Szellemvilág, 1874
1. füzet
19 dálylyal daczol, mert szive csak haza vágy, nem az uralom vég-ett, melyet már kapott volna cserébe, hanem kedves övéi után. Nézzétek az istenfélő fiút Telemachost, miként tiszteli anyját, s oltalmazza a szemtelen kérők ellenében, mily készséggel indul atyja felkeresésére, mert érzi kebelében, hogy a fiúnak nem lehet nagyobb boldogsága, mint szüleinek körében élni, s mennyire örvend, midőn megtalálja atyját, s ezzel együtt foganatosíthatja a bosszuállás nagy müvét a gonoszok ellen. Nézzétek továbbá a gonoszokat, kik aljas szenvedélyből a családi köteléket széttépni készek, s a nőnek szabadságát és méltóságát még férjének életében sem tisztelik, holott az özvegyet sem volna joguk uj házasságra kényszeríteni, ha ez inkább akarná követni szivének abbeli sugallatát, hogy férje emlékének éljen. íme az állhatatosság és erény előbb-utóbb diadalt arat, a gonoszok pedig elveszik büntetésöket. Ezen eszmemenetet csak az nem látja az Odysseában, ki szándékosan hunyja be szemeit, s a házassági kötelék fenségének a görögök általi elismerését helytelen dolognak tartja. Világos bizonyítéka e költemény annak, hogy a józan ész is ráviszi a romlatlan keblet arra, a mit más részről kinyilatkoztatásból tanult ismerni a világ, hogy tehát a józan bölcsészet a hit igazságaival nem ellenkezhetik. Homer tehát ember volt a szónak legszorosabb értelmében s e valódi lángésznek mennyei világosság jutott osztályrészül. Képzelhető-e, hogy szebben, ügyesebben s fokról fokra emelkedve hathatósabban indokolhassa valaki e tételt, s a legnemesebb művészetnek fegyverével védje meg azon igazságokat, melyeket másokba szükségképen az isteni tekintély erejével csepegtettek és oltottak a népek oktatói. Az Odysseában is szerepel az isteni tekintély s az isteni akarat kijelentésével veszi kezdetét a mű; ámde a későbbi századok folytán elmosódott az isteni tekintély varázsa, mert hiányzott a földi hatalom, mely annak folytonos érvényt szerezhetett volna. Egy költő csak egy ember s egy ember tekintélye nem lehet örökké tartó az emberiség előtt. Bekövetkeztek az idők, midőn az Odyssea csak is egy szép elme szép szüleményének tekintetett és semmi egyébnek. Lehet-e ezek után arról kétkedni valakinek, hogy az Odysseát nem egy embernek lelke alkotta meg, hanem a dalnokok töredékeiből összeférczelt mü, melynek az esetlegesség adta meg a belső egységnek jellegét. Külegysége talán hiányokat tüntet följ * Á legelső görög műköltemény.
