betegség folyamát következőképen adta elő. Öt hét előtt a gyermek nyilt kocsin ülvén atyjával, ezt engedetlen s makacs viselete által annyira felbőszítő, hogy, bár különben legszivélyesb bánásmódban szokta részesíteni övéit, a gyermeket nyilt tenyerével arczúl csapta. A csapás a fej baloldalának szemtáját érte. A gyermek az ütés folytán a kocsiról leesett, de az atya állítása szerint azonnal felugrott, mintegy őrjöngve tombolt s dühösködött, rövid idő múlva elájult, s csak miután ágyba fektették, tért annyira magához, hogy eszes feleletet adhatott. A bal szem állítólag kékesen dagadt volt, mindakét szemteke üregéből elödudorodott, s a beteg akkori állítása szerint mitsem látott. A jobb szem azonban még ugyanazon nap visszanyerte volna láterejét, de a bal szem azóta vak, daczára az orvosok fáradozásainak, kik a külső daganatot csakugyan eloszlatták. Vizsgálatom eredménye. Szemhéjak és szemrés épek, a bal szemteke mozgékonysága balra (azaz kifelé) jelentékenyen csökkent, a teke t. i. ez iránybai mozgásánál egész 3 vonallal marad hátra a jobb szemtekéhez hasonlítva. De föltűnő azon körülmény, hogy e hátramaradásnak foka nagyon változó. Ha a beteg egyik szemével teste bal oldalán lévő tárgyat rögzit, akkor a bal szemteke alig megy 3 vonalnyira a középvonalon túl. Mindkét szemmeli nézésnél azonban, ha a betegnek meghagyatik, hogy egy balra létező tárgyra szegezze tekintetét, a jobb szemteke a mondott irányt helyesen követi, a bal ellenben társas (associirt) mozgást tesz ugyan, de mint már említettem, különféle kísérleteknél különféle fokban, és sohasem tovább, a külső szemszöglel felé, mint fölebb mondva volt E szem belső egyenes izmának netáni nagyobb fokban történő mozgása, a mint ez az ellenkező működésű izom tehetetlenségénél előfordulni szokott, nem volt észrevehető. Az állítólag amauroticus szem egyébiránt teljesen rendesnek mutatkozott. Egy a távoztató izom inának táján létező, nagyon csekély fokú köthártya alatti belövelést kivéve, rendellenesség nem volt jelen. A szárú- és szivárványhártya, a látamozgás, a közegek, az ér- s reczehártya, a látideg teljesen megegyeznek a jobb egészséges szem részeivel. A szemtükörrel! vizsgálatnál támadt csak azon gyanúm, hogy színleléssel van dolgom. Első okot erre pedig az szolgáltatón, hogy míg a jobb szem vizsgálatánál ez egészen nyugodt maradt, a bal, mihelyt vizsgálatához fogtam, föltűnően nyugtalan mozgásokat tett, s e mozgásoknál gyakran megtörtént, hogy a teke jobban mozgott kifelé, mint ezt a létező izomhüdésnél várni lehetett. Csak erélyes fölszólitásaim után lett a szemteke nyugodt. A vizsgálatnak nemleges eredménye még a látidegnél is, mely pedig még a vakság központi (central) okainál is, a baj már öt heti tartama után, a szemtükörrel felfedezhető némi változatokat szokott mutatni, igen feltűnő volt, s az egyszer fölébrédt gyanúmat csak erösbité, miért is a szem működését újra vizsgálat alá vettem, s azt találtam, hogy a tárgyat mindkét szem tökéletesen rögzíti, a jobb szem hirtelen történő elfödésénél a bal legcsekélyebb javító mozgást sem tesz, s végre mind a két szemteke összehajlása (Convergenz) a rögzített tárgy legnagyobb közelítésénél is teljesen egyenlő erélylyel történik. E két tünet által a vakság színlelésének gyanúja bizonyossággá vált, és most, a már nehány év előtt előadott mód szerint, úgy szólván a tárgyilagos bebizonyításhoz fogtam. —A legkomolyabb arczkifejezéssel mondám, hogy a gyermek csakugyan vak, de vaksága azon tulajdonsággal bír, hogy egy bizonyos műszeren át, ha nem is egészen jól, de mégis meglehetősen fog látni, s hogy vaksága egyátalában gyógyítható. Az ismert stánopaeicus készüléket a leány kezébe adtam, s utasitám, mikép kell azt a bal szemre alkalmazni. Miután a jobb szemet kellő óvatossággal befödtem, a műszer legnagyobb nyílásán át a beteg bal szemével különféle tárgyakat nézettem meg, melyeket csakugyan föl is ösmert, sőt végre közönséges nyomtatást is elolvasott e készüléken át. Ha már odáig jutottunk, hogy a csalás a szakértő előtt nyilvánvaló, még mindig egy igen nagy nehézséget kell leküzdenünk, s ez az, hogy a kis gonoszt csalásának bevallására bírjuk, mely egyedül képes a dolognak egyszer-mindenkorra véget vetni. Egy vigyázatlan szó még ez utolsó perczben is ronthat el mindent, mert ha a ravasz színlelő sejti, hogy csalásait észreveszik, s marad a meggondolásra elég ideje, akkor újonnan fogja tagadni láterejét, s a szülők várhatnak, míg a gyermeknek magának tetszik csalásától elállani. Szégyenemre meg kell vallanom, hogy mindekkorig jó szabatosan alkalmazott pofonvágást az ily ifjú csalók leálarczozására nélkiilözhetlen segédeszköznek kell tartanom, mert eddig csak ennek segedelmével sikerült a játéknak véget, vetnem. De mivel ez esetben egyrészt ritka nagy fokú makacssággal, hogy ne mondjam romlottsággal volt dolgom, mely szüleinek jajveszékelésein s kétségbeesésén öt héten át gyönyörködni volt képes ; másrészt pedig mivel tekintetbe veendőnek véltem a kegyetlen leány azonnali leálarczozásának netáni erkölcsi következményeit az atya s leánya közti viszonyt illetőleg : arra határoztam el magamat, hogy a gyermek rokonait azon ígéretem mellett, hogy az nem sokára látni fog, a szobából kiküldjem, melyben most a gyermekkel egyedül maradtam. Az említett therapeuticus arczúlcsapás (ez esetben csakugyan similia similibusj azonnal megtette hatását. A leány átfogta térdeimet, sírt, könyörgött, rimánkodott, egyre csak e szavakat hallatván: „mindjárt meghalok, ha apám megtudja.“ A teljes vallomást azon kérdésem által segítettem elő, hogy váljon atyja nem verte-e meg gyakran, s hogy ő nem azért szinlelte-e vakságát, hogy jövőben a veréstől félnie ne kellessék? A gyermek, nyilván örülvén hogy csalását előttem mentheti, igenlöleg válaszolt De ez is később a becsületes nagyanya s a magát boldognak érző atyának állításai szerint hazugságnak bizonyult. Azon kicsiny csalás, melyet én most részemről a szülők irányában elkövettem, úgy hiszem menthető azon erkölcsi indokok által, melyek ez eljárásomnál vezéreltek. Valóban nem akartam magamra vállalni, a makacs, de most megtört, rémületében reszkető leány leleplezése netáni káros következményeinek felelősségét, s könyzápor közepette adott azon ígéretének, hogy ezentúl jó gyermek leend, engedvén, atyja 11*
