Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-12-02 / 42. szám
, SZEKSZÁRDI VASARMAP 2018. december 2. Harmadszor nyert „Holnap Városáért díjat” Szekszárd „Mozgásban a város!" kategóriában Szekszárd nyerte el a Holnap Városáért díjat, melyet a múlt héten Budapesten, a Fővárosi Önkormányzat Újvárosháza dísztermében adtak át. Ezzel a város már a harmadik díját nyerte el a pályázaton. A 2013-ban alapított nemzeti fenntartható városdíjra (Holnap Városáért díj) az idén négy kategóriában - Fenntartható városért, Tiszta városért, Üzlet a városért, Mozgásban a város!- lehetett pályázni. A szekszárdi önkormányzat utóbbi kategóriában nyerte el a díjat- melyet dr. Haag Éva alpolgármester vett át. A szekszárdi pályázat sikerét az alábbi intézkedések, események alapozták meg. E-mobilitás: az elektromos autók töltésére alkalmas e-mobility állomást 2016- ban, a Dél-dunántúli régióban elsőként adták át az ELMÜ-ÉMÁSZ támogatásával Szekszárdon. A technológia hozzájárul a levegő tisztán tartásához, ami a szőlőültetvények miatt is fontos. Városi rendezvények: Szekszárdon számos olyan rendezvény kerül megrendezésre, melynek célja arra ösztönözni az embereket, közösségeket, hogy a fenntartható utazási formákat használják. Ilyen például a Gemenc Nagydíj, az Autómentes Nap, vagy a Visit Szekszárd bike&run verseny. Gyalogos közlekedés kulturált kereteinek biztosítása: Szekszárd önkormányzata jelentős összeget fordít a város járdáinak karbantartására, felújítására. A karbantartás mellett 2017-ben közel 5 millió Ft értékben, mintegy 50 helyszínen végezték el a járdák akadálymentesítését. Kerékpárosbarát város: Szekszárd adottságai, városszerkezete kedvező környezetet kínál a kerékpározás számára. A bringázás, mint közlekedési mód elterjedésének érdekében a város már megtette első lépéseit, a meglévő kerékpárforgalmi létesítmények azonban még nem képeznek összefüggő hálózatot. A „Kerékpárosbarát Szekszárd” elnevezésű projekt a városi úthálózat jelentős részének kerékpárosbaráttá alakítását célozza kerékpárforgalmi létesítmények kijelölésével, építésével, a közúti forgalom csillapításával. Szekszárd ezzel már az egymást követő harmadik évben nyert díjat a pályázaton. Tavaly a „Természeti erőforrások hatékonyságáért”, míg 2016-ban „A művészet, a kultúra, az örökség megőrzés” kategóriában nyert a város, illetve önkormányzata. SZV Szebbé tették a lakókörnyezetüket Kedd délután a városháza dísztermében adták át a „Tiszta, rendezett, virágos porta" elnevezésű környezetszépítő verseny díjait. A programot öt év kihagyás után hirdette meg ismét az önkormányzat - mondta el az átadón Ács Rezső polgármester, aki megköszönte a résztvevőknek a fáradtságot, mellyel szebbé tették lakókörnyezetüket s ezzel Szekszárdot. Tudatta, a programot ezután minden évben megrendezik majd. A verseny háromfős zsűrijének képviseletében dr. Haag Éva alpolgármester többek között arról szólt, hogy a programot hat kategóriában hirdették meg. Hozzátette, a legtöbb nevező a társasház, valamint a családi ház kategóriában volt. Elmondta, a társasházak esetében azt tapasztalták, hogy többen fogtak össze lakókörnyezetük gondozásáért, ami közösségépítő hatást gyakorolt. A felhívás minden résztvevője oklevelet és egy „Tiszta, rendezett, virágos porta” feliratú táblát vehetett át Ács Rezsőtől. A hat kategória első helyezettjeinek ezen túlmenően egy-egy virággal is kedveskedett az önkormányzat, de különdíjak is gazdára találtak. Társasház kategóriában Pfaíf Józsefné, Muck Mátyásné és Tottenweich Józsefné, családi házas kategóriában Csöndes András és dr. Gonda Mária kertje lett a legszebb. Első díjat nyert Letenyei László (tanya), az Sz+C Stúdió Kft. (telephely), a Mézeskalács Múzeum (vendéglátóipari és kereskedelmi egység), valamint a Tolna Megyei Balassa János Kórház (intézmény) is. A legvirágosabb erkély különdíját Wiesner Mihályné, a főkertész különdíját Lovas Ferencné, az egyedi kialakításért járó különdíját Nagy Zoltán vehette át, míg az áldozatos munkáért járó különdíját Simon Jánosnénak ítélték oda. S. V. Ferkovicskiállítás „Mozaikok" címmel nyílik kiállítás Ferkovics József festőművész alkotásaiból december 3-án (hétfő) 17:00 órakor a Babits Mihály Kulturális Központ Bakta galériájában a Polip Ifjúsági Egyesület szervezésében. A kiállítást Lakatos Lajos esélyegyenlőségi szakember nyitja meg, közreműködik a Polip Tanoda színjátszó csoportja (csoportvezető: Mácsik Henrietta). A tárlaton láthatóak lesznek a Polip Tanoda tanulóinak munkái is. A kiállítás megtekinthető december 10-ig hétköznap 8:00 és 20:00 óra között, szombaton 8:00 és 18:00 között. A Polip egyesület december 5-én 16:30 órától „ízkóstolóval” egybekötött Dán estet szervez a Placc Közösségi Térben (Piac tér 1.), melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.