Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-02-12 / 5. szám

, SZEKSZÁRDI VASARMAP 2017. február 12. Győri Lajos az új parancsnok Kórházi gyógyszertár nyílt Győri Lajos személyében új parancsnoka van a Szekszár­di HivatásosTűzoltó-parancs­­nokságnak. Az alezredest kedden iktatták be új beosz­tásába. Dr. Balázs Gábor ezredes, me­gyei katasztrófavédelmi igazgató megköszönte az előző parancs­nok, Ábrahám Sándor alezredes vonalú munkát kívánja foly­tatni, melyhez a tűzoltóknak is élethosszig tartó tanulásra van szükségük. Az új parancsnok célul tűzte ki egy egységes, erős csapatszellem kialakítását. Győri Lajos 1990-ben szerelt fel tűzoltónak, pályafutását gép­­járművezetőként kezdte Szek­­szárdon, majd rövid időn belül szolgálatparancsnokká nevez-FOTÓ: BOROS BRIGITTA munkáját. Az igazgató elmondta, hogy az új parancsnok szakmai munkája és felkészültsége bizto­sítja az elődje által végzett munka folytatását, a tűzoltóság jogszabá­lyoknak megfelelő működését. Győri Lajos megköszönte a bizalmat, és elmondta, hogy az elődje által végzett magas szin­ték ki. Az alezredes 2012-től há­rom éven keresztül a katasztró­favédelmi műveleti szolgálatban tevékenykedett, ahonnan ismét a Szekszárdi Hivatásos Tűz­oltó-parancsnokságra került szolgálatparancsoknak egészen mostani kinevezéséig. Forrás: TMKI Érdeklődő betegek egész sora várta a kórházi gyógy­szertár nyitását február 8-án, délelőtt. A rendelőintézetben működő patika az „Ezüst kí­gyó" nevet kapta. A Tolna Megyei Balassa János Kórház dolgozóinak régi vágya teljesült azzal, hogy a betegellá­tó intézmény szolgáltatásait ki­egészíthetik ezzel a funkcióval. A Rendelőintézetben helyet kapott patika teljes egészében kórházi beruházás, amelynek létrehívása kettős célt szolgál: folyamatosan biztosítja a bete­gellátáshoz szükséges gyógysze­reket, és bevételt generál az in­tézmény számára, hozzájárulva annak működéséhez. A terv megvalósulásában oroszlánrészt vállalt a kórház főgyógyszerésze, dr. Hatházi Andrea és csapata - értesültünk a helyszínen dr. Németh Csaba főigazgatótól. Mint kiemelte, olyan gyógyszertárat kívántak megvalósítani, ahol „kéznél van” a kezelőorvos és a gyógyszerész is, így a betegek valamennyi, számukra szükséges információt megkaphatnak. Dr. Németh Csaba emlé­keztetett az intézményben a közelmúltban elindított beru­házásokra, amelyekről az elő­ző számunkban részletesen ír­tunk. Ebbe a sorba illeszkedik a gyógyszertár nyitása is. A patika kialakítása nagyjá­ból ötmillió forintba került, és a nagy intézményi gyógyszer­tár-háttérbázisuk részeként funkcionál, de közvetlenül a betegeket szolgálja ki. Gy. L. Bálozott a megyei mérnöki kamara Szombaton tartotta hagyo­mányos mérnökbálját a Tol­na Megyei Mérnöki Kamara a PTE KPVK aulájában. A 180 vendég részvételével megrendezett 21. hagyomá­nyos mérnökbált Palotásné Kő­vári Terézia, a megyei mérnöki kamara elnöke nyitotta meg. Az elnök beszédében felidézte a kamara előző évi jelentősebb eseményeit, beszámolt arról, hogy november 7-én tartották emlékülésüket, melyet a kama­ra megalakulásának 20 évfor­dulója tiszteletére rendeztek meg. Az eseményen emlék­táblát avattak az alapító-elnök, Bohli Antal tiszteletére. Az est vendége, Rónay Ist­ván, a Magyar Mérnöki Kama­ra alelnöke szerint jelentős fel­adatok várnak a mérnökökre. Mint azt hozzátette, szeretné, „ha a kamara olyan irányba mozdulna el, hogy a mérnökök tekintélye, társadalmi elfoga­dottsága jelentősebb, a mér­nöki munka színvonala pedig még magasabb legyen”. A rendezvényen első alka­lommal adták át a Bohli Antal Ifjúsági Díjat, melyet Molnár Szabolcs, a kamara tagja, okle­veles gépészmérnök, energeti­kai mérnök, épületenergetikai szakmérnök vehetett át. Molnár Szabolcs munkája szorosan kap­csolódik az energetikai iparhoz. Pályázata, mellyel a díjat elnyer­te, a paksi atomerőmű eddigi legkomolyabb nukleáris problé­májának a műszaki megoldását mutatja be az általa elkészített tervek alapján. A pályázat elbí­rálása során értékelték, hogy a felmerülő problémákra Molnár Szabolcs egyedi és különleges műszaki megoldásokat javasolt. A vacsorával egybekötött bált a Bartina Néptánc Egyesü­let táncosainak tánca nyitotta meg, az est folyamán a Horizont Tánczenekar gondoskodott a jó hangulat biztosításáról, éjfélkor fellépett Radics Gigi és zeneka­ra. A 21. hagyományos mérnök­bál hajnalba nyúlóan tartott. Forrás: kadarka.net

Next

/
Thumbnails
Contents