Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-12-02 / 42. szám
2018. december 2. , SZEKSZÁRDI VASARNAP5 A város a jövőben is gondot fordít tehetségeire Immár 22 éve díjazzák a megyeszékhely példaértékű versenyeredményeket felmutató, szorgalmas fiataljait a Mecénás Tehetséggondozó Támogatás keretében. Az idén 140 tanuló, 13 csapat és 69 felkészítő tanár/edző teljesítményét honorálták, így az elmúlt két évtized alatt már háromezernél is többen vehettek át elismerést. A Babits Mihály Kulturális Központban november 28-án megrendezett díjkiosztó gálán Ács Rezső gratulált a jelenlévő diákoknak, és arra buzdította őket, hogy több területen is próbálják ki magukat. A polgármester köszöntőjében megerősítette, az önkormányzatnak fontos, hogy fiatalok jól érezzék magukat a városban, szeressenek itt élni és tanulni, ezért több olyan programot is szerveznek, amellyel őket szeretnék megszólítani. A városvezető kiemelte, a ma elismerést átvevők a különböző kulturális, sport, vagy tanulmányi versenyeken nem csak önmagukat, de családjukat, iskolájukat, sportegyesületüket és városukat is képviselték. Ez lényeges, mivel Szekszárd általuk is megmutathatja magát. Ács Rezső szerint városunkat mindig is a tehetség és a szorgalom vitte előre: az elmúlt évszázadokban is erre tudtak építeni az itt élő emberek. A példaként szolgálókra nem csupán felnéznek, de munkájukat is elismerik, és arra ösztönzik, hogy a jövőben is ugyanilyen erővel, befektetéssel és ráfordítással tegyenek a sikerért - jelezte a polgármester. Beszédében Ács Rezső a fiatalokat felkészítő tanárokról, edzőkről sem feledkezett meg, mert nélkülük ezeket az eredményeket nem érhették volna el. A sikerek tekintetében legalább ilyen fontos a stabil családi háttér - mutatott rá a városvezető -, hiszen a szülők mindent megtesznek, hogy gyermekeik azzal foglalkozhassanak, amiben ügyesek, tehetségesek és sikeresek. Emlékeztetett, az önkormányzat a jelenlegi mellett egy másik díjat is alapított a kimagasló teljesítmény elismerésére, ez pedig a Szekszárd Büszkesége cím. „Legyetek büszkék magatokra, felkészítőitekre és családjaitokra!” - mondta Ács Rezső, majd felhívta a fiatalok figyelmét: bárhová veti is őket az élet, soha ne feledjék, mit köszönhetnek annak az intézménynek, annak a városnak, ahonnan indultak. A díjkiosztón - amelyen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szekszárdi tankerületi vezetője, Gerzsei Péter is részt vett - a polgármester mellett Csillagné Szánthó Polixéna, a közgyűlés Humán Bizottságának elnöke adta át a pénzjutalommal járó elismeréseket. A hagyomány szerint az ünnepségen közreműködők az díjazottak közül kerültek ki, így Endeli Réka, Sági Dóra, Kiss Krisztina, Lovasi Eszter, Mester Zsófia, Orbán Lili, Tamás Réka és Törjék Virág, a PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola és AMI Táncművészeti Tagozatának táncosai, verset mondott Halasi Lőrinc (Garay J. Általános Iskola és AMI), fuvolán játszott Farkas Gréta (Liszt Ferenc Zeneiskola, kísért: Laki János). Ocsovay Damján (I. Béla Gimnázium) saját szerzeményét adta elő zongorán, Varga Panna (Baka I. Általános Iskola) Szabó Lőrinc versét szavalta, míg Szeri Viktória (Garay János Gimnázium) Tarrega: Tango című darabját játszotta gitáron. r? X S ff • i'- • fj'• * ^ *• m K 4 £ ^ tu t MM V 2* Gy.L. 4 * ^\i Díjazottak A Mecénás Tehetséggondozó Támogatás keretében idén 11 szekszárdi székhelyű oktatási intézmény tanulói és felkészítőik kaptak jutalmat. Versenyeredményeiért 140 tanulónak (egyéni), 13 csapatnak és 69 fő felkészítő tanárnak, edzőnek járt elismerés. A díjazottak között kiosztott pénzjutalom teljes összege meghaladta a 3 millió forintot. Jutalmat vehetett át a Garay János Általános Iskola 15 diákja, a Babits Mihály Általános Iskola 7 tanulója, a Dienes Valéria Általános Iskola 19 diákja és 1 csapata, a Baka István Általános Iskola 9 tanulója, a Gyakorlóiskola és AMI 18 diákja és 7 csapata, a Szent József Iskolaközpont 11 tanulója, a Garay János Gimnázium 36 diákja és 4 csapata, az I. Béla Gimnázium 15 tanulója és egy csapata, a Szekszárdi Szakképző Centrum Bezerédj István Szakképző Iskolája 4, az Ady Endre Szakképző Iskola 2 diákja, az AM DASzK Csapó Dániel Szakközépiskola 4 tanulója, valamint felkészítő tanáraik, edzőik. A díjazottak részletes listáját megtalálják a www.kadarka.net oldalon.