Köves Slomó (szerk.): Szemelvények Rásinak a Tórához írt kommentárjából 6. - Klasszikus zsidó művek magyarul 8. (Budapest, 2007)
Ki Tiszá (2Mózes 30:11-34:35)
47 Töcáue (2Mózes 27:20-30:10.) tómból való kivonulás időpontját alapul véve - ויה יתש םינש - [ez olyan] mintha két [különböző] évben [történt] volna. - יפל תאיצילש םירצמ - Mégpedig azért, mert az Egyiptomból való kivonulást - ןינרמ ןסינמ - niszán hónaptól számítjuk, - ומכ ונינשש תכסמב שאיר הנשה - amint azt a [Talmud] Ros hásáná traktátusában9 is tanultuk, - הנבנו ןכשמה הנושארב - [és ezért beszélünk arról, hogy] a Miskán az első évben készült - םקוהו הינשב - és a másodikban lett felállítva, - השדחתנש הנש דחאב ןסינב - ugyanis az újév niszán elsején kezdődik, - לבא תונש םישנאה - míg ellenben az emberek életkorát - ןײונמ ןן?מל תונש םלוע - a világ [teremtésének] időpontjához képest számoljuk, - ןיליחתמה ירשתמ - s az tisré hónappal kezdődött.10 - ואצמנ ינש םינןנמה - Következésképp mindkét népszámlálás - ־־ הנשב תחא ugyanabban az évben volt. - ןןנמה ןושארה הןה ירשתב - Az első népszámlálás íisré-ben volt, - רחאל םוי םירופכה - jóm kipur után, - הצרתנש םוקמה לארשיל - amikor Isten megenyhült az izraeliták iránt, - חולסל םהל - megbocsátván nekik [az aranyborjúval elkövetett vétkükért], - ווטצנו - és parancsot kaptak [Tőle] - לע ןכשמה - a Miskán [megépítésére]; - ינשהו - a második [népszámlálásra] pedig - דחאב •ןאב ר - [a niszán hónap utáni] ijár elsején került sor.11 92b. 10 Magyarán a népszámlálás szempontjából minden egyes ember életéveinek száma tisré hónap elsején ״ugrik” egyet. Ily módon az a személy, aki egy adott év chesuán havában született Valamint az, aki tíz hónappal később, elül-ban, egyaránt csak a következő tisré hónap elsején, vagyis ros hásáná napján fog második életévébe lépni. Azokat tehát, akik 19 évesek voltak jóm kipurt követően, amikor az első számlálást tartották, még nem tekintették 20 évesnek ijár hónapban, amikor a második számlálást végezték, jóllehet tisré és ijár között születtek. 11 Náchmánidész a következőt veti fel: Először is elképzelhetetlen, hogy a két népszámlálás között eltelt időben egyetlen ember se halt volna meg egy ilyen népes embercsoporton belül. Másodszor, sehol sem találunk arra vonatkozó utalást, miszerint minden egyes ember életéveinek száma éppen ros