Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-10-28 / 37. szám
, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2018. október 28. Laktanyájuk felújításában is segíti a város a tűzoltókat A megyeszékhely szervezett tűzvédelmének 145. évfordulóját ünnepelte meg a Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség a település önkormányzatával közösen. Dr. Boda Vilmos parancsnok kezdeményezésére 1873-ban alakult meg a mai tűzoltóság elődje, a Szegzárdi Önkéntes Tornász- és Tűzoltó Egyesület. A jubileumi ünnepség október 18-án délelőtt a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, valamint az annak működési területén dolgozó önkéntes tűzoltó egyesületek járműveinek városi felvonulásával vette kezdetét. A tűzoltókocsik egész délelőtt várták az érdeklődőket a Prométheusz parkban. A Művészetek Házában tartott ünnepségen Ács Rezső polgármester elismerését fejezte ki a település tűzoltóinak munkájáért. Úgy fogalmazott, tevékenységük a szó legnemesebb értelmében hivatás. Mint elmondta, a szekszárdiak és a környékbeliek valóban biztonságban érezhetik magukat. Erre a biztonságérzetre pedig - tette hozzá - lehet jövőt, családot építeni. Ács Rezső elmondta, a tűzoltóság ugyan már nem önkormányzati fenntartású szervezet, a város lehetőségeihez képest mégis segíteni kívánja a testületet. Közös projektjük a laktanya pályázati forrásból történő külső és belső felújítása a munkakörülmények javítása érdekében. A rendezvényen a tűzoltóság múltját, a testület megalakulásához vezető utat idézte fel Velencei István nyugállományú tűzoltó ezredes. Szapáry Gyula belügyminiszter 1873. december 4-én jegyezte ellen a Szegzárdi Önkéntes Tornász- és Tűzoltó Egyesület alapító okiratát. Szükség is volt rájuk, hiszen korábban többször is tűzvész pusztított a városban. Legutóbb 1825-ben, amikor 456 ház és 60 présház veszett oda, mert nem tartották be II. József tűzvédelKeresse képgalériánkat facebook oldalunkon: www:faöebook.'corn/szekszardivasamap/ mi- ''-sy/TiJxmumsa mi pátensének rendelkezéseit. Nagy anyagi kárral járó tűzeset később is történt: 1925-ben a Béla király téri katolikus templom tetőszerkezete égett le, 1986 májusában pedig a Garay téri Világ Mozgó Filmszínház vált a tűz martalékává. Dr. Boda Vilmos tűzoltó parancsnokra emlékezve Velencei István elmondta, a tűzoltóságért tett erőfeszítései mellett ő adta ki a Tolna Megyei Közlönyt, Az ünnepségen Ács Rezső polgármester és dr. Balázs Gábor tűzoltó ezredes, megyei igazgató kötött szalagot a tűzoltóság csapatzászlójára, amely értékeket fejez ki és egyben szimbolizál is: a hazához, a nemzethez, a közbiztonság ügyéhez, az adott szervezethez való tartozás, az esküben vállalt kötelezettségek teljesítésének, az önfeláldozó szolgálatnak és helytállásnak, a hősiességnek, segített a Főgimnázium, illetve a Fiú- és a Leány Polgári iskola megteremtésében, de nagy érdemei vannak a vasút és a bajai Duna-híd létrehozásában éppúgy, mint Szekszárd várossá válásában. A megyeszékhely tűzoltói 1952. szeptember 29- én, Szent Mihály napján vették birtokba az új, Mikes utcai laktanyát, korábban ugyanis a Városháza hátsó udvarán álltak készenlétben. és a dicsőségnek is a jelképe. A város szervezett tűzvédelmének 145 éves fennállása alkalmából a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség dísztárgyat adományozott a tűzoltóság érdekében, huzamos időn keresztül kifejtett tevékenysége elismeréseként Breining József főtörzsőrmesternek, Gébért Attila őrmesternek és Révész Ákos törzsőrmesternek. Gergelics István nyugállományú ezredes, Az évforduló alkalmából a Szekszárdi Katasztrófa- : védelmi Kirendeltség az önkormányzattal közös rajzpályázatot hirdetett óvó- : dások és általános iskolások ‘ részére. A zsűri mintegy száz alkotásból választotta : ki a legjobbakat: az óvó- 1 dások közül a szekszárdi 1. számú Óvoda Kindergarten 1 „Virág” csoportjának „Erdőtűz” című alkotását, az álta- : lános iskolások közül pedig < Baranya Liliána („A házunk megmentése”) és Sipter Gergő Benedek („Őrangyalunk”) című munkáját. Október 20-án nyitott szertárkapuval várták az : érdeklődőket a Mikes utcai 1 laktanyában. A látogatók j megnézhették a „lánglova- j gok" járműveit, felszerelése- '• it, illetve a dr. Boda Vilmos j Tűzoltó Emlékhelyet. a szövetség elnöke dísztárgyat adott át a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokságnak is. A jubileum kapcsán dr. Balázs Gábor ezredestől, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától emléktárgyat vehetett át Ács Rezső, Szekszárd polgármestere, Velencei István nyugalmazott tűzoltó ezredes (képünkön), Gergelics István, a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, valamint Schneider Mihályné, aki nyugdíjasként aktívan közreműködik a tűzoltó hagyományok életben tartásában, a bajtársi közösség ápolásában. Az ünnepségen több nyugdíjas kolléga vehetett át ajándékot Kiefaber Gábor alezredestől, a szekszárdi kirendeltség vezetőjétől. A rendezvényen a Katasztrófavédelem Központi Zenekara kvintettje zenélt, míg Mészáros Roland, az Ady Endre Szakképző Iskola 13. évfolyamos diákja előadásában az Ismerős Arcok: Nélküled című slágere hangzott el. Gy. L.