Szellemvilág, 1874
3. füzet
158 Az uj tanterv. kényszerítést. S íme följajdul egy és más görög tanár, hogy ő e vádat nem érdemli, mert ő a grammatikát úgy tudja, a mint csak tudnia lehet egy tanárnak. Ezt maga Cs. se vonta kétségbe; de mit használ az ő tudása, ha nem szerezheti meg magának azt a tanítvány, ki nyolcz vagy kilencz tantárgyat tanul; s minő lélekkel kívánhatja a tanár, ki éveken át jutott annak tudásához, a mivel szinte kizárólag foglalkozik, hogy tanítványa annyit tudjon, mint ő. A baj tehát egy részt a tanárban keresendő, ki nem tudja megítélni, mennyit követelhet az elhalmozott tanitványtól. Erre nézve tehát fölvilágositással szolgálunk. A grammatica latina hajdanában igy volt definiálva: Est ars bene legendi, scribendi, intelligendi et loquendi. Mindezt az életszükség kívánta; mai napon a loquendi szó kimaradhat a definitióból. A görög nyelvre csak annyit mondhatunk: est ars bene legendi et intelligendi. Többet nem kíván tőlünk senki. Tartsuk tehát szem előtt a kitűzött czélt s ehhez képest válasz- szűk meg az eszközöket, bizonyára hamarább s könnyebben elérjük azt s biztosabb lesz a siker. Más szóval ez annyit tesz, a latin nyelvnél megkivántatik, hogy a tanuló fogalmazni vagy legalább magyar szöveget latinra tudjon fordítani saját erejéből minden segédkönyv nélkül, a görög irodalmi termékek olvasásánál pedig biztosan megismerje a szavaknak alkatrészeit s le tudja fordítani a szöveget szótár segélyével. A tanárok nem tartották szem előtt ezen korlátolt czélt, hanem úgy tanították a görögöt, mintha azt beszélni s azon Írni kellene a növendéknek; megtanultatták vele a temérdek szójegyzéket a kivételekben s a hosszadalmas tanulás mellett alig maradt idő a remekírók olvasására és elemzésére. Ugyan mi szükség azt betanulni, vájjon egy vagy másik időnek perfectuma, aoristusa vagy valamely más ideje előfordul-e a remekíróknál s több efféle. Ha tudja a ragozás szabályait, s tudja azt is, minő kivételek fordulhatnak elő, fölismeri azokat az elemzés alkalmával, s ennél többet nem kívánhatunk tőle. Ennyinek tudásával talán még a tanár is beérheti, kinek nem az a föladata, hogy a nyelvtannak minden aprólékosságait el tudja recitálni — hiszen a nyelvtan csak eszköz a czél elérésére — hanem hogy minden szót alkatrészeire fölbontani s minden tüneményt okadatolni is tudjon. Csalódik, a ki azt hiszi, hogy a kivétel valami önkénytes dolog, melylyel foglalkozni csupán az emlé
